Kutatós, családot terelő, egyensúlyt kereső.
Maria fiatal lengyel tudós, tele ambícióval. Lengyel otthonát hátrahagyva Párizsba költözik, hogy megfelelő körülmények között folytathassa a kutatásait. A laborvezető azonban rosszul viselő a nő éles nyelvét és egyedi módszereit, megszabadul tőle. A nevét már franciásan használó Marie maga igyekszik boldogulni, és szerencséjére Pierre Curie szeme megakad a munkáján. Maga is szenved az akadémia mellőzésétől, így ad egy
esélyt a nőnek. Együtt kezdenek dolgozni egy új elem izolálásán, közben egymásban a szerelmet is megtalálják. A sikerük átütő lesz: ám Pierre komoly harcot kell vívjon, hogy a felesége is részesüljön a munkájáért a dicsőségben, miközben két lányt is nevelnek. A radioaktív anyagok vizsgálata azonban áldozattal jár: mindketten egyre betegebbek. Marie azonban kitart a végsőkig, gyászban és botrányban, háborúban és tudományban.
Keveseknek adatik meg, amit Marie Curie elért. Forradalmasította a tudományt, fizikai és kémiai Nobel-díjat is kapott, elismert tudós és boldog feleség is volt. Olyan alak, aki megérdemli, hogy emlékezzünk rá, és példaképként álljon előttünk.
A film a visszaemlékezés technikájával élve mondja el a történetét. Már a halálos ágyán fekve elevenedik meg Marie szeme előtt a múlt: a párizsi nehézségek és Pierre megismerésétől haladunk egészen a világháborúig, majd a véghez. Szerencsére kevés a visszacsatolás a kórházba, az szinte csak keretet nyújt a film többi részének.
Érdekessé az tesz, hogy ezekkel párhuzamosan más dolgokat is látunk. Megyünk előre az időben, különféle képsorokkal becsatolva. Miközben azt nézzük, ahogy a Curie házaspár megteremtette a radioaktivitást, az időszalagon egyre előre haladva megnézhetjük, mit kezdett a felfedezéssel a világ. Igen, lehet vele gyógyítani is. De mi lett kiemelve? Hirosima. Csernobil.
Azt szerettem, ahogy a végére mindezt hozzá tudja csatolni Marie életéhez. Frappáns az a jelenet, ahol számot vet azzal, mi indult el vele. Töpreng azon, hogy a felfedezése előre vitte a világot, vagy veszélyesebb hellyé tette. Pierre árnya emlékezetes választ ad – valahol szomorú, hogy mégis inkább a sötét események pörögtek végig az időszalagon.
Szórakoztatóan igyekszik a tudományról beszélni, és fel lehet figyelni arra is, amikor olyan jeleneteket építettek be, melyekben a nézőknek van elmagyarázva, mit és hogyan tettek. Amikor pl. bemutatják a tudósoknak az eredményeiket, az olyan nyelvezeten van megfogalmazva, hogy az átlagos néző értse meg és érezze át, milyen munkát végeztek el.
Azonban a laborban fémet törni, meg anyagokat vizsgálni nem éppen hálás téma, így aztán Marie magánélete is megkapja a maga fejezeteit. Az idilli házassága, majd a gyászban a viszonya az egyik – ráadásul nős – kollégájával, amivel botrányt robbant ki Párizsban. Nincs túlmagyarázva, vagy szirupba mártva, realistán áll a szerelmi szálakhoz is.
Odafigyeltek arra, hogy Marie alakja nagyon modern legyen. Sok olyan témát felkaroltak vele, ami a feminista mozgalmakhoz kötheti. Marie férfiak felségterületén lesz szaktekintély, és az elismerést is kiharcolják. A magánéletében is a maga útját járja: felvállalja a viszonyát is, és nem érdekli, a sajtó miképpen reagál. Számára nincsenek tabuk, és a korban teljesen szokatlanul a szexualitás témája sem tabu a számára. Amikor Paul féltékeny neje lehozatja a sajtóban a szexuális tartalmú leveleit, csak vállat von. Nem érti, miért botránkoznak meg.
Csempésztek bele egy kis humort. A legjobbat akkor mosolyogtam, amikor a nagyobb lánya hazaviszi a vőlegényét, és Marie elég szokatlan módon dönti el, tetszik-e neki a férfi.
Jó volt a szereposztás, lekötött a film. Sok minden volt benne, amivel több tud lenni egy életút fő eseményeinek felmondásánál.
Radioaktív – 5/4 életrajzi film, némi romantikus betéttel és egy érdekes ötlettel: mellé teszi, mi jön még.
