Minden napra egy film

Minden napra egy film

A.P. Bio

1. évad

2020. szeptember 12. - BBerni86

Tanáros, öncélt hajszoló, bosszút állós.9_12ap_bio.jpg

Dr. Jack Griffin eléggé kiakadt, amikor mást neveztek ki a tanszék élére. Botrányt rendezett, és mire észbe kapott, már Toledóban kellett biológiát tanítania a középiskolában, noha ő egy harvardi filozófia professzor. Esze ágában sincs tanítani, még ha az emelt biológia osztálya tanulna is. Helyette olyan feladatokat talál ki, melyekkel a helyére kinevezett Miles életét akarja megkeseríteni. A gyerekek eleinte mást sem akarnak, mint kirúgatni, és a férfinak a felőlük érkező támadásokra is felelnie kell. Szerencséjére az igazgató kamaszkori jó barátja, és a volt barátnője is itt él, így azért talál magának célokat, még ha elég depressziós is attól, hogy a halott anyja házába kellett beköltöznie. Maradni pedig úgysem akar…

A középiskolás komédiák jól mennek, jelenleg még magyar verzió is van belőle A tanár személyében. Akad köztük romantikusabb, drámai, vagy éppen bulváros. Az A.P. Bio valami olyasmit próbál, ami azért nem olyan elterjedt. Egy anti-tanár történetét láthatjuk, aki már kezdeni is azzal kezd, hogy ő aztán nem akar tanítani semmit és itt sem akar lenni. Ki is köti, ez nem olyan év, amikor ő vagy a diákok tanulnának egymástól bármit is. A durva az, hogy tartja is magát ehhez.

A teljes első évad annak a története, hogy Jack milyen bosszútervet próbál megvalósítani, hogy visszakapja az egyetemi állását. Próbál könyvet írni és minden lehető módon Miles ellen támad. Vannak röhejes, de nagyon elszállt ötletei is. A diákokat pedig bevonja, ha tetszik ez nekik, ha nem.

Rá kell hangolódni, mert elsőre Jack nagyon nem egy szimpatikus karakter. Cinikus, látványosan lenéz és gyűlöl mindent maga körül, roppant nagy egoista. De, szerintem mindenkiben van annyi rosszaság, hogy azzal könnyen azonosulunk, hogy ki akar szúrni a nemezisével. Volt, hogy a magánéleti szerencsétlenkedései miatt már szántam is, a végére már bírni is elkezdtem. Kellett azért a fél évadnál több, hogy eljussak eddig…

A részek lazán függenek össze, a közös pont, hogy Jack ki akar jutni innen, és mindig van egy terve. Így haladunk lassan előre, miközben megismerjük a körötte levő embereket. Ők már sokkal inkább komédia tipikus szereplők. Ott van a három kotnyeles tanárnő, akik mindenbe belekotyognak, és felváltva mennek egymás és mindenki más agyára. Az igazgató, aki nem sok vizet zavar. Elég gyenge jellem, aki mindenkinek csupa jót akar, és így elég könnyű kihasználni. Olyan, mint egy plüss maci. Az asszisztense simán debilnek tűnik, de anyatigrisként védelmezi az igazgatóját.

A diákok is egy-egy jellemvonást kapnak egyelőre, de mindenki eléggé ki van sarkítva ahhoz, hogy emlékezetes legyen. Sarika, aki az éltanuló, aki a legjobban rá van állva, hogy rendes tanárt szerezzenek és valóban biológiát tanulhassanak. Miles, aki éppen a lázadó korszakát éli, és rá van kattanva a sátánista meg alternatív dolgokra. (Közben meg más sorozatban ő lenne a tipikus jó srác a szőke hajával, meg a nagy szemeivel.) Heather, a néha kissé ijesztő különc, aki szívesen összejönne az osztályba érkező új fiúval. De lehetne sorolni, mindenki kap egy-egy olyan jellemzőt, amiről meg lehet jegyezni.

Rövid az évad, poénokra van kihegyezve és abszurd helyzetekre, de azért nyomon követhető, ahogy az osztály hangulata változik. Sarika ugyan végig tartja magát, de a végére a többség már nem kényszerből vesz részt Jack őrületeiben, még élvezik is azt és valami beteges osztályösszetartás kovácsolódik.

Ismertebb humorista akad benne, de inkább kinti szemmel. Látványra is a közepes komédia szintet hozza, de milyen látványelem kellene egy középiskolába? Pontosan. Nem sok.

A 2. évadot már nézem, a 3. is megjelent, úgyhogy majd mesélek még Jack dolgairól.

 

A.P. Bio - 5/4 álnok kis humora van, közepesen vicces, de a karakterei eladják. A főszereplőt eltalálták.

https://www.youtube.com/watch?v=MVphWg93hSI

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4616198592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása