Minden napra egy film

Minden napra egy film

Peppermint

A bosszú angyala

2019. április 27. - BBerni86

Igazságosztós, akciós, korrupcióval teli várost megtisztítós.

Riley North boldog nő volt. Ugyan a férjével voltak anyagi gondjaik, de ami igazán számított, abban erősek voltak. Szerették egymást, a kislányuk, akinek éppen a születésnapját ünnepelték. Ám hirtelen gengszterek tűntek fel, fegyvert rántottak, és lőni kezdtek. Riley a kórházban ébredt özvegyen és egy halott lány anyjaként. Kiderült, a férjét egy rabláshoz hívták sofőrnek, de nemet mondott. Így is, a rivális banda végzett vele. Riley tanúskodik, látta a tetteseket is, de a merénylet mögött álló drogkirály és korrupt rendőrei mindenkit lefizetnek. Még Riley lesz az, akit kezelésre utalnak, míg a gyilkosok szabadon távozhatnak. A nő megszökik, felszívódik, és 5 év múlva visszatér. De már más ember – harcossá és gyilkossá képezte magát, aki el akar számolni mindenkivel, aki felelős a családjával történtekért.peppermint.jpg

Előzetesen már olvastam, hogy gyenge lett ez a film. Ismerős is mesélte, neki mennyire nem tetszett. Vagyis, elég kis reményekkel álltam neki. A szomorú az, még annál is rosszabb ez az akciófilm, amit előzetesen elképzeltem.

Az alaphelyzetet viszonylag korrektül felvázolja, bemutatja a szereplőket, aztán a készítők hoznak egy rossz döntést. Az egyik percben Riley még egy megtört asszony, akinek az volt a legvadabb akciója, ha késve indult a lányával az iskolába. A következőben meg egy harcias amazon, aki profi gengsztereket is agyon tud verni, vagy agyonlőni, éppen mi áll a kezére. Kimaradt a teljes út, hogyan lett egyikből a másik.

Arra koncentrálnak, ahogy Riley végez mindenkivel, akit kicsit is felelősnek tart, vagy aki a rendszer megrontója. Pl. a bíró, akit lefizettek még az ügyében, hogy mentse fel a gyilkosokat. Miközben levadászik mindenkit, elkapja azokat a korrupt rendőröket is, akiket a szerv évek óta hiába keres, még arra is van ideje, hogy a nyomornegyedbe rendet tegyen.

Vagyis, ha csak üres akciót akar látni az ember, arra tökéletesen megfelel. Csak éppen, ami tényleg érdekes lehetett volna, és tartalmat adhatott volna, Riley átalakulása – az nincs. Nekem nagyon hiányzott, mert túl hirtelen a háziasszony – önbíráskodó váltás.

Igazából krimi szál sincs benne, Riley ösztönösen rálel azokra, akikkel végeznie kell. Akármit próbálok benne találni, mindig arra lyukadok ki, hogy ez csak egy akciófilm, minden plusz nélkül, ami ennél többé tehette volna.

A karakterek vérszegények. Riley kimerül annyiban, hogy bosszút akar állni. A korruptak miért adták el maguk? Pénzért. Minek több magyarázat? Még a gonosz is rettentően egysíkú figura, akiről semmit nem tudtunk meg. Simán gonosz és kész.

A poszter is mutatja, Jennifer Garner, akinek el kellett volna vinnie a hátán a filmet. A színésznőnek bőven van akciós múltja, az Aliasban évadokon keresztül irtotta a gyilkosokat, kémeket, gonosz elemeket. Nem is az a baj, hogy ő nem hiteles. Egyszerűen a történet, a karakter nem az. Meg, valljuk azért be, nem véletlen, hogy Garner az utóbbi években inkább családanyákat, és nem akció anyukat játszott.

Nincs mondandó, nincs feszültség – akkor legalább a látványa jó? Ma már annyival többet hoznak a menő akciófilmek, hogy azt kell mondanom, nem. Még a látványvilága se ok.

Nagyon agyatlan tévézéshez elmegy, máshoz nem.

 

Peppermint – 5/2 gyenge történet, akció van csak tartalom helyett, és az sem lett emlékezetes. Csalódás.

https://www.youtube.com/watch?v=KLK4K1NLADQ

Blöff

2. évad

Bűnbandás, családos, átverős, bosszút állós.bloff.jpg

A Hill banda elmenekült a 10 millió euróval, jönnie kellett volna az eltervezett arany életnek. Ám még meg sem érkeztek Spanyolországba, rajtuk ütöttek ismeretlenek, és a pénznek annyi lett. A semmiből, csak a maguknál tartott értékekből kellett valamit kezdeniük. Megszavazták, becsületesek próbálnak lenni. Így vettek egy bárt, és igyekeztek felfuttatni. Fél év, és a baj megint megtalálja őket. Vic egy kis rablással akarja segíteni a fia anyagi ügyeit, és oldani a semmittevés unalmát – de csak magára haragítja a helyi polgármestert, aki titkon a közösség legnagyobb bűnkirálya is. Kényszeríti a Hill bandát, hogy neki dolgozzanak, miközben kihasználja őket, és már a kiiktatásukat is megszervezte. De Albert és a csapat nem adja fel harc nélkül, nekik is megvan a maguk terve gyémántokkal, átveréssel, beépített rendőrrel és rivális bandákkal együtt.

A Blöff is egyike azoknak a sorozatoknak, melyek egykori sikerfilm alapján kerültek tévéképernyőre is. Annyi sikere lett, hogy berendeljék a folytatást, amelyben már filmes előzmények nélkül, új kalandok várnak a szereplőkre.

De milyen is ez az új történet? Lényegében ugyanolyan elemekkel operálnak, mint korábban. Kis svindlik, nagyobb árverések, és nagy családi összetartás – elmenne üzenetnek is, hogy minden sokkal könnyebb, ha a barátaiddal csinálod. Ugyan 10 részes az évad, de néha érezni lehetett, hogy gyötrődnek azzal, hogy elhúzzák a történetet ennyire. A sorozat gonosza, a polgármester ugyanazzal a trükkel akarja őket átverni háromszor is – jobb ötlet nem akadt? A rész kitöltő, semmitmondó jelenetek is lassítják a cselekménysort. Dühítő is, hogy éppen az izgalmas, érdekes részek előtt kell negyed órákat, 20 perceket eltölteni a semmivel.

A szerelmi szálakban is éreztem az ilyen erőlködést. Lotti és Billy szakítottak, a srác bele is merült a búfelejtésbe. Igazából oka sincs, szerintem egyszerűbb volt úgy írni a részeket, ha őket nem kell párként kezelni – külön utakon is járnak az évadban. Vic és Lily házassága is kap egy kis beleerőszakolt válságot. Albert mellé pedig odateszik Inez-t, olyan időzítéssel, hogy az már fáj. Éppen azon viccelődnek, hogy Albert még nem volt szerelmes, rendes kapcsolata sem volt még, és máris érkezik a spanyol, dögös sofőrlány.

De ezt a kínlódást, az erőlködést nem csak a cselekményben, a stílusban is éreztem. Lazák, menők akarnak lenni, ha bele is szakadnak. A lassítások, a beszólások, a hangulat – halad a cél felé, csak éppen érezni, mennyire megcsinálva van az egész.

A sorozat humorát pont ettől éreztem felemásnak. Egy-egy jelenetben működött, nekem leginkább a fekete humorral operáló részek jöttek át. Amikor Méregzsák egy bronz bikában sütögeti a rivális maffiózókat… kész. De máskor annyira érezni, hogy viccesek, menők akarnak lenni, ezért itt kell egy poén és beszólás!

A karakterek kapnak fejlődést, ami viszont jó. Kinek kisebb, kinek nagyobb utat kell bejárni és változnia. A színészek elő is adják, sokukon látni is, mennyire élvezte a szerepét. Az viszont nem tetszett, mennyire Rupert Grint a plakátarc, hiába ő volt HP legjobb barátja.

A harmadik évados berendelésről még nincs hír, de annyira nyitva hagyták a szereplők életét, hogy akár lehessen is folytatás. Majd kiderül!

 

Blöff - 5/3,5 a történet néha erőlködik, ahogy a menő máz is törik, de kellemes szórakozás a sorozat.

https://www.youtube.com/watch?v=k1NQ-8z9TtA

Az ember, aki feltalálta a karácsonyt

Regényírós, családos, karácsonyi.

