Pilótaként dolgozni próbáló, rendszerrel szembemenő, életmentő.
Alexey született pilóta, ráadásul egy híres repülőmérnök fia, így mindig is ki volt jelölve előtte az út az égig. Csak éppen a fiatalembernek van egy kis gondja a szabályok követésével. Ha azok rosszak, ő bizony lázad és a maga módja szerint intézi a dolgokat. Legutóbb egy teherszállító cégtől rúgták ki, mert a fejes által szabálytalanul felpakolt és túlsúlyt jelentő kocsit dobta ki a viharban, nem az utasítás
szerint az árvízkárosultaknak szánt segélyt. Az apja jár közben, hogy egy utasszállító cégnél, a családi kapcsolatot nem tudva alkalmazzák. Alexey a mogorva és ellenséges Zinchenko tanonca lesz, aki a fiatalember szolgálati lapját látva esélyt sem adna neki, de a közös munka során ráébred, hogy Alexey nagyon tehetséges, csak nem politikus alkat. Lesz ebből még bajuk, de életet is ezért tudnak menteni, amikor egy szigeten kitör egy vulkán és mindent felemészt a tűz.
Nem mondhatnám, hogy sok katasztrófafilm eszembe jut, ami repülőgépekhez kötődik. Most lett egy ilyen is, bár azért nem olyan vegytisztán katasztrófafilm, mint egy Holnapután vagy egy Pokoli torony.
Nézzük talán ezt a részét, és akkor le is tépjük egyúttal a ragtapaszt. Mert, ha valamibe bele akarok kötni a filmben, az a vulkánkitöréses szigeten zajló hihetetlen események sora. Ok, láttam már filmen olyat, hogy valaki lefutja a kitörő vulkán láváját, de itt elmennek addig, hogy az autó már süllyed a lávában, de mindenki ki tud menekülni, még a sofőr is a tetőn keresztül, miközben már szinte úszik a forró anyagban, utána meg még ki is sprintelnek a reptérre, miközben úgy ömlik a láva, mintha árvíz lenne. A felszállás meg az egyebek után azon már a szemem sem rebbent, amikor két repülőgép között kötelet feszítenek ki, és azon át mentik az utasokat egy kosárban – ami mégis hogyan került a gépre?
A film első fele azonban nem ilyen csodás mentés története, hanem egy becsületes fiatalemberé, akit pont ezért a rendszer mindenhonnan kilök. Ez lekötött, és még tetszett is, ahogy Alexey miatt most többen arra kényszerülnek, hogy szembenézzenek magukkal, és hogy miképpen adták fel az elveiket. Mert látunk itt olyat, hogy a gazdag részvényes szegi a szabályokat és inzultálja a személyzetet, de mindezt tűrni kellene. De van sokkal rosszabb is, pl. amikor egy afrikai országban puccs zajlik. Érdekes az is, Alexey hogyan keres kiskapukat, miket kap érte, és hogyan változnak majd a körötte élők a hatására.
De magánéleti szálakat is kevergetnek. Több szereplő is kapott szerelmi szálat, de egyik sem uralkodik el a filmen, csak árnyalja azt. Alexey szeme egy szőke pilótanőn akad meg, a steward Andrey (ha már a többieket angolosan írom, őt is) a stewardess Vikát igyekszik randira hívni a film nagyjában, Zinchenko meg a fiát igyekszik megnevelni.
Vannak azért fura megoldások benne: amikor Alexandra szakít vele, annak elég banális oka van. A végén meg egy megváltozott névből kellene kitalálnunk, hogy a páros nem csak kibékült, de már házasok is. Még az is jobban működött, amikor Alexey az apjával békül ki, pedig igazából csak annyit láttunk, hogy a megtört fiatalember az apja vállára hajtja a fejét, aki ezt hagyja neki. Mégis, az átjött.
Pörgős, sok helyzetet variálnak, és ha nem is CGI látványdömping, olyan érzésem sem volt, hogy rossz nézni, amit mutatnak. A magánéleti szálakkal és némi becsempészett humorral még vicces is, ahogy az öreg róka – tehetséges ifjonc párosa működött a pilótafülkében.
Meglepő, de ismerős színészre is bukkantam. A főszereplő az a Danila Kozlovsky, akik a Vikings utolsó évadában orosz hercegként Ivarral szövetkezett, majd elárultatott.
Nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy ez egy jó film, de szórakoztató és olyan hangulatomban talált meg, amikor vevő voltam a blődségeire (a vulkán nagyon ilyen) is.
Flight Crew – 5/4 igazából inkább 3, de jól szórakoztam rajta, és tetszett a sorok között a rendszerkritika.
