Jelenleg a zavarba ejtő, amilyennek a filmet nevezném. Az egy dolog, hogy nem tudom eldönteni, hogy ez az ötlet zseniális volt, vagy csak művészkedő. Az már más és rosszabb, hogy azt sem tudtam eldönteni, tetszett vagy sem. Nem a közönybe fulladó unalom, de nem is billent el a mérleg. Nem érzem úgy, hogy szerettem volna, de nem is utáltam.

Ami jó benne: a tematika. Az exkluzív étterembe érkeznek a vendégek: egy kisebb vagyon, amibe egyetlen vacsora kerül. Mindössze kis létszám jöhet, válogatják a vendégeket, és ehhez el kell utazni egy szigetre is. A vacsora maga egy 4-4,5 órás esemény, mondhatni, műsor. És bőven van rejtély: a vendégeknek vannak titkai, egyesek ismerik egymást, ha alaposan el is rejtik ezt. A film által bemutatott vacsora pedig eltér az átlagtól, mert a séf most jutott el arra a pontra, hogy már nem bírja tovább. De mit, és mit tesz ellene? Nem mesélem el. Bűn lenne a filmmel, mert tényleg az a legjobb benne, ahogy nyomonként rájövünk, mi is folyik itt, és ki-kicsoda.

Van benne nem kevés társadalomkritika. Amit majd elmondanak azzal kapcsolatban, mi teszi tönkre a szakácsművészetet, mindenre alkalmazható. Olyan korban élünk, amikor mindenki szakértő és az internetre azt tesz fel, amit csak akar. Kritizálni és szakbarbárnak lenni könnyű – de nekimennek a szakértőknek is, a gazdagoknak és másoknak is. A film különben le is egyszerűsíti az embereket két osztályra: vannak, akik adnak, és akik elvesznek.

Van benne thriller elem, mert ez a vacsora majd vérre megy. Játszma lesz ez a túlélésért is, különféle technikákkal és esélyekkel. Abban nem vagyok biztos, hogy tetszett a végeredmény. Pláne, hogy a végén mit tesznek a vendégek. Mind részei lesznek a műsornak, és ezt valahogy nem tudom elhinni. Már csak azért sem, mert tudom, melyik halál ijeszt a legjobban, és – nem mesélem el jobban. Maradjunk annyiban, hogy eleve van egy abszurd vonás a történetben, amire a vége nagyon rá is erősít, amit nem szerettem.

Viszont, ötlet van benne bőven. A menüben, amit az egyes ételek majd jelentenek és az egésznek a kivitelezésében is. Bár egy szigeten vagyunk, egy étteremben és egy teremben, nagyon ritkán léphetünk ki innen, mégsem volt bezártság érzetem. Nem tűnt úgy, mintha szűk lenne a tér, pedig simán el tudom képzelni ugyanezt színházban is, mert meg lehetne csinálni egy fő és 2 mellékhelyszínnel, amit a forgó színpaddal meg is lehetne könnyen oldani.

Jól néz ki az étterem, az egésznek a hangulata és a feltálalt ételek is. Bár egy ideje már mennek, én csak mostanában néztem bele főzős show-ba, és itt is simán találtak olyan ételeket, vagy még olyanabbakat, amiket ezekben a műsorokban látok, mert az esélytelen, hogy a konyhámban id felbukkanjanak. Egy részének a nevét sem bírom megjegyezni, nemhogy főzni támadna kedvem.

Erős a casting is. Ralph Fiennes adta el nekem legjobban – az ő alakításában egyszerre éreztem erőt és hogy az ember eljut arra a pontra, ahol már magától és a fogyasztói társadalomtól is megundorodik. Zseniális és szánnivaló tudott lenni egyszerre, és az egyik legjobban megragadt részlet maradt a fejemben, amikor egy ételt majd szeretettel készít, és van közben az a mosolya, amit annyira el lehet hinni, és beleérezni, mi van mögötte. A másik főszereplőnek Anya Taylor-Joyt mondanám, aki szintén jól játszik, csak az ő karakterével nem tudtam azonosulni. Margot maga is egy rejtély és egy átverés, és az igazi énjéről keveset tudunk meg. Milyen ember ő? Passz. A szakmája nem tette szimpatikussá, de nem is áldozat. Lehet, hogy ez zavar? Nem tudom elképzelni, hogy valaki szeresse azt csinálni, amiből ő él? Lehet. Nicholas Hoult olyan gyereki megszállottsággal játssza az ételrajongó fiatalembert, hogy Tyler is életre kel, ha nem is olyan erős figura, mint a séf. Judith Light elnyomott feleség figurája ragadt még meg, neki sok minden volt a tekintetében. Egy-egy nézéséből lehetett tudni, mit gondol éppen a férjéről. De nem ők az egyetlen nevek, ezt a filmet telepakolták sztárokkal és ismert arcokkal.

A kritikái jók, voltak Globe jelölései is, ha az Oscarig nem is jutottak el. Vagyis, a jó filmek közé kell venni, de tényleg nem tudom, még most sem, tetszett-e.

A tűzoltók háztáján nem történt változás, vagyis a Chicago Fire (s11e11-12) hozta, amit szokott.

Volt mentés, de már letettek arról, hogy az izgalmas vagy látványos legyen. Most komolyan, az volt a heti izgalom, hogy egy ajtó körbevágása okoz-e robbanást, vagy csak simán kiemelik és kész. Lehet tippelni, melyik történt.

Viszont, a magánéletben hozzák a történeteket: egy feleségnél rákot találtak, egy házaspár vitája hatással volt a munkájukra is és megint volt randizó téma is.

Az is igaz, hogy ugyanazok csoportok szerepelnek közös jelenetekben. Lenne egy tippem, hogy így biztosítják mindenkinek a képernyőidőt. Nem egyénenként, csoportként kezelik őket, amiből néha egy-egy személyt kiemelnek, és kicsit többet mutatják a többieknél.

A legjobb különben a laktanyavizsgálat volt, ami humort vitt most a történetbe.

A Chicago Med (s08e11-12) annyival jobb, hogy ebben fontosak az orvosi esetek is. Megvannak a központi elemek – most az új, modern műtőt használják egyre többet, és Jack egyre több modern eszközt hoz be a kórházba, aminek vannak támogatói és ellenzői is.

Az különben még mindig eldöntetlen, hogy jó-e a tulajváltás. Néha annak tűnik, máskor az árnyoldalak látszanak. Vajon meddig húzzák ezt is?

A magánéleti szálak között egy van, ami lassan már idegesíteni is kezd. Daniel és a takarítónő viszonya egyre komolyabb, és visszatérő téma kezd lenni, hogy az orvos szégyelli-e, hogy a nő szakmája annyival alacsonyabb rangú, mint az övé.

De különben most nem szerelmi szálakkal foglalkoznak elsősorban, aminek örülök is.

Az All American (s05e08) szülinapi bulit tartott, amit aköré szerveztek, hogy Baker edző döntést hozzon. Marad igazgató vagy elvállalja a vezető edzői pozíciót az egyetemen? Mindkét oldalnak vannak érvei, és nem is a sorozaton belül éreztem a kérdést.

Ez megint eldönti, hogyan tovább. Visszahozzák ugyanazt a dinamikát, ami a középiskolában is volt, és megint Baker alatt fociznak a fiúk? Vagy lépnek tovább, és egyesek kevesebb teret kapnak a sorozatban. Szerintem ez volt a döntő – a középiskolában már nincs mit tovább mesélni. Mindenki tovább lépett, és ezzel Bakert kispadra tették. Ha a színész több játékidőt akar, az egyetemre kell mennie neki is. Akkor is, ha vitatható, mennyire erkölcsös a döntés, amit meghoz. Hiszen pont azt ígérte meg a kinevezésekor, hogy egy egyetemi programért sem hagyja majd el a helyét, ha megkapja. Mondhatni, ezzel sokakat elárul.

Lesz itt egy törés: az volt az alapja a sorozatnak, hogy Spencer a sikereivel segíti a közösséget is. Ez már leépül teljesen, és most Baker is hátat fog fordítani. Mi marad így? A gazdag és szép egyetemisták és a sporttal kapcsolatos gondjaik?

A Spencer – Olivia szálon is ugyanaz a történet megy újra és újra. Kibékülnek, veszekednek, szerelmesek vagy barátok? Egy pontig elmegy, de sokadszorra már unalmas.

A másik sorozat egyelőre jobban a helyén van. Az All American: Homecoming (s02e08) ezen a héten is hozta, amiket felvállalt.

Sport – Simone küzdött a helyéért a csapatban. Már ebben is volt afroamerikai téma: Simone azzal is védekezett, hogy nem kellene csoporton belül olyan szabályokat hozni, amellyel még jobban nehezítik a saját életüket.

A baseball csapat is támadás áldozata lett. Újfent az volt a téma, hogy miért fekete egyetemre járnak, és mit kellett azért tenniük, hogy egy olyan sztár is a soraikba kerüljön, mint Damon.

Volt táncos dráma, volt baráti és családi összetartás, és szerelmi téren is kevertek egyet. Volt egy szakítás és annak következményei is kezdenek látszani, már most.

És újfent ez az a sorozat, amiben a jobb ruhák is vannak. Most is zavar, hogy annyira a nehézségeiket akarják kiemelni, mégis a kivételezett helyzetük, ami látszik.

Haladt a Criminal Minds (s16e07-08) is. Jópofa volt, hogy most egy hagyományos nyomozást is megengedtek maguknak. Felülről rájuk lett szólva, hogy a sorozatgyilkos-hálózat miatt minden mást hanyagoltak, pedig szükség van az osztályra máshol is. Az igazgató-helyettes is bekapcsolódott a nyomozásba – túl izgalmas nem volt a szál, de változatosságot jelentett.

Majd visszatértek az átívelő szálhoz, és közelednek a végjátékhoz. Rossi már nyomon van, és a gyilkos kezdi elveszteni a talajt a lába alól. Mondjuk, el tudom képzelni, hogy a családját hátrahagyva hogyan folytatja majd, de ugyanez a vesztét is okozhatja.

Meg kellene néznem, hány rész van vissza. Most úgy érzem, már nem sok. Túl közel jutottak. Mondjuk, ezt még mindig szívesebben nézem, mint a magánéleti szálakat. Garcia szerelemi szála, JJ családi élete és Tara szakítása van kiemelve, de egyik sem éppen izgalmas.

Akár annyival is el lehetne intézni, hogy nagyon tipikus tévés thriller. Azért ennél többet is tudok írni róla, de ha van jobb néznivalótok a tévében, a lakáshotel helyett azt javaslom.

Kezdjük talán azzal, hogy ma már nehezen képzelhetjük bele magunkat a főszereplő lányok helyzetébe. Elvileg az általuk kiszemelt házban az extra, hogy mennyire modern. Az még ok is lenne, hogy azért nem tudnak bizonyos helyezetekben segítséget hívni, mert nincs semmi térerő, a wi-fit meg lehet a házból blokkolni. De, amiket ez a ház tud, ma már nem számít olyan újdonságnak. Ennél sokkal komolyabb okosházak tűntek már fel a képernyőn és az életben is. Itt tulajdonképpen annyi történt, hogy több minden távirányítású vagy hangvezérelt. Meg kamerák vannak mindenfelé. Vagyis, nincs meg az inger, hogy rácsodálkozzunk a házra.

A történet meg túl egyszerű. 4 barátnő egy lakáshotelbe megy nyaralni. Az egyikük éppen szakított, és maga alatt van. A környéken több fiatal nő is eltűnt. Eliza, a szakításon átesett barátnő, meg gyanakodni kezd a jóképű házigazdájukra, amit a barátnői nem akarnak elhinni neki. Ennyiből szerintem már sejtitek is, hogy ki a lányrabló. A szomszéd, aki les rájuk és próbálja őket figyelmeztetni? Vagy a sima modorú tulaj, aki előszeretettel medencézik velük és többet mutogatja a hasizmait, mint az indokolt lenne?

Ezzel eljutottunk a következő pontig. Nem a színészi játék a színészek kiválasztásának alapja. Ebben a filmben nyár van, pihennek, és az idejüket leginkább fürdéssel és vásárlással ütik el. Vagyis, az elvárás az volt, hogy jól mutassanak bikiniben, illetve James esetében póló nélkül. Amúgy is elég egysíkúak a karakterek, de ez még rá is tesz egy lapáttal. Egyedül a szomszéd nem egy szépség, de ez kellett ahhoz, hogy a lányok szemében gyanús legyen, ahogy leselkedik utánuk.

Próbáltak feszültséget kelteni, és veszélyes helyzetekbe hozni a lányokat. Pl. a gonosz is érzi, hogy gyanakodnak rá, és igyekszik megijeszteni a kotnyeles vendéget. Amikor zuhanyozni megy a nő, felülírja a rendszert, és a kellemes zuhanyzásból forró gőzfürdő lesz. Mit ne mondjak, nem éppen körömrágó izgalom, hogy vajon a csaj megfullad-e a fürdőszobában. De azt is mondhatnám, nem elég ijesztő.

A külcsínen is látszik, hogy tévés film. Van a ház, amiben laknak a lányok. Van pár városi kép, de nem az a jellemző. Az esetek nagyjában maradnak a házban. Vagyis, kevés helyszínen játszódik, ami elég jellegtelen is. Valahol röhejesnek is érzem, hogy elvileg a tengerpartra mennek nyaralni, aztán mindig csak a medencében fürdenek. Persze, mert így nem kellett több statisztával tengerparti jelenetet felvenni – értem én.

Az a tipikus háttérfilm, ami közben az ember akár dolgozhat is. Ha közbe felpillantasz, pontosan képben leszel, nem igényel teljes figyelmet.

Három nagyon hasonló sorozat jött ki közel egy időben. Mindben egy sikeressé váló vállalkozást és zsarnoki vezetőjét követtük nyomon – hogy törtek fel, majd miért és hogyan kellett eltávolítani őket.

Ezt hagytam a végére, talán mert az Uber volt az egyetlen a háromból, amit anélkül is ismertem, hogy megnéztem volna a sorozatot. Azt viszont nem tudom írni, hogy nagyon más lenne, mint a vérelemző vagy az irodákat kiadó cég története – ugyanazokat a paneleket használja ez is.

Ebben is van egy ellentmondásos hősünk. Travis Kalanick kitűzi a célt, és el is éri, bármibe is kerül. Ő már kezdetektől messze volt attól, hogy az emberiség életén javítani akart volna. Naggyá lenni, meggazdagodni, létrehozni egy vállalati unikornist, ezek voltak a célkitűzések. Tudatosan építi a céget, a saját megítélését is a sajtóban. Aztán az ember meg döntse el, hogy milyennek találja. Szektavezérhez illően képes lelkesíteni, és tömegeket megmozgatni. Sikerember, közben meg egy bunkó, akinek egy ponton már nem nézik el, hogy az emberség kiveszett belőle. Az egész, főleg a végére arra a hangulatra játszik rá, hogy ezt így nem lehet, és el kell távolítani – közben meg milliárdosként távozik, egy másik nagy vállalkozás feje lesz, és tulajdonképpen nyer, ha az Uber vezetését el is tudják venni tőle. Valahol tragikusnak is érzem, hogy ítéljük el az empátia hiányáért, a mérgező vállalati légkör kialakításért, közben meg ő a sikeres vezető, aki megvalósítja az amerikai álmot. Akkor most melyik: hős vagy antihős? A rendszerrel van a baj, hogy mindkettő lehet.

A történet különben érdekes – miképpen születik meg egy kicsi, városi ötletből egy világvállalat. Itt tényleg vannak fokozatok, és több mindent kapunk az üzleti életből. Toborzást, befektetőket, ügyeskedést és lehetne még sorolni. Ebben azért több munka volt, mint Jared Leto sorozatában, ahol a vezető személyisége adta el a dolgokat.

Közben meg hozza a történet egyéb szereplőit – ők is annyira egyszínűek, mint Travis ábrázolása. Kyle Chandler hozza a milliomos jófiút, Gurley-t, aki tényleg a világ javításán, a fiatalok felkarolásán dolgozik. Ő nem csak keresni akar, de erkölcsösen is tenné azt. Sok van benne a Friday Night Lights edzőjének szellemiségéből, Chandler otthonosan mozog az ilyen tevékeny jófiú szerepben. Uma Thurman, mint Ariana Huffington, már megosztóbb. Hiába mondják el, mennyire zseniális ez a nő, de valahogy kamunak éreztem az egész alakját, és nem csak az akcentus miatt, amivel Thurman játssza. Alakoskodónak találtam, és engem idegesített.

Abban is hasonlít a hasonszőrű sorozatokra, hogy nem sajnálták rá a pénzt. Jól néznek ki a díszletek, és a színészeken tényleg nem spóroltak. Joseph Gordon-Levitt a főszereplő, aki mellett kisebb mellékszerepekre is olyan nevek tűnnek fel, mint Elisabeth Shue Travis anyjaként. Gordon-Levitt remekül hozza a szereplő kis gonosz pillanatait – azok a kinézések a kamerába. De tetszett a The Good Doctor neurológusa közlekedési vállalatos fejesként, vagy a Google csapat színészei.

Van a sorozatban humor, és ezen jól szórakoztam, annak ellenére, hogy a könnyedséget gyorsan váltják a gyilkos ösztönök. A kedvencem talán az volt, amikor a Google rájön a lopásra, és látják, hogy a céges modemek letörléséhez a tettes a Google-n nézte meg, hogy kell törölni ezeket a tárolókat.

A sorozat kérdésre meg mindenki eldöntheti, mi a válasza. A sikerhez tényleg szemétládának kell lenni?

Amihez meg kell nézni a filmet, hogy megértsük, miért ez a címe. Nincs sok köze az ételhez, és nem is a szereplőkre utaló poén. Nem állítom, hogy nem lehetett volna jobbat kitalálni, de sokkal rosszabb is lehetett volna, így ezzel meg tudtam békélni.

A film története pedig a tipikus ’az elején egymást utáló rendőrökből a végére nagy barátok lesznek’ sablonra épül. Természetesen az egyik rendőr, Luke a kommandósok gyöngye. Mindig célba talál, minden banditát leszed. Viszont, társas képessége az nincs sok, és a dühkitörései is mindig bajba sodorják. Párja Theo lesz, aki agyban nagy, vagyis tökéletes a memóriája: minden az agyában marad, és ezt számítógépeket meghazudtolóan használja. Pl. az egyik gyanúsított keresésekor nagyon felgyorsítva megnézi az éjszakai kamerás felvételeket egy szórakozóhelyről, aztán egyszerűen rábök arra a férfira, akinek a keresett tetoválás van a karján. Mindezt pillanatok alatt. Ő viszont rend- és szabálymániás, miközben annyira béna, hogy a saját lábában is elbotlik. Sejthető, miért mennek eleinte egymás agyára, majd rájönnek, miképpen egészítik ki egymást.

A nyomozás egy túszejtés megoldása – túl izgalmasnak nem mondanám és a csavar is nagyon előre látható. Egyszer konkrétan olyan érzésem volt, mintha Luke már rá is jött volna, azért mondja, amit, de az csak elszólásféle lehetett, mert később jön az, hogy valaki nem is az, aminek látszik. Ettől nem lesz okosabb a film, csak még bele tudnak két jelenetet nyomni, amíg az új helyzetben is feltalálják magukat a szereplők.

Természetesen mindkét főszereplőnek jutott szerelmi szál is, de egyik sem éppen a romantikus filmek gyöngye. Luke epekedik a volt neje után, és kiakad azon, hogy már a lányának is barátja van, míg Theo szeme rányílik arra, hogy a neki való nő mindig is előtte volt, csak eddig túl béna volt, hogy észrevegye. Inkább humoros – már akinek ilyen a humorérzéke – mindkét történetszál, mint igazából romantikus.

Látvány: inkább komédia, mint akció. Rendben, van páré lövöldözés és verekedés, de ezek el vannak túlozva vagy alig mutatják őket. Itt is inkább az dominál, hogy a főszereplők szuperkatona és kétballábas énjét kihangsúlyozzák. Arról nem is beszélve, hogy Luke Schwarzenegger módjára aprítja az ellent – egy egész banda lő rá komoly fegyverekkel, de még megkarcolni se tudják, hiába hagyja el a fedezékét is, ő viszont mindenkit leszed egy pisztollyal meg az öklével.

Theo Matthias Schweighöfer, aki egy az egyben játssza a figurát, amit tőle megszokhattunk. Luke pedig Til Schweiger, aki kb. egy Halálos iramban akcióbikát domborít – csak neki a család a feleségét és a lányát jelenti.

Az én humorérzékemtől messzebb van a filmé, így gyakran inkább éreztem kínosnak, mint viccesnek. Még olyan jelenetet is megengedtek maguknak, ahol elvileg az a vicc, hogy míg Theo a szabályzatról tart előadást, Luke pottyant a WC-n, és ezt halljuk is. Bár szerencsére nem látjuk. De az már mondd valamit, hogy annak kell hálásnak lenni, hogy a főszereplőt nem követjük látványban is a WC-re. Igen, én vagyok az a személy, akinek évekig tartott rászánnia magát a Trainspotting megnézésére, mert a majdnem nyitó WC-jelenetnél mindig elment a kedve az egésztől.

Vagyis, bőven van jobb német és buddy cop történet is, de egyszer meg lehetett nézni, ha nem is egy emlékezetes darab.

Hamar néztem a lement részeket, hogy milyen is a Criminal Minds (s16e02-06) újraindulása.

Az első benyomások döntőnek bizonyultak, ezeket tudom megerősíteni: leszámoltak a részenkénti ügyek formátummal. Van egy főgonosz, őt játssza Zach Gilford, aki egyfajta sorozatgyilkos ellátóként egy hálózatot fog össze. A cél az, hogy őt levadásszák. Annyiban maradtak meg a részenkénti nyomozásokat, hogy a hálózat egy-egy tagját fülelik le, és lassan haladnak egyre közelebb a vezetőhöz. Elias különben visszatérő szereplőként van jelen, nem csak azt látjuk, a BAU miképpen van a nyomában, az ő ellenlépéseit és életét is látjuk.

Maradt az a benyomásom is, hogy alaposan kiöregedett a csapat. AJ Cook és Kirsten Vangsness azok, akik képernyő kompatibilisek. A többieknél azon jár az agyam, hogy megfáradtnak néznek ki. Nyugdíjba küldené őket az ember, nem sorozatgyilkosok után. Az mondjuk benne is van, hogy mennyire húzza őket az ág is: van gyászoló özvegy, van vezetői harcokat vívó, van házasságát összetartani igyekvő, miközben az új vezető a BAU-t a terrorelhárításhoz rendelné. Meglepően sok magánéleti szálat behoztak, bár van, ami komolyan zavar – ahogy említettem, kiöregedtek. Nem tud érdekelni, ahogy pl. Garcia összejön az egyik tanúval, korábbi gyanúsítottal.

Az ügyek között akad jobb is, rosszabb is. Azért a 40 perc kevés, hogy a nagyobb ügyön is dolgozzanak, családi drámát is hozzanak, meg egy elkövetőt is profilozzanak, elkapjanak. Ez utóbbi szenvedi el – szinte a semmiből mindenre rájönnek.

Különben, ahhoz elég sikeres lett, hogy már be van rendelve a folytatás.

A Shantaram (s01e11-12) viszont nem kapta meg a berendelést, sajnálatomra, így ez a 2 rész nem csak az évad, de a sorozat vége is. Hiába van nagyon nyitva, hiába van ott, hogy folytatjuk. Aki rászánja magát a regényre, neki kiderül, mi lesz a történet vége.

Változatlanul több szereplőt, több konfliktust és cselekményszálat kever. Bár a végére megvolt a törekvés, hogy ezt-azt lezárjanak, és összeérjenek a szálak, azért a dinamikáját szolgálta így is, hogy váltogattak a szereplők és a problémáik között.

Látvány, a szereplők jelleme a szokott. Korrekt vége volt ennek az etapnak. Sajnos, nagyon lehúzza, hogy ennyire nyitott és legfeljebb olvasva kapunk lezárást.

Még egy évadzáró: Bécsi vér (s03e03). Igaz, ahogy már említettem, ezek a részek külön-külön filmként is értelmezhetők, nem is kellene sorozatként nézni. A szereplők személye köti össze, most annyi volt átívelés, hogy a nyomozó megismerkedett egy özveggyel, akivel kezdett összemelegedni. A végére jött is a pofon, ebben a részben, hogy az özvegy… nem mesélem el.

Krimi és pszichológia keveréke – ez volt ebben a történetben is. Egy színésznőt öltek meg, akit Max korábban azért kezelt, mert pszichés alapon megvakult. Most az alapján kerestek gyanúsítottakat, és jutottak egy közepesen összetett kémkedő történethez, hogy miért is ment el a látása. Pszichológia kevesebb, krimi és hagyományos nyomozás több volt.

Volt csavar, másfelé ment el az ügy, mint elsőre tűnt. De film hosszúságú, belefért. A Babylon Berlin egy hasonló történettel futott, annál viszont egyszerűbb.

Látványra a szokott, ahogy a színészek is. A magyar színésznő akcentusa magyar fülnek zavaró, de le lehetett nyelni.

Ha lesz kedvem, azt majd megkeresem még, a 3 részből melyik volt a regényből készült. Ahogy azt is, lesz-e 4. évad. Elég nyitott hozzá a befejezés.

A címek, régi vesszőparipám. Ennek a filmnek simán Krokodilnak néztem. Még merengtem is, hogy mennyire nincs benne a Lyle, Lyle, Crokodile mondókaszerűsége, de még mindig jobb ez, mint egy kínvers lenne. Erre megnéztem a plakátot, és feltűnt, hogy ez igazából Krokodili. Ok, gondoltam, feladom. Magamban ezt is az angol címén fogom emlegetni.

Majd, jött a következő meglepetés. Javier Bardem, mint a befutni képtelen, álmodozó bűvész. (Utólag megfejtve nekem nagyon Hugh Jackman-t idézte A legnagyobb showmanből.) Aki azt a tanácsot kapja, hogy madarak helyett valami egyedibb állattal próbálkozzon. Úgy köt ki egy egzotikus kisállat boltba, ahol aztán belebotlik a kis krokodilba. Egész komolyan olyan érzetem volt, mintha ez a rész a múlt században játszódna. Így nem kicsit lepődtem meg, amikor másfél év telik el, és beköltözik Hector megürült lakásába a Primm család. Ahonnan meg nagyon mai lesz a film, és elszállt az a régi, mesehangulat, ami a Disney klasszikus, nagy meséit hozta.

Jön helyette egy állatos, családi komédia, ami az Énekelj világát idézte meg. Lyle nagyon szerethető, jót akar, és a családot is a legjobb formájába hozza. Az apa önbizalma, az anya kreativitása a konyhában – mivel szakácskönyveket ír, neki ez a szakma – általa jön vissza, és a kissrác kalandjaiban ő a biztos társ. Mellékes is, hogy ő egy éneklő krokodil – nem azért szeretik meg, bár az volt az első lépés, hogy rájöjjenek, nem egy fenevad került a házukba, aki meg akarja őket enni.

Megvannak a film maga cuki részei, és ezeket szerettem benne. Nekem a kedvenceim között van, ahogy Hector és a kis krokodil összebarátkoznak, ahogy együtt lesz egy boldog világuk, amiben Lyle felnőtt. De tetszett, ahogy folyton az anya közelébe csempészte a csokis meggyet, vagy amikor kitömött állatnak álcázta magát Josh első megjelenésekor a padláson.

A cuki különben is az egyik kulcsszó ebben a filmben. Ennyire édesnek krokodilt még nem láttam kinézni. Már kicsiként, amikor Hector rátalál, akkor a mérete miatt is. De azt a tekintetet, azt a jóságos nézést végig megtartja, testmérettől függetlenül. Nem ijesztő, játékos és kecses lett, még amikor megvillan az is, micsoda vadász fajából adódóan, akkor sem veszélyesnek tűnik.

Lyle alakja valóban nagyon működik, és jól áll a valós környezetben is. Elképesztő, hogy mennyit tudott fejlődni a technika. Alvin, Garfield, Tom és Jerry a nyomában sem voltak egy ilyen külcsínnek. A cica már egy fokkal gyengébb, de azt nem is élő mesefiguraként fogták meg, egy igazi macskát kellett megformálni, és ott jobban ki is jöttek a hibák.

Meglepően erős a szereposztás is – az eredetiben Lyle hangja Shawn Mendes – ok, beismerem. A There’s Nothing Holdin’ Me Back az egyik kedvenc számom. Már azért megnéztem volna, milyen dalokat kapott Mendes. De döbbenetemre nem is ez adta el nekem a filmet – az egyik Lyle cuki volta, a másik Javier Bardem. Ugyan nem értettem elsőre, mit keres egy ekkora név és színészi tudás egy ilyen filmben, de Hector P. Valentini a legnagyobb arc az egész történetben. Annyira, hogy simán megnéznék egy Valentini köré épülő mozit is. Megnyerő, sármos, bűnös, lenyűgöző és nyomorult egyszerre. Brett Gelman morcos szomszédként szintén jópofa, ha benne nincs is meg az a plusz, ami Bardem alakításában igen. Constance Wu és Scoot McNairy halványabbak mellettük, és Wu dalos száma nagyon nem kellett volna – állatokkal énekelve főzni, annyira Disney.

A dalokhoz vissza. Pop, könnyen emészthető, dallamos. A Vivo karakteresebb és emlékezetesebb, de az állat, éneklés, cuki kategóriában oda lehet mellé tenni ezt is.

Igen, sok tekintetben nagyon gyerekfilm. Énekelnek, fontos a család és az összetartás, meg a téma is: énekel egy krokodil. De jól esett.

Az első gondolatom a film után az volt, hogy nem csak a női főszereplő, de én is kiakadok, ha még egyszer megszólal Rezső és a Szóljon hangosan az ének. Magyarul is kifáradtam tőle, de németül – az már egy külön fokot ér a kiakadásmérőn.

Kicsit az egész filmtől volt egy ilyen érzésem – elsőre sok jó ötlet van benne, akár meg is nevettet, de annyira el lesz túlozva aztán minden, hogy már csak bosszant az egész.

Az alaphelyzet még a jó kategória: az autószerelőt nem engedik ki az egész családdal Franciaországba nyaralni, az egyik gyereket otthon kellene hagyni biztosítékként. Így nem utaznak, viszont a szerelőműhelybe behozott nyugati autó ad egy ötletet: német turistáknak kiadva magukat a család elindul a Balatonra nyaralni, ahol aztán kémtörténetbe keverednek. Mennyi kell ahhoz, hogy egy átlagos család annyira kiakadjon a rendszerre, hogy bevállalják a kémküldetést is? Kiderül.

De nem lesz ez kémfilm, megmarad komédiának – mindössze pár elemet használnak fel abból, hogy milyen szerencsétlen a magyar kémszervezet. Simán fotózza a titkos megfigyelést a kiskamasz, és még követni sem sikerül úgy a célszemélyt, hogy ne legyen teljesen nyilvánvaló, mit csinálnak.

Mennyire rendszerkritika? Bár egy szólamot majd puffogtatnak, hogy diktatúrában élnek, és valamit tenni kellene, hogy majd a gyerekeiknek jobb legyen, de leginkább a beletörődést érezni. Kriszta hiába hozza fel, hogy ki kellett volna menni Nyugatra, amíg lehetett, azért jól elvan a mindennapjaikkal és láthatóan nem vette tragikusan, hogy Riviéra helyett Balaton-part jut. Ahogy a végén hazamennek, az is egy boldog és elégedett családot sugall, nem a rendszer ellenségeit, akik ezek után változtatni kezdenek a dolgokon. Ez nem az a film, ahol majd vonulnak a magyar zászlóval.

Az sem tűnik véletlennek, hogy milyen sorozatokat néznek és így elevenítek fel nekünk – volt Linda. Majd ők is belekeverednek egy nyomozásba, és az egyikük kiváló sportteljesítménye is kell, ha az nem is a karate, hanem a sakk lesz. A Mézga család is feltűnik, a nyaraló évad, és ez a család is megy nyaralni. Még hasonlítanak is egy-egy vonásukban a Mézga családra – itt is a fiúgyerek a legokosabb, az apuka pocakos és kisebb.

Az a vidám barakk, amit a történelem tankönyvemben még olvastam, az jelent meg itt. Nem az a rendszer, ami ellen 56-ban felkeltek, vagy amit legutóbb a Mr. Jonesban láttam. Ismétlés: ez vígjáték, nem is célja, hogy komolyabb foglalkozzon ezzel a témával.

Látványra is a vidám barakk, Balaton-part és sok retró. Meg kellene kérdeznem anyámat, neki mennyire hozza vissza az emlékeit, tényleg ilyen volt-e ez a korszak. A filmek, zenék, amit én is ismerek későbbről, megvoltak.

Ha már zene – rengeteg Balázs Pali, még poénokat is írtak rá. De bőven akad más is, pl. Péterfy Bori is énekel benne. Egy volt, amit nagyon nem tudtam hova tenni. Katica rajong valami magyar popsztárocskáért, akinek a poszterét is kitette a falára. A többi zenéhez képest elvontabb, furcsább. Az vajon valódi zenészt mintáz, vagy csak a történetbe tették bele? A neve annyira nem volt ismerős, hogy meg sem jegyeztem. (Bár azt igen, hogy nagyon messze áll attól, ami később a fiú tini popsztár kategóriába beleférhetne.)

A színészek egész jól eladják. Pokorny Lia számomra nagyon szimpatikus nő, Szőke Abigél szépen törekszik egyre feljebb, és olyan sok mindenben feltűnő színészek jöttek mellékszerepelni, mint Szervét Tibor, Ötvös András vagy Orosz Ákos. Patkós Márton játssza Soltész Rezsőt, ezt még emésztem.

Meg lehet nézni, helyenként még mosolyogni és nevetni is lehet rajta, de a kommunista rendszert nem ebből ismerjük meg.