Kétféleképp tudtam nézni ezt a filmet, és nem is döntöttem még el, melyik az igazi.

Az első a könnyebb: azt fogadom be, amit láttam is. Kalandfilmnek nézem, amiben katonánk véletlenül ráállt az aknára, és egy rossz mozdulat, és a levegőbe repül. Természetesen minden összeesküszik ellene: a kimentésre várni kell, jön a homokvihar, este meg a ragadozók. Mindezt úgy, hogy mellette a társa holtteste, étel és vízkészlet meg nincs, az akkumulátor is merül a telefonba. Nyugi, annyira nem drámai, hogy Mike kínjában kannibalizmusra vetemedjen. Ilyen tekintetben a legdurvább, amikor az ívóvize kifogyása után a vizeletét kell meginnia, ha nem akar szomjan halni. Ilyet meg már láttunk filmen, és Bear Grylls is szinte minden kötetébe bedobja, hogyan tegyék ihatóvá a pisit a bajba jutottak. (Igaz, Mike a helyhez kötöttsége miatt nem tud szűrűt ásni a homokba, neki az autentikus megoldás marad.)

Nézhető így is, és ha nem piszkáljuk, hogy mennyire hihető, hogy egy helyben tud maradni egy homokviharban, még szórakoztató is.

Ugyanakkor dráma is – emberi bűnökről, bocsánatról és továbblépésről. Az újabb lépés megtétele, ami áthatja a filmet. Egy más szintre viszi, mert, ahogy a múlt és a kapcsolatai lassanként megelevenednek, az derül ki, hogy Mike megrekedt. Cipeli az apja miatti dühét és fájdalmát, az anyja miatti gyászát és a barátnőjével is van egy rendezetlen ügye. Túl kell lépnie az eddigieken, hogy megtehesse a következő lépést, saját családja legyen, és boldog lehessen. Metafora szinten nézhető, hogy az aknáról lelépni, tovább menni jelenti egyben az életben tovább haladását.

A sivataggal, szomjazással, de ezzel a más szinten értelmezzük a történetet módszerrel is magyarázható, hogy sok minden csak hallucináció, amin Mike keresztülmegy. Azon lehetne is vitázni, mi történt meg. Egy ponton megtámadják idegen katonák – azt nem hittem el. A vadak éjjel még hagyján, de nem hiszem el, hogy képzett katonák ne tudnának leszedni egy férfit, még ha az mesterlövész is, akinek nyílt terepen egy helyben kell állnia. Ott van a berber férfi és a kislánya – őket szintén képzeletnek gondolok. A férfi Mike vezetője a lelki utazáson. Amiket elmond magáról, éppen azok zárják ki, hogy fizikailag is jelen legyen.

Visszatérő motívum a térdelés. Mike minden jelentős változásánál az életben térdelt. Hatásos is volt, amikor ezeket összevágják, és ott van egy egész élet, térdelésekben.

Európában különben jobban vevők voltak a filmre, jobbak a kritikái is. Az amerikaiak rühellték, nagyon le van pontozva. Azt aláírom, hogy Armie Hammer nem képes ugyanarra egy helyben ragadva, mint pl. James Franco vagy Ryan Reynolds a maguk beszorult filmjében, de katonának hiteles. Éppen az az alkat, akiről elhiszi az ember, hogy kommandós. Annabelle Wallis viszont csak díszletelem, nem is tudom, egyáltalán van-e szöveges része. Talán az üzenetben a telefonon, de ennyi. De talán az a nagyobb ok, hogy ez nem egy menő amerikai akciófilm, amit lehetne várni a téma alapján.

Egyszer simán el lehet nézni, és nagyon igyekszik szólni is valamiről, nem csak lövöldözésnek lenni.