Minden napra egy film

Minden napra egy film

Latte és a titokzatos varázskő

2020. július 14. - BBerni86

Állatos, kincskereső, erdőt mentő, barátos.

Latte tisztában van vele, hogy ő más, mint az erdő többi állata. Neki nincs családja – az apja elment, és soha nem tért vissza. Amikor a többiek együtt játszanak, őt nem hívják. Ha valami baj van, ő a bűnbak. Mert a sün olyan magának való és bajkeverő. Amikor miatta is elveszik az erdő állatainak víz tartaléka, egy mese alapján úgy dönt, 7_14latte.jpgmegszerzi a varázskövet és azzal visszaadja a folyót az erdőnek. Veszélyes útra indul, és csak egy növendék mókus aggódik, hogy túléli-e az utat. A sün után szökik, és együtt indulnak át a farkasok földjén a medvékhez, akik elragadták a varázskövet. Az út alatt Latte kénytelen azzal is szembenézni, hogy nem akar egyedül lenni, magányos sün lenni, bár ez a faja jellemzője. Ahogy képes lesz felülemelkedni a saját rossz tulajdonságain, úgy ismeri fel a barátság lehetőségét is.

A mesét látva nehezen hiszem el, hogy ez kint akkora siker, hogy gyerekkönyvben már több Latte-történet is létezik. Próbálom elképzelni, hogy gyerekként hogyan reagáltam volna erre a mesére, de ez egyre nehezebb feladat.

Mert már nem azt látom, hogy milyen cuki a mókus, vagy a farkasok hiába vannak a mese egyik rosszfiújának beállítva, aranyosra és szépre vannak animálva, hanem azon húzom fel magam, mennyire az agyamra megy Latte személyisége.

Kezdjük talán ezzel!

Latte nem egy kedves állatka. Még azzal is mogorva, aki segíteni próbál neki és barátkozna vele. Valahol érthető, az, hogy eddig minden próbálkozására azt kapta vissza, hogy nem kell senkinek és csak a rosszat látták meg benne, nem teszi éppen állatbaráttá a sünt. Ugyanakkor ez nem csak a többi állat hibája, Latte megnehezíti magának és a többieknek az életet. Nagyon rühelltem, ahogy a mókussal bánt, aki egyedüliként foglalkozott vele. Egy makacs, érthetetlen sün Latte, akinek szinte szó szerint fejébe kell verni a tényeket, hogy képes legyen másként gondolni dolgokat. Idegesítő és fárasztó – egyszer sem a cuki állatkát láttam benne, hanem az idegesítő, makacs okostojást, akit csak fel kellett volna rúgni.

A maci és a mókus sokkal szimpatikusabbak voltak. A mókus képviseli, amit Latte menet közben tanul meg. Hogy a kedvességgel mennyi mindent el lehet érni. Lehet, hogy a mókus sem egy észlény, de nyitott és barátságos. Így könnyen barátkozik és talál szövetségeseket, még a medvék között is. Ezt a süninek meg kell tanulnia.

Nem véletlenül emlegetem az állatokat a fajuk szerint. A legtöbbnek olyan fura hangzású neve volt, hogy nem bírtam megjegyezni őket. Latte, az ital miatt megmaradt, de a mókus, aki különben az egyik kedvenc szereplőm lett a medve herceg mellett, hiába füleltem direkt arra, hogyan szólítsák, meg se értettem, mi a neve. Nem értelmes, nem angol szó, így marad nekem mókus. (Majd le kellene tesztelnem a keresztlányomon, ő kihallja-e, mi a mókus neve.)

A történet egyszerű, és sok minden kiszámítható benne. Nem véletlenül: ez egyértelműen kisebb gyerekeknek készült, akiknek azt az üzenetet igyekeznek megfogalmazni, hogy jobb barátokkal és a családdal, mint egyedül. Hogy merjenek hinni, és bátran megpróbálni olyasmiket is, amiket sokan csak álomnak hisznek. Mai fejjel túl egyszerű is ez, de egy kisgyereknek még kellemes kis kaland lehet.

A grafika – nem egy Pixar mese, azt hamar le kell szögezni. Nem néz ki annyira rosszul, hogy bántsa a szemem, de ez nem is egy szép mese. Az állatok szeme helyenként annyira semmilyen, hogy az egész állat fura lesz tőle, pl. a hiúz esetében. Másoknak vannak jól sikerült részei, mint a sünök tüskéi. Még akkor is, ha nem a valóságközeliség a cél, inkább egy cuki plüss állatka szintjén mozognak a szereplők.

Nem én vagyok a célközönség, de egyszer meg tudtam nézni én is. 5-6 év körül teljesen ok.

 

Latte és a titokzatos varázskő - 5/2,5 vannak aranyos részei, ha klisés is az üzenete és a sztori is. Látványra éppen elmegy.

https://www.youtube.com/watch?v=vxW1PBWcBzU

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2516005800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása