Minden napra egy film

Minden napra egy film

SpoilerZóna

Az eltűntek

2019. március 24. - BBerni86

2_21.jpgHárom férfi indul egy távol levő szigetre, világítótoronyőrnek. Hamar összeszoknak, rendben tartják a berendezést, és tervezgetik a jövőt.

James kétgyermekes családapa, akit az anyagi szükség vezetett ide. Más állást nem talált, és a gyerekeknek enni kell adnia. Thomas rég ezt a unkát végzi, mása sincs már az életben. Gyermeke nincs, a felesége is elhunyt nem olyan régen. Donald épp csak befejezte az iskolát, és keresi a helyét. Rossz fiúnak bélyegezték meg, és szeretné bizonyítani, hogy nem olyan haszontalan ő.

Egy vihart követve egy öbölben csónakra bukkannak, mellette egy ájult férfi. Donaldot eresztik le kötélen. Megnézni az idegent, halott. A csónakban volt egy láda, azt kezdik el felhúzni a többiekkel. De a halottnak hitt idegen feléled, a fiúra támad. Mielőtt vízbe ölné, Donaldnak sikerül megragadnia egy követ, és ő lesz a gyorsabb.

Maguk közt megegyeznek, hallgatnak. Mintha semmi sem történt volna. A ládát se nyitják ki. De nem bírják 1_11.jpgmegállni, és aranyrudakat találnak benne. Már tervezni kezdik, ha okosan járnak el, ezzel új életet kezdhetnek.

Egy hajó érkezik, két rossz arcú idegennek a fedélzeten. A társuk keresik. Azt mondják nekik, a holttestet már beküldték a szárazföldre a holmijaival együtt. Nem hisznek nekik, csak megjátsszák, hogy elmennek, és lecsapnak a szigeten levőkre. Kínozzák őket: hol az arany? Végül a három toronyőr marad életben. A holttesteket tüntetnek el, amikor a sötétben még egy alak érkezik. James lelövi, majd döbbenten látja, hogy csak egy kisfiú volt, olyanforma, mint a saját fia.

3_22.jpgJames megroppan, nem képes a toronyba se felmenni többé, odalent húzza meg magát. Egyre erősebb a paranoia, ami elragadja. Azt hiszi, Donald okozza majd a vesztük. Megjátssza, hogy minden rendben, indulhatnak haza a pihenőre. De amint kettesben maradnak, végez a fiúval.

A holttestet a tengernek adják, elindulnak haza kettesben. James kéri Thomast, ölje meg. Így nem mehet haza a gyerekeihez. Thomas megteszi, lenyomja a víz alá. Majd hagyja, hogy az áramlat vigye őt is, ahova csak akarja.

Lopakodók 7.

Az utolsó bevetés

Katonás, zsarnokot megállítós, mesterlövészes.

Brandon Beckett már igazán kiérdemelt egy kis pihenést, de olyan ajánlatot kap, amelyre képtelen nemet mondani. Egy kolumbiai kartell vezért kellene elfogni és bíróság elé állítani. Ami az esetben különleges, a csapatot vezető katona személye. Egy élő legenda, a mesterlövészek egyik legjobbja, valaha. Aki különleges helyet foglal lopakodok-az-utolso-bevetes.jpgel Brandon életében is: Thomas Beckett ugyanis az édesapja. Beszáll a küldetésbe, de hamar jelenti, hogy valami nem stimmel. Egyrészt, Morales mesterlövésze mindig rajtuk tud ütni, vagy éppen meglóg, amikor ők csalnák csapdába. Beckett szerint a kolumbiaiak között van a tégla, míg a helyieket képviselő Kate már a gondolatot is visszautasítja. De el kell gondolkoznia az amerikai igazán, és kockázatos magánakcióba kezdeni, hogy az igazság győzhessen.

Csütörtökön már fejtegettem, mennyire bénák az új részek az eredeti filmhez képest. Mintapéldája annak, hogy pár dollár reményében meggyaláznak egy filmet, ami többet érdemelt volna ennél. Ha azt hittem, hogy a 6. résznél nincs lejjebb, most azt kell mondanom, tévedtem. A 7. rész rosszabb.