Charles Dickens élt már át hatalmas sikert, a Twist Olivérrel még turnézni is járt. De az utóbbi három könyve megbukott, közelednek az ünnepek és sürgősen pénz, meg ihlet kellene. A házat felújítják, a neje újabb gyermeket vár, és mihaszna apja is beköltözik a családhoz. Ám egy este az új cselédlány mesét mond a kis az_ember_aki_feltalalta_a_karacsonyt.jpgDickens gyerekeknek. Charles belehallgat, és támad egy ötlete. Miközben a szereplők megelevenednek körötte, Charles mesét kezd írni egy zsugori üzletember és a szellemekről, akik karácsony estéjén felkeresik. Nem csak Scrooge, akit meg kell menteni – az írónak is szüksége van emlékeztetőre, hogy kimutassa a családja felé a szeretetét, és meg tudjon bocsátani az apjának.

Hálás téma azt bemutatni, egy klasszikus hogyan született meg. Nem véletlen, hogy sok film, regény szól hasonló témáról. Láthattuk már megszületni a Mozart operákat, a Queen dalokat, Colette első regényeit, és még hosszan sorolhatnám.

A Karácsonyi ének klasszikus, amelynek már annyiféle feldolgozása van, hogy számon sem lehet őket tartani. Ez a film – és előtte a nálunk sajnos nem kapható regény, amelyből készült – azzal csavar egyet az ismert történeten, hogy Scrooge és társai Charles Dickens életében elevenednek meg. Így egyszerre láthatjuk a Karácsonyi éneket, és ahogy elkészült.

Nem tudom, a valóságot hány százalékban fedi le a film, de szórakoztató élmény volt, ahogy az író életének eseményei hatottak arra, amit írt. Roppant élveztem, ahogy Dickens a mindennapi élményeket regényben élte meg. Vagy, amikor beszélgetett a szereplőivel. Az egyik kedvencem, amikor már megjelenik neki Scrooge, de még ismerkednek. Dickens meg válogatott módokon igyekszik szóra bírni a saját karakterét.

Azt nem kell magyaráznom, hogyan lesz családi mese a Karácsonyi ének. Ez a film azzal, hogy Dickens életében is ott vannak azok a félreértések, konfliktusok, melyeket leküzdve jobb és szeretőbb ember lesz, elsősorban a családjának. A fő kérdéskör az apjával való kapcsolata. Lehet, hogy rosszindulatú vagyok, de én nagyon meg tudtam érteni, miért van a férfiban akkora harag. Az, ahogy az apja meg folyamatosan kihasználta és még mindig az a komolytalan, léha figura volt, aki gyerekként is bántotta, csodálom, hogy meg tudott neki bocsátani. Én rosszabb ember vagyok, nekem nem ment volna, ilyen mélységig pláne nem. De ez családi film, tanuljuk belőle, hogy meg kell bocsátani. Vagy szembesülünk vele, hogy ezt a leckét még el kell sajátítanunk.

Humoros is, kedves is, karácsonyi. A fenti sorokból nem látszik, de úgy alakították ki ezt a filmet, hogy a hangulata a drámai részeknél is könnyed tudjon maradni. Abszolút családi történet, kisebb és nagyobbak is nyugodtan megnézhetik. Vicces, elég mozgalmas, és remekül magába olvasztja a Karácsonyi éneket is.

A látvány is korrekt, kellően színes, karácsonyi, hangulatos.

A szereposztás kifejezetten tetszett. A Dowton Abbey óta nagy Dan Stevens fan vagyok, de itt Christopher Plummer volt, aki a legjobban tetszett. Ahogy hozta Scrooge figuráját… De volt még itt Jonathan Pryce is, szintén remek formában.

Látom én is a hibáit, mert vannak, de nem érdekelt. Ezt most jól esett nézni.

 

Az ember, aki feltalálta a karácsonyt - 5/4 nem lett sikeres, nálunk moziba se jutott be, de nagyon szerethető, kedves családi film.

https://www.youtube.com/watch?v=UxcnYR3mcPU

Mit várunk?

the-lion-king-2019---button-4-1551229685930.jpgCím: The Lion King – Az oroszlánkirály

Készítők: Jon Favreau rendezi, aki lassan a Disney animációval élőszereplőssé tett meséinek a visszatérő rendezője. Ő csinálta A dzsungel könyvét, aminek az eredeti mese verzióját nem szerettem, de az új változat lekötött. Folytatása is érkezik, szintén Favreau rendezésében. (Különben neki köszönhetjük a Vasembert is.) Eredetiben a szinkronszínészek is nagy nevek. Donald Glover lesz Simba, Seth Rogen Pumba hangját adja, például. De a nagy szerzemény Nala hangja: Beyonce.

