Minden napra egy film

Minden napra egy film

Botrány

(2019)

2020. február 11. - BBerni86

Hatalommal visszaélős, média világát bemutatós, női.

Roger Ailes hosszú ideje és sikeresen vezeti a Fox News médiavilágát. Egyik újítása, hogy a híradókba is dekoratív nők készítik az interjúkat, akiknek előszeretettel mutatja a lábát minél rövidebb szoknyában. Gretchen Carlson korábban nagy sztár volt a műsorával, most azonban egyre rosszabb sávba kerül, majd ki is rúgják. A nők jogai mellett kiálló asszony nem hagyja annyiban a történteket: pert indít Ailes ellen, aki szexuális szívességek 2_11botrany.jpgmegtagadása miatt tette tönkre a karrierjét. Carlson abban reménykedik, a példáját követve más nők is felállnak, és elmondják a történetük. A fiatal Kayle most indult el a képernyő felé, és neki is megvan a férfival a maga története. A sztár Megyn Kelly gyötrődik, mit tegyen: bár neki is megvan a története, nem akar ennek az ügynek az arca lenni. Mindkét nőnek el kell döntenie, mit tesz.

Oscar most igyekszik odafigyelni arra, hogy korrekt legyen. Nem is kell meglepődni, hogy több jelölése is volt a Botrány című filmnek, ami az idei feminista film volt a gálán. Szerencsére, legalább nem olyan buta módon, mint a Fekete karácsony a télen.

Ha már Oscart emlegetem, egy díjat hazavitt a film. A legjobb smink az övék lett. Nem is értettem, amíg nem kezdtem el azokról is képeket nézni, akiket eljátszottak ebben a filmben. Döbbenetes, mennyire hasonlítanak a színésznők a sminknek hála az eredeti emberekre. Nem változtatták meg őket annyira, hogy ne lehessen felismerni benne önmagukat – itt tudnék azon viccelődni, hogy a díjért lehet, hogy azt is meg kellett volna csináltatniuk. Amikor Kidman és Theron nagyon elrondultak egy szerepért, és bőven került rájuk smink, arcpótlás, jött Oscar. Most nem. De ez a verzió tetszett jobban: látom az arcukban a valódi embert, de nem keverném össze őket, mert attól ők még Nicole Kidman és Charlize Theron.

Most annyira ezen a vonalon jár az agyam, hogy azt nem is nagyon tudom vagy akarom megítélni, mennyire játszottak jól. Margot Robbie karaktere különben is, kicsit jobban megfogott, mint az övék. Az ő karaktere még kezdő, naiv, aki most kapja az első pofont a szakmától. Látványosabban lehetett játszani az érzéseit, mint a két rutinos rókáét, akikre már szinte rámerevedett a színpadi arc.

A témájára nem lehet azt mondani, hogy ne lenne releváns. A nők hátrányos megítélése a nemük miatt és a munkahelyi zaklatások létező témák, amikkel foglalkozni kell. Még azt is tudtam a filmben értékelni, hogy vannak árnyalatai. Különösen elgondolkoztatónak találtam, amikor még Megyn gyötrődött, felvállalja-e a szereplést és a történetét. Mert ő azt is látta, hogy a főnöke más is, mint ez a vád. Volt önzetlen, sokakon segített és neki sem kellett megtorlással küzdenie, amikor visszautasította a nem kért közeledést. Ez soha nem fekete-fehér történet, itt is ez is a sztoriban érződött.

Ami azonban megakasztott, és gátolta, hogy rendesen lekössön és gondolkoztasson a film: a dinamikája. Valahol értem, hogy meg akarták mutatni a felszínt és a mindennapokat, hogy ebbe a viszonylagos idillbe belerobbanjon a zaklatás témája. Csak éppen közben unatkoztam. Az olyan szálaknak még értelmét sem láttam, mint Kayle és Jess viszonya/egyéjszakás kalandja. Az adott valamit a filmhez? Kétlem.

Alapvetően ez egy dráma, így azzal sem lepek meg senkit, hogy látványelemeket ne várjon. Élvezni kell a színésznők sminkjeit, a korszak megjelenését a ruhákban és a korhangulatban. Itt az emberi tettek és reakciók jelentették a tartalmat, nem a CGI.

A szereposztás különben erős, nem csak a három sztárszínésznő miatt.

Most különben azon kezdtem el gondolkozni, hogy volt tavaly egy sorozat, amiben Russel Crowe játszott egy befolyásos médiakirályt. Véletlenül nem ugyanez a figura volt abban is? Annak utána kell néznem, és lehet, hogy a sorozatba is belenézek.

 

Botrány - 5/3,5 remek színésznők remek játéka, de szinte feminista kötelező. Lassan is indult.

https://www.youtube.com/watch?v=ZeFFU8meOSk

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr215468316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása