Sportolós, iskolát mentő, focis, mozgalmas, szerelmes.
Spencer tartja magát a fogadalmához: visszatér a Beverly Hills-i iskolából, hogy megmentse a környék középiskoláját a szakiskolává alakítástól. Az igazgató, Baker edző egy kamaszkori ellenlábasa, nem könnyíti meg a dolgát. Ha nem nyer állami bajnoki címet a csapat, az iskolának vége. Mi több, a sportolóktól elvárt iskolai
átlagot is megemeli, így sok tehetséges játékos kiszorul az idény első felére, amíg sikerül Bakernek és Spencernek felzárkóztatnia őket annyira, hogy pályára állhassanak. Spencer mással is viaskodik: szembe kell néznie azzal, hogy Coop miatt milyen sebeket hordoz, és ez megrontja a barátságukat. Felmelegítette a kapcsolatát Laylával, ahogy Olivia is Asher oldalán kezdi az évet, de a két fiatal között egy nyári titok lappang. Fiatal, amerikai feketeként a rasszizmussal is szembe kell szállniuk, miközben azt is el kell dönteniük, merre tovább a középiskola után.
2 évadon át szenvelegtem, hogy mennyi minden nem tetszik ebben a sorozatban. Csak éppen középiskolás sorozat, amelyben sportolnak is, nem nagyon akad. Örökké meg nem lehet a Friday Night Lights évadait visszanézni. De, idén fogadalmat tettem, ha továbbra is csak szenvedek vele, befejeztem és nem nézem tovább.
Ehhez képest ez volt az eddigi kedvenc évadom. A legfőbb okot abban látom, hogy szüneteltették a Coop – Spencer barátságot és drámákat. Maga Coop is vissza lett véve, amitől fellélegeztem. Nem bírtam azt a lányt, és nagyon egyet tudtam érteni Spencerrel, amikor beolvasott neki. Jót tett a távolság és az, hogy többen is a fejére olvasták, hogy vissza kellene vennie. Meg tudta tenni, így sokkal jobban elviseltem, amikor az ő történetét bonyolították. Az sem egy rossz dolog, hogy az utcai bandákat is leépítették – az a szál szintén nagyon nem tetszett, és Coop vitte azt is.
Még mindig erőteljes benne a Spencer James megment és felkarol mindenkit projekt, de most volt annyi nyomora, hogy nem egy fekete Jézusnak akarták eladni. Most ő is vétett hibákat, megvoltak a leküzdendő démonok is. Igen, még mindig pokolian idegesít, ahogy az a nyaklánc folyton a nyakába lóg. Nagyon gengszteres, pedig ő van a jófiúnak eladva. Most is körbeugrálták, mint a nagy sztárt, akihez foghatót még nem is láttak. Így aztán mennyire hiteles, hogy izgulnia kell, kap-e valahová ösztöndíjat? NEM volt az.
Bőven volt meseelem abban, ahogy a Black Lives Matter mozgalmat kezelték, de jobb pillanatai is akadtak. Ahogy a szereplők a saját helyzetükkel néztek szembe, abban több volt a drámai erő, mint a bemutatott bűnügyben és Laura ügyészes szálával. (A meccsen való letérdelést meg nem értem. Mármint azt, azért miért kell kizárni a csapatokat?)
Az is tetszett, hogy az idei évadban nem a szerelmi szálakat variálták. Vannak fix párok, mint Jordan és Simone, meg voltak, akikről lehetett tudni, hogy az évad végére összejönnek, csak kivártak a készítők. Kevesebb szappanos időhúzást vagy kavarást engedtek be a történetbe az eddigiekhez képest.
A sport volt az, amiből több is bőven elfért volna a sorozatban. Mindig szó van róla, edzenek is a srácok, de lement úgy a bajnokság, hogy szinte semmit nem mutattak belőle. Értem, a drámára és a szappanra tették a súlyt, de a profilban akkor is ott van, hogy itt mindenki vagy sportoló, vagy egy sportoló családtagja, barátja, szerelme.
Elkezdték a szereplők sorsát is elvarrni – kiért finomabban, kiért elég merész vágásokkal. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy Simone az új sorozatával távozik, de arra sem vennék mérget, hogy Asher – Cody Christian – marad a 4. évadra.
Tényleg nagyon el akartam már kaszálni, most viszont várom a 4. évadot. A Homecoming annyira nem fogott még meg, majd meglátjuk, milyen lesz.
All American – 5/4 végig az indokot kerestem, hogy kaszáljam a sorozatot, de az idei részek maradásra bírtak.
https://www.youtube.com/watch?v=gA7IcXPHiiM
szétesett. A teleportáló Monte Carlo nyugdíjba vonult, a jövőbe látó Callista hátrányos helyzetű fiataloknak nyitott edzőtermet, és igyekszik őket terelgetni. Moreau azonban új ügyet és társat is kap. Képességgel bíró emberek tűnnek el, míg mások olyan képességekkel kezdenek el rendelkezni, ami korábban nem volt nekik. Cecile nem engedi lerázni magát, és a nyomozás közben Moreau lassan magára talál, összeáll a régi csapat és feldolgoznak közösen néhány traumát, hogy együtt állíthassanak meg egy elvetemült csoportot, akik Gigaman lányát is kiszemelték maguknak.
