Minden napra egy film

Minden napra egy film

Álommeló

2019. június 21. - BBerni86

Munkahelyes, önbizalomra találós, családegyesítős.

Maya az utóbbi években lelkesen dolgozott, és sikeressé tett egy egész áruházat. Amikor azonban új vezetőt neveznek ki, minden tapasztalata ellenére azzal utasítják vissza igazi esély nélkül, hogy diploma nélkül nem lehet menedzser. Ráadásul a barátja, Trey egyre többet emlegeti, hogy családot szeretne vele. Maya azonban még abba sem képes beavatni, hogy 17 évesen már volt egy babája, akit örökbe adott. Keresztfia, aki a számítógépek alommelo.jpgmágusa, egy hamis profillal benyomja egy állásinterjúra, és Maya döbbenetére meg is kapja a munkát. Egy új, természetes alapanyagú krémmel kell előállnia, versenyben a tulajdonos lányával. Maya hamar új barátokat szerez, élvezi a munkáját, de a magánélete megsínyli a hazugságokat. Ki kell mondania az igazat, ha boldog és sikeres is akar lenni.

A munkahelyi komédia már jellegzetes zsáner a vígjátékokon belül. Ez a típusú film, amiben a tehetséges, de aluliskolázott nő beférkőzik a vezetőségbe, és megmutatja, mit tud, rég népszerű. A dolgozó lány óta rendszeresen látok ilyen filmeket. Legutóbb épp J-Lo elevenítette fel a zsánert.

A cselekmény ennek megfelelően semmilyen új elemet nem tartalmaz. Kiszámítható a film, a néző pontosan tudja, mi mire fog vezetni. Kit lepett meg, amikor kiderült, milyen kapcsolat van igazából Maya és Zoe között? Bárki is más végkifejlettre számított Trey és Maya között? Eltaláltátok, ki nyerte a termékfejlesztő versenyt? Az egyetlen meglepetés nekem annyi volt, hogy Maya a végén ugyanarra az ötletre alapít saját céget, amit már az áruházba bevezetett. Nincs új a nap alatt…

De ez nem zavart különösebben, mert kis kellemes nyári kikapcsolódás a film. Egy súlytalan limonádé, amitől nem is várok többet, csak addig kössön le, amíg nézem. Nekem az is elég gyakran a boldogsághoz, hogy a mellékszereplőkről találgatom, honnan ismerősek. Ebben pl. van egy színész, akit legutóbb HG Wells szerepében láttam egy sorozatban (Freddie Stroma).

A környezete abszolút guilty pleasure szint, olyan munkahelyet és ruhákat, lakásokat mutatnak, amit az ember szívesen néz el, mert szépek. Gondolom, az sem lep meg senkit, hogy J-Lo kész ruhakölteményeket kapott egy-egy jelenetre. Azon is jókat tudtam mosolyogni, melyik jelenetre mennyire van kivasalva és színezve a haja. Gondolom, az sem lep meg senkit, hogy a másik női főszereplő, bár fiatalabb kb. 20 évvel, fele ennyire szép holmikat kapott. Hudgens itt különben egészen szerethető.

Tudom, nem a színészekkel kellene többet foglalkoznom, de azok közé tartozom, akik a színészek miatt is nézik a filmeket. Milo Ventimiglia rég szimpatikus nekem, elég volt beköltöznie hozzá Luke kávézója fölé és nagy szemeket meresztenie Roryra. Jennifer Lopez azonban nekem szimpatikusabb énekesnőként, mint színésznőként. Az meg kifejezetten zavar, hogy mindjárt 50, és egy olyan nőt játszik, akinek most van a 40. születésnapja. Ok, jól néz ki, de akkor is! Nem tehetek róla, de röhejesnek találtam, amikor a filmbeli pasija, Trey azt mondja az általa játszott Mayának, hogy gyereket akar tőle.

Mosolygós, de nem nevetős. Kellemes, de nem emlékezetes. Chic Lit film, bevált recept alapján. Limonádé ez a film, ami könnyed kikapcsolódásra megfelelő.

 

Álommeló - 5/3,5 klisés, de ennek ellenére elszórakoztatott. Csak durva, hogy Lopez egy 40-est játszik.

https://www.youtube.com/watch?v=kRXhPVTD5Zo

Mit várunk?

Cím: Gemini Manmit_16.jpg

Készítők: Ang Lee rendezi, ez már eleve ígéretes. Benioff jegyzi a szkriptet, ami szintén jól hangzik, ha a GoT vége kapcsán nem is sikerült minden igényt kielégíteni, azért korrekt volt. Will Smith játssza a főszerepet, akinek olyan kollégák végszavaznak, mint Clive Owen, Mary Elizabeth Winstead és Benedict Wong.

Műfaj: sci-fi, talán kis komédia vonallal, bár Ang Lee nem éppen arról ismert.

Cselekmény: Henry, aki a kormány bérgyilkosa, már kezdi úgy érezni, hogy nem elég fiatal a munkához. Ezért üzembe és munkába helyezi saját fiatalabb klónját – természetesen saját irányítása alatt tartva a bevetéseken.

Várható megjelenés: ősszel, októberre van dátumozva az amerikai kezdés.

Miért várós?

  • Ang Lee – a Pi életéből annyit kihozott, hogy minden filmjét hajlandó vagyok megnézni.
  • Érdekesnek tűnik a cselekmény, bár még nagyon keveset lehet tudni róla.
  • Nálunk is forgott – ki ismer fel több magyar helyszínt benne?
  • Jöhetnek kisebb-nagyobb bukások, azért Will Smith is a nézős színészeim között van.

22 July

Merényletes, tárgyalásos, életet rendbe szedős.

Július 22-e volt, Oslóban merénylet történt a kormány ellen. Bomba robbant, több halálos áldozat volt. Az Utoya szigetén nyaraló kamaszok is hallottak az eseményekről, többen haza is telefonáltak, mi történt, a család rendben van-e. Az igazi borzalmak azonban ezután következtek. A merénylő, aki a politikai rendszer ellen tüntetett így, rendőri egyenruhába bújt és átvitette magát Utoya szigetére. Amikor a biztonsági őr ellenőrizni akarta a 22_july.jpgszemélyazonosságát, agyonlőtte és megindult a vérengzés. Kamaszok tucatjait lőtte agyon, akik igyekeztek elrejtőzni a férfi elől. A sebeket a tárgyalás újra feltépte, hiszen Breivik a tárgyalást arra akarta használni, hogy politikai üzenetét minél többekhez eljuttassa. Az áldozatok és túlélők azonban kiálltak, és szembesítették a világot azzal, amit átéltek.

A mi korunk olyan történelmi tragédiája, amit mindenki meg tud mondani, hol volt akkor, 9.11 lett. Az Államokban pláne, de szerintem sokan emlékszünk arra a napra, és amikor láttuk azokat a felvételeket a becsapódó repülőkről. De, sajnos, más tragikus események sora is jellemzi korunkat és a terrorizmust. Norvégiának ugyanúgy beégett a tudatába 7.22, mint az amerikaiaknak 9.11.

Nem véletlen, hogy ez már a második film, amit a témában láthatunk. Az Utoya egy kamasz szemszögéből veszi az eseményeket, és azt mutatja meg nyersen, milyen volt átélni a merényletet. Megrázó, stílusos, a kritika azt a filmet szerette jobban.

A Netflix filmjét is jónak mondják, de kevésbé húsbavágónak. Ennek ellenére nekem ez a film volt, amit többre tudok értékelni. Talán nem élteti úgy át a terror elszenvedését, de a történtekről ez ad jobb képet. Látjuk mi, miért és hogyan történt. Mi történt később. Sokkal informálisabb, és aki meg akarja érteni a történteket, inkább ezt nézze meg. Aki átélni akarja, annak marad az Utoya, július 22.

