Átkot megtörő, herceget kereső, boszorkákkal szembeszálló.

Aninka három nővér közül a legfiatalabb és a legboldogabb, annak ellenére, hogy a nővérei cselédkén bánnak vele. Miközben ruhákra, ékszerekre és mulatozásokra költik az örökségük, Aninka vezeti a háztartást, süt és főz, gondját viseli a testvéreinek. Így is menne minden tovább, ha egy alkalommal a lány nem találna egy madártollat. Kisimítja, megcsókolja, és ezzel megidézi az elvarázsolt Vitek herceget. A jóképű fiatalember elmeséli, hogy megtagadta, hogy elvegyen egy szépséges idegem hercegnőt, akinek valami gonosz fényt látott a szemében. Bosszúból a lány madárrá átkozta, és csak az tudja kis időre emberré tenni, aki megszerzi egy tollát. A fiatalok egymásba szeretnek és az átok megtörésén gondolkoznak. A lány féltékeny nővérei azonban eltörik a tollat, Vitek eltűnik, és Aninka világgá megy, hogy megtalálja és megmentse. Kísérőjének egy vízi manó szegődik.

Már nem is tudom hányadszor írtam, hogy jelenleg két nemzet meséi vannak mesefilmként döntő többségben vetítve nálunk: németek és csehek. A németeket tartom a színvonalasabbnak, nekik mégiscsak a Grimm testvérek adták az alapot, de azért a csehek között is lehet egy-egy olyan darabot találni, amit a szülő is kibír a gyerek mellett.

Az Aninka története jól ismert elemeket halmoz egymásra. Az állattá átkozott herceg, a belé szerelmes lány, akinek próbákat kell kiállnia, hogy megmentse a szerelmét. Azt meg mondanom se kell, mekkora archetípus a lány, akit befognak szolgálónak a testvérei – itt ráadásul a vér szerinti nővérei, nem is csak a mostohák. Kis Hamupipőke-érzet, ha nem is kellett bálba menni, hogy megérkezzen a herceg. (Ok, nem is lovon jött, hanem szárnyakon…)

Valahogy kényelmes is attól, hogy a jól ismert elemeket dolgozták össze, és mégis kicsit más, mint amit megszokhattunk. Leginkább azért, mert beleszivárogtak a területre jellemző elemek. Az elapasztott forrást sok másban is láttam már, de a vízi manók és az ő ügyködésük kifejezetten a cseh mesékben jellemző.

A szereplők nagyon mesei alakok, éppen annyira, amennyire egy mesében várható is. Nem is mondhatnám, hogy bárkiről különösebben meg tudnánk valamit, mindenki csak egy típus. Gonosz banya, szépséges lány, álompasi herceg…

Ami azért még így is feltűnő volt, hogy Aninka alakját mennyire élő meseszereplővé tudta tenni a színésznő. Nem egyszer volt olyan érzetem, hogyha rajzolt mese lenne, akkor is éppen így énekelne, pörögne és táncolna – mintha nagyon nem élő ember lenne, hanem egy rajzolt mesealak.

Vannak kalandok, van humor. Igaz, a kisebb nézőkre szabva, de mese.

Ami viszont nagyon zavart, és sokkal jobban tetszett volna a történet nélküle: a manó és Aninka is többször dalra fakad. Se a zene, se az énekhangok nem tetszettek. Meg tudtam érteni a molnárt, aki végezni akart a manóval, amikor az szerenádozni kezdett a lányának. Inkább kínzás, mint udvarlás…

Egyszer meg lehetett nézni, a cseh mesék között a jobbak között van, de nagy elvárásokat nem kell támasztani felé.

Aninka és az elvarázsolt herceg – 5/3,5 mesefilmnek elment, csak ne énekeltek volna benne! Jól hozza a mesés elemeket, színes, gyerekeknek vicces. De a zenéje…

Rendőrös, halál tudatával merészebbé váló, maffiózóra vadászó.

Rayane egy okból lett rendőr: az apja emléke előtt akart tisztelegni, aki szolgálatteljesítés közben vesztette életét. Csak éppen a fia mindentől fél, nagyon halk, senkinek nem mer ellentmondani. Ha valamibe belekezd, abból biztosan katasztrófa lesz. Mint amikor egy szomszédját látta egy rajtaütés közelében, figyelmeztette a rendőri jelenlétre és megkérte, hogy távozzon, még az autóját is segített elindítani. Aztán persze kiderült, hogy ez a férfi a Patkány, akit el kellett volna fogni. Így menne továbbra is, ha egy orvosi kivizsgálást követően nem derülne ki, hogy maximum 30 napja maradt az életéből. Első gondolata, hogy meglopja a Patkányt és szórja a pénzt Vegasban, ám mikor kiderül, hogy a Patkány okozta az apja halálát, visszatér és beleveti magát a rendőri munkába. Már semmi nem számít, csak a cél, hiszen 30 nap, ha maradt…

Bevált alkotói gárdával készült ez a francia komédia. A rendező rendszeresen ugyanazokkal a színészekkel dolgozik együtt, hasonló humort képviselnek a filmjeik, csak változik a keret és hogy éppen melyik színész a főszereplő, a haver vagy az ellenlábas.

A 30 nap maximum alapötlete ismerős lehet: ha kezedben a halálos ítéleted, mivel töltöd a maradék idődet és hogyan változik meg a viselkedésed? Mivel ez egy komédia, nem kérünk komoly választ. Félénk kis senkiből a párizsi rendőrség legvagányabb rendőre válik.

Minden eleme szépen követi a sablonokat: a szerencsétlen rendőr, aki a menő társnőjébe szerelmes. A film gonosza, akiről még az is kiderül, hogy ő a felelős a főszereplő családi tragédiájáért. A rendőrség menő embere, itt Tony, aki akkora idióta, hogy elviselni se lehet, de talpnyalója akad bőven. Mivel mozgalmas és sűrű a film, nem zavart, hogy mindent láttam már másban. Itt annyira halmozva is vannak, hogy nem is érdemes azt listázni, van-e eredeti ötlet, vagy mi miből ismerős.

Kicsit a paródia felé is közelít, de azért megmarad komédiának. Nem kell komolyan venni, a szereplők is láthatóan nagy bulinak vették az egészet és örömmel csináltak magukból bohócot. Lacheau, aki inkább a főhős szokott lenni, most a magát szuperrendőrnek képzelő Tony, ő ebben különösen kiemelkedik. Néha meg is fordult a fejemben, akkor sem lenne jobban készen a karaktere, ha Lacheau nagyon részegen játszaná.

A gondom, hogy messzebb mennek a poénokkal, mint ami még a komfort zónámban lenne. Az még ok, hogy a volt barátnő hogyan telepszik rá a főszereplőre, aki oroszlánként dobja ki, amint halálos betegnek hiszi magát és pankrátor jelmezben félholtra verik, amikor egy partira igyekszik beépülni. De kinek hiányoztak olyan jelenetek, hogy az éppen a két ház között, egy slagon egyensúlyozó rendőr arcára rászáll egy galamb, amely dugni akar? Vagy, az ajtóval lecsapott másik rendőrt betolják a műtőbe, összekeverve egy női beteggel, és melleket plasztikáznak neki? Vagy az anya, aki büszke a fiára, amikor azt felszopónak titulálják? Bár a party nagyi is megér egy misét.

Nem is folytatom, mert minél jobban belegondolok, annál alantasabb a film humora és az rémlik csak fel, amit nagyon nem szerettem benne.

A szokott szintet teljesen hozza a film, jó a dinamikája, amennyire egy ilyen rendőrös komédiának kell, a látvány is megvolt. Akinek ez a fajta humor bejön, jó film lesz.

30 nap maximum – 5/3 a maga módján vicces, kellően mozgalmas is. Csak éppen nagyon nem az a humor, amit díjazni tudok.

Családos, vállalatot vezető, ármányos.

A Gucci név egyet jelentett a vagyonnal és a divattal. A fiatal, dögös Patrizia szeme fel is csillan, amikor egy buliban szóba elegyedik egy csendes fiúval, akinek ez a vezetékneve. Úgy intézi, hogy újra összefussanak és egy randit is megbeszél az ügyvédnek tanuló Maurizióval. Mire a család feleszmél, a fiatalok már házasodni akarnak. Rodolfo Gucci azonban az aranyásót látja a lányban, és óva inti a fiát a frigytől. Még azzal is fenyegeti, hogy kitagadja, ha képes lesz az engedélye nélkül megnősülni. Maurizio szerelmes, ellent mond és Patrizia Gucci feleség lesz. A családi vállalatot irányító Aldo, aki rendszeresen csalódik a saját fiában, igyekszik közeledni a párhoz és felkarolja az unokaöccsét. Annyira, hogy Patrizia már arról szövöget álmokat, hogyan veszik ők át a birodalmat. A pénzzel és luxussal együtt azonban új gondok jönnek, ami mindent elsöpörhet és egy más Gucci-ház felemelkedéséhez és egy gyilkossághoz vezet el.

A divat történetében vannak nagy formátumú családok és tervezők, nagy botrányok és több gyilkosság is akad. Maurizio Gucci agyonlövése is egy ezek közül, amely egy sikerkönyv alapját is adta.

Ezt a kötetet dolgozta fel Ridley Scott és újra bizonyította, hogy van érzéke az adoptáláshoz. Az eredeti történet ugyanis nem regény, hanem egy ismeretközlő regényféleség, amely a Gucci család történetét meséli el, és csak keretnek használja Maurizio történetét. Abban végig lehet követni a generációkat, hogyan lett a márka sikeres és miért volt sokáig annyira karizmatikus vezér Aldo.

Scott filmjében azonban valóban főszerepet kapott Maurizio és Patrizia kapcsolata. Megvannak a fontos életrajzi pontok, ha azért bőven csúsztatnak is. Pl. nem egy gyermekük volt, két kislányuk született. Maurizio sem azonnal kötött ki annál a szőkénél, ő már a sokadik barátnő volt, miután elhagyta a feleségét.

De nem is ezek a lényeg, hanem ennek a két embernek a kapcsolata és hogy milyen viharokat okoztak a családban. Érdekesebb, személyesebb, és messze nem olyan száraz, mint a könyv volt. Tényleg van egy történet, személyes drámák és családi ármányok. Itt sem maga a gyilkosság a lényeg, de hogy is lenne az? Béna és a lehető legegyszerűbb kiszállni egy kocsiból és párat belelőni az áldozatba. Nem véletlenül mondja a filmben Patrizia, hogy maga is elintézné, ha értene a pisztolyokhoz. De az, ahogy oda eljutnak, hogy nem lát más megoldást, mint a gyilkosságot, az érdekes és a film azt mutatja meg.

Azzal viszont gondban vagyok, hogy ki a film hőse? Ha regény lenne, simán azt mondanám, hogy ez egy antihős történet. Nincs egyetlen olyan karakter sem, akire fel lehetne nézni vagy szimpatikus lenne. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy ez bármikor szerelmi történet lett volna. Túl jól sikerült az a jelenet, ahogy Patrizia a Gucci névre felkapja a fejét és ahogy a vagyon nyomában jár a kezdetektől. De kiemelhetek bárkit, elkényeztetett és ármánykodó, valahogy olyan elrontott minden alak. A végén volt is egy olyan gondolatom, hogy azzal együtt, hogy De Sole miképpen játszotta ki Mauriziót, még ő és Tom Ford a legszerethetőbbek. Ők azok, akik jók a szakmájukban, és nem gazdag dívák.

Külsőségeiben is minden a helyén. A gazdagok világa, a korszakok és a rengeteg Gucci. A Pazar díszletek közé meg neves színészek álltak be – még azt is tudtam szeretni benne, hogy nem mentek rá arra, hogy eltüntessék maszkok mögött a színészeket. Talán csak Jared Leto esete más, pláne, ha mellé teszem a lassan megjelenő antihős képregénymoziját… Ha kedvencet kell választani, akkor nálam Jeremy Irons nyert. Az ő karakterében volt stílus.

Azt meg nem győzöm hangsúlyozni, milyen jól történetté formálták a könyvet, ami egyáltalán nem volt ilyen történet elvű.

A Gucci-ház – 5/4 az állásfoglalással némileg bajban vagyok: most akkor ki a jó, ki a rossz? Különben korrekt látvány, történet, színészek – döbbenet, mit ki nem hoztak a könyvből.

Gyerekrablós, nyomozó, önerőből gyereket mentő.

Edmond Murray nem sokat van az országban. Olajfúrókon dolgozik, járja a világot. A gyakori távollétekre ráment a házassága is, de megmaradt a baráti viszony közte és Joan között. Összeköti őket a kisfiuk, Ethan, akit nagyon szeretnek, de tisztában vannak vele, hogy vannak szociális nehézségei. Mivel Eddie leginkább nincs jelen, Joan neveli a gyereket. A jelenlegi kapcsolata egyre komolyabbra fordul, és összeköltöznek a kisvállalkozó Frankkel. Ethan nehezen viselte a helyzetet, az apját akarta. Amikor pedig a gyereknek nyoma veszik, több elmélet is felmerül. Eddie képtelen nyugton várni, maga is nyomozni kezd. Megvádolja Franket is, a rendőrségnek kell közbelépni, amikor tettlegességig fajul a helyzet. A nyomozást hirtelen és felső parancsra szüntetik be, így már a család csak magára számíthat: maguknak kell megtalálni és hazahozni a gyermeket.
Moziba nem került be a My Son, eleve digitális sugárzásra gyártották. Meg tudom érteni, nincs meg benne az a plusz, ami eladná szélesvásznon. Ha nem olyan lenne a szereposztása, amilyen, simán ráfognám, hogy egy olcsóbb krimi a késő esti műsorsávba.
Bár nem vagyok benne biztos, hogy ezt a filmet krimiként kellene kezelni. Igen, Ethan eltűnik, keresik és Eddie majd a saját szakállára kezd el nyomozni utána. Csak éppen nem is igen van nyomozás. Az első gyanúja egy megjegyzés és egy tervrajz miatt lesz, nem is ellenőriz semmit, csak nekiesik a férfinak, akit megvádolt. A második is annyi, hogy a családi videók nézése közben kiszúr egy autót, lenyomozza és követi. Ennyiben ki is merült a nyomozói tevékenység. Kriminek sovány.
Pedig vannak kezdemények benne, mert az ügyet vezető nyomozó meg is mondja a családnak, hogy felsőbb utasításra kell visszavonulniuk. Ezzel nem kezdtek semmit, és nem is magyarázták meg. A végére kiderül, hogy ki vitte el a gyereket és miért, de nem olyasmi, amit az államnak bármilyen szinten is védeni kellene. Nincs titkos kormányprogram, semmi, hanem egy nagyon ocsmány és megvetendő bűnszervezet. Amit Eddie akciója után el is kezdenek felszámolni, és rengeteg áldozatot találnak. Egyszerűen nem értem, miért nem nyomozhattak. Ha meg egy fejes ezt a szervezetet akarta így védeni, akkor nagyon komoly bűnöket követnek el feljebb is.
Hasonló bajom volt a végével is. Olyan igazságtalannak tűnik, hogy a rendőrség nem tett semmit, ha Eddie nem önállósítja magát, akkor a gyerekét elnyeli az emberkereskedelem. Mégis, Eddie lesz az, akit megvádolnak és bíróság elé kell állnia. Mondjuk, nem mondják el, miért, de lenne rá tippem. Megkínozta a férfit, aki elvitte a gyerekét. Kár, hogy nem derül ki, mit dönt a bíróság az ügyben, az érdekelt volna.
Jobban, mint a vérszegény szabadító akció vagy a már fentebb említett nagyon semmilyen és véletlenen múló nyomozás.
Akkor mi maradt és miért játszik ebben a filmben James McAvoy és Claire Foy? Mert ez a film inkább dráma. A szülők bűntudatát, szétesését nézzük. Ahogy másként próbálják túlélni a történteket, és cselekednek, amikor már csak az marad. Lehetett, mit eljátszani, csak éppen közben altat a film és semmi kiugrás az adrenalinszintünkben.
elég borongósnak kellene lennie az időnek és a hangulatomnak is, hogy ezt a filmet jobban tudjam értékelni. Most nagyon egy lassú, unalmas krimit látok benne.

Az én fiam – 5/3 a színészeit kedvelem, de a filmet untam. A thriller elemek helyett sok szenvedés és lelkiismeret-furdalás.

• Tíz perc múlva három - magyar romantikus
• Péter meseországban - német/osztrák mese
• Maffialányok - olasz/francia dráma
• Batman - amerikai akció

Ha valamit muszáj a héten választani, akkor Batman. A karaktert bírom, de komolyan tartok tőle, mit kezdtek vele ebben a filmben. Majd meglátjuk...

Csapatos, titkos küldetést végrehajtó, jót akaró rossz eszközökkel is.

Chris Smith meglepően gyorsan felépült a sérüléseiből, de ennél is érdekesebb, hogy nem került vissza a börtönbe. Szabadon távozhat annak ellenére, hogy ő lett Flag gyilkosa is. Mielőtt azon kellene gondolkodnia, hogyan tovább, a szabadság árát már kérik is tőle. Egy újabb akcióban kell részt vennie és megmentenie a világot. Kezdetben nagyon keveset mondanak neki, és el nem tudja képzelni, mi az a Pillangó Projekt, amit meg kellene állítani. Egy egykori gonosztevő a főnöke, két büntetésben levő ügynök, meg egy kezdő igyekszik vele a cél felé, és mindenkinek megvannak a maga titkai is. Hamarosan Peacemaker önbíráskodó barátja, Vigilante is beszáll, és egyre elborultabb, mikkel kell szembenézniük. Úrlények, robbantások, testlopás, vagy éppen Chris rasszista apja, akit csak Fehér Sárkányként ismernek. A győzelemhez minden kéz és szárny is kellene fog, hiszen Chris háziállata is beszáll a végső összecsapásba.

Ha a Suicide Squad után felmerül, hogy melyik szereplő lenne életképes saját sorozatban is, eszembe nem jutott volna pont Peacemaker alakja. Már csak azért sem, mert nagyon úgy nézett ki, hogy miközben végzett Flaggel, ő maga is bevégezte. De nem, James Gunn rá húzta fel az HBO-nak készült DC sorozatát.

Sokkal többet és jobbat sikerült belőle kihozni, mint ami a két Öngyilkos Osztag filmben sikerült. El sem hiszem, de ebben volt meg az őrületnek, szórakoztatásnak és némi közhelynek olyan kombinációja, hogy szívesen leültem nézni az antihősök szerencsétlenkedéseit és meg is szerettem őket menet közben.

Homelander – bocs, az egy másik sorozat, bár most megláttam a két karakterben a közös vonásokat -, vagyis Peacemaker kellően ferde világnézettel rendelkezik, ebből már kaptunk ízelítőt a filmen is. A sorozat nekiáll megmutatni, hogy ez honnan jött és mitől olyan felemás a figura. Egyrészt, jófiúnak tartja magát, hősnek és végső soron az a célja, hogy jobb hely legyen a Föld, legyen vége az erőszaknak. Csak éppen ezt rosszfiúként próbálja megvalósítani és igencsak sötét dolgokra is képes. Itt meg van támogatva mindez családi háttérrel – Robert Patrick nagyon eltalált figura lett Fehér Sárkányként. De a csapattal új környezetbe kerül, és tényleg csapattá, mondhatni családdá kovácsolódnak. A hősies vonások erősödnek fel és meg lehet szeretni annak ellenére, hogy miket tett korábban.

De ez sokakra igaz a történetben. Ott van pl. Vigilante, aki az egyik kedvenc figurám lett. Egy pszichopata a lelkem, aki szórakozásból rombol és lövöldöz, de jó barát is tud lenni mellette, és jó beszólásokat írtak neki.

Az egész sorozatra jellemző, hogy egy káosz és rettenet, amit végigcsinálnak, de stílussal és humorral. Ki is lehetne rajta akadni, de annyira vicces, hogy nem frászt kaptam, hanem jókat vigyorogtam. Ok, azért néhány undorító poén sok volt a gyomromnak. Az még ok, hogy néz ki a pillangók tehene. De ahogy elintézik… Azért az nálam inkább gusztustalan, mint vicces.

Volt pénz benne, és az látszik is. Jók az akciók, színes és mutatós a film. A CGI is egészen korrekt – a Pillangók, vagy éppen Eagly egészen igazinak néznek ki. Ha már Eagly, szintén telitalálat és bőven volt humor benne. Egy megjegyzés csak: angolul néztem, így teljesen rendben volt a neve. Azért kíváncsi voltam, megnéztem feliraton, mit tudtak ezzel a szójátékkal kezdeni. Saska, komolyan? Kétlem, hogy így becéznénk a sast. Akkor már inkább sasocska, kevésbé bántaná a fülem.

A szereposztáson is látszik, hogy nem kellett az aprót számolni. John Cena visszatért a szerepre, és mellékszereplőként is lőttek el nagyobb neveket, az Igazság Ligájából és eredeti színészekkel jött kettő, vagy éppen Waller. A Cena köré tett színészek jó része meg már sorozatban bizonyított és ismerős lesz: mint Freddie Stroma vagy Danielle Brooks.

Összességében a hónap meglepetése nekem a sorozat, a 2. évadra is jövök majd vissza.

Peacemaker – 5/4,5 nagyon agyament, kellően látványos és szórakoztató sorozat, rávert az alapfilmre is.

Kalandos, csapatos, mágikus, küldetést teljesítő.

Tal’Dorei királyságban komoly gond van. Valami szörny elkezdte gyilkolni az embereket és lerombolni a falvakat. Próbálnak zsoldosokat és nagy harcosokat küldeni ellene, de eddig mindenkit legyőzött. A Tanács így úgy dönt, meghirdetik az állást, jelentkezhet szörnyvadásznak, aki szeretne. A Vox Machina egy zsoldoscsapat, de nem éppen a sikeres fajta. Bárdjuk, egy törp legfőbb elfoglaltsága, hogy minél több nőt ágyba vigyen. A druidájuk bizonytalan az erejében. Féltündér harcosaik, akik mellesleg ikrek, folyton vetélkednek és a maguk dolgával törődnek. Mesterlövészük tele titkokkal, a barbár harcos nem bírja alkohol nélkül és a szent emberüknek is akadnak gondjai. Most sürgősen pénz kell, és jelentkeznek. Mivel a királynak szimpatikus a csapat medvéje, megkapják az állást. Ahogy szembenéznek a veszedelemmel, menekülőre is fognák, de az áldozatokat látva felszívják magukat. A Vox Machina igazán összeáll, egyedi módon harcossá és igazi csapattá érnek, akik a Percy (lövész) életét korábban tönkretevő és a királyságot veszélyeztető lények ellen is megindulnak.

Egy újabb mese, ami nem gyerekeknek lett kitalálva. Elvileg könnyen beazonosítható az a csoport is, akiknek szánták. Dungeons & Dragons történet az alapja, és ugyanabban a világban is játszódik, mint az a játék.

De hogy mennyit ad az előismeret? Nem tudnám megmondani. Dungeons & Dragons filmet már láttam, de különben nem tudok róla semmit. Nem volt most hiányérzetem sem, mert olyan univerzális lényeket mozgat, amelyeket bármely más fantasy történetből lehet ismerni. Elfek és félig elfek, törpék, sárkányok, vámpírok… Ha meg a világ a játék alapú, akkor nem vitték túlzásba. Vannak királyságok, városállamok és komolyabban nincs még velük foglalkozva. Szóval, nem érzem úgy, hogy kellett volna korábbról tudnom bármit is.

A történet felépítése elsőre furcsa volt. A 12 részből az első kettő egy külön kaland, el is könyveltem, hogy pár részenként majd leszámolnak egy-egy szörnnyel. Ehhez képest a harmadik résztől jön az átívelés, és végig Percy múltját ragozzák és annak szörnyei ellen küzdenek majd.

Nem volt rossz történet, elnéztem. De nincs olyan hangulata, mint amit hasonló alapokkal a Castlevania tudott hozni. Ez vidámabb, könnyedebb, annak ellenére, hogy ebben is sokat gyilkolnak és a vér is bőven patakzik. Talán azért is, mert ez a csapat nem veszi olyan komolyan magát es elég… rikító egyénekből áll. Sem ők, sem a sztori nem engedi, hogy a fájdalmakba merüljünk, mindig csak megyünk tovább. Megnézünk egy tömegmészárlást, jön egy vidám dalocska és a műsornak mennie kell tovább.

Különben a figurák nem rosszak, még lehetőség is van bennük bőven. Percy történetét most megismertük, de az ikrek, Keyleth múltja is olyannak tűnik, amire egy évadot lehetne alapozni. Mindenkinek adtak egy fegyvernemet, egy egyedi stílust és őrült bandává állnak össze, ami eladja a sztorit.

Ha már emlegettem a zenét. Az is kétarcú. A hangszeres alap helyenként még a LotR egy-egy dallamát is eszembe juttatta, amire rápakolták Scanlan pajzán nótácskáit gyakran rockos alapokkal. Ránts rá a gyöngysoromra, meg hasonlók…

Különben arra a gyöngysorra írtak egyéb poént is, amikor az ártatlanabb Keyleth-nek is leesik, hogy nem nyakra való gyöngysorról van szó. Ez jellemző a film humora: szexista, pajzán, de nem annyira, hogy korhatáros legyen.

A második évad be van rendelve, a végén nyomot is hagytak, merre indulunk tovább. Úgyhogy, némi sárkányvadászattal majd folyt.köv.

The Legend of Vox Machina – 5/4 nem túl okos, de kalandos, pörgős és humoros, egyszer jól elszórakoztam rajta.

Kamaszos, titkokat leleplező, sorozatgyilkosos.

Jackson középiskolai sportsztár, aki éppen meccsre készül. Ám valaki, a saját arcát maszkként maga elé fogva számon kéri rajta a titkát. Hogy egyike volt azoknak, akik összeverték a csapattársukat, Calebet, annak homoszexualitása miatt. Be is vallja, de így sincs kegyelem: a maszkos végez vele. Az iskolában szinte azonnal ki is közösítik Calebet, aki csak egy különc csapat mellett talál helyett. Van köztük nagy gamer, nagyszájú megmondóember, a város leggazdagabb emberének a fia és Makani, az új lány Hawaii-ról. Majd újabb gyilkosság történik: a titokban rasszista videót forgató osztályelnök végzi felakasztva és leleplezve. Már nyilvánvaló, azokat veszi célba a gyilkos, akik valamit rejtegetnek a világ elől. Makani érzi, belőle is könnyen lehet célpont: nem csak viszonyt folytat titokban az iskola különcével, Ollie-val, de nem véletlenül kellett eljönnie a családjától sem.

Fel tud dobni egy filmet, amikor kijavítanak benne valamit, amit az eredeti regényben nem szerettem. Itt rögtön két olyan pontot is eltaláltak, amit Perkins regényében sérelmeztem.

Az egyik, hogy itt valóban van értelme annak, hogy otthon Makani meg lett hurcolva, és valóban súlyosabb a tett, lehet érte bűntudata. Az eredetiben a barátnője majdnem megfullad, de nem lesz semmi baja. Makani elől menekült a vízbe, de a lány nem bántotta. Itt viszont belökte a tűzbe a lányt és komoly égési sérüléseket okozott neki. Kevesebbet foglalkoznak a témával, de itt legalább értem, miért kellett eljönnie. Az tényleg ügy volt. A vizes esetnél csak bűnbak volt, és el lett túlozva.

A másik, a gyilkos indítéka. Perkins verziójában az egyik fiú simán el akart szabadulni a kisvárosból, de magától nem tudott elmenni, hát ölni kezdte azokat, akiknek volt esélye kijutni innen: sportösztöndíjjal, máshol élő családdal, stb. A saját terve, a lebukás után a máshol fekvő börtön. Éppen annyira szánalmas és irritáló, ahogy hangzik. Itt viszont más a tettes, más indokkal. Ebben is van zavaros elem, de nem annyira képtelen és agyatlan, mint a fentebb leírt eredeti. (Itt a gazdag fiú kattan be, aki mondhatni, jó dolgában nem tudja, mit csináljon. Kicsit a Sikoly jutott róla eszembe.)