Műfaj: családi, animáció

Cselekmény: követi az eredeti mesét. Adott a büszke Trónszirt, ahol az oroszlánok uralkodnak. Zordon nehezen viseli, amikor testvérének fia születik, így Simba elé kerül az öröklési sorban. A hiénákkal szövetkezik, és összeesküvést sző. Simbát csapdába csalja, a segítségére siető Mufasát a halálba taszítja, és a kicsivel elhiteti, hogy miatta halott az apja. Simba száműzetésbe vonul, halottnak hiszik otthon. De felnő, és amikor évekkel később a gyerekkori barát rátalál, szembe kell néznie azzal, mit tett Zordon a távollétében. A törvényes királynak haza kell térnie igazságot szolgáltatni, és szembenézni a múltjával.

Várható megjelenés: nyári film lesz, 2019 júliusában érkezik.

Miért várós?

  • Az eredeti mese már klasszikus, a történetében minden benne, ami egy Disney meséből kasszasikert csinál. Gyerekkorom nagy mesei élménye.
  • A trailer alapján szemkápráztató lesz. (Nagyon remélem is, hogy lekörözik a Dumbo felvonultatta CGI megoldásokat.)
  • Hans Zimmer hozza a zenéjét, és várható új betétdal is – naná, ha Beyonce is ott van a szinkronszínészek között.
  • Reménykedem, azért a betétdalokat nem énekeltetik az animációban a meséhez hasonlóan. Ami cuki egy rajzolt oroszlánnal és varacskos disznóval, élőnek tűnő animációval könnyen ciki lehet.

Little Evil

Családos, mostohaapás, apokalipszises.

Gary mindig is arról álmodott, egyszer igazi, saját családja lesz. Így amikor a nagy Ő besétál az életébe Samantha személyében, nem ijeszti el, hogy a nőnek van egy lassan 6 éves fia. Szerelem, gyors házasság, összeköltözés, minden terv szerint halad. De Gary akármivel próbálkozik, nem kerül közelebb új mostohafiához. Lucas soha nem néz a szemébe, nem játszik a többi gyerekkel, mindig egyedül ül, mereng, távol a többiektől. Viszont van egy ijesztő kecske bábja, amit mindig a kezén tart. Settenkedik, képes a semmit sem adó tévé előtt ülni órákig, és annak annyi, aki felidegesíti és a gyerek a pokolba kívánja. Ahogy Gary szembesül azzal, hogy Lucas születésnapja június 6-án 6 órakor van, hogy egy sátánista szeánszon fogant, egyre biztosabb benne, hogy az Antikrisztus mostohaapja lett. Mit tegyen?little-evil.png

Lehet egyszerre egy film paródia, és mégsem az? Ilyen meghasonlott filmnek érzem a Little Evil című alkotást, és még töröm is a fejem, hogy milyennek érződött.

Ami biztos, egy az egyben azokat a kliséket használja, amiket a pokoli gyerekes filmekben szoktak. Az a báb, ami nem csak egy báb, ijesztő hangon egy más entitás beszél belőle – ráadásul kecske alakú. A Sátán egyik megjelenési formája. Ahogy Lucas a semmit nem játszó, csak képzavaros tévé előtt ül, ráteszi a kezét. Láttam már nem is egy horrorban. Sőt, a gonosz elég sok filmen támad a tévén keresztül. Elég csak Samarára gondolni, vagy a Sinister démonára, akinek kész filmes története van. A szekta, amelynek olyan tagjai is vannak, akik nem tűnnek szekta tagnak – Rosemary gyermeke, helló! Valahol olyan ez a film, mintha Rosemary megszökött volna a gyerekével, aztán próbálna normális családot teremteni neki.

