Rablóbandás, rémálmok ellen harcolós, nyomozós.
Ruben Brandt művészetterápiával foglalkozó orvos, aki maga is segítségre szorul. Rémálmok kínozzák, melyben híres festmények karakterei igyekeznek kárt tenni benne. Mimi, az artistából lett kleptomániás tolvaj is a páciensei közé jelentkezik – a nő lesz az, akiben felmerül, hogy a képek beszerzésével segíthetnének az orvosuknak. Így a négy beteg, akik különben profi tolvajok, összeállnak, és elkezdik a rémálmokban szereplő képek begyűjtését. Egy nyomozó akad, aki felfigyel az összefüggésekre és egy korábbi ügye kapcsán Mimi személyére is – Mike Kowalski magánnyomozó, aki ekkor még maga sem sejti, hogy ez az ügy elvezet saját életének nagy kérdéséhez is. Az alvilág is bekapcsolódik, és a szereplők már az életükért is futnak.
A mesék elsősorban gyerekeknek készülnek. Ugyan akad köztük olyan, és ezeket értékeljük többre, amelyek az egész családnak nyújtanak valamit. Talán ezért volt sokkoló, amikor először bejöttek hozzánk az anime történetek – azokat nagyon nem gyerekeknek találták ki, és kellett egy paradigmaváltás, hogy elfogadják, a mese lehet felnőtteknek szóló is.
A Ruben Brandt is ilyen történet. Mese, de egy gyereknek se ajánlanám, hogy nézze meg.
A történet több zsáner elemeit keveri magában, ez az egyik nagy vonzereje: heist movie is, több rablással és meneküléssel benne. Terápiás film is, pszichés utalásokkal és terápiával. A Piroska és a farkas gyakorlat annyira tetszett, hogy egészen kedvet kaptam kipróbálni is. Az már nem is terápiás játéknak tűnt, hanem alkotásnak. Noir is, egy magának való, titokzatos magánnyomozóval, meg a femme fatale karakterrel, akit üldöz. Kis kémfilm hangulatot is belecsempésztek. Művészfilm is, rengeteg tekintetben.
Egyrészt, tele van utalásokkal a film. Ismert és híres jeleneteket, beállításokat használnak fel. Akinek nincs kellő filmes tudásanyag a fejében, hogy felismerje őket – nekem pl. sokkal kevesebbet sikerült saját kútfőből, mint egy Google kereséssel – annak is érzékelhető lesz, hogy ez erős anyag vizuálisan. Más, meglepő, művészi.
Másodszor, ahogy a zenét és a festményeket használja. Az sokkoló, amit a képekből kihoznak. Emlékszem, Brandt első rémálma valósággal megütött. Horror lett, pedig csak rajzolt, csak álom, mégis nagy az ereje. A későbbi álmokra már rákészültem lélekben, de még így is ki tudták váltani a borzongásom.
A zene más élmény volt, gyönyörűen használják benne a klasszikusokat. Ahogy egy-egy Mozart és Csajkovszkij dallam felcsendül, összhangban a képekkel, az egyszerűen szép. Ezek nagyon tetszettek – jobban, mint a modernebb zenék használata, noha azokban is megvan az ötlet szikrája.
Művészi, harmadszor a mese vizualitása. Emésztenem is kellett – ahogy közben mesélem, a modern művészet nekem nem tetszik. Az itteni szereplők pedig egyenesen kubisták, szürreálisak. Ruben orráról inkább eszembe jut egy elefánt, mint ember. De a több szem használata, a mindenféle furcsa fejek és szemek is sokkolóak. Így látni olyan képeket, mint Botticelli Vénusz születése vagy az Olympia… durva.
Intellektuális mese, egészen egyedi, de rá kell készülni agyilag. Látni kell, nem csak nézni.
Ruben Brandt, a gyűjtő - 5/4 különös film, emészteni és látni kell, okos történettel, izgalmas vizualitással. Művészi.
