Minden napra egy film

Minden napra egy film

SpoilerZóna

2019. június 02. - BBerni86

- Pusztító

Erin a múltban rávette Christ, hogy csak azután adják fel a bandát, hogy elosztották a rablásból származó részt. A 1_26.jpgrészükből jól élhetnének. Chris a nő miatt belemegy. De Silas begurul, lelő egy pénztárost. Chris meg akarja akadályozni, Silas vele is végez. Erin elrejti a pénzt gyászolja a férfit. Akinek megszüli a kislányát, de jó anya nem tud lenni. Kárhoztatja magát és bosszúra szomjazik.

A visszatérő Silast végül ő öli meg. Silas a hulla, akit a film elején látunk, akiről Erin kijelentette, hogy tudja ki a tettes. Ő maga - még beül a kocsijába, ahol az eget nézve lassan meghal a küzdelemben szerzett sebeitől.

- Fagyhatár

Dan és Joe egész nap nem tudott egy jót síelni, mert Parker még kezdő, és egész nap vele voltak a könnyű 2_37.jpgpályán. Így este akarnak még egy igazit csúszni - a felvonót már zárnák, de végül a kezelőnek megesik rajtuk a szíve, felengedi őket, majd utánuk akar zárni. De közben egy kollégája közli, hogy a beosztásról a főnök beszélni akar vele. Még átadja az infót, hogy hárman még csúsznak - őket várja meg, majd zárhat, és elmegy a főnökkel beszélni.

Dan, Joe és Parker még a felvonón vannak, amikor három snowboardos kölyök lehúz a hegyről. A kezelő azt hiszi, őket kellett várnia, így leállítja a gépet és elmegy. A felvonón ragadt trió először azt hiszi, csak megakadás van. De amikor már a fényeket is kikapcsolják, megijednek. Rá kell döbbenniük, hogy itt ragadtak, és egy hétig nem jön erre senki. A kezdeti kétségbeesés után töprengeni kezdenek, hogy éljék ezt túl.

Dan lesz az, aki a barátnője fagyási sebeit látva úgy dönt, leugrik a magasból és hoz segítséget. A fagyos havon landol, mindkét lába nyíltan törik. Pokoli fájdalmai vannak, nagyon vérzik és mozdulni sem. Ráadásul, mintha farkast hallanának vonyítani. Mikor már a fájdalmat sem érzi, sejthető, hogy nem bírja sokáig, Joe a vonókötélen indul a tartóoszlop felé, amin van létra lefelé. Vágja a kezét, de a barátjáért bevállalja.

Ám akkor lenéz: Dan körül már rajzanak a farkasok. Visszasiet, és teljesíti barátja utolsó kérését: nem engedi, hogy Parker végignézze, ahogy a farkasok kivégzik és megeszik Dant.

A két túlélő most esik majd egymásnak: mindketten a másikat vádolják, amiért ilyen helyzetbe kerültek. Parker azt 3_37.jpgszeretné, ha Joe lenne halott, nem Dan. Joe azt kívánja, bár ne jött volna össze Dan Parkerrel, mert ha nem kellett volna egész nap a lány szerencsétlenkedését nézniük, eszükbe se jutott volna este síelni.

De megbékélnek, mindketten fáznak, és félnek. Joe végigmászik a dróton, megüti a rátámadó farkast, és igyekszik síelve elmenekülni. Parker hiába kiabál utána, hogy vigyázzon. A lány egyedül marad a magasban.

4_31.jpgHosszú órákkal később mozgolódni kezd. A fülke leszakad, de a lánynak elég ideje marad lentről kiugrani. A lábát becsapja, futni nem tud, de gurul. Lefelé látja, ahogy a farkasok Joe maradványait eszik. Még van annyi, hogy nem foglalkoznak a lánnyal. Aki kigurul az útra, és egy autós felveszi. Halljuk, hogy kórházba viszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3814873924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása