Behoztam magam a The White Lotus (s02e01-05) 2. évadával. Kezdünk többen rákapni, az 5. részt harmadával többen látták, mint a korábbiakat.

Egy új történet, új helyszínen és egy másik White Lotus hotelben. Azért egy közös szereplő akad: Tanya itt már férjes asszony, és az 1. évadban megismert párjával Szicíliában nyaral. Mindenki mást lecseréltek köröttük, és akkor is működne a történet, ha ez a szereplő sem lenne.

Újfent igaz, hogy van szórakoztató faktor, de ez dramedy. Messze nem komédia. Minden kiemelt nyaralónak van valami családi problémája. Most közös vonása is van ezeknek: a szex. Két baráti házaspár tagjai kezdenek rájönni, hogy a másik miképpen csalja meg, vagy van rá rossz hatással a régi barátja. Egy olasz eredetű család három generációja a középső férfi széteső házassága miatt van kikészülve – a felesége megelégelte, hogy a férje folyton csalja. Itt mivel vigasztalja magát? Prostituálttal. De az ő apja is nagy csajozó, a fia meg éppen azzal a lánnyal kezd viszonyba, akiről eleinte nem tudja a szakmáját, azt meg most sem, hogy az apja is igénybe vette a szolgáltatásait. A már emlegetett Tanya pedig arra jön rá, hogy a férje hazudik neki, és egy itt élő gazdag meleggel kezd el barátkozni. Asszisztens, unokaöcs, viszonyok és titkok akadnak itt is. A hotel irányítója meg éppen az eltitkolt leszbikus beállítottsága miatt szenved.

Már szinte guilty pleasure sorozat, csak éppen ezek a szereplők ritkán érzik magukat boldognak. Még ha buliznak és látszólag jól megvannak, akkor is gyűlnek a viharfelhők és elég komoly sérüléseket szednek össze. De el van találva az arány, ahogy dráma is, de szórakoztat is. Az embert egyszerűen már érdekli, mi fog ebből kisülni.

Ismétlik a szerkezetet is: az elején megtudjuk, hogy többen vízbe fulladtak. De azt nem, hogy kik. Minden kapcsolatban pedig lassan eljutnak arra a pontra, ahol robbannak. Egy-egy családon belül több olyan konfliktus is akad, ami katasztrófához vezetne. Mit várok leginkább? Ahogy Albie rádöbben majd, hogy az apja is Lucia ügyfele volt. Meglepően könnyen megemésztette, hogy a lány másokkal van pénzért. Azt is könnyen vette, amikor Cameron után ment a lány, mert még tartozik neki az estéjükért. De azért szerintem az majd eltalálja, amikor az apjáról tudomást szerez. Ha… Azért arra is van esély, hogy megmarad ez a titok. Valahol ez az, amit szeretek is benne: nem lehet tudni, hogy mi robban majd, mi nem és ki lesz, aki meghal.

Attól tartok is kicsit, hogy majd elrejtenek mosolyok mögé mindent, ahogy tették az 1. évad végén.

A helyszínválasztás megint telitalálat. A hotel Taorminában van, kilátással a Vezúvra. De mentek is a Vezúvra, járják Taorminát, mentek át Palermoba és volt már úszás, hajózás is. Idén én is Szicíliában voltam, így én kifejezetten élveztem, amikor ismerős helyszíneket találtam: a templom tere kilátóval Taorminában, vagy az ókori színház, Palermo operaháza pl. ilyenek voltak. Egész jól elkapja azt a hangulatot.

A színészekre még rápakoltak egy lapáttal. Még több név, és ismertebbek is, mint korábban. Theo James és Aubrey Plaza a baráti/rivális házaspárok között vannak, F. Murray Abraham a kanos nagyapa, Tom Hollander a Szicíliában élő meleg férfi és még lehetne sorolni. A többséget nagyon eltalálták, illik rájuk a szerep.

Még 2 rész van vissza, érdekel is, mi lesz a végjáték.

Közeledik az évad végéhez a Shantaram (s01e09-10) is. Talán itt is 2 van vissza, és itt is lassan elérünk a töréspontra. Pontosabban, Lin nyaka körül szorulni fog a hurok.

Lassan összetalálkozik minden szál: Karla titkos üzelmei, Khader Khan földszerző hadjárata, Maurizio és Modena drogárulása, Lin menekülése és az új otthona a nyomornegyedben. Lin köt össze mindenkit, és az a nagy játszma, ami a területért zajlik, ahol most a nyomornegyed áll. A nyomában meg ott van a rendőr, aki vissza akarja zárni a főszereplőt a börtönbe.

Egyszerre megy előre a főszál, miközben még jut egy-egy részre saját történetszál is. Maurizio kísérlete a bosszúra Lin ellen és annak következményei, a szegény prostituált ügye, akit Karla megsajnált.

Elkezdődött az összevonás, már érnek össze a szálak és derülnek ki a titkok. Ahogy abban is egyre biztosabb vagyok, hogy egy évadba nem fér bele minden. Most arra szavaznék, itt jutunk el addig, hogy megtudjuk, miért kell majd bosszút állnia Linnek.

Végül, amit ebéd mellett fogyasztok: A mi kis falunk (s08e02). Most különben ebben is az étel volt a téma: Károlynak diétázni kellene, erre mindenféle trükköt bevet, hogy kalóriadús élelmiszerhez jusson. Volt, ami még egészen normális poén volt, más már erőltetett. Amit a végére is kitalált… Ha értem is, hol és milyen szinten poén, nem nevettem rajta.

Mellette Bazsó alkotott még, mint művész és ebbe vont bele másokat is. Valamint, Laci szerencsétlenkedett egy sort.

Sok mindenkit megmozgattak, váltogattak a helyszínek és a szereplők között. Nem egy okos rész, de az ebben a sorozatban ritka, mint a fehér holló. A szokott színvonalat és szórakoztatást azonban hozza.

Nem kifejezetten a szokott sorozat, amiket nézek, de egy értelmes műsor és kicsit ajánlanám Nektek is. Youtube-on bárki nézheti is a Dalfutárt – még az elejét tévében adták, de aztán fórumot váltott.

A show félig szórakoztató, félig meg képbe hoz, hogyan születnek a dalok. Csak ez játékos formában mutatja. Ebből adódik, hogy a részek szerkezete egyezik is. Vagyis: Hajós András futárként útra kel, és felkér valakit, hogy írjon meg egy dalt. Pontosabban, dallamot kér tőle. Kéri, hogy ne legyen hangszerelve; zongorán vagy gitáron szokott kapni egy dalt, amit néha dúdolnak is, hova van szánva a szöveg. Ezzel az anyaggal megy tovább a futár a dalszerzőhöz, aki csak a dallamra megalkot egy szöveget. Már ezzel a két anyaggal következik a producer, aki megcsinálja a zenei alapot. Végül, az eredeti dallamot és a szöveget kapja meg az énekes. (Azt különben nem is értem, miért kell a producert az énekes elé venni, ha az énekes nem kapja meg az általa készített anyagot.) Senki nem ismeri a másikat. Egyetlen stúdió nap van, amikor összegyűlnek, és együtt összeraknak az eddigiekből egy dalt, amihez itt egy kis videót is forgatnak.

Most a 6. évadnál járok, és ebben 4 rész volt. Egy erős évad, hallgatható dalok születtek mindben. (Volt már olyan évad, amin nagyon szenvedtem, de itt a fele kifejezetten hallgatós lett.) Van egy újításuk is: amikor Hajós felkéri a zenészeket, mindig szerveznek valami programot. Itt mentek graffitit készíteni, vagy éppen aktot rajzoltak, bokszoltak. Mindig kicsit igyekszik az egyénre szabni. Az újdonság: az egyik felkért társaságában önkéntes munkát végeznek. Kicsit azt is megmutatva, hogy Pest környékén milyen lehetőségek vannak, ha az ember segíteni akar a rászorulókon. Nem akarom elmesélni, miket találtak ki, de szerencsére nem mindig műsort adnak. (Pl. Csobot Adéllal ez öregek otthonában léptek fel és adtak elő pár dalt, de vannak olyanok is, amit tényleg bárki meg tud tenni –mással pl. szendvicseket készítettek hajléktalanoknak.)

Miközben játékos formában megérteti az emberrel, a popszakmában kinek mi a feladata, nagyon alkalmas a sorozat előítéletek leépítésére is. Nem először lepődtem meg, hogy egy utcagyerek rapper mennyire értelmes tud lenni, vagy Opitz Barbi is pozitív csalódás. Ehhez kapcsolódik, hogy közelebb hozza a zenei szakmában dolgozókat. Emlékszem arra, amikor Zentai Márk tinisztárként berobbant. Ciki vagy sem, a Ments meg szerelem dallama még cseng is a fülemben. (Filmzene, nekem azok beragadnak.) Itt kifejezetten jót mosolyogtam rajta, hogy mennyire cikinek érzi ma már, hogy mivel kezdte és mekkorákat tudott nevetni az akkori dolgain.

Kissé el van nyújtva, minden dal 2 részből jön össze. A felkérés a beszélgetésekkel és a programokkal, majd a stúdió nap, amibe szintén bele van erőszakolva valami csapatépítés, ami lehet sütizéstől kezdve tábortűzig sok minden. De ez még csak hagyján, az a nehéz, hogy erőltetve van, hogy viccesnek kell lenni, és Hajós show-t csinál. Néha jobban összejön, máskor inkább csak szenvedés az egész, és látni a szereplőkön is, hogy kényelmetlen nekik a helyzet. Máskor meg Hajós és a vendége jól elvannak, látni, hogy ők mennyire jól szórakoznak – én nézőként kevésbé.

Azt nem akarom elmesélni, kiket hoz össze ebben az évadban, de biztosan talál az ember ismerőst. Rutinos, régi rókák és fiatalok is megfordulnak nála. Arra is jó, hogy új hangokat fedezzen fel magának az ember. Mivel én lassan ott tartott, hogy csak OST albumokról ismerek meg új előadókat, magyart meg amúgy is keveset hallgatok, számomra informatív is.

4 dal, 4 teljesen más megoldás. Idén először volt duett, és egyszer a producer is speciális kérést kapott: egy szál zongorával készült egy ballada. Szóval, 6 évad után is igyekeznek valami újat beletenni.

Mindjárt linkelek dalt is. Az összes azért nem lesz itt, de a kedvencem igen. Plusz, karácsonyra megígérem, hogy felteszem a 6. évad karácsonyi dalát is.

