Háborús, kamaszos, hidat védős.
1945, a háború lassan véget ér Európában. Már tudni lehet, hogy a németek képtelenek lesznek megállítani az amerikaiak előretörését. Egy kisvárosban ennek ellenére a katonaság végrehajtja a parancsot, és az iskolából kiveszik a 16 évet betöltött fiúkat és besorozzák őket. A barátok lelkesen pakolnak fel, és mennek gyakorlatozni, 
hogy védhessék az otthonuk. Az amerikai előretörés azonban gyorsabb a vártnál, már az este hadmozgások vannak és megindulnak. A fiúkat a felettesük egy napi gyakorlattal nagyon nem akarja éles bevetésre vinni, így kiharcolja, hogy egy jelentéktelen hídnál legyenek őrségben. A fiúk nem sejtik, hogy a feladatuk csak alibi, ráadásul a tisztet dezertőrnek hiszik a visszavonuló seregek, és kivégzik – a fiúk egyedül maradnak, az amerikaiak jönnek, és ők védeni akarják a rájuk bízott hidat, kerüljön bármibe.
A nyugaton a helyzet változatlan klasszikus abban a témában, amihez ez a film is felsorolható. Mindegy, hogy az ember milyen egyenruhát hord, a későbbi vesztes vagy nyertes oldalon áll, a háború akkor is borzalmas és érthetetlen, kegyetlen dolgok történnek benne. A háborúban az emberi életek csak statisztikai számok. Elesettek száma – csak egy szám, nem látszik mögötte az elveszett élet.
A film azzal növeli a drámát, hogy kamasz fiúkat tesz a középpontba, akik még inkább gyerekek, mint felnőttek. Nem is agymosott németek, csak hazafiasnak nevelt kamaszok, akik az otthonuk akarják védeni. Ez még akkor is hősies, ha az áldozatuk értelmetlen.
Hiszen, ahogy nyugaton a helyzet változatlan, a fiúk önfeláldozása a hídért sem ért annyit, hogy akár említésre kerüljön a hadügyi jelentésben. A családjuknak, nekik véget ért minden, de az egész gépezetben semmi nyoma sem maradt.
Háborús dráma, de igazából egyik kitétellel sem vagyok elégedett. Háborús, de a fronttól távol vagyunk, és a filmbe belekerült hadi jeleneten látszik, hogy az 1950-es években forgatták. Nem látványos, nem is hosszú, talán csak a játékidő negyede a film végén. Gyors is, és a srácok lehetetlen helyzetben is vannak. Rossz volt nézni, vizuális szempontból is, tartamban is. Ki nézi szívesen, hogy a bárányt levágják az áldozati oltáron?
Ennél nagyobb baj, hogy a fiúkat kénytelen voltam megkülönböztetni egymástól. Az leesett, hogy van egy, aki megsértődik az apjára, mert annak viszonya van a cseléddel, aki a fiúnak is tetszett. Egy másiknak katonai vezető az apja – és a fiú otthon, házon belül is leméri, micsoda gyávaság az, hogy a parancsnok menekül, míg az embereit hátrahagyja tulajdonképpen meghalni. Maradjunk annyiban, nem egy idilli családi helyzet az sem.
De a többiek? Volt, hogy kilőttek egyet a fiúk közül, és nem jöttem rá, melyiket. Egyszerűen nincs annyi egyedi jegyük, hogy meg tudtam volna őket jegyezni.
Ami az üzenet szempontjából jó is. Nem számít, ki volt és miért került oda, csak egy gyerek volt, akinek még nem volt ideje személyiséggé sem válni, csak kereste még a helyét az életben. A háború pedig megfosztotta mindentől. Érdemes megnézni azt is, hogy az egyetlen túlélő hogyan hagyja el végül a hidat. Lenne rá egy tippem, hogy egy életen át lesznek rémálmai és traumái a történtek után.
Német film is, régi is – nincs benne olyan színész, aki ismerős lett volna valahonnan. A fiúk pedig nem egyediek annyira, hogy sokat bele lehetett volna tenni a játékba. A típusnak kell megfelelni – a koruk elég volt önmagában. Itt valóban kamaszoknak látszottak, még gyerekes vonásokkal az arcukon.
Azokat a rémes rövidnadrágokat tudnám feledni… komolyan ilyet kellett iskolába hordani?
Egyszer érdekes volt megnézni, más a megszokott háborús filmekhez képest. De nem tetszett.
A híd - 5/2,5 a kivitelezés ma már régies, a történet drámája sem jött át igazán. De a mondandó üt.