Szerettem, hogy fel van építve a cselekmény és a film története. Kiemel szereplőket – egy túlélőt, a tettest és az ügyvédjét – akik szemén keresztül bemutatja az egész folyamatot. Egyaránt meg akarja mutatni azt, mi járt Breivik fejében, és azt is, milyen sebeket okozott, milyen küzdelem volt ezekből felépülni.

A lövöldözős részek megrázóak, de nem annyira, mint a már emlegetett másik filmben. Aki látta azt is, a helyszínre rá fog ismerni, még a diákok mozgásában is észre lehet venni ugyanazokat az íveket.

A tárgyalótermi részek, Viljar felépülése bőven tartogat drámát és feszültséget. Különösen élveztem, ahogy Breivik ügyvédjének arcáról le tudtam olvasni, mennyire kikészül attól, hogy egy ilyen embert kell védeni. De ő becsületes volt, a legjobb tudása szerint tette a dolgát, hiszen a védelemhez mindenkinek joga van.

Van jó pár érzelmi csúcspont a filmen, amit Greengrass kellően ki is emel. Tetszett, ahogy folyamatosan szembeállítja a túlélőt és a merénylőt.

Mivel, stílusosan, helyi színészekkel forgattak, ismerős arcot nem sikerült találnom, de az ügyvéd és Breivik alakítója nagyon oda tette magát. Volt erő a kettősben.

Nem szórakoztató film, nem is szabad annak lennie. De lekötött, érdekes, hatásos.

 

22 July - 5/4 izgalmas filmnek, de a történteket is megmutatja széles spektrumon: mi, miért, hogyan.

https://www.youtube.com/watch?v=ZVpUZGmHJB8

Gyémánthajsza

Üzletelős, rossz helyzetbe kerülős, blöffölős, maffiás.

Lucas Hill gyémántnepper, aki egy veszélyes üzletet készül nyélbe ütni Szentpéterváron. Az ügyfél miatt veszélyes a helyzet, hiszen Volkov közismert arról, hogy aki kicsit is keresztbe mer neki tenni, vagy átverné, az életével fizet érte. Lucas kénytelen üres kézzel elé állni és időt kérni. Két napot kap, hogy előkerítse a partnerét és megszerezze tőle a gyémántokat. Lucas vidékre indul, ahol újabb különös helyzetbe sétál be. A helyiek gyemanthajsza.jpgvadászatra cipelik, finoman fenyegetik és el akarják ijeszteni a helyi kávézó tulajdonosnőjétől, aki nem is rejti véka alá, hogy szívesen bonyolódna viszonyba az amerikaival. Pyotr és a gyémántok nem kerülnek elő, de rájön arra, hogy hamis gyémántokkal akartak szélhámoskodni. Katya is a férfival tart, aki most az életéért próbál alkudni egyetlen gyémánttal a tucatnyi helyett.

Tisztában voltam vele, hogy kár jó filmre számítanom. Ha direkt nem is kerestem rá kritikákra, annyit azért hallottam, hogy nem e film miatt jegyzi fel a filmtörténet Reeves nevét. De ennyire rossz filmre nem voltam felkészülve. Még teljesen el sem akarom hinni, hogy ez csak ennyi és ilyen. Rémes lett! (Közben már rákerestem, gyenge számai vannak, pl. Metacritic 34 pontot adott neki 100-ból. De láttam rosszabb számokat is, másfelé.)

Mivel is kezdjem kínjaim listáját? A számomra legfájóbb, hogy semmi értelme a filmnek. Annyi megvan belőle, hogy Hill a gyémántok és a társa nyomában van. De azt pl. nem értem, miért nem lehetett simán visszakozni. Ha egy szadista gyilkos feni rá a fogát, ha nem teljesít, amit nem tud, akkor miért nem pattan fel egy repülőre és megy haza? Egyáltalán, mit csinált abba a két napba? Mert nekem nem úgy tűnt, hogy bármit is elkezdett volna megoldani, csak lefektette a helyi jó nőt. A hamisításos történet se kerek. De még csak rendesen el se tudom magyarázni, mi nem stimmel, mert az egész egy nagy – le se írom mi, el tudjátok képzelni.

