Világot mentő, űrlényekkel harcoló, csapattá váló.

A világ biztonságára a hős csapat felügyel. Most azonban valami készülődik: Csoda Srácot és Tech-Nót, a legerősebbek közül valókat idegenek legyőzték, és a radarokon már látszik, hogy megszámlálhatatlanul sok idegen közeledik a Föld felé. Minden hőst összehívnak, és csatába küldik őket, míg a gyermekeiket egy bunkerben helyezik biztonságba. Újra hadrendbe áll a csapat egykori vezére is, a mágneses erőkkel rendelkező Marcus Moreno is. A lánya, Missy annak ellenére kerül be a szuper gyerekek közé, hogy nem rendelkezik örökölt szuper erővel. A tévén keresztül látják, hogy szüleiket foglyul ejtik a lények. Az egyikük jövőbe lát, így tudják, értük is eljönnek. Összefognak, hogy megszökjenek innen, majd maguk indulnak a szüleik megmentésére és az űrlények legyőzésére.

Elég hamar leesett, hogy nekem ez a film nem fog tetszeni. Ha kicsit előre olvasok, még hamarabb rá is jöhettem volna. Máig nem értem, hogy egy olyan rendező, aki képes olyan filmet összerakni, mint a Sin City, ami a maga nemében sötét és véres klasszikus, miért csinál ilyen fájdalmas gyerekfilmeket? Szerintem már a gyerekei is bőven nagyobbak, mint hogy ilyen filmeket nézzenek. Ami jó indok volt egykor, ma már nem annyira. DE tény, ez egy Robert Rodriguez film, csak nem az értékelhető típusból.

Az eredeti gondolatmenetemre visszatérve – akkor esett le, hogy ezzel nagyon nem leszek jóban, amikor tervezték a központban, hogy milyen hősöket küldjenek csatába. Elég hamar felugrott Lávalány és Cápasrác neve. Igen, akikről jó pár évvel korábban Rodriguez már készített egy vállalhatatlan filmet. Ha ők feltűnnek itt, már biztos voltam benne, hogy ettől a filmtől se várhatok sokat.

A cselekmény egészen fájdalmas. A gyerekek lazán megoldják, ami a szülőknek nem sikerült. Pillanatok alatt megtanulnak összedolgozni és tökéletesítik az erejüket, és Missy is vezérré érik. Persze, egy ilyen gyerekfilmben. Bár azt tudnám írni, hogy az pozitív üzenet, hogy a hőssé váláshoz nincs szükség szuper képességekre – Missy ezek nélkül is lehet a szuperek vezére. Hogy az igazi erő az elfogadásban, mások segítésében és az összedolgozásban rejlik, nem az egyéni képességekben. Csak ezt annyira a szánkba rágják, annyira buta a film cselekménye… egyszerűen nem bírok megbékélni vele.

Az ellenfél nem félelmetes, a gyerekek előtt álló küldetés nem tűnik túl komolynak. Annyira játékos a külleme mindennek itt, hogy át is csúszik gagyiba. A lila és a rózsaszín színek, a plasztik felületek túlsúlya… gagyinak néz ki, bár drága gagyinak. Nem tudott nem azon járni az agyam, hogy egy igényesebb történettel és forgatókönyvvel ebből tényleg ki lehetett volna hozni valami komolyabbat, de itt meg sem próbálták.

A humora is nagyon gyerekekre van szabva. Akad benne olyan is, amit még most sem értek. A világ leggyorsabb emberének a dia abszolút olyan, mintha be lenne lassítva. Elvileg ő még gyorsabb, ezért valami burokban van, ami ennyire lelassítja. (Milyen burok? Miért kell? Egyáltalán ki tette köré? Nagy kérdőjel és érthetetlen az egész.) Ezt még most sem értem – a poén meg az, hogy mindig rá kell várni, pl. meneküléskor már mindenki a kabinban van, ő meg még küzd, hogy beérjen a gyerekek közé.

Ismertebb gyerekszínészt nem tettek bele, de a szülők között akadnak ismertebb nevek is. Pedro Pascal mit keres ebben? Meg nem értem.

Az meg marad kérdés, aki tud jobbat, miért éri be ezzel a minőséggel és filmmel?

Mindenkiből lehet hős – 5/2 a kivitelezés, a cselekmény is fájdalmas, az egész egy nagy gyerekábránd. Fájdalmas!

We Can Be Heroes starring Priyanka Chopra & Pedro Pascal | Official Trailer | Netflix - YouTube