Változtattak a hangulaton is. Eredetileg ez inkább tini romantikus és önfelfedező regény, ami Makani és Ollie titkos kapcsolatára és a lány bűntudatára koncentrált. Itt több a horror és thriller elem, és nem Makani – Ollie kapnak mindent súlyt. Mivel most az a divat, kapásból kaptunk egy homoszexuális és egy nemváltó/bináris (?) szereplőt. Van pár, akik tetszenek egymásnak, és most merik felfedni a vonzalmuk. Ott vannak Zach poénjai és lázadásai. Sokkal mozgalmasabb, színesebb és kevésbé csajos – depresszív. Talán a súlya is kisebb így, de az eredeti sem éppen egy személyiségfejlődéses dráma.

Nem túl véres, nem félelmetes, tini filmesen ötletes. A maszkok tetszettek, és abban is volt ötlet, hogy ki miképpen végezte. Pl. a titkos rasszista pont úgy lett felakasztva, mint a KKK szokta a feketéket. Nem rágtam le a körmöm izgalmamban, nem is látványfilm, de amit a zsánerben vártam, azt hozta.

Azt is díjaztam, hogy ismeretlen színészekkel pakolták tele. Ugyan egyeseknek sorozatos szerepe volt már, pl. Sydney Park The walking dead szereplő volt, de egyikük sem egy ismert arc. Így hihetőbb az átlag tini a kisvárosban felállás.

Egyet tudok érteni azzal, hogy egyszer nézhető, néhol zavaros tini thriller/horror, de megvan a maga szórakoztató vonala és javítottak az eredetin, amit díjaztam.

Valaki van a házadban – 5/4 a regényhez képest sokat javítottak rajta. Tipikusan tini horror, de jól hozza a kötelezőket.

Bosszút álló, emberre vadászó.

Harry pár éve elvesztett mindent, ami fontos volt a számára: a felesége és imádott kislányuk elköszönt tőle, elindultak. Éppen csak kiléptek az útra, amikor egy autó áthajtott rajtuk. Megállt, pár férfi kinézett és gyorsan el is hajtottak. Harry elvesztette mindkettejüket és a tettesek sem kerültek elő. Nem bírt otthon maradni, egy templomba állt be gondnoknak, és csak teltek a napjai. Míg tippet nem kapott, hol vannak az elkövetők. Fizet és valóban rábukkan az egyikükre. Levadássza, majd halad tovább a banda többi tagja felé. Bűnözők, rablók és drogcsempészek, akik azóta is együtt vannak. Harry lecsap, ám nem mindenkit sikerül elkapnia. A banda megmaradt tagjai most rá vadásznak és a családi birtokon összecsapnak egymással.

Bosszúfilm, amiben egymásra vadásznak, gyilkolnak és elég erőszakos is. Akkor mégis, hogy sikerült rajta kétszer is elaludnom? Maradjunk annyiban, hogy nem éppen tornázta fel az adrenalin szintem és tartotta meg a figyelmem.

A történet egyenes vonalvezetésű és tényleg nagyon egyszerű. Lényegre törő: megvan a család gyilkosa, agyon lehet őket lőni. A nyomozás is kimerül annyiban, hogy a magánnyomozó adja a tippet, bejön és már mindenki meg is van, mivel egy bandáról beszélünk.

Annyi izgalmat próbáltak beletenni, hogy egy ponton fordulnak a szerepek. Már Harry menekül és állít csapdát, míg a banda tagjai utána erednek. Megjegyzem, nagyon ostoba módon, de nem is voltak éppen mesteri bűnözők, csak szerencsétlen és lecsúszott csempészek. Komolyan csodálom is, hogy a gázolás után a rendőrség nem kapta el őket.

Az akciójelenetek fájnak, annyira szerencsétlen itt mindenki. Harry, de a banda is. Már az első összecsapásban Harry megsérül, aztán húzza a kezét végig és olyan, mint aki nagyrészt lebénult. Nem is értem, hogy tud végezni a többiekkel. Tényleg megvan az a hatás, hogy valaki, aki addig fegyvert se fogott a kezébe, most elszántan, de szerencsétlenkedik vele. Rossz volt nézni, amikor egymásra támadtak, mindegy éppen ki volt a vadász vagy a vad.

Ehhez hozzájön, hogy verbálisan is nagyon ingerszegény a film. Nem tudom, kellene-e a kezeim és a lábaim minden ujja, hogy megszámoljam az elhangzó mondatokat. Jó, azért annyi talán van benne, de simán vannak olyan negyed órák, amikor senki nem mond semmit, csak némán csinál valamit. Nem is csodálom, hogy elaludtam rajta.

A látvány is semmilyen. Szürke táj, szürke emberek és merő unalom.

Egy ismerős színész is fel tud dobni nekem egy filmet, itt az sem volt. Mi több, nem tudom eldönteni, hogy színészi teljesítményt láttam, vagy tényleg ennyire lúzer itt mindenki. Ahogy a bandatagok kinéznek, akár azt is el tudom képzelni.

Még a vége se tetszett. Mintha a készítők nem akarták volna eldönteni, mi legyen. Dupla vége van, és mindenki eldöntheti, melyik az ő befejezése. A sírnál vagy a tengerparton.

Nem fogom tovább ragozni, úgy untam, ahogy volt. Engem kínozni lehetne e film újbóli megtekintésével.

Vengeance is mine – 5/1 alig beszélnek, szerencsétlenek és vesztesek a szereplők, még az akciójelenetek is szerencsétlenek, mint a szereplők. Katasztrófa.

Versenyre készülő, természetet védeni akaró, szerelmes.

Mary Reynolds már kislányként ráébredt, minek akarja szentelni az életét. Az ír kislány a természethez közel nőtt fel, és küldetése lett, hogy ráébressze az embereket, hogy őrizzék meg a kertjeiket, védjék az eredeti környezetet. Ám éppen kisvárosi háttere, ami miatt nehezen indul el a pályán. Egy gyakornoki állást szerez meg, és álmodik arról, hogy majd saját jogon is ismert lesz. A főnöke azonban ellopja a terveit és ki is rúgja. A kezdeti elkeseredés után Mary saját projektbe kezd: tervez egy kertet a saját ideái alapján és nevez vele a Chelsea-i virágkiállításra, ami a legnagyobb ilyen megmérettetés. A több száz pályázó közül Mary lesz a hat fő egyike, akik megépíthetik a kertjüket a kiállításra. Ehhez azonban szponzort is kell találnia, és rá kell vennie a botanikus Christy Collardot, hogy az afrikai projektjét félretéve segítsen neki a kelta kert életre keltésében.

Az alapja igaz történet és Mary Reynolds valóban a legfiatalabb kertépítő, aki elhozta a versenyről az aranyérmet. Ahogy Christy Collard is létező személy, és valóban Afrika újra zöldbe borítása a célja. Hogy eladhatóbb legyen a sztori, még egy szerelmi szálat is írtak nekik, de ennyi még bele is fért.

A végeredmény egy súlytalan, de kellemes limonádé. Nagyon egyszerű és lineáris végig a menete. Mary tervez és lassan megvalósítja az álmait. Nincsenek váratlan fordulatok vagy meglepetések. Ahogy Mary és Christy először egymásba botlanak, szó szerint, már ott van, hogy szerelmi szálat is kapnak. Ahogy az is eléggé ki van hangsúlyozva, amikor a lány terveit látva a leendő főnökének az első kérdése: másnak már mutatta ezeket? Csak hősnőnk eléggé naiv, és nem veszi a jeleket. Pedig aztán folyamatosan lopják az ötleteit…

Lehetnének itt nagy konfliktusok és jobban súlyozott üzenet, de végig inkább a kellemes hangulat megtartására törekedtek. Pl. a végén, amikor a gálára nem engedik be a lányt, noha ő nyerte a versenyt. Láthatóan a többiek meg odabent pöffeszkednek. El lehetett volna vinni a társadalmi igazságtalanságok felé, helyette Christy és Mary andalgott egyet a kelta kertben.

Ez igaz a természetvédelmi üzenetére is. Végig benne van, hogy jobban kellene vigyázni a bolygóra, és azért vannak módszerek, amelyekkel javítani lehetne a klímán és az élővilág helyzetén. Csak éppen az élek helyett kapjuk a páros egymásra találását és a lány álmodozását.

Látványra is kis kellemes, de nem túl emlékezetes. Sok a külső helyszín, de több ponton kiéreztem belőle a spórolást. Pl. a kertépítő verseny. 6 induló van, 6 kert készül el. Mary kertje az egyetlen, amit tényleg látunk. Egy másikra egy fél pillantást szentelnek – Mary terve az is, a volt főnöke lopta és építette fel ide. De rendesen oda se mennek be, csak Mary és Christy a bejáratról vet befelé egy pillantást. A másik 4 szóba se kerül, még csak az sem, milyenek lettek. Noha az egyiket Károly herceg építtette, és a film oda is szúr neki egyet. Az egyik jelenetben betéved Mary kertjébe, és le is döbben, hogy milyen szép lett, bár nem emlékszik, hogy kaput tervezett volna. Lazán azt hitte, az az ő tervei alapján készült kert. Akkor vajon mennyire tervezhette őt a saját pályázatát, ha azt sem tudja, hogy néz ki?

Van benne egy tévéfilmes miliő – szinte Hallmark könnyedség és súlytalan romantika. Még az is passzol, hogy nem neveket szerződtettek hozzá. Ok, Tom Hughes később a Victoria miatt már befutott, de itt még inkább csak eye candy szerepe van. A jóképű, remekül hegedülő botanikus mester, aki megmentené a világot. Igaz, még így is emlékezetesebb ő, mint a kevés eszközzel naiva Emma Greenwell.

Egyszer elnéztem, az üzenetét tényleg szerettem is, de filmként nem emlékezetes.

A vadon kertje – 5/3,5 az üzenetét szerettem, Tom Hughes is szimpatikus, de összességében csak egy feledhető limonádé.