Elsőnek, a pótlás. All American (s05e06) a botrány kitörése után – vagy inkább, a halogatás. A múlt részi végi felmondás időhúzásként működik, mert most Olivia megint azon kell, hogy agyaljon, ha kiadja a cikket most, azzal nem-e árt többet a szeretteinek, mint amit elér a sportban. Annyira unom, hogy még mindig ez a téma… Az meg, ahogy az apja segíteni próbált neki, és a fejes tulajdonképpen azt mondta neki, hogy ennyi volt és ne többet, az egyik legfeleslegesebb jelenet volt az évadban.

Sokkal érdekesebb volt, ahogy az iskolák játékosokat igyekeztek nyerni maguknak. Spencer és Jordan, ahogy Asher is belevetette magát a játékosok elkötelezésében. Ugyan még mindig hihetetlennek találom, hogy Asher esetében a vezető edző egy kezdőt küld olyan munkára, amire elvileg profi szakemberek is vannak, de még így is ezt néztem legszívesebben. Milyen taktikák vannak, és hogyan egyeztetik össze a barátok, hogy ezen a téren vetélytársak.

Hála égnek a szerelmi szálat most hagyták, inkább azt láttuk, hogy egyre többen felismerik, hogy JJ mennyire letért a pályáról. Asher már lemondott róla, és most Jordan is szembesült azzal, hogy a barátja átment parti állatba és más nem is érdekli. Itt az lesz érdekes, ezzel kezdenek-e valamit, vagy ez egy módszer, hogy JJ lekerüljön a rendszeresen szereplő színészek közül. Hiszen, nem sok dolgot tudott hozzátenni a történethez, néha egy-egy humorosnak szánt jelenete volt és ennyi.

Az All American: Homecoming (s02e06) is ezzel a tagtoborzással játszott ebben a részben, csak itt más a sportág. Ha az alapsorozat mellé teszem, akkor még érdekesebb, hogy a focistákat és a baseball reménységeket mennyire más csábítja. Bár az is igaz, embere válogatja. Van, akinek a buli számít legjobban, más új otthont keres. Mondanom se kell, az köt ki ebben a sorozatban, hiszen itt a diákok egy csoportja családnak is tekinti magát, és olyanok is vannak, akik itt jöttek rá, hogy testvéreknek.

Simone egy lányszövetségbe jelentkezett, és itt is mi volt a kulcsszó? A testvériség. Ugyan megint előjött a fekete kultúra őrzése is, volt rendezvény is, de örömömre nem az kapta a nagyobb hangsúlyt. Hanem inkább az egyetemi téma: mit jelent egy szövetségbe belépni, milyen az egyetemi élet?

És, még mindig testvérek. De ezúttal fivérek. Damon szenvedett attól, hogy a bátyja le akarta rázni. Jót is mosolyogtam azon, ahogy elmagyarázták neki, hogy tipikus kisebb testvér-viselkedést produkált és le kellene nyugodnia meg beszélni a bátyjával.

De jó volt az is, ahogy egy-egy kisebb jelenet sokaknak jutott, hozott tanulságot és haladást is. Legyen az edzők közti megbeszélés, vagy egy kapcsolat megszakítása, mert valami nem úgy működik benne, ahogy egy egészséges viszonyban kellene lennie.

Haladtunk, értelmes volt, és ebben érzem azt is, hogy bár gyakran klisésékkel, de mondani próbálnak valamit a nézőnek.

Jöttek a téli szezonra új magyar sorozatok is a kis falusiak mellé. Aminek először nekiültem: A nagy fehér főnök (s01e01-03). A helyzet meg az, hogy 3 rész után nem tudom eldönteni, hogy mennyire tetszik ez nekem.

Itt is egy lepusztult kisvárosban járunk, ahol probléma az alkoholizmus, a munkanélküliség, iskolázás és még sorolhatnám. De itt aztán senkinek nincs kedve ezen derülni, és folyamatosan jönnek a pofonok, hogy mik zajlanak itt. Ahogy a több tekintetben jó/okos gyereknél mennyivel többet elérnek a bandázó, erőszakos, fenegyerekek. Ahogy verőembernek lenni megfontolandó karrierlehetőség. Rasszizmus – ahogy az egyetlen cigány barátjukat is folyamatosan ugratják, és még ő tűnik a legvállalhatóbb személynek a prolik közül.

A történetet az indítja be, hogy Nándi testvére hosszú külföldi tartózkodás után hazaköltözik. Csak éppen Ottó most már Brigi, és el lehet képzelni, hogy ebben a környezetben milyen hatást vált ki egy transznemű nő. Pl. munkát keres, messze képzettebb és értelmesebb, mint a gyárban bárki, de nem merik alkalmazni, mert elképzelhető, hogy a munkatársai összevernék.

A mi kis falunk paródia, humoros görbe tükör – A nagy fehér főnök meg szatíra és görbe tükör. Az egyik nevettetne, ez a másik meg elborzasztana. Azért ebben is van humor, de élesebb a dráma és itt rossz szembesülni vele, hogy mit mutatnak magyar valóságként. Csak remélni merem, hogy a Big Brother világon túl azért még nem itt tart a magyar vidék.

Erős a szereposztás, ezt a sorozatot is megtolták híres vagy egyre ismertebbé váló magyar színészekkel. Azt még nem döntöttem el, a szerepeik mennyire tetszenek vagy sem, mert a szatíra vonal miatt megosztók. Ottó/Brigi és Botond egyedül, akikre dilemma nélkül azt tudom mondani, hogy szerethető alakok lettek. Mindenki más… problémás. Még a bandavezér Tatár sem egyszerűen rossz, de a főszereplő Nándi sem egyszerűen jó vagy rossz.

