Amikor nem tudom, mibe kezdek bele, aztán a végére minden bajom van. Megrázó egy film, és utána igencsak nehezemre esett elaludni. Hát, ha kicsit előre olvasok, mi is ez, nem lefekvés előtt nézem meg.

Ugyanis a Mr. Jones egy életpálya egyetlen, ám annál fontosabb részét emeli ki. Gareth Jones több nyelven, oroszul is beszélő, kiemelkedően intelligens újságíró, aki eredetileg külügyi pályára készült. Azzal lett ismert, hogy interjút készített Hitlerrel, és most kampányol, hogy Anglia vigyázzon, mert Hitler sokat akar, háború lesz. Sztálin és a fejlődő Szovjetunió, amiben a megoldást látja. El is éri, hogy kiküldjék Moszkvába. Ott már felfigyel a jelekre, hogy valami nem stimmel. Amikor elszökik az ukrán területre, ahonnan az anyja is származott, első kézből tapasztalhatja, mi van Sztálin propagandája mögött.

Megrázó a film. Sima, langyos politikai történetnek indul, egy kis irodalmi felhanggal. A háttérben ugyanis Orwell írja az Állatfarmot. Nem véletlenül, először az van kihangsúlyozva, mr. Jones farmján indul a történet. Majd a történetben ki is derül, hogy hatott Jones Orwellre, aki szintén Sztálin és a szovjet módszer embere volt, míg a hazatérő Jones nem vállalta fel, hogy elmondja az igazat, és Orwell az egyike volt azoknak, akik hittek neki.

De, elkalandoztam. A film onnantól több mint fájdalmas, hogy Jones elszökik a felügyelő tiszt elől, és bolyongani kezd Ukrajnában. Nem akarom elmesélni, mi mindent lát, de közben már nem tudtam, hova nézzek. Ami borzalom elképzelhető, arra ott lesz példa. Utána már hiába van azzal játszma, hogy a szovjet hazugságot terjesztő, Pulitzer-díjas Duranty és Jones hogyan kerül szembe az újságokban, az ukrán részek az ember minden életkedvét elveszik, és valami elképzelhetetlen, hogy ez megtörtént és a világ hogyan szemet hunyt. Van szónoklat, hogy a békének ára van, de azt könnyű mondani a jólétből, fűtött szobából, biztos távolságból.

A film vizuálisan is rátesz egy lapáttal. Tévés kosztümösnek tűnik, semmi extra, hogy aztán az ukrán térbe csöppenve minden színt elvegyenek, és mintha egy nyomasztó, fekete-fehér filmet néznénk. Talán egyszer tűnt fel benne szín: amikor egy viskóban feltesznek levest főni, és a tűznek volt valami színe. De az a leves… Az egyik legborzasztóbb dolog, amit mutatnak, és az külön borzalmas, hogy végignézhetjük, ahogy Gareth is felismeri, mit kapott enni a gyerekektől. (Mert abban az otthonban már felnőtt nem maradt, csak éhező és fázó gyerekek.)

A stáb is korrekt – James Norton játssza a fiatal újságírót, és annyira átjött a szenvedés, amit végigél, hogy pluszban hozta azt a rettentést, ami amúgy is a film sajátja. Peter Sarsgaard remek ellenpont lett a megalkuvó újságíróként, és kellően dekadens figurát teremtett belőle, néha egy kis plusz színnel, mert sejteti, hogy abban a történetben is kell lennie tragédiának. Talán Vanessa Kirby, aki nem kapott rendes szerepet. Egy jelenete van, ami hatásos, de különben ő csak díszlet a filmben. Amikor Duranty az ő neve alatt akarja a hazugságait megírni, de Ada megtagadja. Belengetik Jones szerelmi szálának, de annyira nem tértek el a történelemtől, hogy valódi szerelmi szálat írjanak nekik.

Most pedig nyomom be a Disney-t, mert ki kell mosni az agyamból, amiket itt láttam. Max Irons Holodomor filmje is megrázott, de ez sokkal durvább.