Kezdem azzal, hogy képtelen voltam hosszan figyelni a filmre. Annyira untatott, hogy inkább a falat néztem, mint a laptop monitorát. Sűrűn néztem alul a játékidőt mutató órára, magamban többször is feltéve a kérdést. Mikor lesz ennek már vége? Akkor miért néztem meg? Sajnos, van egy önkínzó hajlamom. Eddig láttam belőle 6 részt, kibírom ezt is. Kibírtam, de nagyon nehezen. Kezd eljönni az a pont, amikor már belátom, hogy felesleges ezzel kínoznom magam. Ha lesz 8, abból inkább már nem kérek.

A cselekmény. Keveset mondok azzal, hogy unalmas. Szánalmas, kiszámítható és ismerős is. Lényegében ugyanazokat a csavarokat használja, mint az előző rész is tette. Itt is van egy tégla, akit le kell leplezni a sikeres akcióhoz. Itt is behozzák a technika kérdését, de most pont fordítva. Míg az előző részben sebezhetővé tette a csapatot a feltört, modern rendszer, itt a győzelemhez be kell szerezni egy olyan menő golyót, mint amivel rájuk is lőnek.

Azt meg inkább nem minősíteném, mennyire érzem szánalmasnak, hogy egy mesterlövész olyan golyóval lő, ami vagy célra tart – akkor minek hozzá mesterlövész, bárki meg tudja húzni a ravaszt – vagy felrobban még becsapódás előtt, így nem is kell eltalálni a célpontot, mert a robbanás végez vele. Ehhez is felesleges a mesterlövész.

Amivel eljutunk oda, hogy hiába különlegesen kiképzett SEAL mesterlövész a főszereplő, keveset láthatjuk tényleg akcióban és lőni. Inkább nyomozgatnak, összeesküvés elméleteket szőnek, és a fent említett különleges lőszereket használják.

Béna is lett az akció része a filmnek, inkább elmennének egy paródiában, mint egy olyan filmben, ami akciónak akarja eladni magát.

Az apa – fiú kapocs pedig még ennél is rosszabb. Brandon és Thomas Beckett viszonya olyan családias, hogy a film feléig tartott, mire leesett, hogy az ősz öreg az apa. El tudom képzelni, milyen remek hangulatban telhet egy karácsonyuk is. Tisztelgés és vigyázban állás a karácsonyfa tiszteletére, amin töltényhüvelyek a díszek…

Azért egy jó dolog volt benne: vége lett.

 

Lopakodók 7. – 5/1 volt lejjebb, mint az előző rész. Unalmas, az akciók semmilyenek, néhol röhejesek.

https://www.youtube.com/watch?v=n3uV-vUv_P4

Heti meglepetés

Nem tudom, sírjak vagy nevessek.

Egy Pretty little liars spin-off. Amiben Mona és Ali a főszereplők.

Az eredeti sorozatot nem akartam félbehagyni, hiába szörnyülködtem rajta az utolsó évadokban. Volt még szép emlékem az első 2 évadról. (Hannah és Caleb miatt kitartottam, őket bírtam.) De ez? Főleg, hogy Alison számomra mindig utálatos volt, maradt volna halott...

Még töprengek, kapjon-e egy esélyt tőlem. Különben The Perfectionists az alcíme.

Lethal Weapon

3. évad

Rendőrös, akciós, haveros, családos.lethal_weapon.jpeg

Riggs halála a teljes csapatot megviseli, leginkább Murtaugh van maga alatt. A tervezett változások sem történnek meg: Murtaugh marad nyomozó, aki nem képes beletörődni abba, hogy társa halála mögött nincs valami összeesküvés, valaki, akit megbüntethet érte. Avery marad a kapitány, és Riggs helyére ő veszi fel Wesley Cole-t. A férfi egykori katona, CIA ügynök, aki azért akar letelepedni, hogy visszaszerezze élete szerelmét, és többet lehessen a nőtől született lányával. Bár Cole megszokta, hogy egyedül dolgozik, a társ nélkül maradt Murtaugh mellé kerül, és lassan összebarátkozik a két nagyon más ember. Miközben merényleteket akadályoznak meg, életveszélyes helyzeteket élnek túl, Cole ellesi azt is, hogyan lehet jobb apa és olyan férfi, aki visszahódíthatja a szerelmét is.