A látvány: kellően lepusztult, vigasztalan környék. A kocsma nagyon eszembe juttatja Teca kocsmáját – mindkettő RTL műsor, simán el tudnám képzelni, hogy egy helyiség, csak itt több bútor van benne. Túlzok – de hasonlít, az biztos.

Nem véletlenül emlegetem azt a másik sorozatot: a koncepció is azonos. Ott az eredetit a szlovákoktól vették, ez meg egy cseh sorozat magyarra átírt változata.

Igaz történet az alapja. De olyan személy van a középpontjába, aki amúgy ismeretlen volt számomra, így nem tudtam, mi lesz a történetben. Mondjuk, a tartalmi kivonatok alapján nem éppen ezt vártam.

Hősünk, Lucio spanyol fiatalember, aki Párizsban akar boldogulni. Az egyik első munkahelyén politikai nézetről és ideológiákról beszélnek, és megismertetik az anarchizmus fogalmával. Utálja a rendszert, nem tetszik neki a nem egyenlő fizetés – már anarchistának is áll.

A fim pedig azt követi végig, hogyan akar a rendszer ellensége lenni. Lucio meggyőződése, hogy minden baj okozói a bankok. Ha azok bedőlnek, a rendszernek is annyi. Így aztán próbálkozik: lesz belőle bankrabló, pénzhamisító és csekkhamisító is. Ahogy egyik ötlet szüli a másikat, ahogy összeszedi a kellékeket és mindig küzd, az a film cselekménye.

A gond az, hogy ez nem annyira izgalmas, hogy lekössön. Olyan dolgokat kell ebben felfedezni, és nagyon rácsodálkozni, amit pl. a Kapj el, ha tudsz hőse már kamaszként űzött. Ok, azt a szereposztást, Hanks és DiCaprio, itt nem vártam, ahogy a cselekményt se. De az, hogy ami a modern korban alap és egyszerű trükk, ebben a filmben nagy felfedezés… Nekünk sem az, így unalmasabb így.

Egy jó kis heist movie, amit nézni akartam, de nagyon lehúzza, hogy a modern és mai korban játszódó hasonló filmek és sorozatok messze többet tudnak. Egyet már emlegettem, de ha ez Netflix, akkor a saját nagy durranásuk, a Money Heist is eszünkbe juthat. Ott sokkal komolyabban láttuk, milyen munka a pénzhamisítás. Nem ám, úgy, mint itt – nyomdagép, nyomdász és már boldogan nyomjuk is a pénzt… Azóta vannak biztonsági elemek, nagyon komoly még a papírminőség is. Olyan hihetetlen, hogy itt meg ilyen könnyen megy. Egyszerűek a tervek, a kivitelezés, az a nagy balhé hangulat, az nagyon hiányzott az egészből.

Azt meg hagyjuk is, hogy mennyit értek el az egésszel. A végén a bank embere nagyon jól összefoglalja a lényeget, amivel tulajdonképpen jelentéktelenné tette Lucio egész munkásságát.

Mellette egy kis családi élet és szerelmi szál van, de az szinte csak oda van nyomva két rablós/hamisító jelenet közé, hogy a főszereplő magánemberként is álljon előttünk. Ez is túl könnyű és konfliktusmentes – még csak a lány szülei se gördítettek akadályokat eléjük, noha Anne apja elég gazdag gyáros volt. Az is, hogy a kapcsolat idővel változik, barátsággá válik és barátokként elválnak, olyan könnyed itt, mintha teljesen természetes lenne és könnyen emészthető mindenkinek.

Látványra semmi különös nincs benne. Pár helyszínen forgott csak, és ahogy már írtam is, nagyon apró kis ötleteik vannak csak, így látványelem sem kell. A bankrablás, az egyetlen, amit fegyverrel és komolyan végrehajtanak, az is olyan egyszerű. Nem is mondok semmit, hogy valaha elhitték, hogy egy harisnyával a fejükön nem ismerik majd fel őket. De az is kész, hogy taxin menekülnek a helyszínről és abból lőnek a rendőrökre.

Ismert színész sincs, de olyan szerep sem, amire érdemesebb lenne nagyobb nevet beruházni. Minden Lucio körül forog, hozzá képest mindenki mellékszereplő és nagyon egyszerű is. Nem mondhatnám, hogy bárkinek megjegyeztem volna egy jó megmozdulását.

Végszónak annyit, hogy az igaz, hogy Lucio legalább próbálkozott. Nem jött össze neki, de legalább megpróbálta. Itt kezdődnek a dolgok.

Az elején még azt hittem, komédiát fogok nézni. Tudjátok, a tipikus fajta: a kényszerből a kutyával összekerülő férfi megszereti az állatot, miközben az sokat rosszalkodik. Nos, ez a film nem az a film. Ennek elég komoly drámai vonala van.

Ez is ritkán esik meg, de itt még a címben is díjaztam az ötletet. Az eredeti Dog szó szerint, mint Kutya fura lett volna. Viszont, ebben a címben két dolog is benne van: egyrészt, hogy olyan drámát nézünk végig, ami kifejezetten a katonaságra jellemző. A harctéri sokk, a PTSD szépen végigvonul az egész cselekményen. Kezdve Lulu kutyával, aki túlélt egy robbanást, de hiába jött rendbe fizikailag, a lövés és a robbanás tomboló fenevadat csinál belőle. Folytatva a volt gazdájával, Riley-val, akinek a temetésére el kell juttatni az állatot. Riley öngyilkos lett, és bizony beszélgetnek is arról, hogy a veteránok mennyire veszélyeztetettek, és milyen könnyen billennek át. Végül, Jackson is szenved a tünetektől. Ő ott tart, hogy nagyon vissza akar kerülni, látszólag jól van, de az életmódján, az időnként rátörő rohamokban is látni, hogy csak látszólag van jól.

Közben meg a magyarban van ennek a kifejezésnek többlet jelentése is. Olyan sérülés, probléma, amivel nem kell foglalkozni, semmiség, csak lendüljünk egyből tovább. Itt van irónia benne, mert a film pont azt mutatja meg, hogy ez nagyon nem ’katonadolog’, hanem olyan traumák, amikkel foglalkozni kell, vagy felzabálnak.

De ettől még nem egy szomorú filmet nézünk. Megvannak az ellensúlyok – mint a másik volt tiszt, aki Lulu testvérét fogadta be és nevelt belőle házi kutyát. Ő pozitív szerepmodell, hogyan kellene feldolgozni, az életbe és a családba kapaszkodni, másoknak is segíteni. Ő már ott tart, ahova Jackson még álmodni sem mer, hogy eljuthat. Talán az egyik legszimpatikusabb karakter ezé a férfié volt.

De van a filmben humor is – elsősorban arra ráhúzva, hogy Lulu hogyan reagál egyes dolgokra. Amikor pl. Jackson az autóban hagyja, amíg nőkkel ismerkedik. Egy állatvédő járókelő merő segítő szándékkal ki akarja engedni szegény bezárt kutyát, amiért Lulu hálából nekitámad. Ott már bánja a férfi, hogy rosszul mérte fel a helyzetet…

Ahogy Lulu és Jackson is elkezdik összeszedni magukat, barátkoznak egymással, az is egy szerethető vonulat a filmben. Az egyik legédesebb jelenet volt, amikor a szenvedő Jackson mellé feküdt a kutya, és vigyázott rá. Vagy, amikor Riley cipői mellé heveredett annak temetésén.

Korrekten meg van írva és leforgatva. Nem látványfilm, és az út sem éppen egy kalandtúra. De még jót is tett neki, hogy reálisnak igyekeztek megtartani. Nem egy álomvidéket, nem a gazdagok és szépek honát szelik át, hanem kisvárosokat, sivatagot. Mivel elsősorban dráma, hiába katona a legtöbb szereplő, akik komoly harcra vannak kiképezve, még csak verekedés se nagyon van benne. Nem szexi, menő dolognak akarja eladni, ha valaki katona, mint ahogy pl. a SEAL Team teszi évek óta, hanem a sötétebb oldalra, a sérülésekhez és a traumákhoz nyúltak.

Az már nehezebb dió, hogy Channing Tatum mennyire eltalált színész a szerepre. A fizikuma megvan hozzá, hogy komolyan vegyük katonának, de a drámát eljátszani… Mennyire vagyok gonosz, ha szerintem a kutya jobb volt a maga szerepében? Igen, Lulu, pontosabban az őt játszó 3 belga pásztor emelte a film nívóját. A kedvenc jeleneteim mind kutyás jelenetek lettek, és nagyon szép kutyus a belga pásztor.

Más volt, mint amit vártam. Ennek ellenére a maga módján tetszett, és olyan film, amit többször is meg lehet nézni.

Nem erre számítottam, azt hiszem. Nem volt a The White Lotus (s01e04-06) vége sem, csak talán elmaradt a katarzis. Miközben mindenki története lezárul valamiképpen, mégsem éreztem igazán zárásnak. Mert volt, amit elrendeztek – mást viszont nem.

Az áll most is, hogy dramedy a sorozat. Miközben van benne humor, és most is tudtam rajta nevetgélni, azért elég komoly témákat is feszegettek. Elég komoly válságokat éltek meg a szereplők. De még csak abban sem vagyok biztos, hogy túljutottak a dolgokon és innentől más lesz nekik. Talán csak Quinn mert egy nagyot lépni és valóban tenni a maga jobb életéért.

A tempó egyre gyorsult, és jöttek bűnügyi esetek is. Volt itt rablás, bűntudat és bosszú is. Az is kiderült, ki fekszik a koporsóban. Morogtam is magamban, hogy inkább annak kellett volna hinnem, amit látok. Női testet említettek még az elején, furcsa is volt, mert angolul csak emberi maradvány volt a koporsón, nem nélkül. Természetesen nem mondom el, ki és miért, hogyan hal meg, de az jól tükrözte a sorozat szellemiségét is. Már szinte Darwin-díjas halál volt, megjegyzem. Tragikus, de azért a maga módján humor is akadt benne.

A történet jó, az emberi drámák és viselkedésminták jók. Csak talán az hagyott rossz ízt a számban, hogy se igazság, se igazi fejlődés.

Nem ragozom túl, mert egy szokásos rész volt a Chicago Fire (s11e08) epizódja. Vagyis: kevésbé látványos mentés, Severide nyomoz és lelki gyötrődés.

Amit kiemelek, hogy volt legalább egy meglepő húzás benne. Egy öngyilkosjelöltet igyekezett Gallo megmenteni, és nagyon nem úgy sült el a dolog, ahogy ebben a sorozatban lenni szokott. Kellene bele ilyen is, többször is, mert bizony nem lehet mindig mindenkit megmenteni. Ezt közbe elmondják, de ritkábban mutatják. Pedig az érdekes, hogy lehet megbirkózni azzal, amit ők munka közben látnak.

Severide kapcsán visszatérnek a korábbi átíveléshez – a korrupt rendőrhöz, akit tulajdonképpen Severide juttatott börtönbe. Nem hiányzott, és sokszor nyúzott rókának látszik ez a szál. De ez most megint olyasmi, amit pár részig el tudnak nyújtani.

A mentős lányok pedig szerelmi szálat kaptak – újfent a magánélet verte a munkájukat.

Ami kicsit mentette a rész szomorkásabb, súlyosabb hangulatát, az a kereszteződés és a stop kapcsán hozott poénok. A végére erőltetett lett, de a rendőrijesztő jópofa volt.

A Chicago Med (s08e07-08) jobban megmaradt orvosi esetek mellett, és csak mellette ragozták a szereplők magánéletét. Volt farfekvéses baba, szerveztek donorszerv cserét, egy férjnek mérlegelnie kellett, hogy a felesége kapott veséjét vagy az asszony szellemi frissességét mentse meg. Most még csak azt sem lehetett mondani, hogy a saját magánéletükre rímelő eseteket kaptak. Ilyen szempontból kifejezetten bírtam ezt a két részt.

Zajlik a szereplőváltás is: egy rezidens elment, jött helyette egy másik. Korábban mentős volt, így elég jól ismeri a tűzoltókat is – volt is egy feltűnése Gallónak, aki köszöntötte a kórházban. Sok értelme nem volt, de hosszú ideje ez volt az első átkapcsolás a sorozatok között. A PD-ből meg Hailey tűnt fel most, egy megerőszakolt lány vallomását vette fel. Ennek több értelme is volt a cselekményben, mint a tűzoltó beköszönésének.

Már várom azt is, mi sül ki abból, hogy a milliárdos újra feltűnt és Marcel körül van szerepe mindig. Csak nem lesz itt is egy olyan tulajdonosváltás, mint amit a The God Doctor próbált tavaly? Egyelőre barátként és támogatóként lép fel, de már várom a csavart.

Volt persze magánéleti dráma is, meg egy kis boldog rész is. Meglepően gyorsan újra összejött egy korábbi pár és már az esküvői meghívójuk is képernyőre került. Sejthető volt, hogy ez lesz, de rekord sebességgel haladt ide a felmelegített kapcsolat.

Vagyis, megint oda lyukadok ki, hogy a Medet még szívesen nézem, a Fire-t meg inkább megszokásból.

Végül, be kell vallanom, hogy kezdek rákapni Miss Scarlet és Duke (s02e03) nyomozásaira. Ott tartunk, hogy minden újabb rész jobban tetszett, mint az előző. Nem a krimi, de a szereplők és a humora kezd rákapatni az évadra.

Mi volt az eset? Eliza meg lett vádolva, hogy betört és lopott a hullaházból. Duke-nak kellene letartóztatnia, de titkon inkább tisztázni igyekszik a nőt. Így kénytelen együtt dolgozni Eliza szövetségeseivel. Vagyis, most nem Miss Scarlet volt a középpontban, és ez jót is tett a résznek.

Én konkrétan azon szórakoztam a legjobban, amikor Duke kihallgatásokat tartott, és rá volt írva az arcára, mennyire szenved egyes tanúktól. A másik, ahogy Eliza házvezetőnője aktivizálta magát, és egy kicsit becsapta a helyi halottkémet. Az meg plusz poén, hogy a végén Eliza nézett nagyot, ki jött a nőhöz látogatóba és mi célból.

Az ügy sem volt rossz, akadt benne csavar és meglepetés. Ugyan messze nem egy komoly krimi, de a környezet és a szereplők hozzáadták azt a bizonyos pluszt. Igen, még mindig zavarónak tartom az egyforma ruhákat, de most kaptunk több városi helyszínt.

Így tovább, és lehet, hogy a 3. évadot is gyorsan meg fogom nézni.

Bár nincs ráírva, hogy adaptáció lenne, és nincs is tökéletes egyezés, azért akadt egy regény, különben filmen is létezik, ami nagyon hamar beugrott erről a történetről. A stepfordi feleségek. Simán elhinném, hogy annak némileg modernebb változatát nézem.

A történet egy thriller és egy romantikus film között ingadozik. Megismerjük Alice-t, akinek látszólag tökéletes élete van. Vezeti a háztartást, de emellett barátnőkkel vásárolgat, szépítkezik, iszogat. A férje rajong érte, és még a környékbeliek szerint is olyanok Jackkel, mintha még a nászútjukat töltenék. Sok a szex, láthatóan imádják egymást. De, Alice elkezd kérdéseket feltenni. A férjek minden reggel elhajtanak dolgozni, a feleségek meg nem léphetnek ki az idilli városkájukból. A sivatag tiltott terület számukra. Alice egy korábbi barátnője pedig mintha megőrült volna. A nő is elkezd kérdéseket feltenni, és ezzel átcsúszunk a thrillerbe. Mert egyre több mindenről kiderül, hogy nem stimmel. Miért nem mehetnek el? Mit dolgoznak a férjek? Milyen agymosást kap, aki nem az elvárt babafeleség szerepét hozza?

Alice útját követjük, ahogy egyre több mindenre rájön. Ahogy könyörög a férjének, hogy menjenek el innen. Neki nem kell a gazdagság és jólét, csak együtt legyenek és őszintén egymással. Ahogy Frank, Jack főnöke egyre több mindenbe beleszól, és lassan egy titokzatos, az életük felett hatalommal bíró monstrumként akadályt jelent.

Egész jó a film dinamikája, ahogy egyre gyorsul, Alice és vele mi is minél többet tudunk. Mondjuk, a fentebb említett hasonló sci-fi klasszikus miatt gyorsabban leeshet, miről is van szó, mint a főszereplőnek, de a modernebb környezet miatt jut így is némi meglepetés. Annyira gyorsul, hogy a vége kapkodós is lett az addigi gondosabb építkezés és magyarázatok után. Még csak nem is teljesen tiszta, mi történt és mivé fajultak az események.

Nem egyszerű az üzenetét sem kihámozni belőle. A stepfordi feleségek nekiment a hagyományos nemi sztereotípiáknak, és mondhatni, amellett szólt, hogy a nők többek lehessenek, mint mosolygós házi babák. Itt bonyolultabb a kép, mert a legtöbb házaspár között igazi kapcsolat van, és a férjeknek nem csak egy trófeafeleség kell. Bár, Frank esetében el tudom képzelni, hogy vissza akarta léptetni a nők függetlenségét. Nem véletlen, hogy egyik feleség sem dolgozott, mindenkinek csak annyi volt a feladata, hogy tartsa rendben a házat. A férfi volt a család eltartó – míg láttuk, hogy eredetileg pl. Jack állást keresett, míg a felesége sebészként dolgozott. Itt nem – itt Alice legnagyobb feladata annyi volt, hogy elkészítse a vacsorát. Szép ruhát húzzon. Más a szövegkörnyezet, nem azt éreztem a lényegnek, hogy a nemi szerepeket gondoltassák át.

A látvány is azt a klasszikust idézi. Nagyon ritkán bevillan a mai kor, éppen csak, különben olyan, mintha a hatvanas évek mesebéli kisvárosába csöppentünk volna. Ruhaköltemények, pazar színek, sportkocsik.

Nem spóroltak a színészeken sem. Minden fő szerepben sztár, és kissé belehalok, de el kell ismerni, hogy Harry Styles is jól halad, hogy levesse a fiúzenekar stigmát magáról. Jó érzékkel válogat, hogy ne csak a tinilányok álma szerepeket kapja meg. Azt még nem állítanám, hogy a színészi eszköztára nagyobb, mint az eye candy faktor és a rajongói bázisa, de afelé tart. De a filmet Florence Pugh viszi a vállán, és el is bírja. Idilli kis feleség, gyanakodó asszony, leterhelt orvos – hozza mind.

Nem született új klasszikus, és a vége nem is tetszett – túl sok a nyitott kérdés és összecsapottnak is találtam –, de ugyanakkor érdekes is volt. Nem bánom, hogy megnéztem.

Chris Pine, Harry Styles, Florence Pugh, Gemma Chan, Olivia Wilde

Annyira tipikus romantikus komédia és kutyás film… Nem is tudom azt írni rá, hogy tetszett. Elnéztem, a kutya aranyos benne, de tényleg csak fáradtan, este, jobb film híján ajánlom.

A történet egy kliséhalom, de a romantikus komédiákkal szokott ez lenni a problémám. Adott a tanárnő, akinek megint szakítás jutott, és éppen kezdenie kell egy új iskolában. A nagymamája éppen ekkor hal meg, és a kutyusát – ő Patrick – a lányra hagyja. Persze Sarah utálja a kutyákat, Patrick nagyon el is van kényeztetve és a háziúr sem tűri az állatokat. Ahogy Patrick és Sarah kezdenek összecsiszolódni, lehetséges szerelmek is feltűnnek…

A poénokat elsősorban az adja, hogy Patrick mit rosszalkodik. Azért nem egy Beethoven, hogy ténylegesen felforgassa a házat, de megvannak a maga húzásai. Az csak egy dolog, hogy nem eszi meg, amit Sarah kitesz neki, inkább a hűtőt fosztogatja. Az már komolyabb gond, hogy hiába viszi ki kakilni, a kutyus a szőnyeget jobban szereti. De látjuk azt is, Sarah hogyan próbál dadust találni, amíg dolgozik, és kit mivel idegenít el az eb.

De Patrick van annyira aranyos, hogy a gyengébb történetet simán eladja azzal, ahogy nézni tud, és ahogy tipeg. A szívem szakadt meg, amikor az első gazdi meghal, és a kiskutya lefekszik mellé. De az is hasonlóan könnyfakasztó a kutyabarát lelkemnek, amikor elveszik, és csak nézi a partot, mert szeretne hazamenni.

Az emberi szereplők már kevésbé tetszettek. Mindenki túl van játszva. Edmondson, mint Sarah – annyira szétszórtra vette, hogy az már nem aranyos, hanem közveszélyes. De azt is rossz volt nézni, ahogy azt próbálta meg eljátszani, hogy nem tud/bír futni. Közbe néztem, mennyire kifordította a lábfejét. Csak az a csoda, hogy a nagy erőlködésben nem tört el a bokája. Ed Skrein nem éppen a színészi kvalitásáról ismert, és a jóképű állatorvosként leginkább eye candy szerepet tölt be. Egy ponton a bunkót adja, de az is túl van tolva. Furcsa is, ahogy a film hullámvasútra ülteti: rendes doki, bunkó narcisztikus, majd a végére tesz egy nagy gesztust. De a tanári kar tagjait is meg lehet nézni: mindenki kapott egy klisét, és annyiban ki is merült a szerep.

Látványra semmi különös. Helyes környék, folyópart és az iskola. Nem túl sok helyszín, de azokat váltogatja annyit, hogy dinamikusnak tűnik. Akció, egyéb látványelem nincs, de ilyen filmben nem is kell. Patrick nem rendőrkutya, és nem nyomoznak az új gazdival.

Az is felmerült különben bennem, hogy ezt a filmet már láttam. Túl sok minden volt ismerős benne – de az is jellemzi a történetet, hogy nem ragadt meg annyira, hogy azonnal felsikítsak: ’hú, ezt már láttam!’

Van pár színész, akik kapcsán rejtély, miért úgy intézik a karrierjük, ahogy. Az egyik ilyen Adam Sandler. Egyrészt, tud ő játszani, ha akar. Még jó drámái is akadnak, kap jó kritikákat és lehetne belőle komoly filmes. Ugyanakkor meg ő a gagyi királya. Sok olyan filmet is gyártott, amire a szemét kedves kifejezés lenne.

A Hustle – nálunk Mindent egy lapra – a jó filmek közé tartozik. Egy profin összerakott sportfilm, amely a kosarazás köré épül, és mindent igyekeztek beletenni, ami egy sportfilmbe kell, és amiért lehet is rá emlékezni. Többek között Sandler is jó benne.

De nézzük sorba: a történet a zsáner szokott elemeit hozza, és jól össze van rakva belőlük. Hamupipőke történet, melyben a reménytelennek tartott, bár nagyon tehetséges fiatal sportoló és az esélyt sem kapó edző együtt valami nagyot összehoznak. Mindketten mélyről indulnak, komoly munkát végeznek el együtt és megvalósul a végére az álom. Vannak döccenők, humoros helyzetek, dráma, meg az utolsó utáni esély is, a nagy meccsekkel és edzésekkel tarkítva. Kinek mi a zsánerben a szeretett rész, itt valószínűleg megtalálja. Nekem az edzések a gyengéim, és itt alapos munkafolyamatot is kapunk, minden téren hogyan fejlesztik Bo képességeit. Erőnléttől kezdve labdakezelésen át kosárra dobásig és lelki erősítésig van itt minden. De rivalizálás, barátkozás, nagy meccs – tényleg, kinek mi a kedvenc, meg lehet találni.

Szerethető karaktereket írtak bele, illetve az ellenfél kellően utálható. Hiszen a legnagyobb akadályt majd az ellenük áskálódók okozzák: a szezon csodagyereke, aki nem tűri a vetélytársat. A kosárcsapatot megöröklő aranyifjú, aki megy a saját feje után, bosszúálló, és különben sem rajongója egyik főszereplőnek sem. Ok, van benne egysíkúság is, pláne a negatív szereplők esetében, de azt szépen összerakták, ahogy Bo és Stanley magukat győzik le, komolyan küzdenek az álmaikért. Mindkettőnek van múltbeli esete, amivel együtt kell élnie. Mindketten sebzett, családcentrikus emberek, jófiúk. De szerencsére őket volt mivel árnyalni.

A szereposztás ötletes – eszembe nem jutott volna, hogy egyszer Queen Latifah fogja Adam Sandler feleségét játszani, de itt ez volt és még működött is. Megvolt az összhang, és hiába gondolnám őket két teljesen más egyéniségnek, itt a filmen eladták, hogy mennyire ideális házasság a szerepeiké. Ben Foster remek karakterszínész, ezt a kis szerepet is hozta úgy, hogy nagyon lehessen utálni Vince-t, noha nem úgy gonosz, mint egy filmes rosszfiú. De, ami nagy szó még benne, hogy a kosaras világból mennyi embert megmozgattak. A kosarasokat valódi sportolók játsszák, Bo eredetije is a spanyol válogatott egyik tagja volt. Nevekkel nem fogok dobálózni, mert ez a sport távol áll tőlem, szóval, nekem nem mond semmit, hogy benne volt Anthony Edwards, Boban Marjanovic vagy éppen Tobias Harris. (Fogalmam sincs, hogy a jó hosszú listából olyanokat írtam-e ki, akik ismert és jó játékosok. Passz.) Ha belegondolok, egy név mondott még nekem is valamit, bár ő már nem aktív kosaras játszott: Shaquille O’Neal.

Jó a film dinamikája, a kosaras meccsek is izgalmasak tudtak lenni. Talán a végét túlírtnak éreztem a bukás – újabb esély többszöri megismétlésével, de még ezzel is lekötött. Szerencsére volt benne humor is, ha ebben a filmben a drámát erősebbnek is éreztem.

Marad a kérdés, ha Sandler ezt is tudja, minek kell olyan sok gagyi filmet is csinálnia? Ok, tudom. Nulla munkával sokat keres. De akkor is.