Nem csak maffia és gyémánt vonalon. A magánéleti szálak ugyanilyen zűrösek. Hill elvileg szereti a nejét, akkor minek jön össze Katyával? Akinek minek ez a pasi? Semmi értelme ennek se, főleg, amit bevállal érte. Mert Volkov igencsak egyedien értelmezi az üzletkötéshez szükséges bizalom építésének módszertanát.

Tele van a film rémes emberekkel, akiket nem értek és nem is akarok. Volkov egyszerű képlet: ő itt élet és halál ura, csinál, amit csak akar. Elveszi, ami, és aki megtetszik neki. De mindenki más? Egyszerűen élvezi a többség, ha a másikat ijeszti és kínozza. Tele vannak érzelmi defektekkel. Az biztos, a filmtől senki nem kap kedvet, hogy Oroszországba látogasson vagy egyetlen orosszal is szóba álljon.

Akció, thriller szinten is gyenge a film. Egyrészt, hogy is lehetne jó thriller, ha gyakran úgy éreztem, semmi értelme a látottaknak? Pocsék a történet, ahogy már fejtegettem feljebb. Akció meg talán a végén van, egy kis lövöldözés. Különben beszélnek, csalnak és sodródnak a szereplők – mennyire untam? Nagyon.

Színészek. Reeves talán két arckifejezéssel játssza végig, de lehet, hogy elszámoltam magam, és ennyi se volt. A nők biodíszletek, a játékuknál lényegesebb szempont, hogy néznek ki melltartóban és nélküle.

Nem vártam sokat, de annál is sokkal kevesebb. Hatalmas csalódás ez a film.

 

Gyémánthajsza - 5/1 nem értettem, mi akar lenni ez a film. Se akció, se más. Unalmas, a vége se jött be.

https://www.youtube.com/watch?v=-NRlANOgOrQ

Idézzünk!

(Az atya otthon próbált bort találni, az apja szokás szerint piszkálódik.)

  • Hát te?
  • Leejtettem a misebort, az utolsót.
  • Nahát, a balszerencse. Viszont csak pálinka van. Mondjuk, ostyával biztosan kiváló és talán fellendítené a prédikációdat is.
  • Apa, nem segítenél inkább ahelyett
  • Akkor csinálj úgy, mintha innál. Nem te lennél az első szemfényvesztő a szakmában. A pap, aki semmit nem iszik és bort prédikál. (A mi kis falunk)

 

Meg kell ölnöd azt, akinek születtél, azért hogy az lehess, aki tényleg lenni akarsz. (Rocketman)

 

(Az újabb kudarc után újra a bárban.)

  • Ennyit a kamillateás időszakodról, mi?
  • Ja, lecseréltem a halál a májra időszakra. Sokkal élvezetesebb. (The Twilight Zone)

 

(A lányok rágcsálóirtónak álcázzák maguk, hogy átjussanak a nagydarab testőrön. Csak éppenséggel a szakma nincs a kisujjukban.)

  • Lássuk, mi van itt!
  • A konyha.
  • Az egerek kedvence. Látta a Tom és Jerryt? Nem is hinné, mennyire életszerű. (Black Mirror)

 

(A milliárdos kitagadná minden rokonát, de mielőtt aláírhatná az iratot, elmegy az áram és az öreg holtan hever a padlón. A színésznő buta kérdésére jön is az ironikus felelet.)

  • Próbálta már valaki újraéleszteni?
  • Kést döftek a szívébe, kétlem, hogy hatásos lenne. (Gyagyás gyilkosság)

 

(Archert egy robotmadár kínozza, de érkezik az anyja megmenteni. A kialakuló helyzetre Archer nem a megszokott módon reagál, szokás szerint.)

