Egy újabb film, amiben megnézhetjük valami megszületését. Nem titok, hogy odáig vagyok az ilyen filmekért, és ebben a történetben is megtaláltam, ami lekötött.

Először is, nekem új volt maga a cselekmény. Ferrari kapcsán már láttam filmet, de eddig azt sem tudtam, hogy a Lamborghini is eredetileg vezetéknév, és egy személyt takar. Méghozzá egy fiatalembert, aki a világháborúban szerelőként dolgozott az olasz seregben, és hazatérve nekiállt az álma megvalósításának. A film pedig követi, hogyan nősül meg, kezd el traktorokokat gyártani, majd már vagyonos emberként mi veszi rá, hogy egy sportkocsit is piacra dobjon.

Még az is tetszett benne, hogy nem akar hőst alkotni a történet. A fiatal Ferruccio még jobban beleférne a kategóriába. Nagyon hisz az álmában, fiatal és megnyerő. Jó barát, jó férj, és céltudatos. Talán már akkor vannak húzásai, amiket egy jó ember nem lépne meg, de az kellett a sikerhez. Ha azokat nem teszi meg, pl. nem teszi kockára a családja farmját egy befektetéssel, elsüllyednek. De aztán a szeretett neje, és vele a szíve meghal. A film végén egy részben nagyon eltalálják, amivel megfogják a lényegét: a 2. felesége mondja neki, hogy a szíve helyén van egy lyuk, amit semennyi szeretettel nem lehet feltölteni. Igen, az első nő halála után egyetlen dolog tudott szenvedélyt kiváltani a férfiból, és az a munkája. A kocsik.

Ekkor már Grillo játssza, az idősebb ént. Aki próbál tippeket adni Ferrarinak, aki elég sértő módon rázza le a férfit. Lamborghini válaszként meg kihozza az első sportkocsiját, és csattanós választ ad. És olyankor fel lehet rá nézni, amikor magyaráz, amikor célokat tűz ki. Tudta, kikkel kell együtt dolgozni és motiválta őket. Ez megkapó akkor is, ha a film megmutatta, hogy mellette csalfa férj és rossz apa is volt. Neki nem a család, a sportkocsi lett az öröksége.

Szerelmes film lenne a sportkocsikhoz? Lehet úgy is nézni, ahogy keresik a tökéletes formát és újítanak. Hogy miért olyan a Lamborghini, amilyen. Én szívesebben néztem egy céltudatos ember portréjának, aki elérte a célját. A neve fennmaradt, és mindenkinek a luxus sportkocsi jut róla eszébe. Azt ugyan nem állítom, hogy pontosan igaz a Ferrarinak készített rajza – amin különben a filmen nagyot nevettem -, de ott és akkor igaz volt.

A látványt egyértelműen az autók adják benne. Ha az ember rászánja az időt, a végén ki is írták, mennyiféle autós múzeum adott kölcsön a filmhez valamilyen eszközt. Van is benne rengeteg autó – Ferrari és a Lamborghini is felvonul. Nőként és inkább biciklisként engem ez annyira nem hoz lázba, de még engem is elkapott valami rajongás féle, amikor a kiállítás volt, vagy az utolsó jelenetnél, ahol arról van szó, hogy mit tart a világ a legszebb autónak.

Nekem a színészek inkább működnek vonzóerőnek, és itt akadtak olyanok, akiknek szívesen nézem a dolgait. Grillo egy időben akciósztár irányba ment, de tud mást is játszani. Tetszett a fiatal énjét játszó Romano Reggiani is. Annak ellenére hihető volt, hogy az egyik az ilyen volt, a másik az ilyen lett, hogy külsőre nincs köztük hasonlóság. A magabiztosság, ahogy megnyerték az embereket, a természet és a viselkedés, az kötötte össze őket. Mira Sorvino, Gabriel Byrne és Antonio Banderas vannak még benne ismertebbek, de bevallón, csak Byrne, akit tudok hova tenni a filmből. Ő volt Ferrari, és az arckifejezés, amikor azon a bizonyos kiállításon megnézte az első Lamborghini-t, meg a rajzot, amit Ferruccio küldött neki, azért emlékszem rá.

Nem fogom sorolni, melyik autós filmnél tetszett jobban, melyiknél kevésbé. Nem a nagy vászonra szánt alkotásokkal készült versenyezni, mint a Bale-film vagy Brühl autóversenyzős mozija. Van talán tévés jellege is, de mint egy alkotóról és alkotásáról készült játékfilm, én szerettem.

Kis lépések és Chuck ügyködése. Vagyis, a Billions (s07e03) ezen része kevésbé tetszett. Ugyan ki van jelölve az évad fő konfliktusa, de annyira kisszerű lépéseket tettek jelenleg, hogy azt nem tudom szórakoztatónak minősíteni. Chuck és Mike méregetik egymást, mindketten igyekeznek meghatározni, hogyan tovább. Mellette Wendy és Waggs is válságba jutott, amiből próbáltak kitörni. A maga öltönyös, keménykedő stílusa megvan, de az a nagy húzás, valami emlékezetes, az nem volt benne. Lépjünk is hamar tovább!

Bírom ezt a sorozatot, a humorát, de most kissé úgy éreztem, kiszámíthatón halad. De mi is volt az Only Murders in the Building (s03e05) részben? Kb. úgy vezetik a gyanúsítottak útját, mint a The Afterparty évadban. Legutóbb, a rúzs miatt gyanús lett Charles párja, aki most gyötrődött is, hogy szakítson-e, hogyan kérdezgesse, vagy mi legyen. Közben Oliver meg arra jött rá, hogy az ő kiszemeltjének is van vaj a fején, és ő is gyanús. (Különben én ezért drukkoltam, poén lenne, ha Streep lenne az évad gyilkosa, de ahhoz korainak érzem az 5. részben bedobni ezt.) Mabel meg románcba bonyolódik a fotóssal. Kb. ezek a fő vonalak. Mindenkinek jutott humoros rész, kis magába szállás. Sok helyszín, jó színészi játék. Én meg azon kezdtem agyalni, ha ez a záró évad, akkor vajon milyen vizekre viszik őket a végére? Mindenki kap személyes happy endet, vagy ennél eredetibbek is tudnak lenni? Mert bizony, most úgy tűnik, mindenki párkapcsolat felé halad, ha inognak is egyes viszonyok ilyen-olyan okból.

Elköszönt a Justified: City Primeval (s01e08), és a legjobb jelző, amit akár az egész évadra is be tudnék dobni, a furcsa. Annyira vártam egy poént, miért érinthetetlen Mansell. Annyira szerettem volna, ha valamin felkaphatom a fejem. De annyira szimpla, semmitmondó lezárást kapott az egész, hogy az valami fájdalmas. A nagy leszámolás is, ez mi volt? Kiakasztó. Hosszan tudnám sorolni, miért nem tetszett, ahogy zárták a szálakat. És a legtöbbet az egész évad alatt írogattam, így nem is ismétlem meg. Egyetlen esemény volt benne, amin azért megcsillant a szemem. Nem csak nekem hiányzott, és a végére megérkezett: Boyd, a színész karaktere meghalt. Így jött a sorozatbéli Boyd, vagyis Walter Goggins. Az ő röpke jelenetében több élet volt, mint az egész részben különben. Azért durva az is, hogy rajta mennyivel kevésbé látszik az eltelt idő.

A végéhez közeledik a The Afterparty (s02e09) is, amiben most Isabel meghallgatására került sor. A sorozatrész maga előtte, hogy mi volt az inspiráció. A Gázláng. A nő határozottan úgy érzi, hogy a fia meg akarta őrjíteni, és a pénz áll minden mögött. Ez egy olyan irány, ami nekem különben tetszik is, szívesebben nézném Edgart ravasz és kissé sötét szereplőnek, mint annak az egyszerre zseniális és szerencsétlen férfinak, akinek a menyasszonya látta. A történet tehát alakul, de a rész stílusa nem tetszett. Olyan harsány színek voltak benne és ezek a ruhák – egyszerűen bántotta a szemem. Isabel kék ruhája volt a mélypont, de különben sem tetszettek a külcsínek. Ha már Gázláng, akkor visszafogottabb is lehetett volna. Igen, a harsány, amivel ezt a részt leginkább jellemezném.

Apokalipszis közeli helyzethez képest meglepően humoros és már szinte aranyos résszel jött a Harley Quinn (s04e08). A jelenbe kb. 1 héttel később visszaérő főszereplő párosnak Nora mesélte el, mi történt és hogyan lett a világ fekete-fehér. Vagyis, láthattuk Lex tervét, miközben humoros elemként lekövethettük, Bane mit szerencsétlenkedett Olaszországban. Annyira szerencsétlen nyomorult, hogy az már aranyos. Nme is hiányoztak a főszereplők, kellően jópofa és dinamikus lett a rész nélkülük is. Jól is esett, hogy meg merték mutatni, hogy van maga a világ is annyira erős, hogy Harley és Ivy nélkül is tud miről szólni. Ok, a humora nekem néhol sok – Nora szexéhsége katasztrófa, de inkább vigyorogtam, mint morogtam a héten. Plusz, Ivy megkapta a hét beszólását, miután látta, hogyan hat Supermanre, hogy takarásba került a Nap.

A másik heti animációm viszont csak megzavarni tudott. Már nem értem, mit akar a My Happy Marriage (s01e09) és merre halad. Eddig is zavarosnak találtam, hogy az új szereplő segíteni akar vagy ártani, és most a szokottnál is zavarosabb ilyen értelemben a viselkedése. Miyo egészsége volt mellette, amit mindenki ragozott, és itt is ki kellene már mondani pár dolgot, mert csak találgatnak. Amit eddig biztosnak hittem, már azt sem venném biztosra. Kevés cselekmény, sok találgatás és fokozott rejtély. A külcsín még mindig szép, és a főszereplő páros kapcsolatát is érzékenyen igyekeznek megfogni, de most akkor is egy kérdőjel, ami erről a részről eszembe jut.

A heti kedvencem, de lassan a heti nézősök között a kedvencem a Foundation (s02e08) volt. Viszik tovább a vonalat, hogy mindenki kap legalább egy kis szerepet, és már majdnem az évad tetőpontján van minden cselekményszál. Nagy összecsapások jönnek, és már elkezdték a nagy felfedezéseket megtenni. Most 2 is volt – Demerzel kapcsán Alkony Cleon felől, de Hajnal és a királynős is hasonló következtetéseket vontak le bizonyíték nélkül. A másik a szigetről és lakóiról Gaal és Salvor oldalán. Egyértelműen megvannak a kedvenc szereplőim és történetszálaim. Most megint láthattuk, Hari mennyire okos. Egy kis töredékből is összerakja a sztorit pillanatok alatt, és még emberséget is tudott mutatni ebben a részben. Szimpatikusnak találtam Hajnal és a királynő kettősét is, ők tényleg beforraszthatnák a népeik közti háborús sebeket. És már másnak is látom a sorozat alapkonfliktusát: csak nem kisül a végére, hogy még mindig robotok vs. emberek csata van? Már elkezdtem szemezni a könyvekkel is, de Asimov olyan univerzumot írt, hogy jó sok olvasás kellene. De ha így húzza a sorozat az idegeim, rá fogom szánni magam.

Egy amerikai komédia, ami nem tűnik annak. Ha nem olyan lenne a szereposztás, amilyen, simán azt hinném, hogy egy francia, de nem emlékezetes komédiát nézek. Nem feldolgozás ez véletlenül? Rákerestem, naná, hogy az.

Talán láttam is az eredetit, de nem maradt meg bennem, így összehasonlítást nem fogok írni. De azt muszáj kiemelni, hogy olyan szinten átvették a francia gyengébb komédiák hangulatát, hogy sűrűn töprengtem azon, hogy miért nem illik ez a történet Hollywood keretei közé. Vadásztam, amikor helyszínekről vagy nemzetiségekről volt szó, mert nem értettem, hogy lehet ez amerikai film, amikor nem érződik annak. Végig vártam, hogy kiderül, Olivia párizsi sztár. Még az is, ahogy posztereken reklámozták és amilyen képeken megjelent, az is olyan európai hatású.

