Egy újabb film, amiben megnézhetjük valami megszületését. Nem titok, hogy odáig vagyok az ilyen filmekért, és ebben a történetben is megtaláltam, ami lekötött.

Először is, nekem új volt maga a cselekmény. Ferrari kapcsán már láttam filmet, de eddig azt sem tudtam, hogy a Lamborghini is eredetileg vezetéknév, és egy személyt takar. Méghozzá egy fiatalembert, aki a világháborúban szerelőként dolgozott az olasz seregben, és hazatérve nekiállt az álma megvalósításának. A film pedig követi, hogyan nősül meg, kezd el traktorokokat gyártani, majd már vagyonos emberként mi veszi rá, hogy egy sportkocsit is piacra dobjon.

Még az is tetszett benne, hogy nem akar hőst alkotni a történet. A fiatal Ferruccio még jobban beleférne a kategóriába. Nagyon hisz az álmában, fiatal és megnyerő. Jó barát, jó férj, és céltudatos. Talán már akkor vannak húzásai, amiket egy jó ember nem lépne meg, de az kellett a sikerhez. Ha azokat nem teszi meg, pl. nem teszi kockára a családja farmját egy befektetéssel, elsüllyednek. De aztán a szeretett neje, és vele a szíve meghal. A film végén egy részben nagyon eltalálják, amivel megfogják a lényegét: a 2. felesége mondja neki, hogy a szíve helyén van egy lyuk, amit semennyi szeretettel nem lehet feltölteni. Igen, az első nő halála után egyetlen dolog tudott szenvedélyt kiváltani a férfiból, és az a munkája. A kocsik.

Ekkor már Grillo játssza, az idősebb ént. Aki próbál tippeket adni Ferrarinak, aki elég sértő módon rázza le a férfit. Lamborghini válaszként meg kihozza az első sportkocsiját, és csattanós választ ad. És olyankor fel lehet rá nézni, amikor magyaráz, amikor célokat tűz ki. Tudta, kikkel kell együtt dolgozni és motiválta őket. Ez megkapó akkor is, ha a film megmutatta, hogy mellette csalfa férj és rossz apa is volt. Neki nem a család, a sportkocsi lett az öröksége.

Szerelmes film lenne a sportkocsikhoz? Lehet úgy is nézni, ahogy keresik a tökéletes formát és újítanak. Hogy miért olyan a Lamborghini, amilyen. Én szívesebben néztem egy céltudatos ember portréjának, aki elérte a célját. A neve fennmaradt, és mindenkinek a luxus sportkocsi jut róla eszébe. Azt ugyan nem állítom, hogy pontosan igaz a Ferrarinak készített rajza – amin különben a filmen nagyot nevettem -, de ott és akkor igaz volt.

A látványt egyértelműen az autók adják benne. Ha az ember rászánja az időt, a végén ki is írták, mennyiféle autós múzeum adott kölcsön a filmhez valamilyen eszközt. Van is benne rengeteg autó – Ferrari és a Lamborghini is felvonul. Nőként és inkább biciklisként engem ez annyira nem hoz lázba, de még engem is elkapott valami rajongás féle, amikor a kiállítás volt, vagy az utolsó jelenetnél, ahol arról van szó, hogy mit tart a világ a legszebb autónak.

Nekem a színészek inkább működnek vonzóerőnek, és itt akadtak olyanok, akiknek szívesen nézem a dolgait. Grillo egy időben akciósztár irányba ment, de tud mást is játszani. Tetszett a fiatal énjét játszó Romano Reggiani is. Annak ellenére hihető volt, hogy az egyik az ilyen volt, a másik az ilyen lett, hogy külsőre nincs köztük hasonlóság. A magabiztosság, ahogy megnyerték az embereket, a természet és a viselkedés, az kötötte össze őket. Mira Sorvino, Gabriel Byrne és Antonio Banderas vannak még benne ismertebbek, de bevallón, csak Byrne, akit tudok hova tenni a filmből. Ő volt Ferrari, és az arckifejezés, amikor azon a bizonyos kiállításon megnézte az első Lamborghini-t, meg a rajzot, amit Ferruccio küldött neki, azért emlékszem rá.

Nem fogom sorolni, melyik autós filmnél tetszett jobban, melyiknél kevésbé. Nem a nagy vászonra szánt alkotásokkal készült versenyezni, mint a Bale-film vagy Brühl autóversenyzős mozija. Van talán tévés jellege is, de mint egy alkotóról és alkotásáról készült játékfilm, én szerettem.