átlagot is megemeli, így sok tehetséges játékos kiszorul az idény első felére, amíg sikerül Bakernek és Spencernek felzárkóztatnia őket annyira, hogy pályára állhassanak. Spencer mással is viaskodik: szembe kell néznie azzal, hogy Coop miatt milyen sebeket hordoz, és ez megrontja a barátságukat. Felmelegítette a kapcsolatát Laylával, ahogy Olivia is Asher oldalán kezdi az évet, de a két fiatal között egy nyári titok lappang. Fiatal, amerikai feketeként a rasszizmussal is szembe kell szállniuk, miközben azt is el kell dönteniük, merre tovább a középiskola után.
szétesett. A teleportáló Monte Carlo nyugdíjba vonult, a jövőbe látó Callista hátrányos helyzetű fiataloknak nyitott edzőtermet, és igyekszik őket terelgetni. Moreau azonban új ügyet és társat is kap. Képességgel bíró emberek tűnnek el, míg mások olyan képességekkel kezdenek el rendelkezni, ami korábban nem volt nekik. Cecile nem engedi lerázni magát, és a nyomozás közben Moreau lassan magára talál, összeáll a régi csapat és feldolgoznak közösen néhány traumát, hogy együtt állíthassanak meg egy elvetemült csoportot, akik Gigaman lányát is kiszemelték maguknak.
Rögtön beugrott egy olyan, amit legszívesebben törölnék a memóriámból. Ha azt írom, fóka róka, kinek ugrik be? Igen, a Baywatch mozis verziója. Zac Efron játszotta a kétszeres olimpiai bajnok gyorsúszót, Matt Brody-t, akinek az egyéni versenyszámok után a gyors váltóban is szerepelni kellett volna. Nem vette komolyan, előző éjjel bulizott, részegen vetette magát a medencébe és kizárták miatta a csapatot. Különben miről szólt a film? Ezen annyit szörnyülködtem, hogy nem is igen jutott el az agyamig.
Vannak olyanok, akik az életükért kénytelenek egy-egy filmben úszni. A zátony hősnője az anyja emlékére akart szörfölni egyet, de balszerencséjére pont arra a partszakaszra vetődött egy éhes cápa, aki kiszemelte magának a lányt. Ennél is elvetemültebb a Préda, amelyben hősnőnk az apját kimenteni tér haza az áradáskor. Csak éppen a környéken krokodilok laknak, a vízszínt meg egyre nő… A zátonyban legalább nem úszták le magát a cápát. Itt viszont volt olyan jelenet, hogy a sérült lány ráver egy kört a krokodilra.
vonzó, hogy hőseink inkább választják azt, mint a szerelmet és családot, akár az életet.
amikor az autójuk hirtelen leáll, és egy másik leálló kocsi beléjük szalad. A folyóban kötnek ki, Matildát (a lánya, a kisebbik gyerek) újra is kell éleszteni. De nem csak az elektromosság áll le – hirtelen az emberek nem lesznek képesek aludni. Volt kollégája hívja vissza Jillt, mondván van egy nő, aki tud aludni, belőle nyernék ki az ellenszert. Mivel Matilda is tud aludni, a család menekülőre fogja, hogy a kislány ne legyen kísérleti nyúl. Ám a megvadult világban könnyen lehet, hogy az a létesítmény az egyetlen menedék.
el, hogyan akarja folytatni az életét és a karrierjét. A lány azonban időt akar, így vidékre menekül egykori tanárához. Ott most is látják rajta, mire van szüksége, így megbízzák, hogy készítse fel az utánpótlás csapatot a legközelebbi versenyükre. Maddy szembesül vele, hogy a vidéki és városi lányok rivalizálása most is tart, mi több, egykori vetélytársa edzi a városi lányokat. Feléled benne a versenyszellem, és a lányok küzdelme neki is példát mutat. A kicsik ki merik mondani, hogy a bátorságát vesztette el és ha valóban nyerni akarnak, vissza kell szerezze ezt is.
szintén nehezen megy a sok halál és a volt szerelme elvesztésének feldolgozása. Miközben a gyakornokaiknak minél többet igyekeznek tanítani, maguk is folyamatosan fejlődésre törekednek. Morgan komolyan küzd, hogy ne csak belgyógyászként állja meg a helyét, de a kezét is annyira rendbe tudja hozni, hogy még szikét ragadhasson. Miközben betegek jönnek-mennek, szerelmek szövődnek és mennek szét, összeköltöznek és babát várnak, rég elveszett apák térnek vissza az orvosok életébe.