Most kérdéses, mi lesz a sorozat sorsa. Eleve már kockázat volt ebben az évadban is: meg merték ölni Riggs karakterét, ezzel nem is kicsit mutatva be az eredeti filmeknek. Hiába, ha egy színész nagyon kihúzza a gyufát… lecserélik, durván. De már ott tartanak, hogy Damon Wayans nagyon menni akar. Ha meg se Riggs, se Murtaugh, akkor mitől lenne ez Halálos fegyver?

De, a 3. évad elkészült, és érkezett Cole. Tudom, ezzel most sértem az eredeti filmeket, de vele nekem jobban tetszett a széria, mint korábban Riggs szenvedéseivel. Egy dinamikusabb, fiatalabb karaktert kaptunk, aki az akciójelenetekben is sokkal hitelesebb volt. Egy volt CIA ügynöktől jobban elhittem a fizikának ellentmondó akciókat és merész húzásokat.

A magánéleti szálai, igaz, lényegesen több klisével működtek. Klasszikus szerelmi háromszög, amit egy ponton elkezdtek másfelé vinni. Leginkább ezen a vonalon látom, hogy úgy zárták a szériát, hogy benne van az is a pakliban, hogy nem lesz 4. évad. Azt a kapcsolati fejlődést, érettséget, amit felépítettek az évadban, az utolsó két részben visszavonták, hogy Cole kaphasson egy nagyon rózsaszín happy endet.

A sorozat jellege különben semmit sem változott. Nem is igazán rendőri nyomozások vannak, hanem egy ügy, amit minimális utánajárással, a végén egy nagy hajszával, vagy lövöldözéssel megoldanak. Közben beszólogatnak egymásnak, és családi konfliktusokat kezelnek. Meg is jegyzem, ezen a téren nem muzsikálnak jól. Murtaugh családja pl. olyan problémákkal küzd, hogy a fia kihagyna egy évet az egyetemen, utazgatna, vagy üzletbe kezdene tanulás helyett. Cole kapcsán pedig már említettem, hogy a lányával épít kapcsolatot, és az exe körül legyeskedik. Ha nem is unalmas, de pocsolya.

A két színész közti kémiával nekem nem volt bajom, de már nem az a haver sorozat, mint korábban. Mindkét fő karakter többet jár a saját útjain, és nincs meg az a kapcsolat, ami az előző karakterrel (Riggs) megvolt.

Seann William Scott nem volt rossz választás Cole szerepére, engem kifejezetten meglepett, fizikailag is mennyire rákészült a szerepre. Hiteles lett, fentebb írtam is, hogy sokkal fiatalosabb, hihetőbb akciósztárnak, mint az elődje. A színészi játékba meg kár lenne belemenni: nem az a sorozat, amiben ez szempont.

Mert ez most is egy akció limonádé, amit elnézel, mosolyogsz, aztán elfelejtesz.

 

5/3,5 szórakoztató, sikerült a szereplőváltás is, de most is inkább szemnek, mint agynak szól.

https://www.youtube.com/watch?v=2aVtPzV2Fbo

Az eltűntek

Világítótornyos, rejtélyes idegenes, harcos.

James, Thomas és Donald három generáció képviselője, három férfi, akiknek a megélhetés miatt el kell vállalniuk egy mindentől távol eső szigeten a világítótorony őrének szerepét. Thomas 25 éve ezzel foglalkozik, már öregember, aki a feleségét is elvesztette már. James középkorú, aki a családját szeretné eltartani. Donald éppen csak kikerült az iskolapadból, és még nem tudja, mit akar kezdeni az életével. A napok csendes unalomban az_eltuntek.jpgtelnek, míg egy vihart követően egy csónakot találnak a parton. Benne egy félholt férfi és egy láda. A férfi rájuk támad, önvédelemből Donald végez vele. A ládát magukkal viszik, és nem bírják megállni, idővel fel is nyitják. Nem sejtik még, hogy a halott férfi társai nyomon vannak, és súlyos árat kell fizetniük még mindenért.