Mert kimerült annyiban a történet amerikaivá tétele, hogy Antonio és családja mexikói bevándorlók. Hogy Olivia az Államok sztárja. Nemzetiséget, helyszínt váltottak, de nem került bele semmi olyan kulturális, vagy jellegzetes, amiért megérte volna feldolgozni. Így a másik nélküli emlékek hiányában azt tudom írni, hogy felesleges átdolgozásnak tűnik.

Kezdve azzal, hogy alig van cselekmény és az sem éppen vicces. Annyira vártam valami jó csavart, vagy humoros félreértést. De ez helyenként inkább szomorú volt, mintsem nevetős. Ahogy Olivia hagyja magát egy olyan sehova nem vezető kapcsolatban ragadni. Ahogy Antonio reménykedni kezd, hogy visszaszerezheti a volt nejét, amikor egyértelmű, hogy azért kezd flörtölni vele, mert nem veszi be a nő gyomra, hogy az exe egy filmsztárra cserélte le. Olyan kis szánalmas is volt Antonio, amikor elmesélte az igazat, a nő azonnal kidobta újra, és nem értette, miért. Igen, talán ez lesz a fő gond, amiért nem tudtam ezzel a filmmel nevetni. Nem simán sajnálatra méltók a főszereplők, de inkább szánalmasak.

Egy jó húzása azonban volt a készítőknek: az álkapcsolat nem érett szerelemmé, szerencsére. Még ha Antonio jó ember is, akkor sem illett Olivia mellé, több okból is. Nagyon jó barátok lettek, egymás támaszai, ez benne volt és ez működött is.

A szereposztás igazság szerint és papíron jó. Eugenio Derbez lassan a bevándorlót tartalmazó komédiák visszatérő komikusa. Max Greenfield hihető a több értelemben csaló, de más szinten vonzó üzletember szerepében. Samara Weaving meg simán van olyan szép, hogy sztárt játsszon, mert Oliviát annak ellenére, hogy itt értékeket is kapott a személyiségében, leginkább az jellemzi, hogy ő a lehetetlenül szép nő.

Ami romantikus komédiában látvány lehet, ebben benne van. Szép környezet, a szereplőkön jó ruhák, vagy éppen a csóró voltuk megragadása. De inkább a színészek a látványelemei, eladnia meg a humornak kellene. Próbálkoznak is, de talán ez a másik baj. Nem az én fogamra való, ami ebben a filmben humorforrás. Antonio anyjának románca a háziúrral visszatérő elem, és nagyon tudtam utálni.

Nem fogott  meg, nekem legfeljebb háttérfilmként megy el.

Folytatása lett az Egynyári barátságnak is, ami ezzel már rá is cáfolt a címére. Legalábbis, amit a magyar keresztségben kapott, mert eredetiben nincs ott az a bizonyos egy. De a lényeg, hogy ugrunk a következő nyárra, és a két pár megint együtt megy nyaralni.

A bonyodalmat majd az adja, hogy Marcus nem is annyira nyaralni megy. Egy üzletet is nyélbe akar ütni, és a pár napos közös nyaralás után bele akarja vetni magát a munkába. Ahogy azonban a komédiákban lenni szokott, a tárgyalófél korábban jön, a férfinak meg egyensúlyoznia kell a családja és a barátai, meg a munka között. A másik oldalon pedig új szereplő érkezik, Reese. Kyla apja, aki talán az egyetlen ember a környéken, aki nincs oda a lánya párjáért. Ron persze össze akarna vele barátkozni, de Reese tervei is megvannak a következő pár napra.

Ha valamit változott a film, az a főszereplőihez való hozzáállása. A kezdeteknél a fekete és komolyabb párnak kellett megtanulnia, hogy a másik párosnak is megvannak az értékei, ha első ránézésre nem tűnnek se szimpatikusnak, se értelmesnek. Tény, hogy nem ők a két legélesebb kés a fiókban, de cserében más értékekkel bírnak. Most már pozitív szemmel nézünk rájunk a kezdetektől, de ezt fokozatosan erősítik olyan jelenetekkel, mint amikor kiderül, hogy Ron egész jól beszéli a koreait. Korábbi katonai karrierjére is több súlyt laknak, már nem ő a nagybetűs parkőr. Első ránézésre Marcus tűnik a sikerembernek, de összességében Ron éli a boldogabb életet, és ki is derül, miért.

Hiszen még mindig megvan az alapvető különbség a párok között. Marcus és Emily keményen dolgoznak, sok a stressz. Ron és Kyla valahogy jobban megélik a mindennapokat, és beérik azzal, ami jut nekik. Elég csak megnézni, amit a nyaralásaikról mesélnek. Ők abszolút jól tudják érezni magukat olyan helyeken is, ahova másnak eszébe sem jutna elmenni. Csak most ezek nem surlódást okoznak, hanem a másik pár egyből merít belőlük, és nekik hála a saját életüket is lazábban tudják venni.

De kell valami történet is, így kerül képbe Reese és az ő ügyködése. Mint egy krimi komédia, mert Reese hiába próbálkozik, akkor is béna bűnöző és minden ostobaságba bele is rángatja a családot. A csúcs az, amikor búvárkodni viszi őket, és a szeméttel teli, ótvar öblöt igyekszik eladni nekik, mint remek búvárhelyet. De tele van ilyen húzásokkal – még Ron is gyorsan átlát rajta, de mivel családtag, nagyon próbálkozik a jót keresni benne.

Sok mindenről nem is szól a fim, de némi kalandot tettek bele, elvitték komédia felé. Így azért nem unalmas, kitöltik a játékidőt, de értelmesnek eszembe sem jutna nevezni, amit láttam.

A poénokkal is úgy voltam, hogy egy-egy ötlet tetszett, mások meg nagyon nem. Amikor Maurillio azt hiszi, hogy végre lesz egy barátnője, erre csak bébiszitter kell a nőnek? Az ilyenek tudtak fájni.

A helyszín viszont szép, és a nyári, nyaralós hangulatot drága környezetben simán hozza. Ha azért nem is olyan film, ami után elmennénk egy megismert helyre nyaralni és el is igazodnánk, a tengeri hangulat jól eladható.

Meg az is, hogy minden színész jött vissza a folytatásra. Kiegészülve Steve Buscemivel, akinek nagyon megy ez a fajta poénkodás. Bár azért még mindig Cena és karaktere a legeladhatóbb. Lehet, hogy pankrátor közegből érkezett, de nem az akciófilmek miatt emlékszem rá, a komikus szerepek jobban állnak neki. Vagy a kettő ötvözete, ha a DC sorozatára gondolok.

Nem a nyár komédiája, egynek elment. Ha igazán nem is nevettem, közben morogtam is rajta, azért voltak vigyorok is.

Az alapötletében még fantáziát is láttam, aztán maga a film folyamatosan elvesztett. A végére már azon gondolkodtam, hogy meg se nézem. Ok, ilyet nem csinálok. Késztetésem van befejezni, amit elkezdtem, ha olyan is, mint ez a film.

Amiben van ötlet: adott egy helyes szőke színészlányka, akinek még a mellékszerepért is le kellene dőlni a szereposztó díványra az öreg főnökkel. Ő elmenekül ugyan, de másnapra a férfi halott. Szerencsére a lakótársnője ügyvéd, így a kihallgatáson van, aki melléálljon. Amikor pedig vázolják a lehetőségeket, mi történhetett, Madeleine megvilágosodik. Ha azt vallja, hogy az erőszaktól védte magát, felmentik és híres lesz. Csak éppen azzal nem számolnak a lányok, hogy ezzel mit indítanak el: zsarolhatja őket a valódi gyilkos, többek között.

A hírverés miatt hamis tanúzás, a bírósági tárgyalás, ezek érdekeltek volna. De már itt sem vették komolyan, a film elején. Pauline a védelem címén beszédeket tartott a nők jogairól, meg arról, hogyan és mennyire használják ki őket a férfiak. Madeleine meg sütkérezett a lehetőségben, és mindent megnyert a perrel együtt. Visszajött a szeretett férfi, aki már nem szeretőnek, feleségnek akarta. Szerepet kapott. Pénze lett, új otthona és viccelődtek azon, hogy gyilkos. Már ez nagyon visszatetsző volt, és csak rosszabb lett, amikor feltűnt a valódi gyilkos.

