Minden napra egy film

Minden napra egy film

Mrs. Maisel és egy besúgó

2022. április 01. - BBerni86

Merengtem. Kicsit kezdtem unni, ahogy írok a filmekről és sorozatokról. Eljutottam arra a pontra, hogy gyakran nem is akarok megnézni valamit, de gyorsan mégiscsak benyomom a napi programba, mert kell egy film, egy sorozat, amiről írhatok. Sorozatok esetében meg gyötrődhetek azon, ha egy évadon tekintek végig, egyes jellegtelenebb szériákból alig emlékszem valamire.

Így kipróbálok valami mást. Napló felé közelítem a posztokat. Elmesélem, aznap éppen mit néztem, vagy ha semmit, akkor azt. Mondjuk, evés közben mindig megy mellettem egy sorozatrész, úgyhogy várhatóan valamiről majd minden este tudok mesélni.

Áprilist a The Marvelous Mrs. Maisel 4. évadával kezdtem. Pár napja már nézem, ma az utolsó kettő jutott. Úgy vagyok ezzel a sorozattal, hogy eteti magát velem. Ha elkezdek egy részt, annak a végén már ugrok is a következőre. Még úgy is, hogy úgy jártam ezzel az évaddal, ahogy. Vagyis, hátulról kezdtem, kicsit belenéztem hogyan alakul a végére Midge élete, és elment a kedvem. Valahogy nem tetszett, ahogy Joel vagy éppen hősnőnk szerelmi élete alakul. De ahogy rászántam magam, egy részt elindítottam, már sínen voltunk. Egyszerűen érdekel, mi lesz a szereplőkkel és kivételesen jó humora van ennek a sorozatnak.mrs_maisel.jpg

Ebben az évadban is nagyon bírtam, az utolsó két részben is a stand up jeleneteket. Az egyikben Rose, Miriam anyja hipnotizálva kiáll, és bemutatja, milyen a lánya a színpadon. Az valami zseniális - de tetszett az is, amikor Lenny műsorába néztünk bele, vagy amit Midge kezdett az illegális éjszakai lokállal.

Nem csak a személyes életükre reagálnak, sikerül benne a korszakot is megfogni. Midge éppen akkor próbálja ki azt a sztorit, amikor tudtán kívül egy házasságtörő férj felszedett nője lett, amikor ott van mrs. Kennedy. Ahogy sírva fakad, ahogy a politikus elit feleségek elszomorodnak, abban benne van minden. Igen, volt egy férfi, aki azt a nőt csalta, akiért mindenki más odáig volt.

Miközben kosztümös sorozat, nagyon mai tud lenni, és vannak problémák, amik a mienk is, hiába tűnik úgy, hogy az idő már eltelt közben. A nők helyzete - bár van javulás, azért messze van még az egyenjogúság, amiért Midge kiáll és dolgozik.

Azért is jár a pont az íróknak, ahogy a zsidó témát beemelik. Egyszerre paródia és humorosan mutatják, egyszerre életképszerű is. Mit szenved Joel, hogy az apjának elmondja, merre tart Mei-jel a kapcsolata. (Én különben ellendrukker vagyok, és roppant jól szórakoztam azon, amikor Midge megjegyzéséből tudatosult a nőben, hogy Joellel család is jár, van már két gyereke, akik az ő életének is részei lesznek. Azt az arckifejezést...) De említhetném, amikor a musical kritikát írta Abe.

Jó a sorozat, mert tele van emlékezetes karakterekkel, és jó színészek játsszák őket. Rachel Brosnahan továbbra is bájos, tehetséges és vérbeli komika. De, akit még ki kell emelnem, Marin Hinkle (Rose) és Tony Shalhoub (Abe). Lopták a jeleneteket és sokat nevettem rajtuk.

A külcsín is szuper. Az a sok gyönyörű ruha...

De idő telik, és megvolt a rajongás.

 

Amit ma még elkezdtem: A besúgó. Magyar tartalom az HBO-n.

a_besugo.jpgEgyelőre másfél részen vagyok túl, de ha az írásra kijelölt időm letelik, még a 2. részt végignézem. Még nem győzött meg, de fantáziát látok benne.

A téma szerencsére nekem már csak a történelem könyvekből és A tanúból ismerős. Kommunista rendszer, mindenki besúg mindenkit, bár már közeledünk a rendszerváltás felé, és megjelennek az elégedetlen hangok. Hősünk, Gergő kivételesen jó sakkozó, és végre mehet egyetemre. Csak éppen az öccse súlyos beteg, és az állam csak akkor biztosítja a gyógyszerét, ha Gergő beépül egy kollégiumi társa, Száva körébe és jelent róla.

Azok a pontok tetszettek benne, amiket a mára át tudok értelmezni. Tanórán, amikor arról beszélnek, hogy miért kompország Magyarország. Vagy, Száva beszéde, amit nagyon könnyen a mai politikai helyzetre is át tudunk értelmezni. Én bírom, amikor történelmi filmet, ok, most sorozatot nézek, de megtalálom a pontjait, ami a máról mond el dolgokat.

Roppant nagy az odafigyelés, hogy látszatra megjelenítsék a szocialista realizmust. Az a sok régi, leharcolt szoci kocsi... De a tipikus szocialista épületeket is mondhatnám, amiket előszeretettel vágnak be. Itt megjegyezném, hogy lehetne változatosabban, mert 5 épületből 4 ugyanaz. De a zenék, a ruházkodás is mind koridéző. Érezni a beletett munkát.

A pénzt meg azon is, hogy milyen színészek kaptak szerepeket benne. Hogy csak a két legismertebb kiemeljem: Thuróczy Szabolcs játssza a tartótisztet, míg Mácsai Pál a Kossuth-díjas írót, akinek a lánya a célszeméllyel jár. Ismertem fel mást is, Gergő szobatársa pl. A tanár egyik diákja.

Egyelőre még nincsenek kedvenc szereplőim. Gergő olyan kis szerencsétlennek tűnik, bár a második részben villant olyasmit, hogy mégsem lesz ő annyira elveszett. Száva nézeteivel tudok azonosulni, de magánemberként nem szívlelem. Ahogy Katával bánik... Éppen csak a bunkó nincs a kezében, hogy behúzza a barlangba.

Az alapokat lerakták, építik a szereplőket és a kor hangulata látványban megvan. Majd várom, merre tovább.

Idő vége, 22:00, szóval, búcsúzom.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5817795531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2022.04.05. 11:22:26

#TheMarvelousMrsMaisel negyedik évad
.
A harmadik évad turnéja után, ami megadta a lehetőséget, hogy Midge, vagy bármelyik másik karkater a soriban fejlődjön nem volt túl sikeres.
Egyszerűen nem akarjuk, hogy ezek a karakterek fejlődjenek, előre jussanak. Azt akarjuk, hogy ott legyenek ahol megszerettük őket. pont, mint a Gilmore Girls volt. Kellően freaky szereplők nagyon jó dumákkal, lehetőleg ugyanazon a 10 m2-en belül.
Na ez az évad visszatért oda, megvette a lakását amiből a sorozat elején költözött el, odavitt mindenkit és beszélt és beszélt.
És mi ezt szeretjük...
süti beállítások módosítása