5: Vissza a csúcsra – Caroline volt a kisvárosi röplabda csapat lelke. Bajnokok lettek, és meg is akarták védeni a címüket. A lány azonban közúti balesetben életét veszti, és mindenki megzuhan. Az edző nem akarja feladni, és ráveszi a csapatot, ne adják fel a bajnokságot, nyerjék meg a
kapitányuk és barátnőjük emlékére.
4: The White Crow – Rudolf Nurejev kivételes tehetség volt, az orosz balett egyik csillaga. Azonban sok mindennel kellett szembenéznie, ő sokkal szabadabb lélek volt, mint amit a kommunista rendszer tolerált. Amikor a szabados viselkedése miatt, és attól félve, hogy disszidál, a fellépéseit is szabotálják, valóban a tettek mezejére lép.
3: Cheer – Texasban a foci mellett nagy népszerűségnek örvend a hajrázás is. A Navarro arra szakosodott, hogy a lányokból bajnokokat faragjon. A Netflix végigkövette a szezonjukat, a bajnokságra készülést. Közben megmutatta a lányok egyéni küzdelmeit, és az áldozatokat, amiket a sportért hoznak, valamint, amit kapnak érte.
2: The English Game – a foci az angol előkelők szórakozása
volt, akik ügyeltek is arra, hogy a bajnokságban mindig elit csapat nyerjen. Egy gyáros azonban a munkásoknak akarja a győzelmet, és kész fizetni is a játékosainak. A
profi football alapjait kezdik lerakni, de a nemesi klubok összefognak ellenük – míg nem jön ott is valaki, akinek a játék az első.
1: Spinning Out – Kat minden nehézség ellenére bajnokká vált, a jégkorcsolya egyik leendő csillaga. Egy esés azonban megtöri a karrierjét, és a lány nem mer többé ugrani. A korcsolyáról azonban képtelen lemondani, így amikor a tehetséges, gazdag és nagyképű Justin partnert keres, jelentkezik. A páros korcsolyában van esélyük, a lány lassan leküzdi a traumákat, és Justinban egyre inkább társat is talál. Ám az eltitkolt betegsége, a családi nyomás megint a szakadék szélére löki, éppen a bajnokság kezdete előtt.
szebbnél szebb nők zsonganak körötte. Mindez azonban rejti a mély fájdalmat, amit a férfi magával cipel: élete nagy szerelmét, a feleségét meggyilkolták, és Balthazar a mai napig nem tudja elengedni az ügyet, hiába ítéltek el és csukták le érte zavart szomszédjukat. A szabadidejében máig ezen a rejtélyen töri a fejét. Most azonban új kollégát kap: Helene Bach kapitány annyira megszállott rendőrként, mint Balthazar orvosként. A kemény nőnek is megvannak a maga titkai, és ahogy egymás mellett dolgoznak, nyitni kezdenek egymás felé.
összebarátkoznának, hogy össze tudjanak költözni. Egy közös nyaralást szerveznek meg. A két nagylány azonban kezdettől egymásnak esik, és egyik gyerek sem rajong az új család gondolatáért. A közös harc közben egy elrejtett parkszakaszra bukkannak, ahol egy különös lény él. Ha hagynak neki ott ajándékát, varázslattal teljesíti egy-egy kívánságukat. Míg a gyerekek játék közben egyre inkább összebarátkoznak, egy helyi felnőtt kémkedni kezd, gonosz céllal.
rendőrséget. Vannak nyomai, hogy volt ott egy baba. És ott van a húg is, drogtúladagolásban meghalt. Benne volt a zsarolásban és már nem tud elmondani semmit.
babákat eladják. Alice csak zsarolva volt, a kislánya nem náluk van.
dolgozni.) Elmondja, ami hiányzott a történetből. Az ex részegen hagyott egy üzenetet, amitől Laurent bepörgött. Azt hitte, Alice el akarja hagyni. Ő lőtte hátba a nőt, és el akarta vinni a babát. Az ügyvéd pont akkor ment át, dulakodni kezdtek, és az elsülő fegyver végzett a férfival. Az ügyvéd tudta, mit művelt Laurent apja, és ő adta örökbe a kislányt, hogy ne a nagyszülei neveljék.
valami különöst. Egy állatot, ami rá is támad a nőre. Fegyverrel védi meg magát, amit meghallanak a gépen, és bizalmukat vesztik a nőben. Noha a bajok tömegével jönnek: a japán gépek beérik őket, és harcolniuk kell. Közben az a fura szárnya lény rájuk támad, és a gépet is elkezdi kibelezni. Amikor az is kiderül, mit rejt Maude táskája, újabb nehézséggel néznek szembe. Hiszen a nőnek is megvan a maga titka, amiért az életét is kockára tenné.
átéreztetheti másokkal a fájdalmát. Ám a dolgok durvulni kezdenek. (Elliott) Az álma a regényírás, folyton krimiken agyal. Ám megélni ebből nem lehet, így festést vállal magánházaknál. A mostani ügyfél sikeres, bizalomgerjesztő fehér férfi, aki még kedves is vele. A nő azonban nem bír szabadulni egy gondolattól: valami nem stimmel és egy gyilkos otthonába sétált be. (Instinct)
emlegessék. Hogyan nőtt fel a világ szeme előtt, és milyen emberré igyekszik válni. Voltak botrányok, amiket kezelni kelett. Voltak étkezési zavarok, melyeket saját magának is be kellett vallani. Country zenészként sokáig azt vallotta, hogy ő egy énekesnő, aki sok területen semleges marad, nem igyekszik a rajongóit befolyásolni. Miért döntött úgy mégis, hogy az államközi választásokon kifejezi a véleményét és kampányol?