Merengtem. Kicsit kezdtem unni, ahogy írok a filmekről és sorozatokról. Eljutottam arra a pontra, hogy gyakran nem is akarok megnézni valamit, de gyorsan mégiscsak benyomom a napi programba, mert kell egy film, egy sorozat, amiről írhatok. Sorozatok esetében meg gyötrődhetek azon, ha egy évadon tekintek végig, egyes jellegtelenebb szériákból alig emlékszem valamire.

Így kipróbálok valami mást. Napló felé közelítem a posztokat. Elmesélem, aznap éppen mit néztem, vagy ha semmit, akkor azt. Mondjuk, evés közben mindig megy mellettem egy sorozatrész, úgyhogy várhatóan valamiről majd minden este tudok mesélni.

Áprilist a The Marvelous Mrs. Maisel 4. évadával kezdtem. Pár napja már nézem, ma az utolsó kettő jutott. Úgy vagyok ezzel a sorozattal, hogy eteti magát velem. Ha elkezdek egy részt, annak a végén már ugrok is a következőre. Még úgy is, hogy úgy jártam ezzel az évaddal, ahogy. Vagyis, hátulról kezdtem, kicsit belenéztem hogyan alakul a végére Midge élete, és elment a kedvem. Valahogy nem tetszett, ahogy Joel vagy éppen hősnőnk szerelmi élete alakul. De ahogy rászántam magam, egy részt elindítottam, már sínen voltunk. Egyszerűen érdekel, mi lesz a szereplőkkel és kivételesen jó humora van ennek a sorozatnak.

Ebben az évadban is nagyon bírtam, az utolsó két részben is a stand up jeleneteket. Az egyikben Rose, Miriam anyja hipnotizálva kiáll, és bemutatja, milyen a lánya a színpadon. Az valami zseniális - de tetszett az is, amikor Lenny műsorába néztünk bele, vagy amit Midge kezdett az illegális éjszakai lokállal.

Nem csak a személyes életükre reagálnak, sikerül benne a korszakot is megfogni. Midge éppen akkor próbálja ki azt a sztorit, amikor tudtán kívül egy házasságtörő férj felszedett nője lett, amikor ott van mrs. Kennedy. Ahogy sírva fakad, ahogy a politikus elit feleségek elszomorodnak, abban benne van minden. Igen, volt egy férfi, aki azt a nőt csalta, akiért mindenki más odáig volt.

Miközben kosztümös sorozat, nagyon mai tud lenni, és vannak problémák, amik a mienk is, hiába tűnik úgy, hogy az idő már eltelt közben. A nők helyzete - bár van javulás, azért messze van még az egyenjogúság, amiért Midge kiáll és dolgozik.

Azért is jár a pont az íróknak, ahogy a zsidó témát beemelik. Egyszerre paródia és humorosan mutatják, egyszerre életképszerű is. Mit szenved Joel, hogy az apjának elmondja, merre tart Mei-jel a kapcsolata. (Én különben ellendrukker vagyok, és roppant jól szórakoztam azon, amikor Midge megjegyzéséből tudatosult a nőben, hogy Joellel család is jár, van már két gyereke, akik az ő életének is részei lesznek. Azt az arckifejezést...) De említhetném, amikor a musical kritikát írta Abe.

Jó a sorozat, mert tele van emlékezetes karakterekkel, és jó színészek játsszák őket. Rachel Brosnahan továbbra is bájos, tehetséges és vérbeli komika. De, akit még ki kell emelnem, Marin Hinkle (Rose) és Tony Shalhoub (Abe). Lopták a jeleneteket és sokat nevettem rajtuk.

A külcsín is szuper. Az a sok gyönyörű ruha...

De idő telik, és megvolt a rajongás.

Amit ma még elkezdtem: A besúgó. Magyar tartalom az HBO-n.

Egyelőre másfél részen vagyok túl, de ha az írásra kijelölt időm letelik, még a 2. részt végignézem. Még nem győzött meg, de fantáziát látok benne.

A téma szerencsére nekem már csak a történelem könyvekből és A tanúból ismerős. Kommunista rendszer, mindenki besúg mindenkit, bár már közeledünk a rendszerváltás felé, és megjelennek az elégedetlen hangok. Hősünk, Gergő kivételesen jó sakkozó, és végre mehet egyetemre. Csak éppen az öccse súlyos beteg, és az állam csak akkor biztosítja a gyógyszerét, ha Gergő beépül egy kollégiumi társa, Száva körébe és jelent róla.

Azok a pontok tetszettek benne, amiket a mára át tudok értelmezni. Tanórán, amikor arról beszélnek, hogy miért kompország Magyarország. Vagy, Száva beszéde, amit nagyon könnyen a mai politikai helyzetre is át tudunk értelmezni. Én bírom, amikor történelmi filmet, ok, most sorozatot nézek, de megtalálom a pontjait, ami a máról mond el dolgokat.

Roppant nagy az odafigyelés, hogy látszatra megjelenítsék a szocialista realizmust. Az a sok régi, leharcolt szoci kocsi... De a tipikus szocialista épületeket is mondhatnám, amiket előszeretettel vágnak be. Itt megjegyezném, hogy lehetne változatosabban, mert 5 épületből 4 ugyanaz. De a zenék, a ruházkodás is mind koridéző. Érezni a beletett munkát.

A pénzt meg azon is, hogy milyen színészek kaptak szerepeket benne. Hogy csak a két legismertebb kiemeljem: Thuróczy Szabolcs játssza a tartótisztet, míg Mácsai Pál a Kossuth-díjas írót, akinek a lánya a célszeméllyel jár. Ismertem fel mást is, Gergő szobatársa pl. A tanár egyik diákja.

Egyelőre még nincsenek kedvenc szereplőim. Gergő olyan kis szerencsétlennek tűnik, bár a második részben villant olyasmit, hogy mégsem lesz ő annyira elveszett. Száva nézeteivel tudok azonosulni, de magánemberként nem szívlelem. Ahogy Katával bánik... Éppen csak a bunkó nincs a kezében, hogy behúzza a barlangba.

Az alapokat lerakták, építik a szereplőket és a kor hangulata látványban megvan. Majd várom, merre tovább.

Idő vége, 22:00, szóval, búcsúzom.

Családi titkos, nyomozós, múlt felszínre kerülős.

Andrea az anyjával ebédelt, amikor váratlan dolog történt. Az étterembe bejött egy fiatalember, lövöldözni kezdett és egy ponton Andrea került a célkeresztjébe. Az anyja áll elé, és végez a férfival. A sajtó felkapja az ügyet, de valami más is történik. Az anyjára támadnak éjjel, Andrea leüti a támadót. Majd Laura elküldi a lányát, meneküljön – és Andrea nem érti, mitől félti az anyja vagy mi folyik körötte. Elkezdi az anyja életének nyomait összerakni, és egyre inkább rádöbben, hogy Laura valaki teljesen más, mint aminek gondolta. A neve sem a sajátja, és egy gazdag család lánya. A múltban kemény dolgokon ment át, és még mindig sok a családi titok, amiről eddig semmit nem tudott az egyetlen gyerekeként sem. Miközben Laura is ténykedni kezd, hogy a lányát biztonságban tartsa, Andrea egyre több mindent kiderít.

Kezdjük talán azzal, hogy a történet alapja egy Karin Slaughter regény. Magyarul is megjelent, olvastam is, mi több, még szerettem is. Így most értetlenül az előtt, hogy miért is nem vagyok kibékülve a belőle készült sorozattal.

Az egyik talán, hogy a regényben kedveltem Jane/Laura karakterét. A sorozatban viszont se a jelenbéli, se a múltbéli énje nem volt számomra szimpatikus. Ahogy néztem a sorozatot, két dolog ötlött fel bennem: hogy milyen borzalmas ötlet volt minden előzetes információ nélkül elküldi a lányát. Minden konfliktus megelőzhető lett volna, ha kicsit többet mond neki. Így alapból elvesztette Andrea bizalmát és futották a fölösleges köröket meg elbeszéltek egymás mellett. A másik, hogy mennyire rühellem, amikor valaki nem fizet meg a bűneiért. A sorozat végére abszolút úgy éreztem, hogy ő is megérdemelné, hogy kapjon egy cellát a börtönben.

Gondom volt azzal is, hogy Bella Heathcote nagyon ellenszenvessé tette számomra Andy alakját. Elvileg 30 éves felnőtt nő, de gyerekes és a színészi játék erre rátesz nem egy lapáttal. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire nem szerettem, ahogy ábrázolták a sorozatban. Tudom, divat a lenőtt hajfestés, de komolyan ez tetszik valakinek? Amikor a szőke tincsek alatt sötétlik a haja? Szerintem simán igénytelen. Próbáltam volna a történetre figyelni, összerakni a darabokat a szereplőkkel, de rendszeresen jöttek olyan beállások és képek, amelyek kizökkentettek. Amikor pl. a régi házvezetőnő megdicséri Andy-t az anyjának, nekem meg az jutott eszembe, hogy a nyomába sem ér annak, amilyen Jane volt fiatalabb korában is.

A múlt volt, ami sokkal jobban le tudott kötni. Izgalmasabb történet, érdekesebb karakterek. Bár Toni Collette szerintem remek színésznő, sokkal jobb volt Jane figurája, amíg Jessica Barden játszotta a fiatal éveiben. A Kelet többször is eszembe jutott, az is nagyon le tudott kötni, itt is érdekesebb volt a majdnem terrorista csoportba oltott családi dráma története, mint Andrea nyomozása később.

Talán ez az egyik, ami miatt annyira nem esett jól ez a sorozat. A jelenben játszódó történetszál mozgalmas, vannak fordulatok, de a nagyját teljesen feleslegesnek éreztem és nincs is olyan vége, amit megnyugtatónak mondanék. Sok fölösleges kör, meg valahogy össze se áll rendesen.

Thriller, a színészeknek kellene eladni. Nem látványelemet kell várni, nincs is benne. Collette igyekszik, Heathcote nagyon nem tetszett. Mivel ők vannak a középpontban, az is lehúzta nekem, hogy az egyiknek a szerepe, a másiknak meg már a megjelenése se tetszett.

Nem is keresek több indokot, simán maradok annál, hogy érdemesebb a könyvet elolvasni.

5/3 az egy dolog, hogy irritált a lányt játszó színésznő. Az is, hogy a regényből nagyon ismerős a sztori. De a vége se tetszett.

Középiskolás, párkapcsolati gondos, baráti körös.

Jack és Lynette kapcsolata váratlanul ér véget, de a férfi meglepően gyorsan túlteszi magát a szakításon. Az életébe lép Shayla, és az emelt biológia csoport újfent adhatja a tippeket, hogyan működhet a kapcsolat – pl. érdemes megfogadni, amikor azt mondják, ne erőltesse, hogy Shayla vigye magával egy régi barátjával tartott ebédre. Ugyanakkor néha a srácok féltése okoz kínoz perceket: mint amikor rájönnek, és Jacknek is elmondják, hogy Shayla a pszichológusa tanácsára nem dobta a harmadik randi után Jacket, ahogy különben a kapcsolataiban szokta. A srácok szerelmi történeteket is írnak a tanáraikról, de sorozat gyártásába is belekezdenek egy nyomozni akaró titkárnőről. Közben Durbin álruhában jár az iskolában, vagy éppen Helen szerelmi bánatát igyekeznek oldani.

Eljutottam arra a pontra, hogy elköszönjek a sorozattól. Már az előző évaddal is voltak bajaim, de ott még a Lynette – Jack páros kedvéért kitartottam. Azzal volt íve, Jack miért kezdi otthon érezni magát és letenni a nagy visszatérésről.

Most viszont ment a nő, és az új kapcsolat nem olyan röghöz kötött nőhöz fűzi, hogy az indokolná, miért értek véget Jack tervei. Most simán elvan azzal, hogy megtartja az emelt biológiát – persze, továbbra sem tanít – és egyre több barátra tesz szert.

Érzelmileg, életvitelben nagyon sokat fejlődik Jack, és ezt nem szeretem nézni. Amikor a végén az lesz a nagy esemény, amire használhatja az anyjától kapott tollat, hogy a keresztapja lesz az egyik tanárnő babájának és aláírja a papírokat, komolyan nem értettem, hova lett a régi Jack. Aki morcos volt, ki nem állhatta a kollégáit és a gyerekeket. Már szinte teljesen beilleszkedett és normális lett – ha elkezdene tanítani is, már nem is lenne semmi, amivel kilógna a sorból.

Nincs az évadban olyan átívelő szál sem, ami összetartaná az egészet. Érezni is, hogy csak szétesik minden és a készítők igyekeznek valamivel feldobni az évadot. Most éppen érdekes szemszögből megfogott részekkel és más nézőpontokkal kísérleteztek. A zárásban pl. az a már emlegetett toll volt, akinek követtük a nézőpontját.

Egyre jobban idegesít az is, hogy az évadok miatt kénytelenek cserélni a srácokat és ez simán zavart okoz a teremben. Vannak a végig jelen levők, akikre leginkább építenek. Mint Sarika vagy Heather. Az újaknak idén múltat próbáltak írni – pl. visszatekintésben látjuk, hogy az egyiknek titkos viszonya volt Sarikával. Szintén zavar, hogy egy-egy színészen nagyon látni, hogy teljesen kinőtt abból, hogy tinédzsert játsszon. Dan, aki továbbra is az egyetlen menő diák a bioszos lúzerek között, már egyetemistának is idősnek tűnne, nem hogy középiskolásnak.

A srácok sorozata, a gyilkossági ügyeket megoldó titkárnővel is úgy pocsék, ahogy van. Sajnos, többször is mutatják, van rész, ami arra épül és egyszerűen borzalmas. Még paródiának is eltúlzott és az sem tesz jót neki, hogy Heather játssza benne a főszerepet. Pszichopata gyilkosnak hitelesebb lenne.

Ahogy belegondolok, már szinte csak azt tudom sorolni, hogy ki hogyan és mivel idegesít egyre jobban. A mellékszereplők, maga Jack, a srácok – ha jól tudom, ezzel az évaddal a csatorna is elkaszálta a sorozatot. Meg tudom érteni.

AP Bio – 5/2 hiányzott egy központi téma, és nem szeretem, hogy Jack ennyire beilleszkedett. Hol a kiugrási terve?

Színpadi műsort elkészítő, zenés, állatos.

Buster vezeti a színházat, a tehetségkutató legtöbb felfedezettje nála maradt és együtt készítenek darabokat. A nagy álmuk, hogy a nagyvárosban is megmutathassák, mire képesek. Első lépésben Suki Lane nézi meg a műsort, de nem aratnak sikert: vidéken megfelelnek és aranyosak, de nagyszínpadon kevesek lennének. Buster egy kis noszogatásra úgy dönt, mégis megpróbálkoznak, és egyből a főnöknek vezetik fel az ötletüket. Belopódznak Jimmy Crystal meghallgatására, ahol Gunter sci-fi musical ötletét rögtönözve előadják, és egy tévedés miatt Crystal azt hiszi, a visszavonult rocksztár, Clay Calloway is fellép velük – így megkapják az engedélyt. Készül a díszlet, írják a darabot, de akadnak problémák: Crystal elkényeztetett lánya szerepelni akar, és egyből Rosita helyét, a főszerepet akarja. Clay pedig teljesen elvonult a világtól, és a közeledési kísérleteiket erőszakosan hárítja el.

Az Illumination meséit meg lehet ismerni arról, hogy ők a cuki állatokban utaznak. Vagy, ha nem állat, valami házi kedvenc – vagy minek nevezzem a minyonokat… De, visszatérve, humoros és kedves történeteket készítenek, általában benne valamilyen édes állattal.

Az Énekelj! elég sikeres lett ahhoz, hogy 2. részt is készítsenek hozzá. A történetet nem vitték túlzásba, de az nem is a stúdió erőssége. Ha valaki olyan mesét akar, amiben érdekesebb a cselekmény és a gyerekek kapnak tanulságot is, Pixar/Disney/DreamWorks mesét kell választani. Itt egy nagyon egyszerű konfliktus és cselekmény van: készül a darab, próbálnak, találkozót igyekeznek összehozni az oroszlán rocksztárral.

Amiben erősek, az a cuki faktor, a zenék és az egésznek a nagyon happy hangulata. Olyan színes és boldog az egész, hogy depresszió ellen felírható. Nekem sok is volt kissé az egésznek a milyensége. Túl van tolva a hangulat és a zenék is.

Az elsőben plusz volt, hogy milyen sztárok is beszálltak, énekeltek és szinkronizáltak. Taron Egerton itt pl. Johnny gorilla hangjaként már a Rocketman előtt bemutathatta, mit tud kezdeni egy Elton John dallal. Mindenki vissza is tért, és olyan hangokkal egészültek ki, mint Halsey, Chelsea Peretti, rockkirálynak meg megnyerték Bonót. Alapvetően mindenki kap egy nagy dalt, ami az ő karakterére épül: pl. Egerton Coldplay-dalt kapott, Witherspoon meg Ariana Grande slágert. Van tehát egy elmozdulás az időben frissebb, új popdalok felé. Másrészt, az egyéb jeleneteket is telepakolták zenékkel, ilyen-olyan utalásokkal tele. Ez volt már sok. Pl. amikor Crystal meghallgatására mennek be álcában, egy kis kocsival haladnak át az épületen, miközben Billie Eilish: Bad Guy szól, aminek a klippjéből ismerős lehet a kicsi kocsival autókázás. A háttérben menő dalokkal simán megduplázták a filmben szereplő dalok számát.

A külcsín kifogástalan. Az állatok aranyosak – Crystal válik a történet végére a rosszfiúvá, de hogy milyen gyönyörű, hófehér farkasként ábrázolták… Lehet, hogy ő a történet rossza, de plüssben az ő alakja is nagyon gyerekbarát és szép lenne. Hozzá jön, hogy milyen jól mozognak, milyen jó nézni a mesét. Johnny táncos jelenetei, a színházban az űr megjelenítése, vagy éppen a kis takarítók közös tánca. (El nem tudom képzelni, milyen állatok. Rágcsálók, vagy kicsi majmok?)

A kritika nem volt vele túl kedves, azt emelték ki, hogy kb. ugyanaz, mint az első is volt. A zenéje viszont slágerlistás lett, és 2021-ben ez a mese volt a legjobban megtérülő mese a mozikban.

Folytatásról még nincs hír, de jól tudjuk: egy sikermeséből gyorsan lesz trilógia.

Énekelj! 2. – 5/4 látványra szép, az állatok cuki faktora magas és színes, zenés, boldog – csak túltolt.

Halálesetet felderítő, kapcsolatot kezdő, új lakást belakó.

Jane szörnyű időszakon van túl. A kislánya elhalt a méhében, majd meg kellett szülnie a halott gyermeket. A munkahelyére nem tudják visszavenni, a szülési szabadságra felvett helyettesét nem tehetik ki. A nő még gyászol is, és a kórház állításai, melyek szerint sem ők, sem Jane nem tehetett volna többet, sem elfogadható a számára. Valamit változtatnia kell, és a lakása lesz a kiválasztott. Egy hirdetésben alacsony áron lát egy fantasztikus lakásbérlési lehetőséget. A tervező a minimalista stílus híve, alig lehet valamit bevinni, szigorú szabályok vannak a viselkedésére és az okos ház rendszeresen teszteli is a nőt. A kiválasztás is többkörös: a tervező (Edward) kérdőívek és személyes elbeszélgetés után dönt, ki lakhat a házban. Jane bekerül, és Edward mást is felkínál neki: egy minimalista viszony lehetőségét. Jane belemegy, és miközben egyre jobban beleszeret a férfiba, nyomozni kezd az előző lakó halála után, aki nem csak fizikailag hasonlít rá, de Edwarddal is viszonya volt.

Ha csak a készítőket nézem, akkor papíron ennek sikeres és jó sorozatnak kellene lennie. Az eredeti regényt jegyző J.P. Delaney felügyelte, producerként részt vett a készítésben. A Killing Eve egyik rendezője hozta össze a 4 részt. A stáb is korrekt. Mégis, inkább kellemetlen élmény volt, mint olyan sorozat, amit lenne kedvem újra megnézni.

A történet jól tudja hozni, amit a regény is. Az teszi érdekessé, hogy a két nő története párhuzamosan fut, noha az egyik már a múlt – mégis, a jelen főszereplőjével együtt tudjuk meg mi is a részleteket, és van benne meglepetés annak ellenére, hogy a végjátékot ismerjük: Emma halott. De itt az a kérdés, hogyan és miért.

Megvan a párhuzam a két történet között, és vezetik is a nézőt, mikor kire gyanakodjon. Az kissé sajnálatos, hogy annyira kevés a szereplő, hogy nincs sok lehetőség, ki volt a gyilkos (2 fő jöhet szóba) vagy baleset történt. Nem lehetett nagyon bonyolítani, és volt is olyan érzésem a végén, hogy ezt lehetett várni. Nem csak azért, mert olvastam is a regényt. Az a plusz fordulat, ami a regényben meg tudott lepni, itt különben nagyon unalmasra sikerült és olyan semmilyen lett. Nem volt olyan érzetem a végén, hogy ez meglepő és ötletes lett volna.

Külsőségekben a ház az, amit érdemes kiemelni. Egy plusz hangulati elem, hogy mennyire minimalista és milyen félelmetes, ahogy a ház rendszerei folyamatosan megfigyelnek, mintha tesztelnének is. Külsőre, a belső terei is megkapóra sikerültek. Elérték vele azt, hogy fokozza azt a nyomasztó, egyre paranoiásabb hangulatot, ami Jane körül terjedni kezd.

Elszórakoztattam magam azzal is, hogy a két hősnő ruhatárát nézegettem. Emma közönségesebb, szexi ruhákat kapott, míg Jane sokkal elegánsabb, de szép ruhatárral büszkélkedhetett.

Ha már a két színésznő – volt a koncepcióban egy elem, ami kifejezetten idegesített. Fontos elem, hogy a két nő hasonlít. Jelentősége van a cselekményben, a történtekben, Edward részéről mondhatni az az alapja mindennek. Van egy rész a filmen, amikor ledöbbennek, hogy Jane és Emma mennyire egyformák. A viccelődés gyorsan elhal, hogy barna szem és bőr, göndör haj – tulajdonképpen a rassz jellemzője csak a közös. Pedig, de. Számomra annyi volt csak a hasonlóság, hogy mindketten afroamerikai, göndör hajú nők. Még a testalkatuk is más.

Pedig Gugu Mbatha-Raw szimpatikus színésznő, Oyelowo is karakteres színész. Nem rossz ez a casting, de tényleg találhattak volna olyan színésznőt, aki nem csak annyiban hasonlít, hogy neki is göndör a haja.

Sok tekintetben korrekt, de hiányoltam azt a meglepetést a végén, amit a regény nyújtott.

The Girl Before – 5/3 a ház hatásosabb, mint a színésznők közti (nem) hasonlatosság. A történet kissé lassú, de azért lekötött.

Szélhámos testvéres, átverésbe kezdő, bosszút álló.

Micah és Rachel ikrek, akik túl korán vesztették el a szüleiket. 2 évesek voltak, amikor az apjuk elhagyta a családot, még a nevét sem tudják. Az anyjuk hamarosan öngyilkos lett és a két kisgyereknek magának kellett boldogulnia. Lopni és szélhámoskodni kezdtek, a vallásos átverésekre szakosodott Frank lett a mesterük. Most gyorsan kell sok pénz nekik: Micah rossz emberektől kért kölcsön, és egy lehetséges balek akad ilyen rövid időn belül. Ben egy szörnyű balesetben vesztette el a kislányát, a házassága szétesett és hírhedt már arról, hogy Istent keresi, meg akarja tudni, miért. Milliomos, aki a pénzét otthon tartja. A régi csapat összeáll és felajánlanak egy esélyt Bennek, hogy beszéljen Istennel. Nem pénzt akarnak, a birtokra bejutni. Amíg Frank szóval tartja a férfit, ők megkeresnék a széfet. Ám Rachel mélyen együttérez a férfival, nem szívesen veri át. Micah azonban tartogat még egy leleplezést.

Könnyed esti filmet kerestem, a sok életrajzi dráma és mélyebb női karakter után egy kis lazítást. Nem is Oscar-jelölt filmről van szó, ez sokkal inkább tévés késő esti műsorsávba illő vígjáték vagy valami hasonló.

Az alapötlet jó komédia alap: átverni egy embert, hogy valóban Istennel beszél. Mit találnak ki, hogyan valósítják meg a trükköket? Érdekes, hogy néha a legegyszerűbbek a leghatásosabbak. Pl. pont a szónoki kérdés idején engednek fel galambokat, amelyek Bennek úgy tűnnek, mintha a semmiből érkeztek volna. Sajnáltam is, hogy nem ez a fele van sokkal jobban kidolgozva a filmnek – alig pár trükk kerül elő, és nem is azt mutatják be, hogy készültek el mindennel. Egyszer összeülnek gondolkodni, a folyamatot nem látjuk, csak a már gördülékeny akciót.

Maga a film sem hosszú, az ikreknek kevés idejük van, és ettől összecsapottnak is hat a történet. Talán 2-3 találkozás van Istennel és már meg is kapjuk a nagy csavart, ami pár dolgot átértelmez. Átverős filmhez képest vérszegény ez a vonal, és nehéz is elhinni, hogy milliókat el tudnak vinni ilyen kevés befektetett munkával. Pláne, hogy a végére már inkább rablásnak tűnik, mint rendes átverésnek, hála Micah kétes hitelezőjének.

Addig egy fura komédia. Maga az alaphelyzet lehetne vicces, de nagyon hamar más irányba mennek el. Az lesz kiemelve, hogy Rachel sajnálja Bent és Micah mindig talál valamit, amiért nem lehet kiszállni az átverésből. Lépésenként derül ki, miért olyan kifordult Ben – sokáig csak azt tudjuk, hogy Istenre mérges és számon akarja kérni. Addig viccesek a dolgai, amíg nem tudjuk, honnan ered a mérge. Az már tragikusabbá színezi.

Majd, Micah is felfedi, hogy mi van a történet mögött. Mert nem olyan véletlen, hogy pont Ben lesz az, akit ennyire át akar verni. Így utólag van benne egy jelenet, amit nagyon másként tudok nézni. Rachel felteszi a kérdést, hogy Micah elképzelte-e, milyen lett volna az életük, ha az apja nem hagyja el őket vagy megkeresi őket. Micah nagyon konkrét választ ad, nem véletlenül. Már akkor fura volt, így már értem is. Ez elég meglepő volt, van benne plusz, bár logikailag így sok mindent tesz utólag értelmetlenné. (Vagy Micah sokkal mélyebben tervezett mindent, mint amit a film mutat. Gonosz/bosszút álló zseni a srác?)

Nem eléggé dráma, nem is vicces film. Az, hogy mik derülnek ki, akár az ikrekről, akár Benről, megkeserítik. A vége különösen zavar, bár valamilyen szinten mindenki megkapja a happy endet. Értem, de akkor is fura egy-egy megoldás.

Azzal is kissé gondom volt, hogy kiket és hogyan akar szimpatikussá tenni a film. Gyakran pont az volt a számomra ellenszenves, akit a film logikája szerint kedvelnem kellett volna. Ahogy Rachel szenved a szélhámos énje és a maga jó kislányos viselkedése között, nekem visszás volt. Ahogy Micah démoni tétele sem az igazi: én át tudtam érezni, hogy miért és így áll bosszút. (Bár azt nem értettem, az ikrek közti kapocs miért szakad ilyen könnyen.)

Kivitelben olcsó film. Kevés a helyszín, és ahogy már említettem is, minél egyszerűbb eszközökkel trükköztek, pl. galambok felengedése. Nincs látványelem. Sajnos, komédia sincs, ami miatt ne hiányzott volna valami néznivaló.

A színészek között egy számomra ismertebb volt. Alan Tudyk, aki az Istent kereső milliomost játssza. Jól áll neki a karakter, az a különc az alap, amit a sorozatában is hoz. A többiek inkább eye candy alapon kerültek be. Az ikrek pl. a film nagy részében titokzatosan néznek maguk elé – Rachel meg szenved, Micah meg dühös-forma.

Összességében többet vártam a filmtől, de egyszer  meg lehetett nézni.

Istent játszva – 5/3,5 az alapötlet vicces, a végén a csavar is ül, de valahogy menet közben szétesett. Se nem megható, se nem vicces.

Házasságot bemutató, karriert fenntartó, humoristás.

Lucille Ball humorista volt, tehetséges színésznő, a nagy áttörés előtt. A sármos, kubai származású zenészt, Desi Arnazt el is bűvöli, hogy Lucille nem omlik a lábai elé. A szerelemből házasság lesz, majd Lucille a rádióműsora után a tévés felkérést is megkapja – viszi magával a férjét is. Az I love Lucy váratlanul nagy sikert arat, és sztárrá teszi a szereplőket. Lucille keményen megdolgozik a műsor sikeréért, folyamatosan fejleszti a részeket – közben vívnia kell a maga harcait is. Amikor teherbe esik, a történetbe akarja íratni a gyermekáldást, amit a stúdió nagyon meg akar akadályozni. Botrány készül abból is, hogy a nagyapja iránti tiszteletből szinte kamaszként egyszer beikszelte egy szavazólapon, hogy kommunistának tartja magát. A házassága kapcsán is merülnek fel gondok: Desi egyre több időt tölt a hajóján és cikkeznek arról, hogy csalja a feleségét.

Ezt se gondoltam volna, amikor nézni kezdtem a filmet. Miközben azért más, de nagyon sok mindenben egyezik ez a film a The Eyes of Tammy Faye cíművel. Furcsa, de ezt tartom a jobb filmnek, mégis a Tammy Faye tetszett jobban.

Az első, hogy mindkettő egy valós történet alapján készült. A Being the Ricardos pedig izgalmasan meséli el a történetet, tulajdonképpen éveket vesz át, de úgy, mintha csak pár nap történését látnánk. Ez egyszerre volt izgalmas és érdekes, de nagyon zavarba ejtő is. Nem egyszer kapkodtam a fejem, hogy most mi is történt? Vegyük csak Lucille terhességét! Az egyik jelenetben még a vezetőséget próbálják zsarolni, hogy bekerüljön a műsorba, majd Desi egy kislányt ringat az éjjel? Fogtam magam, neten olvastam Lucille Ball életéről, úgy már rendben voltak a dolgok. De előtte nem állt össze. Nekem már az I love Lucy is csak annyit mond, hogy régen volt egy ilyen című, nagyon sikeres műsor, amit a WandaVision is alapnak használt – pedig ide kell a háttérismeret.

Mindkettő olyan nőket tesz a középpontba, akik nagyon sikeresek voltak a tévé világában. Lucille a jobb karakter. Ő egy nagyon tehetséges és értelmes személyiség. Kifejezetten szerettem az olyan jeleneteket, amikor a fejében összeáll, hogyan kellene egy jelenetnek kinéznie, és aztán nekiáll megvalósítani. Rengeteg jó dolgot el lehet róla mondani, sok tekintetben nagyon modern nő, de van egy nagy gyengéje. Az otthon utáni vágya, amiért hoz kompromisszumokat. De ő nem egy naiva, mint Tammy Faye. Ő rájön a dolgokra, felelősségre vonja a férjét és lép. Sokkal inkább nőideál, mint a másik film hősnője.

Társadalmilag is sokkal több mindent sikerül elmondani. Benne van a korszak, amikor Amerika a kommunistákat üldözte. Benne van, hogy milyen volt a nőideál és ennek hogyan igyekeztek megfelelni, miközben modernebbé is igyekeztek tenni a nőképet.

Sok jó színész van a filmben, és több jó alakítás is. Nem véletlen, hogy 3 színész is megkapta az Oscar-jelölést. Kidman a hangjával csodákra képes, Javier Bardem nagyon érzi a kubai szívtipró sármját, J.K. Simmons meg stílusosan hozza a kiábrándult mellékszereplőt. Csak, Kidman arca. Néha le a kalappal a sminkes előtt, de nem mindig. Néha annyira műnek hat Kidman arca, mintha nem is bőre lenne, hanem plasztik baba lett volna.

Megvan a film hangulata, látványban is igyekszik hozni a korszakot. Bár az eredeti sorozatot nem láttam, de simán el tudom hinni, hogy újrajátszották és megjelenítették az eredetit.

Vállalható film, több is tud lenni, mint a házaspár története – egy nőé, egy műsoré, egy korszaké. Ha az a pár dolog nincs, ami zavart, szerethettem is volna.

Being the Ricardos – 5/3,5 egy történetbe beleépítettek egy egész kapcsolatot és karriert, de háttérismeret nélkül elveszni benne. Kidman sminkje… hát…

Házasságos, prédikátori munkát végző, vagyont szerző.

A kis Tammy szeretett volna a családjával templomba menni, de neki tilos volt. Az anyja elvált asszony volt. Tammy apja más férfi volt, mint a testvéreinek, és anyja rejtegette a lányt, aki miatt kinézték a hívek. Egy alkalommal Tammy besétált, isteni látomást kapott és ettől kezdve ő is járhatott a többiekkel, az életét is annak szentelte, hogy terjessze a hitet. A főiskolán ismerkedett meg a jóképű, nagydumás Jimmel, aki felvetette, hogy ne is várják meg a diplomát: Tammy énekel, ő prédikál és gyülekezetük lesz. Mire feleszmélnek, már a tévében is benne vannak, és közismert, szeretett házaspár lettek, akik a vallás mellett mindenféle terméket is árulnak a saját csatornájukon. A vagyon azonban több mindent kikezd: a kapcsolatukat éppen annyira, mint a jellemüket.

Az alapok: a film igaz történetet dolgoz fel, és ezt nem is titkolja. Egyeznek a nevek is, nem is próbálnak úgy tenni, mintha kitalált történet lenne. Az USA-ban ismert történet is, azért nekünk inkább újdonságként hat. (Mondjuk, van egy 1 évadot megélt tévés szappan, ami szintén ezen alapulhatott, mert egyeznek az alapok. A vallásos csatorna, a pénzügyi bukás, csak több szappannal.)

A történet követi a megtörtént esetet, és Tammy Faye kerül a középpontjába. Megvannak az élete csúcspontjai és a hite, ami végig elkíséri a nőt. Valahol durva, hogy nézőként mennyivel jobban lehet érzékelni a válságot, mint amit a nő megél. Bennem fel is merült, hogy tényleg ennyire naiv és hiszékeny volt, vagy direkt volt vak, hogy ne kelljen a cég és a házassága problémás részeivel foglalkoznia? Hallotta, hogy gond van a pénz miatt, és nem véletlenül rángatta be Jim adományokért könyörögni. Klasszikus piramisjáték: kér még többet, hogy a korábbi adósságokat törleszd és csak költ, költ, semmit nem forgat vissza.

Azt is lehetne elemezni, hogy mennyi mindent nyelt le a kapcsolatban. Amikor a férje a többiekkel gúnyolódik rajta, kineveti a háta mögött és kicsit sem védi meg, mit tesz? Elfojtja a zokogását, és úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. A szenvedély hamar elszáll, és nem is értem, a kisfiúkat hogyan hozták össze, ha amikor a nő már második gyereket akart, olyan panaszai voltak, hogy Jim hónapok óta nem fekszik le vele. A szülés után is az a megcsalás miatt kiakadt jelenet…

A film áldozatnak állítja be a nőt, és azt az elvet követi, hogy tényleg ennyire hiszékeny és vak. Jim, akit mindenért okol: a válásért, a cég csalásba keveréséért. Nem is tetszett ez az egyoldalúság. Nekem szimpatikusabb tudott volna lenni egy tudatosan félrenéző, a látszatot őrző nő, mint egy ilyen naiva, akit rendkívül ostobává tesz a hiszékenység. Balek lesz tőle, és nem sajnálni szoktam őket, hanem idegesítenek.

Kívülről látni, mi hova tart és részletesen el is mesélnek mindent, de meg nem tudnak lepni. (Nem is lehetett cél, máshol ez közismert történet.)

Nem véletlen, hogy a smink és a legjobb színésznő kategóriában van Oscar-jelölésük is. Már ezekben a kategóriákban jó pár díjat bezsebeltek, és valóban döbbenetes, ahogy életre keltették a történet szereplőit. A frizurák, a smink – egy más korszakba mentünk vissza, és sikerült egyensúlyt találni: levették az eredeti külcsínt, és csak majdnem tűnik el alatta a színész. Chastain nem csak a smink miatt lett Tammy, hozza azt a hívő naivát, ami nagyon az agyamra tudott menni – de ilyennek kellett lennie.

Nem lesz egy sokszor újranézős film, de egyszer érdekesnek találtam.

The Eyes of Tammy Faye – 5/4 Chastain fizikailag, játékban nagyon átlényegül, íve van a sztorinak – de gyötör, hogy lehet ennyire naiv valaki?

• Kivándorlók - svéd/dán/norvég/új-zélandi történelmi dráma
• A rosszfiúk - amerikai mese
• Licorice Pizza - amerikai dramedy

Mivel az Oscar-jelölteket kezdtem el pótolni, adná magát, hogy Anderson pizzáját ajánlgassam, de pont az a film a jelöltek között, ami legkevésbé tud érdekelni. Inkább Tammy Faye szemeibe merülök majd a héten. A heti újdonságok között meg a bűnöző állatok meg akarnak javulni projekt tetszik legjobban.

Véres, természetfeletti képességes, fekete humoros.

A férfi munkája egyszerű volt: tesztelni a képességgel bíró babákat, képesek-e a társadalomban nem kárt okozni a képességükkel. Egy kislány, akinek a szeméből lézer jött, a szívéhez nőtt. Ám a babát megsemmisítésre ítélik, amit a férfi nem képes hagyni. (Laser Baby’s Day Out) Kísérletek a szuperszérum más felhasználására: erősen képzeld el, milyen akarsz lenni és megváltozik a külsőd. Átlag Boyd fel akarja szedni a szomszéd lányt, álompasivá lényegül és a krémmel sztárok lesznek – de ezzel együtt valami mást elvesztenek. (Boyd in 3D) Új lány a suliban, a barátkozás címén a többiek csak kihasználják. Amikor megiszik egy adagot a szérumból, váratlan helyről kap új barátot, akit meg is kell védenie Deeptől. (BFFs) Homelander csatlakozik a Hetekhez, tele reménnyel és a világ megmentésére szőtt tervekkel, bár nem bánná, ha közben a legnagyobb hősként is imádnák. Egy kisiklott akció és Noir megtanítja, hogyan kaphatja mindezt meg. (One Plus One Equals Two)

A The Boys univerzum is formálódik már. Eleve, képregénynek indult, és már fut belőle egy nagyon sikeres sorozat. (Új évad hamarosan.) Már tudható, hogy kap spin-off sorozatot is, és érkezett egy animációs széria is.

Ugyan a Diabolical el van különítve az anyasorozattól, csak az univerzum egyezik, azért van egy-egy pontja, amivel kapcsolódik. Nem egy színész az animációban is hangját adta a karakterének: Chase Crawford (Deep), Elisabeth Shue (Madelyn), meg talán a legnagyobb fogás, Antony Starr (Homelander). Érdekes, hogy az antihősök, és nem a fiúk – Hughie és Billy is feltűnik egy részben, de őket más színészek szólaltatták meg.

Egy rész azonban van, ami része a sorozatnak is, és elfogadják annak előzményeket: az utolsó, amelyben bemutatják, hogy Homelander, aki tényleg az a hős akart lenni, akinek mindenki gondolja, hogyan vált antihőssé, aki csak látszatra az a hős, valójában pszichopata gyilkos. Az is talán a legerősebb epizód, gondosan építi ezt a megosztó karaktert. Olyan könnyű lenne utálni, de nem véletlenül ilyen nyomorult. Egy-egy ponton, itt is, tudom sajnálni. És még jobban alá van húzva, hogy miért akartak a fiának normális gyerekkort adni, nehogy még egy Homelander váljon belőle.

A 8 epizód mind külön történet, egy véres poénra kihegyezve. Antológiaként is simán nézhető, de darálni is jól lehet. Akad benne jobb is, rosszabb is. Van, amibe simán bele tudok magyarázni társadalomkritikát is: az emberi testből kiszakadt, életre kelt rák, mi elpusztítja a természetet és felzabálja az erdő állatait? Maga az emberiség, aki a Földet pusztítja minden állattal. Nem egyben fel lehet ismerni más műsorokat, csak véresen és fekete humorral: a baba kimenőnapja tisztára a Szabadnapos baba. A kamaszok, akiket meg elhagytak a szüleik, mert haszontalan vagy undorító képességeket kaptak és bosszúra indulnak? Red Band Society.

Néhol nekem már túl gonosz is a sorozat. Az alapszériában is vannak ilyen húzások – a bálnát még mindig nagyon sajnálom –, de itt ez az alap. Jó sok vér, jó sok gyilkos képtelenség, ami részről részre fokozódik.

A grafika sem éppen szép, de a sok vér és halál mellett el bírom nézni, hogy nem éppen Pixar minőségben pörögnek az események.

Vagyok annyira elvakult The Boys néző, hogy elnéztem ezt is, de azért ez egy gyengébb antológia. Túl szélsőséges és van az a pont, ahol már valami undorító és nem vicces. Itt elérték ezt a határt és át is lépték.

The Boys Presents: Diabolical – 5/3 pont arra erősít rá, ami néha az alap sorozatban is sok volt nekem: a túlságosan sötét és gonosz humorra, de a zárásért megérte megnézni.