De még lejjebb tudták vinni, amikor behoznak nőket, akik férfiakat akarnak ölni, igazából buta okokból. És nekik is gyártanak indokot. Olyan szinten átesnek a ló túloldalára, hogy ebben a filmben a nő arra hivatkozik, hogy a férfi megalázta nőiségében, és már meg is lehet érte ölni. Ha nem is azt játsszák, hogy minden férfi ördög és halált érdemel, de az benne van, hogy a nő csinálhat amit akar, erőszakot kiált és mindent meg is úszik vele. Amit meg károsnak érzek, mert a filmben ugyan nem jutnak oda, de az életben az ilyen miatt járnak úgy, mint Péter, aki többet kiáltott farkast, mint szabadott volna.

Komédiának szánták, de humor igazából nincsen benne. Mert az már inkább abszurd, ahogy a szerető túlzott hevessége miatt öl egy nő, vagy ahogy Madeleine sikerdarabja tulajdonképpen arról szól, hogy végeznek a férfival, aki a csinos nőt le akarta teperni. Nincs erkölcsi mérce, és eszembe is jutott a Chicago ennek az ábrázolt világnak a rendszeréről. Csak éppen a Chicago jobban össze volt rakva, ez már egészen paródiának tűnt.

A külcsín a múlt századot idézi, de nem lehet belőni pontosan. Nem is igazán fontos, és talán csak a ruhákban és a hangulatban lehet érezni, hogy nem a mában játszódó történetnek írták.

A szereplők nem voltak szimpatikusak – nem tudtam eldönteni, minek szánja őket a film. Nem antihősök, igazából nem gonosztevők, és bűnözni is képtelenek lennének. Meg bénák, nem nézem ki belőlük, hogy bármi komolyabbat elkövessenek. De hazudnak, önzők és nem szimpatikusak. Ezt még bolondítják azzal, hogy furák a film szexuális felhangjai is. Az csak egy dolog, hogy szerintem a szép, de buta szőke Madeleine nem igazán szép, a csúnyácskának beállított Pauline sokkal szebb arccal büszkélkedhet, csak rá a jelmezes konzervatívabb ruhákat adott. Viszont, nem egyszer azt hittem, Pauline szerelmet vall a másik lánynak. Néha nagyon úgy méregeti, mint aki meg akarja csókolni. De azt is vártam, hogy Madeleine barátja/vőlegénye, mikor nyög be valami titkot. Egyszerűen fura, hogy az esküvőig várni akar a testiséggel. És már akkor ezt csinálta, amikor még csak szeretőnek akarta a lányt. Az hogy jön össze, hogy mást készül elvenni, Madeleine lenne a cselédnek álcázott szerető, de még akkor sem fekszik le vele, amikor a nő tulajdonképpen felkínálkozik? Itt is eszembe jutott, hogy a fiú meleg lehet, csak alibi feleség kell neki. De a film egyiket se erősíti meg, csak a benyomásaim ilyenek és nem a ki is mondott részek.

A casting különben nem rossz, ha nem is a legnagyobb francia sztárok játszanak benne, azért ismerős arcok akadnak. És annyira karikatúra felé kell elmenni, hogy szerintem kihívás se nagyon volt benne nekik. Itt túl lehetett tolni mindent.

Lehetett volna ez vicces is, okos is, de nem lett. Túl lett írva – krimi komédiának van szánva, de inkább feminista paródia, ami most nagyon nem esett jól.

A film végére megkeseredett a szájízem. Tud idegesíteni, amikor nem kerül a helyére az igazság ingája legalább a filmekben.

Mert, hogy egyből torokra ugorjak, ez a film egyfajta családon belüli erőszakról szól. Még akkor is, ha van benne szeretet is, és egy ponton még azt is hittem, hogy komédiát nézek. Csak éppen minél többet láttam, minél több következménnyel szembesültem, annál erősebb lett a dráma és az ártatlanok szenvedése.