  • Anya!
  • Sterling. Jól vagy?
  • Nem annyira.
  • Ki vagy te és mit keresel itt?
  • Éppen egy meglepően finom martinit szürcsöltem, de most úgy tűnik, szét kell rúgnom egy robot-kabala-madár seggét.
  • Csőrös most elpusztít!
  • Na gyere, madár!
  • Te szent sz.r. Ez szó szerint egy valóra vált álom. (Archer)

Rocketman

Zenés, zűrös, karrieres.rocketman_1.jpg

A kis Regie nem vágyott sokra. Csak egy kisfiú volt, aki azt szerette volna, hogy az apja megölelje, szeresse. De bármit tett, nem érhetett célt. Az apja csapdának érezte a házasságát, amibe a fiúval rángatták be, és képtelen volt bármit is adni a fiúnak közönyön kívül. Regie a zenébe menekült – nagyanyja figyelt fel rá, hogy van érzéke a zongorához, elérte, hogy járhasson zeneórákra. Regie tehetsége nyilvánvaló volt, de ahogy nőtt, a klasszikus zene helyét átvette a rock. A zene áradt belőle, Bernie személyében örök barátra és szövegíróra lelt, lassan jönni kezdtek a sikerek is. De ehhez nevet és személyiséget váltott: Elton John lett belőle. Világszám. Rejtegette másságát, és viszonyát ügynökével, Johnnal. A férfi nagyon kihasználta, Elton nagyon mélyre süllyedt. Függőségek sorában szenvedett, míg eljött az a pont, ahol kiállt magáért és elkezdte rendbe tenni az életét.

Még mindig furcsának találom, amikor olyan személyről készítenek filmet, aki még az élők sorában van. Még akkor is, ha az illető élő legenda. Elképzelni nem tudom, milyen érzés lehet a vásznon viszontlátni az életét, valaki más által játszva őt, akár csúsztatásokkal és változtatásokkal is. A Rocketman is ilyen film, ráadásul Elton John a létrehozásában is segített – pl. Taron Egerton felkészülésében aktív résztvevő volt.

Ha egy szóval kellene jellemeznem a filmet, a bevállalós lenne az. A Bohém rapszódiát vádolták a visszafogottsága miatt, és hogy nem merte megmutatni, milyen volt Mercury, amikor igazán bulizott. A Rocketman ezen a téren nyitott mindenre. Elton John bulis korszaka nyersen a vászonra került, feszegetve annak mélységeit. Drog, férfiak, ivászat, a teljes kontroll elvesztése – de nem ez nézeti a filmet.

Minden mögött ott van az érzékeny ember, aki tényleg csak arra vágyott, hogy szeressék. Az apja okozta traumával, amit soha nem sikerülhetett feldolgoznia. A szerelemmel, ami ugyanúgy kihasználta és megsebezte, mint az apja korábban. A bulik mögött van egy érzékeny ember, aki valami igazit keres, és egy ponton rá is jön, hogy a felszínes élvezetek nem tudják megadni neki, amire igazán szüksége lenne.rocketman2_1.jpg

Egy művész filmje, akinek a zene mindig ott volt. Egy showman, és ilyen téren is eszembe juttatta a Bohém rapszódia hősét. A zenéjük nagyon más, de vannak az életükben hasonló vonások. Mindketten rejtegették a nemi identitásuk, mindkettő életében ott egy rossz menedzserválasztás, a szenvedélyekkel való küzdelem, és a zene. Az extrém jelmezek és a műsorok, amikor egy más emberré változnak.

A film színes, látványos és erős képekkel dolgozik. Már a nyitány erős az ördög jelmezes bevonulással, pláne, amikor az is kiderül, hova a vonulás. Bevet mesés látványelemeket, a zenét idomítja a cselekményhez, mer elszakadni az életrajztól is.

Erős a casting, és az ember ledöbben, Taron Egerton elmehetne popsztárnak is. Igaz, az Énekelj óta mondom, milyen jó hangja van, itt nagyon meg is mutathatja. Az átalakulása elemi, és remek gárdát tettek köré. Richard Madden hűvösen szemét, Jamie Bell helyesen támogat és Dallas Howard is messze felülmúlja magát.

Roppant kíváncsi leszek, a díjátadókon hogyan fog szerepelni – mert ez jó film is lett.