Minden elem kicsit túljátszott, kifigurázott – még az is simán belefér, hogy az Óment emlegetik, és onnan akarnak ötletet lopni, vagy éppen ellentmondanak az ott történteknek. Ezek alapján lehetne paródia, de azoknak nem kellene viccesnek is lenni? Mert én ezt a filmet nem éreztem humorosnak. De nem is komolyan veendő horror, simán a kettő közé sorolnám.

Amivel humorosak akarnak lenni, az inkább borzasztó. Mondjuk, amikor Gary szó szerint a sírból telefonál, azon vigyorogtam. De minden más jelentben, amikor Al akar lenni a humorforrás, sikítani tudtam volna. Az egyszerűen borzalmas volt!

A karakter is, a színésznő is, aki játssza. Már eleve az, hogy ő nő létére mostohaapa. Most komolyan, ez vicc akart lenni? Láttam már olyan filmet, ahol meleg pár nevel gyereket, de egyben sem hívtak nőt apának. Akkor két anyja volt a srácnak. Vagy két apja, attól függően, milyen pár nevelte. Erőltetett, túljátszott, inkább bántó, mint poénos karakter. El tudom képzelni, hogy Bridget Everett hasonló karakterekre alapozta a komikusi pályáját, de ebben a filmben, ilyen formában nagyon nem működött.

Látványra semmi extra, nem dobták tele CGI trükkel. A jump scream visszafogott, alig van jelen. Igazából azzal operálnak, hogy a kissrác igencsak ijesztően néz. Több nem is hiányzott nekem, már különben is unom a jump scream effekttel operáló horrorokat.

A casting korrekt, itt Evangeline Lilly se ment az agyamra, Adam Scott hozza a formáját.

Még egy kis családi filmes tanulság is kisült belőle: mindenki maga dönti el, mivé válik.

Szóval, megakadtam. Félúton paródia és horror között. Egyszer elment, de annyi elég is.

 

Little Evil - 5/3 igazán paródia irányba nem mentek el. Vannak jó ötletek benne, de idegesítő alakok is.

https://www.youtube.com/watch?v=Mnj-MXs1yVU

Király ez a srác!

Gyerekes, világot mentős, varázskardos.

Alex még gyerek, és megvan a maga baja. Máig hiányolja az édesapját, aki évekkel korábban hagyta el őt és az anyját. Az iskolában is sokat piszkálják, főleg két nagyobb gyerek: Lance és Kay. Egyszer egy építési területre üldözik, ahol Alex lezuhan a törmelék közé. Egy kőben kardot talál, amit kihúz. Nem sejti, hogy ezzel természetfeletti erők célpontjává vált: Morgana, a legendás Arthur király boszorkány féltestvére kezd feléledni a kiraly_ez_a_srac.jpgföld alatt, és a kardot akarja a hatalommal együtt. Alex a megjövendölt király, akinek ki kell ellene állnia lovagjaival. 4 nap van napfogyatkozásig, míg minden éjjel démoni harcosok támadnak rájuk. Ez idő alatt kell felkészülni, sereget gyűjteni. Szerencsére jó barátja, Bedevere és az időkapun érkező Merlin segítségére lesznek, és még ellenségeiből is barátok lehetnek a nagyobb célért.

Van pár olyan karakter, akikhez rendszeresen visszatérnek a filmesek és a regényírók is. Robin Hood, Frankenstein, Sherlock Holmes, és még sorolhatnám. A kerekasztal lovagjai, Arthur király története is része ennek a kánonnak.

Az egyik legutóbbi filmes feldolgozása ez a családi – bár elsősorban a gyerekeket célzó – film. Az első gondolatom az volt, hogy zavar, mennyire eltértek az eredeti mondától. Morgana nem éppen a fekete mágiát és a nyílt harcot választotta, hogy megszerezze a trónt. Nőiesebb és alávalóbb módszere volt ennél, de most nem az a cél, hogy ezt elmeséljem. Aztán beláttam, hogy az eredeti történet itt nem használható. Egy fattyú gyermek, aki apja életére tör – abból hogyan lenne mai családi film?

Használják az eredeti történet elemeit, de a cselekmény érdekében mernek változtatni is rajta. Teljesen kimarad Lancelot árulása – fura is lenne, ha 11-12 éves gyerekek harcában szerepet kapna, hogy a királyné kibe szerelmes. Tetszett, ahogy a Tó Hölgye minden vízben jelen van. Tetszett, ahogy Merlin 3-4 alakban is megjelenik, és milyen bolondos figura lett. Bár azt fárasztónak találtam, ahogy nem tudja megszokni, hogy a mi korunkban már mindenütt ablak van, így ő madárként mindig csattan egy nagyot az üveg nyílászárókon.

