Ügynökös, versenyre kényszerülő, kiutat kereső.
Egy ingatlaneladással foglalkozó irodában új rendszer kerül bevezetésre. Kezdésként egy sikeres ügynök, Blake tart tréninget az eladóknak. A lényeg: minden áron teljesíteni és értékesíteni kell, vagy az állásuknak annyi. Az új felállásban versenyezniük kell, ki mennyi eladást hoz össze. A nyertes autót kap, a vesztest kirúgják. A jó tippeket 
is ki kell érdemelni, első körben az évek óta keringő, reménytelen vevőknek kellene telkeket értékesíteni. Mindenki a maga módján igyekszik megoldani a helyzetet: az egykori legjobb értékesítő már rég balszerencsés, de most kétségbeesetten tapad a telefonra, a lánya orvosi számlái miatt nem engedheti meg, hogy kirúgják. Dave lázong, a konkurenciához való átmenetre és a jó tippek ellopására, eladására bujtogatja a többieket. Roma, a legjobb ügynök a nyeréshez szükséges szerződéssel érkezik, de aztán a vevőnek kételyei támadnak…
Alapvetően nincs ellenemre, ha egy színpadi műből készítenek filmet. Nagyon jók is vannak közöttük, az egyik kedvenc filmem is színdarabból lett film. (A tizenkét dühös ember, még a címét is elárulom.) Azonban soknak nem sikerül levetkőznie a színpadi sajátosságokat, amelyek egy filmen bezárják a történetet és a karaktereket.
A Glengarry Glen Ross is színpadi darab volt eredetileg, és nem tetszett a film, ami készült belőle. Bár a filmet elnézve azt is el tudom képzelni, hogy nekem a színmű sem tetszett volna. Sem a történet, sem a szereplők problémái nem fogtak meg.
Amiben találtam azonosulási pontot, az a marketing működése. Azt hinné az ember, hogy mivel eltelt közel 30 év, már más módokon értékesítenek. Bár már netes vásárlások és reklámok is támadnak, működik még ez a telefonos értékesítés is. Meglepő, mennyire azonosak a módszerek, a rábeszélés, attól függetlenül, mit akarnak eladni. Itt telkeket árulnak, nekem konyhai eszközöket próbálnak rendszeresen így eladni, és megvannak az ismétlődő sémák és az azonos fordulatok. Érdemes is belegondolni, hogy akarnak vásárlásra rávenni már nagyon régóta.
A film azonban arra koncentrál, hogy az értékesítők hogyan reagálnak a versenyhelyzetre, és a béna tippekkel való munkára, mert a jókat elzárják előlük. (Ez a tipp rendszer megint érdekes. Megveszik emberek adatait, akiket az egyéb vásárlásaik és befektetéseik alapján monitoroznak, és nem is tudják, mi történik az adataikkal. Ismerős? Igen, ez is létező gyakorlat. De ezt is a sorok közül olvasod ki.) Lesz, aki munkába menekül, más lázad. Mindenkinek megvan a maga története, a maga drámája.
Ki kellene, hogy szimpatikus legyen? Már eleve nézőként olyan tapasztalatokkal rendelkezünk, hogy idegesít, amikor felhívnak, és olyan termékeket akarnak rám beszélni, amelyekre semmi szükségünk. Így nehezemre esett azért drukkolni, hogy valakit be tudjanak húzni a csőbe.
Akármelyik karaktert is nézem, mind kétes eszközökkel, hazugságokkal és megtévesztésekkel dolgozik. Ahogy Blake indított az elején, az is eszembe jutott, hogy ez a Tőzsdecápák kicsiben. Blake mintha Gekko helyi változata lenne, akit a többiek leutánoznának, ha tudnának.
A szereposztás különben parádés, van is dráma a történetekben és az alakításokban, csak hát, senkivel nem akartam együtt érezni. Al Pacino, Ed Harris és Jack Lemmon értékesítenek Kevin Spacey felügyelete alatt, olyan ügyfeleknek, mint Jonathan Pryce.
A színdarab és a film is nagy kritikus kedvenc volt különben.
Zárásul egy érdekesség: az eredeti változatban annyit káromkodtak, hogy maguk közt csak „A kibaszott ügynök halálaként” emlegették. A szinkron lényegesen szolidabb lett…
Glengarry Glen Ross - 5/2 többet vártam. Remek színészek, de a történet nem tudott lekötni, személyes drámák sem.