 

Rocketman - 5/4,5 bevállalós történet, jó zenékkel és színészekkel, egy igazi show merész elemekkel.

https://www.youtube.com/watch?v=4jUCe4yXX8Q

5 film, amit látnod kell

Sport vol.3.

5_32.jpg5: Kidobós - Sok flúg disznót győz - egy újabb rémes magyar cím, de a film legalább vicces lett. A sport: kidobós. Adott a bajnokság, ahol összecsaphat két régi rivális. Az egyik egy szedett-vedett csapattal, a másik az évek óta veretlen profikkal. A legjobb az edző egyedi módszereinek sora - csavarkulcs, kemény. Mai szemmel tele van sikeres komikusokkal, akik itt még önfeledten csinálnak bolondot 4_34.jpgmagukból.

4: Kincsem - a sport: lóverseny. A lecsúszott, szinte teljesen tönkrement, de a lovakhoz nagyon értő gróf kiszúr egy lovat, és olyan siker indul útjára, ami még a Monarchiának is feladta a leckét. Ki tudja legyőzni Kincsem, a verhetetlen magyar versenylovat? Egyedül talán csak a szerelem esélyes, hiszen grófunk sikeresen 3_41.jpgbeleszeret az egyetlen nőbe, akitől távol kellene tartania magát...

3: Jégi dicsőségünk - a sport: jégkorcsolya. Paródia, ráadásul Ferrell az egyik főszereplő, ami nekem elég lenne máskor, hogy menekülőre fogjam. De ez kivételesen tényleg vicces lett, és aki élőben is végignézte a művészi, szinte nőies férfi korisok harcát az erősebb, férfiasabb ugrókkal, még plusz élménye is lesz. A történet: a két ellenfélnek, akik tűz és jég, párosba kell indulni, miután a viszályuk miatt az egyéni versenytől eltiltják őket.2_42.jpg

2: Talajfogás - sport: atlétika. Ritkán csinálnak erről a területről filmet, ez pedig egészen korrekt is lett. Látjuk a versenyre készülés gyilkos tempóját, a sok áldozatot, amit a sportért kell hozni. Egy sztár lehetőséget, akinek a személyiségét is csiszolni kell a győzelemért. De amire minden kimegy, komolyabb kritika a sportnak: a sportolók úgy döntenek, valóban érdemek szerint lesznek 1_32.jpgérmesek most a sportolók. Csajfilm is.

1: Friday Night Lights - a zsáner legjobb sorozata. 5 évad, és mindegyik tele volt drámával, sporttal, nagyon szerethető és emberi szereplőkkel. A sport: amerikai football. A történet szerint új edző érkezik, akinek könnyűnek kellene lennie nyertes csapatot összehozni, övé a korosztály legjobb irányítója. De Jason az első meccsen olyan csúnyán esik, hogy lebénul. Az edzőnek ki kell találni valamit a csapat összerántására, miközben a kamaszoknak az élettel kell dűlőre jutni. Komolyan tudott olyan témákról szólni, mint a felelősség, pályaválasztás, első szerelem és nem kívánt terhesség, elnyomás, anyagi előnyök. Izgalmas meccsek, emberi drámák, remek színészek prezentálásában. Azóta sem sikerült hasonlót a tévében találni.

Gyagyás gyilkosság

Gyilkosságot kinyomozós, családi bonyodalmas, házasságot rendbe tevős.

Nick nagy álma, hogy rendőrnyomozó legyen, de annyira pocsékul lő, hogy képtelen letenni a vizsgát, már harmadszor is megbukott. Krimi rajongó, fodrász feleségének nem meri elmondani az igazat, ráadásul a házassági évfordulójukon, hogy ne okozzon csalódást, azt hazudja, elemelést is kap, és elmehetnek bepótolni Európába a nászútjukat. Audrey a repülőn megismerkedik egy jóképű nemessel, aki meghívja őket a családi gyagyas-gyilkossag-2019.jpgjachtra. Bosszantani akarja milliárdos nagybátyját, aki elszerette a menyasszonyát. Elmennek, élvezik a luxust, majd nagy szemekkel végignézik, ahogy az öreg kitagadja az egész családot. Ám mielőtt a végrendeletet aláírná, elmegy az áram, és tőrrel a mellkasában hever a földön. A francia rendőrség a két amerikait gyanúsítja, akiknek rá kell jönni, ki az igazi gyilkos, miközben egyre szaporodnak köröttük a halottak.

