Családos, vállalatot vezető, ármányos.
A Gucci név egyet jelentett a vagyonnal és a divattal. A fiatal, dögös Patrizia szeme fel is csillan, amikor egy buliban szóba elegyedik egy csendes fiúval, akinek ez a vezetékneve. Úgy intézi, hogy újra összefussanak és egy randit is megbeszél az ügyvédnek tanuló Maurizióval. Mire a család feleszmél, a fiatalok már házasodni akarnak. Rodolfo Gucci azonban az aranyásót látja a lányban, és óva inti a fiát a frigytől. Még azzal is fenyegeti, hogy kitagadja, ha képes lesz az engedélye nélkül megnősülni. Maurizio szerelmes, ellent mond és Patrizia Gucci feleség lesz. A családi vállalatot irányító Aldo, aki rendszeresen csalódik a saját fiában, igyekszik közeledni a párhoz és felkarolja az unokaöccsét. Annyira, hogy Patrizia már arról szövöget álmokat, hogyan veszik ők át a birodalmat. A pénzzel és luxussal együtt azonban új gondok jönnek, ami mindent elsöpörhet és egy más Gucci-ház felemelkedéséhez és egy gyilkossághoz vezet el.
A divat történetében vannak nagy formátumú családok és tervezők, nagy botrányok és több gyilkosság is akad. Maurizio Gucci agyonlövése is egy ezek közül, amely egy sikerkönyv alapját is adta.
Ezt a kötetet dolgozta fel Ridley Scott és újra bizonyította, hogy van érzéke az adoptáláshoz. Az eredeti történet ugyanis nem regény, hanem egy ismeretközlő regényféleség, amely a Gucci család történetét meséli el, és csak keretnek használja Maurizio történetét. Abban végig lehet követni a generációkat, hogyan lett a márka sikeres és miért volt sokáig annyira karizmatikus vezér Aldo.
Scott filmjében azonban valóban főszerepet kapott Maurizio és Patrizia kapcsolata. Megvannak a fontos életrajzi pontok, ha azért bőven csúsztatnak is. Pl. nem egy gyermekük volt, két kislányuk született. Maurizio sem azonnal kötött ki annál a szőkénél, ő már a sokadik barátnő volt, miután elhagyta a feleségét.
De nem is ezek a lényeg, hanem ennek a két embernek a kapcsolata és hogy milyen viharokat okoztak a családban. Érdekesebb, személyesebb, és messze nem olyan száraz, mint a könyv volt. Tényleg van egy történet, személyes drámák és családi ármányok. Itt sem maga a gyilkosság a lényeg, de hogy is lenne az? Béna és a lehető legegyszerűbb kiszállni egy kocsiból és párat belelőni az áldozatba. Nem véletlenül mondja a filmben Patrizia, hogy maga is elintézné, ha értene a pisztolyokhoz. De az, ahogy oda eljutnak, hogy nem lát más megoldást, mint a gyilkosságot, az érdekes és a film azt mutatja meg.
Azzal viszont gondban vagyok, hogy ki a film hőse? Ha regény lenne, simán azt mondanám, hogy ez egy antihős történet. Nincs egyetlen olyan karakter sem, akire fel lehetne nézni vagy szimpatikus lenne. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy ez bármikor szerelmi történet lett volna. Túl jól sikerült az a jelenet, ahogy Patrizia a Gucci névre felkapja a fejét és ahogy a vagyon nyomában jár a kezdetektől. De kiemelhetek bárkit, elkényeztetett és ármánykodó, valahogy olyan elrontott minden alak. A végén volt is egy olyan gondolatom, hogy azzal együtt, hogy De Sole miképpen játszotta ki Mauriziót, még ő és Tom Ford a legszerethetőbbek. Ők azok, akik jók a szakmájukban, és nem gazdag dívák.
Külsőségeiben is minden a helyén. A gazdagok világa, a korszakok és a rengeteg Gucci. A Pazar díszletek közé meg neves színészek álltak be – még azt is tudtam szeretni benne, hogy nem mentek rá arra, hogy eltüntessék maszkok mögött a színészeket. Talán csak Jared Leto esete más, pláne, ha mellé teszem a lassan megjelenő antihős képregénymoziját… Ha kedvencet kell választani, akkor nálam Jeremy Irons nyert. Az ő karakterében volt stílus.
Azt meg nem győzöm hangsúlyozni, milyen jól történetté formálták a könyvet, ami egyáltalán nem volt ilyen történet elvű.
A Gucci-ház – 5/4 az állásfoglalással némileg bajban vagyok: most akkor ki a jó, ki a rossz? Különben korrekt látvány, történet, színészek – döbbenet, mit ki nem hoztak a könyvből.
