Kamaszos, képességes, harcos.
Egy lázas betegség csapott le a gyerekekre, szerte a világon. A legtöbben nem élték túl. Aki igen, megváltozott. A felnőttek pedig félni kezdtek saját gyerekeiktől, akik között akadt zseni, áramot irányító, elmével tárgyakat mozgató, és még veszélyesebbek: akik tüzet gyújtottak, és akik bárkit rávehettek bármire. Ruby még csak 10 éves, amikor felfedezi, ő is más lett. Narancs, akit a legveszélyesebbnek tartanak, aki mások elméje felett 
uralkodik. Egy táborba rejtőzött el, mint zöld, de elég egy alkalom, hogy lelepleződjön. Egy jószívű ápolónő kimenti, de Ruby tőle is elszökik. Három menekülő gyerekkel áll össze, akik egy biztos helyre akarnak menekülni. Ruby velük tart, felfedezi a saját erejét, szerelmes lesz, de a táborban rá kell jönnie, sokkal nagyobb harc áll előtte, mint amit bármikor is sejtett.
Alexandra Bracken is egyike azoknak az ifjúsági íróknak, akik igyekeztek kihasználni a YA disztópiák iránti keresletet. Bracken egy teljes trilógiát írt egy olyan társadalomról, ahol a felnőttek a saját gyermekeikbe látják az ellenséget azok képességei miatt. Volt annyira népszerű a regény, hogy a disztópiák divatának lecsengése után is megpróbálkoztak a filmesítéssel – elég anyag volt a könyvekben, hogy siker esetén sorozatot indíthassanak.
Csak éppen a film bukott, nem is véletlenül.
Nézzük is a történetét! Először is, úgy magyarázzák el nekünk ezt az új világot, mintha egy óvodás értelmi színvonalával rendelkeznénk. Kifejezetten irritált, hogy amit jól lehetett volna képekkel és jelenetekkel is mutatni, pl. hogy milyen képességek fejlődtek ki a gyerekekben, és ezek milyen színkódot kaptak, megoldják egy fali táblázattal. Van több csoport, akik vetélkednek egymással, és ezeket is összecsapják. Aki nem olvasta a könyvet, annak egyáltalán lejött, hogy kik a jók és a rosszak?
Néhol még a film maga is belebotlik az ostobaságaiba. Pl. miután Ruby megszökött az ápolónőtől és társától, csatlakozik a három kamaszhoz. Nekik meg azt hajtja, miért nem bíznak azokban, akiktől ő megszökött. Amikor Liam megkérdezi tőle, ha annyira oda vágyik, miért szökött meg tőlük? A csaj meg csak hallgat kukán. Az ilyen önellentmondásokkal tele van a film, és kifejezetten idegesítőek.
A szerelmi szál meg lecsap a semmiből. Kis beszélgetés, a semmiből egy csókkezdemény, és már készen is van a filmes álompár. Ahogy meg háromszögesítve lesznek, az kész szívfájdalom. Amit aranyos jelenetnek szántak, én azon is fogtam a fejem. Beszélgetnek a Harry Potterről, ki melyik szereplő lenne benne. És ebből lesz egy nagyon béna szerelmi vallomás. Istenem, de fájt… Szerintem a színészek között a kémia is nagy nulla volt.
Mivel kis pénzből forgatták, még csak látványos se lett a film. Liam elvileg mindent képes az elméjével mozgatni – egy olyan jelenete van, amikor kidönt egy fát. A pirosak tűzgyújtók: és az egész filmben egyet sem látunk akcióban! A CGI kis túlzással kimerül annyiban, hogy egyik másik szereplő szeme felcsillan a típusának megfelelő színben.
A casting is gyér. Stenberg erőlködik, de minek? Harris Dickinson, aki sokkal meggyőzőbb volt a Trust elrabolt ifjújaként, láthatóan csak van a vásznon.
Bukott, nem lesz folytatás – és nem is bánom. Nézzünk inkább újra a Futótüzet!
Sötét elmék - 5/2 kis látvány, ostoba karakterek, unalmasan elmesélt történet – nem véletlenül bukott.
