Jelenleg a zavarba ejtő, amilyennek a filmet nevezném. Az egy dolog, hogy nem tudom eldönteni, hogy ez az ötlet zseniális volt, vagy csak művészkedő. Az már más és rosszabb, hogy azt sem tudtam eldönteni, tetszett vagy sem. Nem a közönybe fulladó unalom, de nem is billent el a mérleg. Nem érzem úgy, hogy szerettem volna, de nem is utáltam.
Ami jó benne: a tematika. Az exkluzív étterembe érkeznek a vendégek: egy kisebb vagyon, amibe egyetlen vacsora kerül. Mindössze kis létszám jöhet, válogatják a vendégeket, és ehhez el kell utazni egy szigetre is. A vacsora maga egy 4-4,5 órás esemény, mondhatni, műsor. És bőven van rejtély: a vendégeknek vannak titkai, egyesek ismerik egymást, ha alaposan el is rejtik ezt. A film által bemutatott vacsora pedig eltér az átlagtól, mert a séf most jutott el arra a pontra, hogy már nem bírja tovább. De mit, és mit tesz ellene? Nem mesélem el. Bűn lenne a filmmel, mert tényleg az a legjobb benne, ahogy nyomonként rájövünk, mi is folyik itt, és ki-kicsoda.
Van benne nem kevés társadalomkritika. Amit majd elmondanak azzal kapcsolatban, mi teszi tönkre a szakácsművészetet, mindenre alkalmazható. Olyan korban élünk, amikor mindenki szakértő és az internetre azt tesz fel, amit csak akar. Kritizálni és szakbarbárnak lenni könnyű – de nekimennek a szakértőknek is, a gazdagoknak és másoknak is. A film különben le is egyszerűsíti az embereket két osztályra: vannak, akik adnak, és akik elvesznek.
Van benne thriller elem, mert ez a vacsora majd vérre megy. Játszma lesz ez a túlélésért is, különféle technikákkal és esélyekkel. Abban nem vagyok biztos, hogy tetszett a végeredmény. Pláne, hogy a végén mit tesznek a vendégek. Mind részei lesznek a műsornak, és ezt valahogy nem tudom elhinni. Már csak azért sem, mert tudom, melyik halál ijeszt a legjobban, és – nem mesélem el jobban. Maradjunk annyiban, hogy eleve van egy abszurd vonás a történetben, amire a vége nagyon rá is erősít, amit nem szerettem.
Viszont, ötlet van benne bőven. A menüben, amit az egyes ételek majd jelentenek és az egésznek a kivitelezésében is. Bár egy szigeten vagyunk, egy étteremben és egy teremben, nagyon ritkán léphetünk ki innen, mégsem volt bezártság érzetem. Nem tűnt úgy, mintha szűk lenne a tér, pedig simán el tudom képzelni ugyanezt színházban is, mert meg lehetne csinálni egy fő és 2 mellékhelyszínnel, amit a forgó színpaddal meg is lehetne könnyen oldani.
Jól néz ki az étterem, az egésznek a hangulata és a feltálalt ételek is. Bár egy ideje már mennek, én csak mostanában néztem bele főzős show-ba, és itt is simán találtak olyan ételeket, vagy még olyanabbakat, amiket ezekben a műsorokban látok, mert az esélytelen, hogy a konyhámban id felbukkanjanak. Egy részének a nevét sem bírom megjegyezni, nemhogy főzni támadna kedvem.
Erős a casting is. Ralph Fiennes adta el nekem legjobban – az ő alakításában egyszerre éreztem erőt és hogy az ember eljut arra a pontra, ahol már magától és a fogyasztói társadalomtól is megundorodik. Zseniális és szánnivaló tudott lenni egyszerre, és az egyik legjobban megragadt részlet maradt a fejemben, amikor egy ételt majd szeretettel készít, és van közben az a mosolya, amit annyira el lehet hinni, és beleérezni, mi van mögötte. A másik főszereplőnek Anya Taylor-Joyt mondanám, aki szintén jól játszik, csak az ő karakterével nem tudtam azonosulni. Margot maga is egy rejtély és egy átverés, és az igazi énjéről keveset tudunk meg. Milyen ember ő? Passz. A szakmája nem tette szimpatikussá, de nem is áldozat. Lehet, hogy ez zavar? Nem tudom elképzelni, hogy valaki szeresse azt csinálni, amiből ő él? Lehet. Nicholas Hoult olyan gyereki megszállottsággal játssza az ételrajongó fiatalembert, hogy Tyler is életre kel, ha nem is olyan erős figura, mint a séf. Judith Light elnyomott feleség figurája ragadt még meg, neki sok minden volt a tekintetében. Egy-egy nézéséből lehetett tudni, mit gondol éppen a férjéről. De nem ők az egyetlen nevek, ezt a filmet telepakolták sztárokkal és ismert arcokkal.
A kritikái jók, voltak Globe jelölései is, ha az Oscarig nem is jutottak el. Vagyis, a jó filmek közé kell venni, de tényleg nem tudom, még most sem, tetszett-e.