Vadnyugatot átszelő, gyermeket mentő, vezeklő.
Kidd kapitány háború veterán, aki nem lelt békére. A nyomdája tönkrement, a feleségét elvesztette. Nem is tudott hazamenni, más életforma és megélhetés után nézett. Ha már nem ad ki lapokat, könyveket, olvassa őket. A vidéket járja, és kisebb belépőért felolvassa az embereknek a világ híreit. Éppen úton van, amikor egy elveszett
kislányra bukkan. A papírjai alapján Johanna még kislány volt, amikor az indiánok lemészárolták a szüleit és a testvérét, őt pedig magukkal vitték. Éveket töltött ott, már indiánnak tartja magát és nem beszéli az anyanyelvét sem. Kidd magával viszi, de a városban sincs helye a kislánynak. Három hónap, mire ideér a biztos, akinek a gondjaira lehetne bízni. Kidd így magával viszi, a nagynénje házába akarja elvinni, miközben az úton felolvasnak, jó és rossz emberekkel találkoznak.
Ahogy visszaemlékszem rá, a film alapjául szolgáló regény ugyanúgy megosztott, mint most a film. Jiles egy tablót ad a vadnyugatról, ahogy a felolvasó és a gyermek egy hosszú utat megtesznek. Klasszikus és kevésbé szokványos western jeleneteket írt, miközben mindkét szereplője lélekben is nagy utat tesz meg. Talán ez az a kettősség, ami a filmben is benne van, és amitől felemás hozzá a viszonyom.
Ha külön filmként kezelem, rendben. Íve van annak, ahogy Kidd egyre jobban megszereti a kislányt, tanítgatja, és Johanna elkezdi a jóságát viszonozni. Egymás nyelvét tanulják, segítenek egymásnak, és egy szoros kapcsolat szövődik. Közben látjuk, ahogy a múlt mindkettőnek komoly teher, amivel birkóznak. Ahogy Johanna emlékezni kezd, akaratlanul is szembesül vele, hogy a legyilkolt nevelő családja volt az, amelyik legyilkolta a vér szerinti családját. Elég teher lehet ez neki. Míg Kidd a háború alatt tett és látott dolgoktól szenved.
Közben kell menekülniük és harcolniuk banditákkal, akik a kislányt prostitúcióra kényszerítenék. Vannak jó emberek, akik befogadják őket és ellátmányt nyújtanak. Vannak kizsákmányoló diktátorok, akik mindenkit megölnek a területükön, aki kicsit is más, mint ők. Indián, mexikói, vagy csak rosszul áll a szeme? Golyót neki! Nem csak az emberek, a táj is veszélyt rejt. Homokvihar, szakadék.
Külön-külön fel van építve mindkettő, nagyon nem is lehet belekötni, talán csak az egész dinamikájába. Ez egy hosszabb film, közel 2 óra és érződik is a hossza. Lassan haladnak az események és ezeket is folyamatosan lassítja, amikor valamelyik szereplő lelki kérdésekkel viaskodik. A regénynél, most is azt éreztem, hogy jobban pörgetni kellene, bár részleteiben érdekes és jellegzetes dolgokat mutat, aminek helye van a filmben.
A vadnyugat a saját kopárságával jelenik meg a filmen. Ahogy az emberekben van valami vigasztalan, a tájban és az ábrázolásban is. Greengrass korrekt filmes, és ez szintén látszik a végeredményen. Nem látványfilm, de a korszakot láttatja.
A színészei közül nem véletlenül Tom Hanks került a plakátra és viszi ő a filmet a hátán. Kidd tipikusan olyan karakter, akit Hanks szeret játszani. Egy etikai értelemben jó ember, szilárd értékrenddel, aki valaki másnak segít. Megvan a maga keresztje, de ez nem rontotta meg és példát mutat emberségből. Jól áll a színésznek ez a típus, de azért most már felmerült bennem, hogy sok ilyen figurát vállal.
A film üzenete különben szép: embernek kell maradni, és segíteni a másikon.
