Utazós, társulatos, közös célért dolgozó.
Fekete katona volt, de részben önhibáján kívül nem ér vissza időben az osztagához. Így már katonaszökevénynek minősül, akit felakasztanak, ha elkapják. Egyetlen reménye a vándor színtársulat marad, akiknek az előadásán 
leütötték. Szavaznak, és engedik, hogy velük tartson. Gyorsan összebarátkozik a hangtechnikus Borostyánnal, aki arról álmodik, hogy maga is színésszé válik és már fejből tud minden darabot. Megtetszik neki a társulat primadonnája, Emma. A lánynak azonban barátja van, Komáromy, aki észreveszi, hogy valami alakulóban van a lány és a katonaszökevény között. Így egy este ellopja a társulat szövegkönyveit és meglép a társulattól. Borostyán újraírja a szövegkönyveket, Fekete a színész helyére lép, és folytatják az utat Budapest felé. Közben újra találkoznak Emma vér szerinti, csapodár apjával, viszonyokba bonyolódnak, és a katonákat is kicselezik.
Ez meg mi akart lenni? Nem tudtam eldönteni, hogy majdnem történelmi filmként nézzem, vagy egy komédiaként, ami inkább dramedy. Még merengek is kicsit, mert ez nagyon… vegyes felvágott volt.
A történet igazság szerint bármikor játszódhatna, nagyon kevés utalás van arra, hogy melyik korban járunk. Az, hogy mennyire nagy szó, ha valaki kőszínházban játszhat. Az, hogy a katonaszökevényekre akasztás vár. Az, hogy még milyen hatalom van a nemesség körében. Csupa körülmény, de semmi konkrétum. Egyetlen egy olyan része van, amiből be lehetett lőni, hogy pontosan mikor is járunk, és mi is akart ez lenni. Az egyik szereplő, Borostyán igazi neve a vége felé derül ki, amit itt most nem írok le, de az tájolja be szinte évtizedre, hogy a XIX. század melyik részében vagyunk.
Ha fontos, hogy mikor vagyunk, és Borostyán az, aki, akkor nem értem, miért ilyen paródiaszerű a kor. Van egy rész, amikor a vándorszínészek egy nemesi származású kisfiú születésnapján adhatnak elő, és előtte látjuk, hogy néznek ki a nemesek. Pont olyanok, mintha saját maguk paródája lennének, ripacsok nemes szerepben. Az a smink, azok a ruhák… Nem szívesen írok le ilyesmit, de röhejesen néztek ki. Pedig nem éreztem úgy, hogy ez a film paródia akarna lenne, ha máskor is vannak ilyen elemei.
Pl. a tiszt, aki Emmának akar udvarolni, de Fekete közbelép és párbajozniuk kell. Amilyen bajusza és feje van a kihívóan – ő is olyan, mintha csak egy karikatúra lenne.
Nem igazán komédia, mert mindig ott van a tragikus elem is, ami árnyalja a látottakat. A színész házaspár, ahogy csalja és szereti egymást egyszerre, de ezzel másnak okoznak károkat. Kova, aki tipikus komédia alaknak tűnik, de komoly traumákat hagy maga után. Nem egyszer hagyja el a lányait, és csaló is, hűtlen is, rossz barát is.
Furcsa a film 2-3 szerelmi szála is, mert nem tudom, a Zengő párt mennyire soroljam ide. Az egy se nélküled, se veled kapcsolat. Borostyán és Mimi szála még nagyon kis ártatlan és naiv, Fekete és Emma vonzódása már egy fokkal komolyabb, de abba is ott az a disszonancia, amitől saját maguk paródiájának tűnnek.
Vagy ez az egész a művészekről akarna mesélni? Hogy minden csak játék, és mennyire megszállottak, elvont emberek egyszerre? Hogy a való életben vesztesnek is tűnhetnek, nyomorognak akár, de megéri nekik a színpadért? Nem tudom.
A szereposztás meglepően erős lett, de a karakterek furcsák voltak nekem.
Valami jobbat vártam, erre a furcsa lenne a jelző, amit legszívesebben rátennék.
Vándorszínészek - 5/3 a külcsín nagyon nem jött be, a történettel is vannak fenntartásaim, egyszer nézhető.