Már a felütésben van potenciál, és a történet iránt felkelti a figyelmet. Van egy sziget, rajta egy világítótorony. Szolgált itt három férfi, akiknek nyoma veszett. Mi történhetett velük? A film erre ad választ, de sajnos a remek felütést nem sikerül felülmúlni, és a film nem is egyszer unalomba fullad.

A történetnek igyekeztek ívet adni, kényelmesen bemutatni a szereplőket és az életüket. Ezzel sikerült is elérniük, hogy már a film elején elfáradjunk. A szigeten unalmasan telik az idő, rutin feladatokat végeznek szinte unottan. Nem derül ki a személyükről sem annyi, hogy megérte volna az ilyen hosszú felvezetés.

Jön a vihar, jön az idegen és a láda. Itt már nő a fordulatszám, de még mindig csak felszín alatti a feszültség. Ennél nagyobb baj, hogy amikor új emberek érkeznek a szigetre, amikor az akciónak kellene következnie, akkor sem gyorsul a tempó. Nem lett izgalmas, nem lett fordulatos a dráma és harc, ami lezajlik a szigeten. Annyira vártam, hogy végre történjen valami, de mindig csak nagyon lassan és körülményesen alakultak a dolgok.

A pszichés hatásokat akarták inkább mutatni, nem az eseményeket, de ezeknek akkor lett volna igazán ereje, ha van is, ami sokkolja és kikészíti az embereket. Feszültség: mi van a ládában? Feszültség: hogy változtat meg, amit tettél a láda kincséért? Feszültség: az egyre növekvő paranoia és rémképek. Elméletben felfogom, minek kellene mozgatnia az eseményeket, és mit akar a film megjátszani, de nincs jól megírva.

A hangulat különben korrekt lett, egyszerre volt a sziget és a hangulat komor, szinte az időbe fagyott és titokzatos. Kevés helyszín volt benne, de azt ügyesen használták.

A szereposztás se tűnt rossznak. Gerard Butler egy ideje inkább akciófilmes szerepeket vállal, most ezt a thrillert használta színesítésre. Nem is tudom eldönteni, hogy neki, vagy a kinézetének köszönhető, hogy bennem felidézte Russell Crowe egy-egy szerepét, mielőtt az ausztrál annyira elhízott volna. Connor Swindells egy Netflix sorozatból ismerős, érdekesnek is találtam, hogy mennyire azonos eszközökkel játszotta ezt a fiút, mint a szenvedő középiskolást.

Ami talán leginkább zavart: a filmben nagyon kevés háttérzene van. A szereplők legtöbbször csendben tesznek-vesznek, és ez a csend nyomasztóvá teszi a cselekményt.

Egyszer megnézni is sok volt, számomra csalódás volt.

 

Az eltűntek - 5/2,5 potenciál volt benne, jó az ötlet és van hangulata, de sokszor unalmas és nincs zene.

https://www.youtube.com/watch?v=l5bdYNnM6ZI

Heti meglepetés

The Village.

Egy társasház, amelynek a lakói segítik egymást, mondhatni, családot alkotnak. Van köztük háborús veterán, egyedülálló anya a fiával, vagy éppen egyetemista, aki nem éppen olyan lakótársat kap, mint amit várt.

Most kezdett, szóval el kell kezdeni, hogy milyen lett. Látatlanba páran a This is us-hoz hasonlították.

Mit várunk?

mit_10.jpgCím: John Wick 3. fejezet: Parabellum

Készítők: a rendező ugyanaz, aki az első részt is korrektül összehozta (Chad Stahelski). Természetesen Reeves is visszatér a főszerepben. Új karakterként érkezik Halle Berry, és mellékszereplőként olyan neveket találunk még, mint Laurence Fishburne, Anjelica Huston, Mark Dacascos és Ian McShane.

Műfaj: akciófilm

Cselekmény: John Wick ki lett taszítva a bérgyilkosok rendjéből. A fején több milliós vérdíj, mindenki rá vadászik. Vagy, majdnem mindenki. Régi, jó barátja, a szintén szakmabeli Sofia igyekszik segíteni, hogy John megérje a következő évet is.

Várható megjelenés: május közepén, várhatóan

Miért várós?

- Eddig volt 2 jó része, az első már mondhatni klasszikus. Csak nem a végét rontják el!

- Látványos akciófilmet várok, aminek normális cselekménye is lesz.

