Családos, életválságos, helyes útra lelő.
Bernadette Fox zseniális asszony. Egykor az építészet új tehetsége volt, akinek minden épülete csodaszámba ment. Ám elég volt egyetlen tragédia, és Bernadette eltűnt a világ elől. Számítástechnikus férje egy vagyonért adta el a találmányát, elköltöztek, és az asszony családanya lett. Féltő szeretettel neveli imádott lányát, miközben kilóg 
a környékről, és jó pár rosszakarót begyűjt. Nem szereti az embereket, és azok sem őt. Ha a szomszéd ostobaságot akar csinálni, ráhagyja, szakadjon csak le a domboldal! Kimozdulni sem szeret, szerencsére egy online asszisztens mindent megold helyette, és a netről már minden megrendelhető. Észre sem veszi, hogy gyűlnek a viharfelhők a feje felett. Amikor Bee egy sarki utat kér ajándékba, Bernadette próbálja összekapni magát, de talán már késő. A férje is észreveszi, mi minden nem stimmel vele. Drasztikus megoldást javasol, és Bernadette hasonlóan drasztikusan reagál. Eltűnik – Bee pedig nem adja fel, hogy megtalálja az anyját.
Eredetileg regény volt, és meg is lepődtem, milyen jól sikerült visszaadnia a történetet Linklater rendezésének. Mondhatnám, hogy a Sráckor után otthon vagy a bonyolult családok bemutatásában, de itt tett mellé emberi és művészi drámát is. Korrekt lett a végeredmény.
Már a cím is nagyon jól el lett találva. Első szinten a közvetlen eseményre utal, Bernadette mostani eltűnésére. A férje diliházban akarja kezeltetni, mire az asszony eltűnik. Keresik, nem lelik, hova tűnhetett?
De egy más szinten is el van veszve az asszony. Az utóbbi, közel 20 évben az igazi énjét hagyta elveszni. Vidéki családanya lett, ahelyett, hogy alkotott volna. Igazából a kérdés, hogy hová tűnt el, az egész mostani életére vonatkozik. A saját életéből tűnt el, és lett szenvedő alakká, akit senki sem kedvel a családján kívül. Azt a nőt keressük, aki a 20 mérföldes ház előtt volt, hozzá kell visszatalálnia.
Imádtam is, ahogy a mostani, fizikai eltűnése alatt keresi meg az eltűnt énjét.
Egyszerre sikerül a filmnek a családról szólnia, de a művészről is. Bernadett érdekes egyéniség, egy művész. Nem teljesen a földön jár, ezért is nincsenek barátai és olyan különc. Attól nem szűnik meg művésznek lenni, hogy nem alkot. Ahogy a film egy pontján mondják is neki, azért boldogtalan, és esnek szét körötte a dolgok, mert azt nem csinálja, ami a lételeme, amitől ő Bernadette.
Talán kicsit mesének is érzem, hogy egy új projekt milyen könnyen és gyorsan helyrehoz mindent az életében, de valahol ebben az univerzumban így kellett ennek lennie. Bernadette megkerül, minden értelemben, és rendeződnek a konfliktusok.
A film jól elkapta a kisvárosok hangulatát, a benne csipkelődő anyákkal és asszisztensekkel. Nem egy látványorgia, de nem kell annak lennie. Megteremti a környék, a kosztümök a hitelességet.
Cate Blanchett remek Bernadette lett, szerettem, ahogy az asszony minden oldalát megjelenítette. A nagyon szerető anyát, a környék rémét, de az ihletett művészt is. A szélsőséges hangulatai, a megszállott pillanatai is vászonra kerültek. (Azért furcsa volt a színésznőt nem szőkén látni, mintha más lett volna az arca karaktere is.)
Ami esetleg nehézség lehet a film nézése közben, hogy az elején nem tudunk dolgokat. Csak látjuk Bernadette különös viselkedését, a hétköznapokat, amelyek még különösebben érdekesnek sem tűnnek. Onnantól viszont működik, hogy megkapjuk a múlt darabkáit, ahogy motivációban minden a helyére kerül. Itt ki kell várni, amíg erre a pontra eljutunk.
Még szinte a regény újbóli olvasásához is kedvet kaptam, hogy megnézzem, ott hogyan működik ez a mindent átértékelünk utólag vonal. A filmen nagyon jól elkapták.
Hová tűntél, Bernadette? - 5/4 a vége felhúzta, arra összeállt a sztori. Addig kissé untam is, bár Blanchett remek végig.