Rögtön beugrott egy olyan, amit legszívesebben törölnék a memóriámból. Ha azt írom, fóka róka, kinek ugrik be? Igen, a Baywatch mozis verziója. Zac Efron játszotta a kétszeres olimpiai bajnok gyorsúszót, Matt Brody-t, akinek az egyéni versenyszámok után a gyors váltóban is szerepelni kellett volna. Nem vette komolyan, előző éjjel bulizott, részegen vetette magát a medencébe és kizárták miatta a csapatot. Különben miről szólt a film? Ezen annyit szörnyülködtem, hogy nem is igen jutott el az agyamig.
Vannak olyanok, akik az életükért kénytelenek egy-egy filmben úszni. A zátony hősnője az anyja emlékére akart szörfölni egyet, de balszerencséjére pont arra a partszakaszra vetődött egy éhes cápa, aki kiszemelte magának a lányt. Ennél is elvetemültebb a Préda, amelyben hősnőnk az apját kimenteni tér haza az áradáskor. Csak éppen a környéken krokodilok laknak, a vízszínt meg egyre nő… A zátonyban legalább nem úszták le magát a cápát. Itt viszont volt olyan jelenet, hogy a sérült lány ráver egy kört a krokodilra.
vonzó, hogy hőseink inkább választják azt, mint a szerelmet és családot, akár az életet.
amikor az autójuk hirtelen leáll, és egy másik leálló kocsi beléjük szalad. A folyóban kötnek ki, Matildát (a lánya, a kisebbik gyerek) újra is kell éleszteni. De nem csak az elektromosság áll le – hirtelen az emberek nem lesznek képesek aludni. Volt kollégája hívja vissza Jillt, mondván van egy nő, aki tud aludni, belőle nyernék ki az ellenszert. Mivel Matilda is tud aludni, a család menekülőre fogja, hogy a kislány ne legyen kísérleti nyúl. Ám a megvadult világban könnyen lehet, hogy az a létesítmény az egyetlen menedék.
el, hogyan akarja folytatni az életét és a karrierjét. A lány azonban időt akar, így vidékre menekül egykori tanárához. Ott most is látják rajta, mire van szüksége, így megbízzák, hogy készítse fel az utánpótlás csapatot a legközelebbi versenyükre. Maddy szembesül vele, hogy a vidéki és városi lányok rivalizálása most is tart, mi több, egykori vetélytársa edzi a városi lányokat. Feléled benne a versenyszellem, és a lányok küzdelme neki is példát mutat. A kicsik ki merik mondani, hogy a bátorságát vesztette el és ha valóban nyerni akarnak, vissza kell szerezze ezt is.
szintén nehezen megy a sok halál és a volt szerelme elvesztésének feldolgozása. Miközben a gyakornokaiknak minél többet igyekeznek tanítani, maguk is folyamatosan fejlődésre törekednek. Morgan komolyan küzd, hogy ne csak belgyógyászként állja meg a helyét, de a kezét is annyira rendbe tudja hozni, hogy még szikét ragadhasson. Miközben betegek jönnek-mennek, szerelmek szövődnek és mennek szét, összeköltöznek és babát várnak, rég elveszett apák térnek vissza az orvosok életébe.
Martin túl messze megy, és egy nagyon nagy berúgás után minden borul. A felesége el akarja hagyni, és azt is kimondják, korábban nem a sok munka miatt volt annyit távol, hanem szeretője volt. A munkahelyén is bevezetik a szigorúbb ellenőrzést.
alkoholt. Az egyik elkezd randizni, a másik boldog a gyerekeivel, jobb tanárok is lettek. Csak a tornatanár képtelen megválni az alkoholt és egy vitorlás balesetben meg is hal.
A menekülő Conorra Hannah talál rá, aki magával viszi a fiút. A meggyilkolt apa leveléből felméri a helyzetet, és segíteni akar. Segítséget azonban nem tudnak hívni: a villám kiütötte a felszerelést. A gyilkosok meg tüzet gyújtanak, hogy kicsalják őket.
nyomkövetővel a gyilkosok után ered, akik a férjét használnák csalinak.
Elrejtőzik, de a beszállítója átadja neki a budapesti menedékéből az otthagyott holmiját. A nőre bérgyilkos támad, és Natasha rájön, nem ő volt a célpont, csak a budapesti holmikat akarta megszerezni. Ahogy átnézi a csomagot, különös fiolákra és egy képre akad benne. Még gyerekként, de már ügynökként 3 éven át családként beépülve élt két ügynökkel és egy másik kislánnyal. Ő és Yelena vannak a fotón. Azonnal a városba utazik, ahol már várja a lány, aki 3 éven át a húga volt. Egy olyan történettel, ami túl mélyen érinti: a Vörös Szoba még nem szűnt meg, és sokkal kegyetlenebb módszerekkel dolgozott, mint amikor még Natasha is ott senyvedett.