Minden napra egy film

Minden napra egy film

Horse Girl

2020. február 28. - BBerni86

Barátkozós, betegséggel küzdős, meghasonló.

Sarah félénk és különös lány, akit alig lehet kimozdítani otthonról. Eljár egy boltba dolgozni, mint eladó. Zumba tánccsoportba jár, de a többiek számára ott is láthatatlan, nincs egy barátja sem. Kijár a lovardába, ahol rendszeresen zargatja az egykori lova új lovasait. A lakótársa veszi rá egy dupla randira, ahol az tetszik legjobban a lánynak, hogy a partnere, Darren ugyanazt a nevet viseli, mint a kedvenc sorozata férfi főszereplője. A férfi újra 2_28horse_girl.jpgelhívja, de Sarah különös vízió hamar elijesztik. A lány a sorozat hatására két elméletet gyárt: először azt gondolja, ufók ragadták el. Az álmaiban látott embereket keresi és figyeli meg éber állapotában – alvajárva pedig különös dolgokat tesz, pl. végigkarmolja a falat. Majd egyre biztosabb benne, hogy ő nem önmaga, hanem a nagyanyja klónja. Annyira kezdi elveszteni az önuralmát, hogy pszichés kivizsgálásra is bekerül.

Mivel Sundance filmfesztiválos film volt, nem szabadna meglepődnöm, hogy ennyire más ez a film. Nem akar szórakoztatni – inkább úgy éreztem, a sokkolás inkább volt cél. Vagy az összezavarásom inkább? Az is benne van.

Nem szerettem ebben a filmben, hogy nem ad semmilyen választ. Sarah nagyon beteg és hallucinál, vagy van abban valami, amit képzel? A film legnagyobb felében arra szavaztam, hogy simán mentális beteg. Még érdekesnek is találtam, hogy gyógyszerek nélkül hogyan csúszik egyre mélyebben bele a pszichotikus állapotba.

Az már kevésbé volt szórakoztató, mindez a kapcsolataira hogyan hat. Nincs senki, aki kitartana mellette – ha mégis van valaki mellette segítő szándékkal, Sarah nem nyílik meg neki. Kétlem, hogy az lenne a megoldás, hogy egy intézetbe zárják. Pláne, hogy onnan kiengedik 3 nap múlva. Ha tényleg beteg, nem kellene bent tartani vagy legalább adni neki valami gyógyszert?

De erre a szakaszra már annyira keverednek a hallucinációk és a valóság darabkái a történetben, hogy lassan már nem tudtam megkülönböztetni a dolgokat. Sejtettem, hogy a látott dolgok nagyja képzelt, de Sarah nem annak éli meg őket.

A film vége… attól meg szabályosan rosszul voltam. Most mi akart ez lenni? Nem is akarom már érteni, hosszú percekkel korábban elvesztett már a film.

Az egyetlen, amit szórakoztatónak találtam benne, a pár bevágás a természetfeletti sorozatból, amit Sarah annyira szeretett. Az olyan szinten tűnt gagyinak, ami már szinte jó. Amikor felbukkan benne még a Sárán is Lucifer stílusban… megfordult a fejemben, Sarah agybaja helyett inkább azt a sorozat kellene nézni. Az csak még jobban szórakoztatott, hogy annak a sorozatnak a két főszereplője, akik más sorozat miatt nagyon ismerősek. Matthew Gray Gubler a Gyilkos elmék egyik alaptagja kezdetektől, Robin Tunney pedig A mentalista nyomozónője volt hosszú évekig.

A film főszereplője, Alison Brie is sorozatsztár különben (Glow), bár ő azért filmes szerepeket is kap mellette. Nem rossz színésznő, de itt annyira különös karaktert kellett játszania, hogy már eleve Sarah taszított.

A látványa nem hagyott bennem mély nyomokat. Mivel szeretem a lovakat, nekem az fog megmaradni a fejemben, amikor a lovardában volt Sarah. A betegsége/mássága miatt voltak víziók, de azok nem voltak olyan látványosak, hogy megragadjanak. Inkább irritált, hogy egybemosódtak a valósággal.

Mondandó sem akadt benne.

Most eggyel több az olyan Netflix film, amit sajnálom, hogy láttam. A szereposztás jó, a film is jól indult, de aztán gyorsan ki is ábrándított magából.

 

Horse Girl - 5/2 ez most dráma vagy sci-fi? Mindkettőnek zavaros. Nagyon nem tetszett maga a történet.

https://www.youtube.com/watch?v=ieqemSsMxek

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9215495894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása