Az eredeti címe Chaos Walking, hallottam így is emlegetni. Ennek még hangzása is van. Mivel eredetileg regénytrilógia, onnan a Kés a zajban címet hozta magával. Túl értelmesnek nem lehet mondani, de volt hangzása. A film pedig: A fejedbe látok. Hát… hangzás nulla. Kifejezi, mi is van ezen a bolygón, de attól még nem egy
hangzatos megoldás.
A film is kb. olyan a regényhez képest, mint a címe. Az alapokat megtartották, van, amire rá lehet ismerni. De különben sokat változtattak és egyszerűsítettek is rajta. Igaz, én hálás tudok azért lenni, hogy nem nyújtották el 3 részre. Annyi cselekmény nincs benne, még a regényekben sem, nemhogy ebben a kiforgatott verzióban.
Ami egész jól sikerült: a gondolatok hallásának megjelenítése. Egyrészt, egy tompított, más hangszínen a szereplőtől is halljuk, mit gondol. Másrészt, vizuálisan is megjelenik, mint egy kis vetítés a feje mellett. Abból hoztak is ki dolgokat, hogy ezzel be tudják csapni a másikat, és mondhatni, illúzió csapdába ejtik. Ha már ebbe az irányba elindultak, ebből több mindent is írhattak volna, de értem azt is, miért nem ezt választották.
Maga a történet közepes, vagy valami hasonló. Van egy menekülés, egy gyors megoldás és egy kis világtágítás benne. Ha nem is unalmas, de nem is szögezett a fotelbe. Arról nem is beszélve, hogy nem szerettem, ahogy a halál kérdését kezelték benne. Több pozitív mellékszereplő is meghal/megölik, és gyorsan tovább is lépnek a menekülők. Ha hozzátesszük, hogy a múltban tömegmészárlást is rendeztek, mondjuk, ez még nem is annyira sok. De pl. Todd az egyik nevelőapját meg sem gyászolta. Érdekes megoldás, hogy a kutyája miatt jobban kikészült. Olyan szempontból meg tudom érteni, hogy én is mindig az állatok értelmetlen meggyilkolása miatt háborgok az ilyen filmeken, de Todd azért bőven kiakadhatott volna más okból is: megtudja, hogy az anyja hogyan lett megölve. Mindkét nevelőapját megölik, tulajdonképpen a szeme előtt.
Azzal is bajom van, hogy nem jön össze, Prentiss mégis mit akart mindezzel elérni. Értelmetlen minden nővel végezni, mert azzal saját magukat is kihalásra ítélik. Még egy fia is volt, milyen jövőt szánt neki? Átveszi a helyét a városban, aztán a pár hozzá hasonló fiatallal a város utolsó lakói lesznek a kihalás előtt? Prentiss erőszakos, narcisztikus figura volt, de nem ostoba. Mi értelme lett volna halálra ítélni a várost? Az már érthető, hogy Violet hajója miért kellene neki. A bolygó feletti uralmat akarta – igaz, azt nem tudom, miként akart egy többezres hajót elfoglalni a pár emberével, de az már egy más történet.
Nem is jó, ha elemezni próbálom a szereplők mozgatórugóit, mert jönnek elő az ellentmondások. Felületesen lehet csak ezt a filmet nézni.
Külcsínre sincs sok benne. Más bolygó, de idegen lényt is csak kettőt látunk: egy emberszerűt, meg egy kisállatfélét, amit Todd levadászott és a kutyájának adott megenni. Különben egy erdőben és egy városka/tanya díszletben rohangásznak szinte végig.
Irritált Daisy Ridley frizurája is. Értem én, feltűnő szőke és egészen más fazon, mint a Star Wars filmekben. De attól még rémesen állt neki – fel is horkantam, amikor Todd arra gondol, hogy tetszik neki a lány haja. Mondjuk, őt menti, hogy Viola volt az első lány, akit valaha látott. Tom Holland különben YA film tipikus fogásként a pólóját dobálhatta le, ha már külcsín. Kötelező jelleggel falat is mászott, de különben Todd nem egy összetett figura. Mads Mikkelsen is egyszerű, tipikus rosszfiút játszhatott csak.
Elég nagy bukta volt, és a kritikusok/nézők is lehúzták. Nos, egyet tudok érteni velük. Attól függetlenül, hogy a regényt sem szerettem, a filmet sem díjaztam.

vagy csak simán bámulok, és nem fogom fel, ez kinek jutott az eszébe.
használták, hogy a szereplőket csökkentsék.
és Jordan kerülgetik egymást, míg a lány hadakozik az apja cégét átvevő exével.
Átigazolás, versengés, csapaton belüli rivalizálás. Díjaztam, hogy ebben nem a szerelmi téma a kiemelt, ilyesmi miatt nincs is jelenleg feszültség benne. A párok fixek, és legfeljebb annyi haladás van, hogy egy új teniszező lehet Simone következője Jordan után.
sem az, aminek látszik.
Vagyis: Viserys halott, és a Hightower oldal a saját fiát, Aegont ültetné a trónra. A Királyvárban levőket gyorsan falhoz állítják, meg gyilkos tervet szőnek Rhaenyra és a családja ellen. Nem is értem, mit gondolnak, hogyan végeznek majd annyi sárkánylovassal. Náluk a két hercegnek van, míg Rhaenyra oldalán talán kevesebb a nemes, de azok egy része sárkánylovas is. Azt pedig tudjuk, hogy a seregek is mennyire keveset érnek, ha sárkányok csapnak össze közben.
Van egy lány, aki holtakat készít fel, sminkel a temetésekre. Van egy fiatalember, aki ebben a hullaházban kezd el hullaszállítóként dolgozni. Mindketten különcök és vonzódnak a halálhoz, a holtakhoz. Meg is van a szikra köztük. Sam azonban nagyon normális akar maradni, Charlie meg extrém eszközhöz nyúl, hogy bizonyítsa a maga igazát. Ebből sül ki egy olyan vég, hogy nem tudom, sírjak vagy nevessek rajta. Eléggé eszembe juttatta a Szeress, ha mersz végét, csak itt szó sincs szimbolizmusról, ezek bizony temetkeznek.
hasított – nem a filmet láttam már, a regényt olvastam, amiből készült.
