Ez egy olyan akciófilm, amit jó volt nézni. Ha az agyam nem is, de a szemem sikerült lenyűgözni. De nézzük is, mi volt a negyedik részben.
Először is, a történet nagyja légből kapottnak hat. A High Table – angolul néztem, és már nem emlékszem, magyarul Kör vagy Asztal volt – Wick nyomában van, és teljhatalmat adnak Gramont márkinak a vadászatra. A film első fele, minden cél nélkül csak annyi, hogy Wick összecsap a nyomában járókkal és látványosan ölik egymást.
Ott van a Japánban játszódó jelenetsor, vagy korábban a sivatagi összecsapás: igazából a cselekményt semmilyen irányba nem viszik, de látványra működik. Azt meg nem is firtatom, hogy miért megy a sivatagba bérgyilkosunk öltönybe. A stílus nem mindegy. A japán részek még inkább profik: lőnek, verekednek, kardoznak több stílusban és nagyon koreografált az egész. Telepakolták olyan színészekkel és kaszkadőrökkel, akik nagyon látványosan mozognak. A kedvencem, érdekes módon nem is Wick volt, pedig abban is volt ötlet, ahogy a kézi harcot a pisztollyal kombinálta. Hanem Akira, Koji lánya. Az íjjal, a harcművészettel és a mozgása mondhatni folyékonyságával. Igazából nem értek hozzá, de az nagyon látványos volt, ahogy az ő harci stílusát összerakták.
Majd jött Winston és az ötlete, hogy John miképpen szabaduljon a High Table szorításából. A párizsi akciósor is a szemet kényeztette: ahogy az egész városon át verték egymást. Pedig a tényleges cselekmény csak annyi, hogy fel kell jutni a Sacre Coeur elé egy párbajra. De amit kitaláltak hozzá… Fegyverek és stílusok kavalkádja, sokféle jármű és egy folyamatos, látványos pörgés.
A John Wick filmek világának van egy olyan háttere, amit már egy sorozat és négy film óta kíváncsian követek, hogyan alakítanak. Sajnos, nem tudom azt mondani, hogy most sok újat tanulhattam volna. Akár a hotelek, akár a High Table működése sem került előtérbe. Egy-egy szabály van kiemelve a cselekmény előre görgetéséhez, de nagyobb képet nem adnak.
Inkább, mint az akció jelenetek esetében is, a menőség a kulcsszó benne. Stílusosak, és a körítés nagyon megvan. Akár a párizsi diszpécser, aki a bérgyilkosokat irányítja. Akár az olyan kis részletek, mint a címerek, vagy a megbízások szertartásai. Még akkor is, ha nincs úgy építve a világ, hogy igazán értsem is. Mit gondolkodtam azon, hogy Mr. Nobody-nak miért kell kivágnia a kezét a késből, és nem húzhatja simán ki. De jól nézett ki, tény.
Jól néznek ki, ezt megint sok mindenre el lehet mondani. Gramont az öltönyeivel, Nobody a kutyájával, de még Wick is harci öltönyt és pisztolyt kap a végjátékra. A már emlegetett Akira ruházata és haja még szóba se került. Stílusos, röviden.
Nem aprózták el a szereposztást sem. A fontos szereplők mind jöttek vissza – Reeves és McShane most is nagyon adják, és az új fontos szereplők is sztárok. Bill Skarsgard úgy tűnik, beragad a jól bevált gonosz skatulyába, de jól áll neki. Sanada a modern szamurájként, Donnie Yen a vak harcosként – a mozgásérzékelőkkel az megint mekkora jelenet volt… És ha John Wick, kell kutya is. Az egyik kedvenc jelenetem volt, amikor Nobody már majdnem kilövi Wicket, amikor elnézi, hogy néz rá a kutyája, akit egy jelenettel korábban Wick védett meg az agyonlövéstől. Ok, kutyás vagyok, engem ilyesmivel könnyű megvenni, de ez egy szép kutya volt, és bírtam a gazdáját is.
Jók a kritikái, nagyon látványos és ha nincs is okosnak mondott cselekménye, cserébe nagyon menő és cool az egész. Várom, mit hoznak még ki az univerzumból, mert van még benne bőven.
