Felfedezős, fejlődős, barátkozós, kalandos.
Sir Lionel nagy álma, hogy a Felfedezők Társasága a tagjai közé fogadja, és a neve fennmaradjon az utókornak. Nagy probléma azonban, mennyire másképp fogják fel a világot ő és a társaság tagjai. Lionel tiszteli az életet, tanulmányozni akar és hisz a mitikus lényekben, mint a Loch Ness-i szörny. A társaságbeliek azonban vadászni akarnak és tudnak, nem hisznek semmiben, ami kicsit is mesebeli. Lionel egy érdekes levelet kap, ami a Nagyláb nyomára vezetheti. Fogadást köt: ha megszerzi a bizonyítékot, a Társaság tagjává válhat. A levél megadta helyen valóban ott van a lény, aki meglepően intelligens is. Beszél, olvas és írni is tanult, ha egyes emberi szokások furcsák is neki. Mivel a fajából ő az utolsó, el szeretne jutni tibeti rokonaihoz, a jetikhez. Lionel segítségéért cserébe kapni mintákat és bizonyíthatná a létét. Az út kalandosnak ígérkezik: bérgyilkos a nyomukban, és egy kalandvágyó régi barátnő, akire számíthatnak segítségként.
A Kubo az egyik kedvenc mesém lett, miatta is kapom fel a fejem, ha érkezik egy új Laika mese. Ez a gyurmás technika, amivel dolgoznak, nagyon pepecselős, nehéz, sok időt vesz igénybe, így tőlük ritkábban láthatunk meséket.
A hiányzó láncszem alapötlete már előzetesen sem volt a szívem csücske. Azért valamennyi lelkesedésem akadt, ez a stúdió cselekményben is remek kis meséket rak össze. Megnéztem, és alig változott a véleményem. Sajnos, ez lesz az a meséjük, ami nekem nagyon nem jött be.
A történet megint mozgalmas. A szereplők bejárják a fél világot, közben nyakukon egy elszánt vadász és orgyilkos, akit informál a Társaság egyik fő embere. Vicces helyzeteket generál, hogy Mr. Link – ezt a nevet kapja a nagyláb – nem ember, és ez időnként leesik a körötte levőknek is. Vagy az, hogy Mr. Link nem érti a szóvirágokat, mindent szó szerint vesz. Ott van a feszültség Lionel és Adelina között, akiben sokkal több a kalandor vér és jellem, mint a másik két főszereplőben.
A mondanivalóra sem lehet panasz. A világ alakít minket, mindenkinek szüksége van szakmai és a természet iránti alázatra. Az állatokat ne úgy ismerjük meg, hogy levadásszuk őket. Tanulmányozás, empátia a kulcsszavak. Élni és élni hagyni.
A gond az, hogy ezt egy olyan szinten teszi, amiből már kinőttem. Nem ragadott magával a mese hangulata, inkább azt éreztem, hogy ezt sokkal kisebbeknek találták ki. A mondanivaló sem a cselekményből vésődik az agyunkba, hanem kellő drámai súllyal és szájbarágósan hallhatjuk a szereplőktől az egyik film végi tetőponton.
Ha gyerek lennék, fogékonyabb lettem volna rá – most viszont úgy éreztem, ez a mese nem nekem szól.
A szereplők sem igazán tetszettek. Mr. Link kifejezetten idegesített – emberben sem bírom ezt a típust, kiderült, hogy mesehősként sem. A butaságig naiv, jóindulatú, de olyan szerencsétlen egyben… nem bírom a humorát, az idealizmusát… Gonosznak nem tartom magam, de az ilyen napsugaras karakterektől minden idegszálam az égnek áll.
Tudom, hogy ezzel a technikával egy így kinéző film eredmény és jónak számít. Utálom is érte magam, de mégsem tetszett a mese látványvilága sem. Erre nincs is normális indokom, egyszerűen érzelem: nem találtam szépnek ezeket a figurákat, hiába olvastam már arról lelkendező cikket, mennyire szép lett ez a mese. Nem nekem.
Ami dob rajta: ha valaki eredeti nyelven nézi, remek színészek adják a karakterek hangját. Hugh Jackman, Zoe Saldana, Emma Thompson… Galifianakis direkt nincs a listán, ő pont az a karakter, mint a mesében link – amit nehezen viselek.
Kisgyereknek, ha elnézi ezt a grafikát, ok. Különben… nem az én mesevilágom ez most.
A hiányzó láncszem - 5/3 ezzel a technikával ez szépnek számít, de nem a stílusom. A történet is gyerekes.