Újabb példa arra, micsoda rémtetteket követnek el ellenünk a filmeknek címet adók. Gyagyás gyilkosság, komolyan? Még akinek lenne kedve megnézni a filmet, annak is elmegy tőle a kedve. Nekem se volt hozzá sok kedvencem – Adam Sandler és a címben a gyagya? Merésznek kell lenni egy próbához.

Pedig ez a film jó lett! A Netflix filmje, és ennek megfelelő minden részlete. A történet is jó – kicsit krimi, kicsit paródia, és aki képben van Agatha Christie pár munkájával, nagyon fog tudni szórakozni a sokféle utaláson. Eleve az alaphelyzet, a zárt szoba rejtélye, majd ahogy egyre szaporodnak a halottak. A társadalmi osztály is stimmel: az áldozatok és a gyilkos a felső osztályok tagjai, míg a nyomozók alulról érkeztek. Mivel napjainkba van helyezve a cselekmény, ráadásul még amerikaiak is.

Folyamatosan váltogatják a krimi és a komédia paneleket. Talán ettől is éreztem gyakran paródiának, de nem kínosnak vagy rossznak, hanem olyannak, amin tényleg lehet nevetni. Nem jellemzi az infantilis, altesti poénok sokasága, amit Sandler beleerőszakol a filmjeibe. Nem is kellett ebbe, így sokkal stílusosabb volt az egész. A kedvencem nem is tudom, melyik volt. Mondjuk, azon kész voltam, amikor Poirot stílusában összeülést és a gyilkos leleplezését tartották, előtte meg ruhát kerestek hozzá. Ahol találtak… kész.

Látványra is teljesen rendben van. Ugyan képeslapra illő városnézéseket nem kapunk, de amit a luxus környezetből megmutatnak, az rendben van. Vannak benne szép emberek, jó autók, drága ruhák és még jacht is akad. Krimi komédiaként CGI nem kell bele, a leglátványosabb jelenetnek az autós üldözést szánhatták, de az is inkább a komédia, paródia oldalt erősíti, mint az akciót és a látványelemeket.

A Netflix alkotások a jó casting is megismerhetőek. Most sem spóroltak a szereplőkre. Ugyan Adam Sandler nekem nem szimpatikus, de tény hogy Anistonnal már csináltak sikerfilmet. Olyan színészek végszavaznak itt nekik, mint Luke Evans, Gemma Arterton és Dany Boon.

Mélyebb tartalmat nem kell ebben a filmben keresni, de kellemes szórakozásra kiválóan megfelel. Főleg annak, aki szereti a krimiket és a vígjátékokat is. Pörögnek az események, jönnek sorba a poénok is, hangulatos az egész.

Kellemes meglepetés volt, örülök, hogy a címe ellenére megnéztem.

 

Gyagyás gyilkosság - 5/4 ez hihetetlen! Adam Sandler-film, ami tetszett. Kicsit Agatha Christie paródia, de vicces!

https://www.youtube.com/watch?v=gAkxi-Ofu3o

Várható heti megjelenések

MOZI:

  • Casanova - Az utolsó szerelem - a cím sok mindent elárul. Francia keserédes romantikus.
  • Csekély esély - romantikus komédia erős szereposztással, bár Rogen nekem ellenszenves.
  • Gyerekjáték - Chucky visszatér a mozikban, új változatban.
  • Toy Story 4. - durva, de a héten ez a Pixar, amit legjobban várok.

DVD:

Leginkább olcsó kiadása jön korábbi sikereknek, így Utódomra ütök, Sötétségben - Star Trek és Transformers kerülhet a polcotokra.

süti beállítások módosítása
Mobil