Nyári, családmentő, kincskereső.
Az író Robert Kimbell elvesztette az állását, ezért arra kényszerült, hogy a családjával visszaköltözzön a szülővárosába. Itt a fivére fogadja be a feleségével és a két lányával a testvérét, de a testvérek között nagy a feszültség, és Robert a feleségével is hadi állapotba kerül. A két lány menekül is a család elől: a nagyobb összejön a bácsikája egy munkatársával, egy helyi favágóval, és már az eljegyzésen töri a fejét. A kisebb, Julie 
egy helyi legenda alapján egy elrejtett kincset igyekszik felkutatni. Ennek az aranynak a nyomába jár a helyi múzeum vezetője is, és ahol tudja, nehezíti a lány kutatását. Julie arra is gyanakszik, hogy a nő bérencének fia, Eddy, azért jár a nyomába, hogy kémkedjen. Pedig… Az apja segítségével egyre közelebb jut a megoldáshoz, de talán túl későn ismeri fel, hogy nem az arany az igazi kincs, hanem a családja és talán Eddy.
Most jön az a rész, hogy kicsit bajban vagyok, hogyan töltsem fel a sorozat a filmről írva, ami különösebben nem mozgatott meg bennem semmit. Nem volt jó film, nem is szerettem meg. Ugyanakkor nem is rossz film, nem utáltam. Ez csak olyan semmilyen, átlagos – mondhatni limonádé. Amiről a legkevesebb értelme és a legnehezebb egyben írni.
A cselekmény röviden szólva semmilyen és gyakran unalmas. Mi itt a kincskeresés? Julie járja a vidéket, köveket nézeget, ás kicsit, esetleg az apja gépén nézegeti a sziklákat, és modellezik, hogy nézhetett ki a vidék 200 éve, majd az így talált pontokat ellenőrzi. Hiányzik a filmből a feszültség is, az izgalom is. Ez nem egy izgalmas kincskeresés, inkább olyasmi, amilyennek a kincskeresős kihívásokat képzelem. Tudjátok, amikor megvannak a koordináták, és GPS segítségével keresik a nyomokat, elrejtett zászlókat, ilyesmiket.
Családi drámának se működött. Ahhoz túl felszínesek az ábrázolt problémák és minden túl könnyen és gyorsan meg is oldódik. A szülők veszekednek, de egyetlen vészhelyzet alatt visszatalálnak egymáshoz. A nyers testvér is megembereli magát, amint erélyesen rászólnak, hogy elég már belőle. A nagylány, Susan is a semmiből dobja a fiúját és inkább egyetemre megy. Semminek sincs íve, egyszerűen gondolnak egyet, és kibékülnek, másként viselkednek és happy end.
A szerelmi szálat lehet egyáltalán szerelmi szálnak nevezni? Eddy sétálni hívja a lányt, aki rájön, hogy mégsem a kutatása érdekelte a srácot, igent mond és ennyi volt az egész. Itt is egyik pillanatról a másikra jutnak abba a szakaszba, hogy együtt nézik a naplementét összebújva, és vajon mit tart a megtalált kincsnek majd a lány?
Végül, van benne, amit komédiának szántak. A múzeum igazgatónője és egy kisember, akit ugráltat és ásat vele, hogy a kincs nyomára bukkanjanak. Persze mindig félresikernek a dolgaik, és nevetni kellene azon, hogyan szerencsétlenkednek. Egyszer még a burlesque is beugrott, ahogy szinte némajátékban ügyködtek és szerencsétlenkedtek.
Az indián mítosz és szál is teljesen felesleges volt benne. Azt különösen butának éreztem, amikor a nagyon szőke és nagyon fehér lány azon mereng, hogy mivel a dédanyja indián volt, benne is van indián vér, és neki kell megtalálnia a kincset. Érdekes módon addig eszébe sem jutott semmiképpen sem az indián világgal foglalkozni vagy azonosulni vele.
Látványra is üres. A végén akad egy akcióban dúsabb rész, de azt is semmilyenre forgatták le. A szemünknek nem nyújt semmi pluszt a film.
Egyszer bőven elég volt belőle, még talán sok is.
Kalózok kincse - 5/3 átlagos, jellegtelen nyári családi kalandfilm, aminek még a célközönségét is nehéz belőni.