A kritikusok nálam jobban szerették – belemélyedő hangulatban talán nekem is jobban tetszett volna. Bár díjat még nem kapott, jelölései vannak: Globe, Kritikusok díja.
A kapitány küldetése – 5/3,5 a regény világát korrekten hozza, hangulatos is, csak ugyanúgy lassúnak érzem ezt is.

A jó pasi
egyszerre jár mindkettejükkel, de nem csak velük. Mindketten kiadják az útját. Elsőre kétségbeesik Tommy, de hamar megoldja. Egy bárban máris szed fel egy újabb nőt.
Linda megígéri Paxtonnak, hogy segít átjutni neki az üzletház biztonsági ellenőrzésén. A büntetett előélete miatt ugyanis a férfi nem fuvarozhatná a milliókat érő kollekciót. Közben rádöbben, hogy az új szabályok miatt ideális helyzetben vannak egy rabláshoz, amivel nem tudnak lebukni. Van ott egy 3 milliót érő gyémánt, és a másolata. Csak ketten lesznek ott, amikor pakolnak, és egy helyen van a két gyémánt. Könnyű lenne az eredetit zsebre tenni, és a másolatot küldeni a letéti
széfbe egy olyan vevőnek, aki nincs az országban.
Axel felszívódott. 20 évvel később Spanyolországban egy nagy esőzést követően holttestet mos ki az ár: Axel teste az. Nem elment, megölték és elásták a sivatagban, egy olyan család földjén, akikkel kapcsolatban állt Ibizán. Zoe a helyszínre utazik, és nem távozik, amíg ki nem deríti, ki és miért bántotta a bátyját. Az egykori barátok és szerelmek mocskos titkokat őriznek. A nőnek nem csak a bátyja sötét oldalával, de a saját vágyaival is szembe kell néznie.
és a gyermekeiknek. Összeszedik a tagokat, tárgyalnak az ingatlanról. Már csak egy kis kölcsön kellene, hogy egyenesbe jöjjenek. Fermin a bankba teszi be a pénzt, ahol rábeszélik, hogy a széf helyett inkább a számlájára kerüljön be az összeg. Másnapra a bank csődöt jelent, a pénzhez nem lehet hozzáférni. A zaklatott Fermin autóbalesetet szenved, és a nejét is elveszti. A fia tér haza, és egymásba kapaszkodva valahogy túlélik. Az emberek azonban nem nyugszanak bele a helyzetbe, és azt is kiderítik, hogy a bankvezető összejátszott egy ügyvéddel. Tudták, hogy jön a csőd. Betették a pénzt, amit kölcsönként az ügyvéd ki is vett, el is rejtett. A közösség készen áll, hogy visszavegye a jussát, ha ezért be is kell jutni egy páncélterembe.
Készítők: Disney szinten nagy film lesz. A főszerepben sztárok, ismert rendező készítette. Emma Stone nagyon vagányan néz ki, és Emma Thompson lesz a 'főnöke'. Mondjuk, Mark Strong nyúzójára is kíváncsi leszek.
gondolatait. Miközben a kormány azt hiszi, valaki gonosz szándékkal törte fel a műholdat, és a nyomukba erednek, Mills is gonosz dolgokban sántikál – Olly a kutyától tudja meg, hogy a szülei között komoly a gond, és már váláson gondolkodnak. Együtt akarják ezt meggátolni, és ráébreszteni a szülőket, milyen kevés kell a boldogsághoz, akár a kutyáknál.
feleségével szerető és összeszokott párost alkotnak, akiket nem csak az érzelmek, a gyerekeik, de a közös célok is összekötnek. Clarice a férje támasza és segítője, nem csak a felesége. A családot azonban veszély fenyegeti: a pápa unokaöccse, Riario gróf megirigyeli a hatalmukat és befolyásukat, mindent bevet a pápa támogatásával, hogy megtörje a hatalmukat. Miközben kegyetlen játszmákba bonyolódnak, Lorenzo a család jövőjét is előkészíti: elrendezi a fiai jövőjét, és komolyan belefolyik a pápaválasztás folyamatába is.