Nyomozós, ételes, újra összeálló.
Max szenvedélye az evés, ebből épített magának karriert is. Övé a legrangosabb éttermi magazin, ő az ínyenc, aki a királynő számára is összeállítja a tökéletes menüt. Most azonban azzal szembesül, hogy le kell mondania a legnagyobb kedvenceiről. Olyan túlsúlya van, hogy az orvosa szerint diéta és életmód váltás nélkül hónapokon belül halálra van ítélve. Mivel az élet étel nélkül nem az igazi, Max igyekszik a maradék idejében a munkában 
kiteljesedni. Egyik kedvenc séfje, a desszertek királynője, Natasha segédkezik neki a legjobb ételek és receptjeik beszerzésében. Ám ekkor megindulnak a gyilkosságok: mintha Natasha nyomában egy gyilkos járna, aki a felkeresett remek séfeket azok specialitásai elkészítési módja szerint végzi ki. A rendőrség többeket is gyanúsnak tart: Natashát, és a volt férjét, aki a nő nyomában jár és vissza akarja kapni a feleségét. A séfeknek össze kell fogni, hogy megtalálják a gyilkost, mielőtt az ételeikhez hasonlóan végzik be.
Nem egy mai film, de ez a történetet nem rontja el. Az alapötlet kifejezetten jól hangzik: úgy öli a sorozatgyilkos a séfeket, hogy az menjen a legnépszerűbb ételeikhez. Még akár komédiát is lehetne belőle csinálni, kinek mi jut. Vagy horrort, van is itt olyan séf, aki komolyan meg van rémülve, hogy rá milyen halál várna, hiszen ő nyársra húzza a húst és úgy süti.
Talán, a mai világban könnyebb dolga lenne a rendőrségnek és a nyomozni kezdő séfeknek és Natashának. Már csak az nagyon megnehezítené a gyilkos dolgát, ha a film a mobiltelefonok megjelenése és elterjedése után játszódna. De ez még nem az a kor, így a gyilkosnak nagyobb tér jut gyilkolni. A nyomozóknak meg jobban össze kell kapniuk magukat, ha életben akarnak maradni.
Sikerült egy olyan filmet összerakni, ami félig angol krimi, félig angol komédia. A nemzetiséget nem véletlenül hangsúlyozom ki ennyire. A krimi vonal Agatha Christie világát idézi meg, a komikus jelenetek pedig az angol humort. Bár kis vonással nagyon fekete komédia is lehetett volna ez, nem azt az irányt választották. Hangulatos is a végeredmény, ami mai is szórakoztató tud lenni.
Ami viszont nagyon nem tetszett benne: a szerelmi szál. Natasha és Robby házasok voltak, de egy csalás miatt a nő elhagyta a férfit. (Azon valahogy nem tudtam nevetni, hogy a séf asszonynak jobban fájt, hogy a férfi hagyta a szeretőjét/titkárnőjét a felesége konyhájában főzni, mint az, hogy lefeküdt vele.) Robby visszacsinálná az egészet, és az egész film alatt valami idióta módon teszi a szépet a nőnek. Gyerekesek. A közéjük tett, humorosnak szánt részek inkább bosszantottak.
Az is megérne egy misét, hogy mai szemmel mennyire Robby az, akinek bejönnek az üzleti számításai. A gyors ételek és az otthoni félkész ételek, melyeket itt annyira lenéznek és folyamatosan poénok tárgyai, nagy karriert futottak be. Ez a szál még szinte kultúrtörténetileg is érdekes volt a számomra. Az utóbbi pár évtizedben mennyire átalakult az, ahogy és ahol az emberek étkeznek.
A karakterek kevés vonással jellemzettek, és komédia elemek. A séfek leginkább a bolondériáik alapján vannak megkülönböztetve, és senkinek nincsenek mélyebb történetei és tulajdonságaik. Itt mindenki az ételek megszállottja ráadásul, amire szintén poénokat építettek. (Még házassági eskübe is beleveszik, hogy süssenek rántottát.)
Mai szemmel már nem vonzó a stáblista, csak egy névre bukkantam, akit ismerősnek találtam. De abból kiindulva, mennyi Globe jelölést kaptak ezért a komédiáért, annak idején meg lehetett a maguk csillaga.
Egy alkalommal elszórakoztatott, az alapjául szolgáló regény fel is keltette az érdeklődésem.
Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? - 5/3,5 a történetet bírtam, de a humorát és a szerelmi szálat inkább fárasztónak találtam.