A történet mozgalmas, helyenként egészen szórakoztató. Igaz, a nagyon gyerekes volta miatt egyszer-egyszer bele is untam, de azért inkább tetszett összességében, mint nem.

A látványvilága elmegy. A CGI csontváz harcosok a lovaikkal egészen jól néznek ki, ha már máshol láttunk ilyet, van ahol jobb tervezésben is. Morgana viszont csalódás volt. Emberi alakban a körötte kígyózó indákkal, sárkányként még inkább. Ahogy emberi arcot erőltettek arra a gyíkra, szinte hallottam a fejemben, ahogy ő maga is azt akarja, valaki szabadítsa már meg a szenvedéseitől.

Az üzenete jobb, mint a családi filmeké általában. Arra nevelnek, ki is mondják, hogy a gyerekeké a jövő. Az ő döntéseik, jövendő tetteik határozzák meg, jobb lesz-e a világ. Mert most nem jó hely, tele van korrupcióval, szenvedéssel és bűnnel.

A szereposztás – a két felnőtt fontos mellékkarakter neve jól cseng. Merlin Patrick Stewart lett, rajta szinte látom, hogy örömmel bolondozik. Rebecca Ferguson simán csak elveszik Morgana jelmeze alatt.

Gyerekeknek remek kis délutáni matiné, egyszer a szülők se halnak bele.

 

Király ez a srác! - 5/3,5 helyenként kifejezetten szórakoztató, tetszett az üzenete. De nagyon gyerekekre szabott.

https://www.youtube.com/watch?v=JMGsCDGYjO0

Idézzünk!

(A csapat új tagja először jár a titkos, földalatti börtönben.)

Oké, elég a bizonytalanságból. Miféle szörnyeket rejtegettek itt lent? Indominus Rex? King Kong? Az a gyerek az Ómenből? (MacGyver)

 

(Minerva újra találkozik a régi tanárával, akit máig gyűlöl.)

  • Haragból küzdesz, Minerva. Nem elszántságból. Ez kiszámíthatóvá tesz és hanyaggá.
  • A harag tart életben. Sokkal hasznosabb, mint te voltál.
  • Mennyivel több lehetnél nélküle. (Into the Badlands)

 

(Sheldon és Amy meg kell jelenjen az igazgató előtt. Sheldon hamar tisztázza is a tényállást a feleségével.)

Engem is látni akar. Ok, egyeztessük a sztorinkat: minden a te hibád. (Agymenők)

 

(A sebész a hóviharban elakadt, de nagyon kellene a kórházban a jelenléte.)

  • Hundley, hat kilométerre vagyok. Bármi is az, hívja dr. Kayst!
  • Kays Floridában nyaral. Minának súlyos hipotermiás betege van szívleállással.
  • Hacsak nem nyomom keresztül a lábam a kocsim padlóján, és hajtok oda, mint Frédi Flintstone, nem tudom, mi mást tehetnék. (The Resident)

 

(Az apának nem tetszik, a menő bandák milyen nevet választanak.)

  • A zenekarról beszélnek, apa.
  • A Zeppelin már egy banda? A generációtok mindent tönkretesz. Hermits (remeték), stones (kövek), beetles (bogarak)... ezek a szavak régen jelentettek valamit. (The kids are alright)

 

(Ha az egyik tanár túlzottan kotnyeles, egy kolléga helyreteszi.)

Josie, megkérdezzük, hogy van angolul, hogy egy sárkány vagy? (Isten hozott Trouvilly-ben!)

 

(Kényelmetlen, amikor a verőember rossz célpontot kap el.)

  • Komolyan, nem gondolod, hogy mégiscsak ő lehetett?
  • A fickó megrövidített 2 millió dollárral. Hidd el, nálad is jobban szeretném, ha ő lenne.
  • Ok, rendben, nem ő az. Van, akkor valami javaslatod mit kezdjek vele?
  • Az már nem az én gondom. (Bull)
süti beállítások módosítása
Mobil