Nyugdíjas, új életbe kezdős, kapcsolatos.
Sandra már pontosan eltervezte, hogyan tölti az időskorát. Végre a férje, Ted is elment nyugdíjba, így a terveinek már nincs semmi akadálya. Ám a férje tiszteletére rendezett ünnepségen rányit egy barátnőjére és a férjére. Kiderül, évek óta viszonyuk van, és most, hogy lelepleződtek, Ted inkább a másik nővel maradna. A feldúlt Sandra a rég nem látott nővéréhez költözik, és a kezdeti súrlódások után a nő rádöbben, mennyi mindenről lemondott és mennyi mindenben változott a férjéért. De most lehetősége van új embereket megismerni, felfedezni a saját rejtett értékeit, újra közel kerülni a testvéréhez és szerelmesnek lenni. Belép egy táncklubba is, és a férje lassan már 
bánni kezdi, hogy elengedte az asszonyt. De Sandra vissza akar egyáltalán még menni hozzá?
Olyan filmet nézni, amiben idős emberek szerepelnek, nekem még furcsa. Annyira távol van tőlem a nyugdíj, az élet utolsó évei, hogy nagyon életidegennek érzem, zsánertől függetlenül. De a Táncterápiának adtam egy esélyt, és így utólag azt mondom, nem bántam meg.
Az a furcsaság, ami a szereplők korából adódik, azért most is megvolt. Sokkal többet és közelebbről foglalkoznak olyan kérdésekkel, mint a betegségek, a halál közelsége, vagy bármiféle új dologba kezdésnek a nehézsége. Egy egészen más korosztály, más problémákkal, amiknek egy részével nagyon nem akarok még szembenézni. Bár, a halállal kapcsolatban volt egy nagyon jó megállapítás benne, és úgy kezelték, ahogy egészséges lenne nekünk is. Évezredekig jól elvoltunk a születésünk előtt, mitől lenne más a halálunk után? Ez a gondolat azért tetszett, ha biztos is vagyok benne, hogy fejben erre átállni nem olyan egyszerű.
De ne ragadjunk le ennyire a komor témáknál! Mert ez egy komédia, ha nem is a harsányan nevetős fajta. A nagyon komoly, már szinte lélektelen feleség kerül ki a nagyvilágba, és sodródik mindenféle helyzetekbe. Még a humorában is benne van az érettség, ami az idősebbek sajátja kellene, hogy legyen.
Sokkal megfoghatóbb az a derűs életszemlélet, hangulat, ami a filmben megvan. Nekem az jött le belőle, hogy bármi történjen is, ha az ember pozitívan áll hozzá, sok mindent ki lehet hozni a rossz helyzetekből is. Fejben dől el, hogy érzed magad, a körülményeid csak a keret. Legyen az egy betegség, egy válás, valakinek az elvesztése. Feelgood az egész film.
Méghozzá úgy, hogy a címben is rejlő tánc és csoport meglepően kicsi mellékszál lett csak. Talán kétszer látjuk a szereplőket a klubban, kétszer táncolnak, egyszer vagy kétszer gyakorolnak. Nem erről van itt szó, ez nem egy táncos film. Majdnem a táncos része volt a filmnek a leggyengébb pontja.
A karakterek könnyen megszerethetőek, és odafigyeltek arra, hogy valami érdekesség mindenkiben legyen. Bif esetében látszott ez legjobban: aki elsőre egy semmit nem megbánó, nagyon élő, nagyon életvidám teremtés, aztán kiderül, hogy minden mögött milyen tragédia és milyen megbánás rejlik.
A szerelmi szálat inkább nem minősítem – ok, az öregek is lehetnek szerelmesek, de akkor is fura volt nekem szinte béna kamaszként lassúzva nézni őket.
Határozottan a nézhetőbb filmek között van, ez egy életvidám dramedy.
Táncterápia - 5/4 hangulatos, érettebb komédia, ami a cselekményből adódóan komolyabb témákat is érint.
