Whitney Houston – ő is az a kategória, akit túl gyerek voltam még a maga korában értékelni. A Több mint testőrt persze láttam, de a szerelmes történetek soha nem voltak a kedvenceim, és akkor még kicsi is voltam hozzá. Ahogy belegondolok, egy olyan dalt tudok mondani tőle, amit ismertem és szerettem is a maga korában: az Egyiptom hercegének egyik betétdalát ő énekelte Mariah Carey-vel.

Így most felfedezhettem, ki volt ő és milyen zenei örökséget hagyott hátra. Fáj is a szívem, hogy még egy tehetséges zenész, aki túl korán ment el. A zenéjét hallgathatjuk, hozzám hasonlóan most is fel lehet fedezni a dalait. (Idén regény is jön ki az életéről, jegyzem meg.)

A film az életét követi, és természetesen ott van benne a karrierje is, de nem azt érzem benne a fókusznak. Az ifjú éveiből az van kiemelve, hogy a legjobb barátnője eredetileg nem csak a barátnője volt. Hogy mit küzdött, hogy saját családja legyen és mennyi mindent megbocsátott Bobby-nak, aki azt nagyon nem érdemelte meg. Aztán ott van az apja, aki a film legkegyetlenebb jelenetét kapta. Amikor haldoklott, és akkor is pénzt követelt a lányától, akit tulajdonképpen csődbe vitt… Na, akkor nyerte el a film legellenszenvesebb alakja címet, pedig Bobby se volt semmi azzal, amikor egyszerre kérte meg Whitney kezét és közölte, hogy az előző barátnője terhes. Majd jött a küzdelem a függőséggel. Közben születnek a dalok is, ott vannak a legismertebb fellépések.

Ettől klipszerű is a film, de az jól állt neki. Kora egyik legnagyobb énekeséről fura is lenne filmet készíteni zene nélkül. Ki van domborítva, hogy Whitney Houston nem csak egy slágergyáros volt, hanem egy nagyon képzett énekesnő is, aki minőséget tett le az asztalra. Közben meg érdeklődve néztem azt is, hogy milyen PR ment körötte. Amerika hercegnőjeként lett eladva, kellett a külseje is, nem csak a hangja. Hogy miért volt akkora szám, hogy a focidöntőn melegítőben ment ki elénekelni a nemzeti himnuszt. Hogy mennyire káprázat csak a szórakoztató ipar, hogy mennyire megvan, mit lehet eladni, és mögötte az ember mennyire el tud veszni.

Látszanak a beletett milliók a filmen. Kicsit szórakoztam azzal, hogy videókat nézzek az eredetiről, és ahogy a filmben megjelent. Igyekeztek másolni. Szép ruhák, látványos helyszínek.

Azzal vádolható, hogy kipipálja az életrajz fontos elemeit és nem merül el semmiben. Felületesen mutatja a házassága végét, vagy éppen a droggal való küzdelmét. Az, amitől emberi és mélyebb lehetne, nincs a filmen. Sejtem, hogy aki meg ismerte is az énekesnő munkásságát és életét, nekik ez így nagyon sovány volt. Mivel én az alapokat se tudtam, engem le tudott kötni. Követni is tudtam, csak a végén kellett összeraknom, hogy a fellépés előttről hogyan jutottunk oda, hogy meghalt.

Naomi Ackie szimpatikusan játszotta, egy dolog kifejezetten tetszett benne. Ahogy a színpadi díva, a fekete amerikai hercegnő és a lány/nő az egész mögött elkülönült. Még Stanley Tucci karaktere volt szimpatikus. A kedvenc részeim voltak, amikor Davis és Houston együtt keresték a következő slágert.

Nem is akarok záró gondolatot. Lehet, keresek ide egy klipet a filmből.