Vadnyugatot átszelő, gyermeket mentő, vezeklő.
Kidd kapitány háború veterán, aki nem lelt békére. A nyomdája tönkrement, a feleségét elvesztette. Nem is tudott hazamenni, más életforma és megélhetés után nézett. Ha már nem ad ki lapokat, könyveket, olvassa őket. A vidéket járja, és kisebb belépőért felolvassa az embereknek a világ híreit. Éppen úton van, amikor egy elveszett 
kislányra bukkan. A papírjai alapján Johanna még kislány volt, amikor az indiánok lemészárolták a szüleit és a testvérét, őt pedig magukkal vitték. Éveket töltött ott, már indiánnak tartja magát és nem beszéli az anyanyelvét sem. Kidd magával viszi, de a városban sincs helye a kislánynak. Három hónap, mire ideér a biztos, akinek a gondjaira lehetne bízni. Kidd így magával viszi, a nagynénje házába akarja elvinni, miközben az úton felolvasnak, jó és rossz emberekkel találkoznak.
Ahogy visszaemlékszem rá, a film alapjául szolgáló regény ugyanúgy megosztott, mint most a film. Jiles egy tablót ad a vadnyugatról, ahogy a felolvasó és a gyermek egy hosszú utat megtesznek. Klasszikus és kevésbé szokványos western jeleneteket írt, miközben mindkét szereplője lélekben is nagy utat tesz meg. Talán ez az a kettősség, ami a filmben is benne van, és amitől felemás hozzá a viszonyom.
Ha külön filmként kezelem, rendben. Íve van annak, ahogy Kidd egyre jobban megszereti a kislányt, tanítgatja, és Johanna elkezdi a jóságát viszonozni. Egymás nyelvét tanulják, segítenek egymásnak, és egy szoros kapcsolat szövődik. Közben látjuk, ahogy a múlt mindkettőnek komoly teher, amivel birkóznak. Ahogy Johanna emlékezni kezd, akaratlanul is szembesül vele, hogy a legyilkolt nevelő családja volt az, amelyik legyilkolta a vér szerinti családját. Elég teher lehet ez neki. Míg Kidd a háború alatt tett és látott dolgoktól szenved.
Közben kell menekülniük és harcolniuk banditákkal, akik a kislányt prostitúcióra kényszerítenék. Vannak jó emberek, akik befogadják őket és ellátmányt nyújtanak. Vannak kizsákmányoló diktátorok, akik mindenkit megölnek a területükön, aki kicsit is más, mint ők. Indián, mexikói, vagy csak rosszul áll a szeme? Golyót neki! Nem csak az emberek, a táj is veszélyt rejt. Homokvihar, szakadék.
Külön-külön fel van építve mindkettő, nagyon nem is lehet belekötni, talán csak az egész dinamikájába. Ez egy hosszabb film, közel 2 óra és érződik is a hossza. Lassan haladnak az események és ezeket is folyamatosan lassítja, amikor valamelyik szereplő lelki kérdésekkel viaskodik. A regénynél, most is azt éreztem, hogy jobban pörgetni kellene, bár részleteiben érdekes és jellegzetes dolgokat mutat, aminek helye van a filmben.
A vadnyugat a saját kopárságával jelenik meg a filmen. Ahogy az emberekben van valami vigasztalan, a tájban és az ábrázolásban is. Greengrass korrekt filmes, és ez szintén látszik a végeredményen. Nem látványfilm, de a korszakot láttatja.
A színészei közül nem véletlenül Tom Hanks került a plakátra és viszi ő a filmet a hátán. Kidd tipikusan olyan karakter, akit Hanks szeret játszani. Egy etikai értelemben jó ember, szilárd értékrenddel, aki valaki másnak segít. Megvan a maga keresztje, de ez nem rontotta meg és példát mutat emberségből. Jól áll a színésznek ez a típus, de azért most már felmerült bennem, hogy sok ilyen figurát vállal.
A film üzenete különben szép: embernek kell maradni, és segíteni a másikon.
A kritikusok nálam jobban szerették – belemélyedő hangulatban talán nekem is jobban tetszett volna. Bár díjat még nem kapott, jelölései vannak: Globe, Kritikusok díja.
A kapitány küldetése – 5/3,5 a regény világát korrekten hozza, hangulatos is, csak ugyanúgy lassúnak érzem ezt is.
