Misztikus, szellemekkel küszködő, falusi, kosztümös.
A fiatal Tomas katona volt, aki meg is halt a fronton. Már a tömegsírban hevert, amikor az egyik férfinak feltűnt, hogy magához tér. Megmenekült, és a háború után összeállt a megmentőjével. Tomas emlékeiből árulják a túlvilág meséjét, miközben Tomas a holtak fotósaként is ténykedik. Egy kislány kéri meg, hogy a falujukban fényképezze le a holtakat: egy járvány miatt tömegével haltak az emberek. A kislány emlékeztet a nőre, akit Tomas a halálban 
látott, így vele tart. A faluban azonban azzal szembesül, hogy a holtak nem nyugodnak békében, és a szellemek léteznek, az élőkre vadásznak. A kis Hanna is veszélyben van, de a lány hisz abban, hogy a férfi mindenkit meg tud menteni, és le tudja állítani a szellemeket. Tomas azt sem tudja, hogyan álljon neki, de segíteni akar.
Pedig nem szeretek ennyire gonosz lenni, de most mégis mit csináljak? Egyszerűen vannak olyan filmek, amibe nagy jóindulattal se bírok belelátni semmit, ami kicsit is tetszett volna. Elkezdem nézni, és két kategória van, ami megvisel: van, ami annyira unalmas, hogy leragad a szemem és mindenféle trükköt be kell vetnem, hogy ébren bírjak maradni. A másik, ami annyira ocsmányul néz ki, annyira gagyi minden téren, hogy bűn volt elkészíteni. Abszolút nem vagyok boldog attól, hogy a Post Mortem nálam mindkét kitételt kipipálta.
Kezdjük talán azzal, hogy iszonyatosan olcsónak néz ki. A kosztümös filmek drágák, tény. Nálunk nincs rá pénz, ki is mondhatjuk. Valami jó trükk kell, vagy nagy támogatások, hogy ebben a zsánerben tűrhető magyar film szülessen. Erről viszont süt, hogy erőlködnek és nem lett meggyőző a végeredmény. Mostanában több háborús filmet is láttam, és ez egyszerűen alul maradt azoktól – A podolszki kadétok szintjét mondjuk nem is vártam, de hogy még a Lélekvihar is pazarnak tűnjön mellette…
A faluban legalább volt valami hangulat, egyszer-egyszer még a nagymamám régi szobáit is eszembe juttatta, olyanokkal, mint a dunyha vagy a lavórban mosdás. De összességében szegényes díszlet, siralmas az a falu. A templom is… jaj. Kb. mintha rosszul sikerült skanzen lenne egy vidám helyett rémálom-parkban.
A kosztümök is, mintha a skanzenben lenne álarcos bál. Néha nem tudtam eldönteni, hogy nevessek-e azon, milyen szánalmasan néznek ki a szereplők és jelmezbálinak a ruháik.
A legalja azonban a digitális hozzátétel, a fájdalmas CGI. Ahogy a szellemalakok feltűnnek, vagy amikor embereket rángatnak. Egy ponton már be is csuktam a szemem, hogy ne lássam, mert a maradék kedvem is elvette a filmtől.
Nem tetszett az sem, hogy milyen lyukak vannak a történetben. Azt értette valaki, hogy Tomas mitől számított kapunak és mi is lett a film vége? Még csak abban sem vagyok biztos, hogy a szellemekkel mi lett. Átkeltek? Azt se fejtettem meg, miért kötődött Tomas a lányhoz – milyen alapon vitte magával a végén? Se rokonok, alig ismerték egymást.
De eljutottam arra a pontra, hogy érteni se akartam már, csak legyen minél előbb vége.
Az a falusi hangulat értékelhető benne valamennyire – kár, hogy a szürke szűrő túlzott használatával igyekeztek hangulatot teremteni, túl sok volt. Meg, vagyok annyira színészeket szerető néző, hogy pl. Schell Judit filmjét elnézem akkor is, ha különben ilyen a film.
Arra az egyre volt jó ez a film, hogy olyan sorozatokat és filmeket is többre értékeljek, melyekkel nem volt elégedett. Hiszen láttam sorozatot már a holtak fotósáról, és a falut kísértő szellemek ismerősek az Élők és holtakból…
Post Mortem – 5/1,5 a történet borzalmas és nincs jól elmesélve, felfedve. A látványvilág meg siralmas.
