Merényletes, tárgyalásos, életet rendbe szedős.
Július 22-e volt, Oslóban merénylet történt a kormány ellen. Bomba robbant, több halálos áldozat volt. Az Utoya szigetén nyaraló kamaszok is hallottak az eseményekről, többen haza is telefonáltak, mi történt, a család rendben van-e. Az igazi borzalmak azonban ezután következtek. A merénylő, aki a politikai rendszer ellen tüntetett így, rendőri egyenruhába bújt és átvitette magát Utoya szigetére. Amikor a biztonsági őr ellenőrizni akarta a 
személyazonosságát, agyonlőtte és megindult a vérengzés. Kamaszok tucatjait lőtte agyon, akik igyekeztek elrejtőzni a férfi elől. A sebeket a tárgyalás újra feltépte, hiszen Breivik a tárgyalást arra akarta használni, hogy politikai üzenetét minél többekhez eljuttassa. Az áldozatok és túlélők azonban kiálltak, és szembesítették a világot azzal, amit átéltek.
A mi korunk olyan történelmi tragédiája, amit mindenki meg tud mondani, hol volt akkor, 9.11 lett. Az Államokban pláne, de szerintem sokan emlékszünk arra a napra, és amikor láttuk azokat a felvételeket a becsapódó repülőkről. De, sajnos, más tragikus események sora is jellemzi korunkat és a terrorizmust. Norvégiának ugyanúgy beégett a tudatába 7.22, mint az amerikaiaknak 9.11.
Nem véletlen, hogy ez már a második film, amit a témában láthatunk. Az Utoya egy kamasz szemszögéből veszi az eseményeket, és azt mutatja meg nyersen, milyen volt átélni a merényletet. Megrázó, stílusos, a kritika azt a filmet szerette jobban.
A Netflix filmjét is jónak mondják, de kevésbé húsbavágónak. Ennek ellenére nekem ez a film volt, amit többre tudok értékelni. Talán nem élteti úgy át a terror elszenvedését, de a történtekről ez ad jobb képet. Látjuk mi, miért és hogyan történt. Mi történt később. Sokkal informálisabb, és aki meg akarja érteni a történteket, inkább ezt nézze meg. Aki átélni akarja, annak marad az Utoya, július 22.
Szerettem, hogy fel van építve a cselekmény és a film története. Kiemel szereplőket – egy túlélőt, a tettest és az ügyvédjét – akik szemén keresztül bemutatja az egész folyamatot. Egyaránt meg akarja mutatni azt, mi járt Breivik fejében, és azt is, milyen sebeket okozott, milyen küzdelem volt ezekből felépülni.
A lövöldözős részek megrázóak, de nem annyira, mint a már emlegetett másik filmben. Aki látta azt is, a helyszínre rá fog ismerni, még a diákok mozgásában is észre lehet venni ugyanazokat az íveket.
A tárgyalótermi részek, Viljar felépülése bőven tartogat drámát és feszültséget. Különösen élveztem, ahogy Breivik ügyvédjének arcáról le tudtam olvasni, mennyire kikészül attól, hogy egy ilyen embert kell védeni. De ő becsületes volt, a legjobb tudása szerint tette a dolgát, hiszen a védelemhez mindenkinek joga van.
Van jó pár érzelmi csúcspont a filmen, amit Greengrass kellően ki is emel. Tetszett, ahogy folyamatosan szembeállítja a túlélőt és a merénylőt.
Mivel, stílusosan, helyi színészekkel forgattak, ismerős arcot nem sikerült találnom, de az ügyvéd és Breivik alakítója nagyon oda tette magát. Volt erő a kettősben.
Nem szórakoztató film, nem is szabad annak lennie. De lekötött, érdekes, hatásos.
22 July - 5/4 izgalmas filmnek, de a történteket is megmutatja széles spektrumon: mi, miért, hogyan.
