Lassan a végjáték jön, és még minfig tudnak játszani. Természetfeletti vagy nagyon is emberi bűnök? Avagy, True
A Masters of the Air (s01e05) kapcsán meg már nem is tudom, mit írjak. Történelemből nagyon is tudjuk, hogy a náci Németország vesztett. Ehhez képest most megint azt néztük, micsoda veszteséget szenved el az amerikai légierő. Brutális volt, amit megint lekevertek nekünk a bombázás kapcsán. Az is volt a legjobban megfogva a részben, amikor várták haza a gépeket és az a döbbenet, hogy nem jön senki. Az egészen visszhangozza a döbbenetet, amit én is éreztem közben. Egyszerűen kimaradt nekem, hogy volt ilyen légi fölénye a náciknak, még akkor is, amikor már az USA is beszállt a háborúba. Úgyhogy, folytatódnak a veszteségek. A megtorlásra tervezett hadművelet újabb tragédiákat hozott csak. Plusz, egy pilótét, akivel pótolni akarják a kiesőket? Az biztos, hogy nem kicsit volt hősies és mesteri, ahogy hazavitte egyedüliként a csapatát. Ettől függetlenül arra még mindig várom a választ, hogy mi van azokkal, akik a történelem szerint élnek, itt meg halottként vannak kezelve. Látványos ez a rész is, és egészen másképpen dráma, mint az előző rész volt. Szinte azt kérdezem magamtól, hogyan nyerik meg a háborút, ha ennyi veszteséget szenvedtek el? Majd jövő héten meglátjuk, és talán jön több válasz is.