- Erős a casting, megint.

- A Féktelenül óta szívesen nézek Keanu Reeves filmeket.

Lopakodók 6.

Szellemlövész

Terroristákra vadászós, katonás.

Brandon Beckett újabb küldetésre indul. Miller vezetésével a csapat Grúziában igyekszik egy terroristafenyegetést elhárítani. Az arabok igyekeznek destabilizálni az országot, saját erőszakos politikájuk szolgálatában. Beckett hamar szembesül azzal, hogy a csapatuk folyamatosan csapdába sétál. Hiába támogatják őket külsősök is, a legmodernebb drón rendszerrel. Kell lennie a soraik között egy téglának, aki folyamatosan kiadja a helyzetüket. lopakodok.jpgBeckett nézetei akkora felháborodást keltenek, hogy a férfit más területre vezénylik. A tényeknek azonban nem tudnak ellent mondani, kénytelen a vezetőség is elismerni, hogy valaki elárulta őket. Beckett is visszatérhet a csapatához, hogy együtt találják meg az árulót, és állítsák meg a szivárogtatást, majd vadásszák le a célpontot.

Hogy lehet egy történetről annyi bőrt lehúzni, hogy az egykor korrekt, és nézhető akciófilmből eljussunk egy olyan filmhez, melyet szinte fáj nézni? Ezt a leckét sajátították el a Lopakodók filmek készítői. Már csak azt csodálom, hogy van olyan, aki még pénzt ad ilyen filmek elkészültére.

A jelen alkotást nézve: meg sem próbáltak moziba menni vele – amit nagyon meg is tudok érteni. Egyből videón jelentették meg, most meg gyengébb tévéadók tűzik késő éjjel műsorra, amikor pár éjjeli baglyon kívül senkinek eszébe se jut tévét nézni.

A történet nagyon egyszerű, izgalmasnak sem nevezhetem. Én konkrétan halálra untam magam, amíg ment mellettem. Abszolút nem kötött le, és inkább csak azt listáztam magamban, mennyi mindennel van problémám. A cselekmény láthatóan összetákolt, és erőlködnek, hogy a műsoridőt kitöltsék. Pl. semmi értelme annak, amikor Beckett egy másik csapathoz kerül, mert a grúzoknak még az ötlet sem tetszik, hogy árulók lehetnek köztük. Kapunk ott új karaktereket, egy akciójelenetet és semmi értelme az egésznek. Annyira töltelék, amivel csak az időt húzzák, amennyire csak lehet.

A főszál sem jobb. Nem mesélem el előre, ki vagy mi az áruló, de röviden nagy csalódást keltett. Még csak meg se magyarázzák, hogy történhetett ez meg, ott a tény és kész. Én meg legyek vele boldog. Nem lettem.

Karakterek és konfliktusok. Ebbe talán jobb bele sem menni. Mi motivál ebben a filmben bárkit is? Igazából, emberileg nem tudjuk meg. A terroristák simán csak terroristák, akiket likvidálni kell. Az amerikai oldal sincs jobban ábrázolva. Brandon Beckett a lövész, aki elvégzi a feladatát. Hazafiság, szülői példa, mégis mi teszi ilyenné? Ebben a filmben kimerül annyiban a személyisége, hogy nem ló fiatal gyerekeket könnyeden fejbe. Vagyis, Brandon nem éppen egy pszichopata. De ez lenne a jellemzés?

A színészek között nem akad név, Billy Zane lehet ismerős máshonnan, aki a filmek eleje óta jelen van. Gondolom, ha megszorul kicsit anyagilag, csinál egy ilyen filmet és máris van zsebpénze. Játszani nem kell senkinek, lehet nyugodtan ripacskodni, ebbe a filmbe belefér. Annyi más baja van, hogy ez már semmi.

Az akciók, a tájak is untattak. Lövészekről lehet izgalmas, látványos műsorokat csinálni, van erre is példa, de ez a film nem ezek közé tartozik.

 

Lopakodók – Szellemlövész - 5/1,5 tévés akció, érezhetően összedobott forgatókönyvvel és igénytelen látványvilággal.

https://www.youtube.com/watch?v=IuyZA-3xvWY

süti beállítások módosítása
Mobil