FBI nyomozást mutató, besározó, igazságért harcoló.
Atlanta, 1996, az olimpia éve. Itt biztonsági őr Richard Jewell, akinek az álommunka a rendőrség kötelékében szolgálni. Néha gyerekes viselkedése, a túlzott lelkesedés azonban gyakran szélsőséges helyzetekbe sodorja. Úgy tűnt, most is ez lesz a helyzet. Egy elhagyott hátizsák láttán riadót fúj, ürítik a területet és a rendőrséget is hívja. Kiderül, bomba volt. A robbantás így is szed áldozatot, de ez szinte semmi ahhoz képest, ami akkor történik, 
ha nincs ott Richard. 3 napig hőskén kezelik, de akkor az FBI rászáll. A múltja miatt kiváló gyanúsítottnak tűnik, és mindent bevetnek egy vallomásért. Richard egy korábbi állásában ismert meg egy ügyvédet, aki rendes volt vele. Miután Bryant meggyőződik róla, hogy nem Jewell a robbantó, teljesen mellé áll és eltökéli, megvédi a könnyen félreérthető, de jószándékú és jóindulatú férfit az FBI és a média cápáitól is.
Clint Eastwood is azon filmesek közé tartozik, akiknek esemény egy-egy újabb megjelenő munkája. Az utóbbi időszakban a megtörtént esetek vonzzák, és azokat meséli újra, de szerencsére csak egyszer kísérletezett azzal, hogy az eredeti embereket szerepeltette, különben színészekkel dolgozik. A Richard Jewell is igaz történet megfilmesítése, van dokumentumregény alapja is, és eddig még nem láttam, de most pótoltam.
A történet lineárisan és kényelmesen építkezik. Hagy időt, hogy megismerjük és megkedveljük a szereplőket. Bemutatja, miért dönthet Bryant úgy, hogy elvállalja az esetet, amikor még semmi sem biztos. Mert vele együtt láttuk, hogy Jewell különc, és úgy néz ki, mintha szélsőséges lenne, akár még robbantó is, de a látszat csalóka. Nagy benne a kötelességtudat és a segíteni akarás, ez sodorja gyakran kényelmetlen helyzetekbe.
Majd jön a nyomozás, a felhajtás és szépen rárímel minden arra a történetre, ami kint a rendőri túlkapások kapcsán van most is. Ugyan Richard nem fekete, de kövér, előnytelen külsejű, könnyen megbélyegezhető. Könnyű gyanúsított, és ezt ki is akarják használni. A film nyíltan ki is mondja, hogy tisztában voltak azzal, hogy nem tehette, de a profilba illett és bűvészkedtek, hogy bizonyítékot gyártsanak ellene.
Valahol komolyan felháborító, hogy miket engedtek meg maguknak. Nekem nem a kihallgatás volt a legdurvább, hanem pl. amikor vallomást akartak íratni vele és videóra is venni, miközben neki azt mondták, oktatóanyagot forgatnak és minden kamu.
Bryant és Jewell más-más karakter, az ügyvéd már cinikus, és ismeri a rendszert. Ő az, akivel könnyebben is azonosultam. Jewell naiv, hívő és ezért sebezhető. Pedig a jó ember jelző is illik rá, de annyira segíteni akar, hogy át tudnak gázolni rajta. Nem életképes, míg Bryant az, miközben őt is egy jó embernek ismerjük meg.
De ugyancsak éles kritikát kap a média viselkedése is, akik a szenzáció nyomában gyakran komoly károkat tudnak okozni. Nem véletlen Jewell nagy jelenete sem, amikor a rendszernek kimondja a bűneit, és szembesít mindezzel a film.
Intelligensen szórakoztató film, amiben van feszültség és dinamika, miközben elég csendes és kényelmesen is halad. Lekötött végig, szívesen néztem.
A szereposztás is erős. Biztos írtam már párszor, hogy Rockwell mennyire kinőtte magát. Az sem véletlen, hogy Kathy Bates Oscarra volt jelölve Jewell anyjának szerepéért. Mellettük meg olyan egykori sorozatsztárok tűnnek fel, mint Olivia Wilde vagy Jon Hamm.
A kritikái különben vegyesek, de nekem bejött. Ez egy intelligens mozi volt.
Richard Jewell balladája – 5/4,5 lekötött a történet, van aktualitása ma is, és jó a szereplőgárda is. Komolyabb, de jó.