Ha Emile családjában nézem, az apja tele van mesékkel, amelyeket igaznak is gondol. Aki kicsit is kibillentené a valóságérzetéből, azzal leszámol. Hősnek meséli magát, aki nagy terveket sző, hogy Franciaország sorsa megfelelő kezekbe kerüljön. A fiát vonja be a történetbe, és használja a terveibe. Pl. politikusoknak halálos fenyegető leveleket ír, de a gyereknek kell kiszállítani a levelet. Ha a szülei annyit mondanak a fiúnak, hogy apa gyerekként nem volt egy angyal, és kezelje kritikával, amit mesél? Megszakít minden kapcsolatot, mintha a két öreg már nem is élne. Ha Emile nem csinálja pontosan, amit mond neki? Elveri. De még a feleségével is kegyetlen: az egyik percben megértő és szerető férj, humoros és kedves, a másikban kizárja a nőt éjszakára a lakásból, és azzal fenyegeti a gyereket, ha beengedi az anyját, megöli. Amikor az ügyei miatt a rendőrség előveszi a kisfiút, simán hagyja, hogy mindenért a gyereket okolják, még rá is tesz egy lapáttal és maga is fenyegeti a fiút olyanokért, amiket ő parancsolt meg neki. Ez lesz a végső pont, amikor Emile szeméről lehull a hályog és legalább az ő történetében megvan a visszabillenés: az apja már nem a hőse, hanem egy munkanélküli rögeszmés hazug bolond. Ettől még szereti, de már nincsenek illúziói. A végén, évekkel később is ő lesz az, aki kimondja az apjáról a tényeket az orvosoknak, míg az anyja továbbra is úgy tesz, mintha semmit se látna, semmi gond nem lenne. Ezen a ponton azért megvan az igazságtétel, és Emile rendben lesz. (Az sem véletlen, hogy majd a saját fiát nem engedi a szülei közelébe.)

Viszont, Emile az apja ihletésére egy másik fiút is bevon a hadjáratukba. Luca algériai francia, és alapból nincs könnyű helyzetben, kiközösítik a szülőhelye miatt. Emile-t a mesék miatt, így a két fiú összebarátkozik. Emile annyira az apjának akar megfelelni, annyira segíteni akar neki, hogy egyre több feladatot ad maga helyett Lucának, és elképesztő, mire rá nem veszi. A végére bűntudata is lesz, mert mindenért Luca fizet meg. Csak azt tette, amit Emile kért tőle, az eredmény meg javítóintézet és még több megbélyegzés. Emilie hátat is fordít neki, noha nagyon is tudja, hogy ez az egész az ő bűne volt. És itt nincs meg a visszabillenés. Azt értem, hogy erre az apjában való csalódás rájön, és az teszi helyre Emile fejében a dolgokat. De Luca nem kap semmit, ő tönkrement. Ártatlanul. És még csak egy bocsánatkérés sem jut neki.

Pedig lehetne Andre drámáját is nézni, vagy magát a családét. De nem tudom igazán sajnálni őket, annyira kisiklik a családapa. Ő tipikusan olyan alak, akinek mindenki csak ad és segíteni próbál, de ő csak beleharap a felé nyújtott kézbe. Nem sajnáltam, dühített. És tudom, hogy rossz reakció, mert beteg és inkább az a bűn, hogy nem kapott segítséget. De akkor is, nem éppen morálisan helyes módon, akkor éreztem leginkább együtt a családdal, a gyerekkel, amikor betelt az a pohár és alaposan beolvasott az apjának. Szembesítette azzal, milyen ember és miket művel.

Történelmi jellege is van, de azért nem történelmi film. Igazság szerint mindegy, melyik politikus és rendszer ellen akad ki Andre, a lényeg az, hogy legyen egy vezető, akit megvethet és utálhat. A külcsínből az évtizedet nem lehet belőni, az látszik, hogy a XX. század második fele, de az évtizedet már nem tippelném meg.

Benoit Poelvoorde, akit különben már láttam másban is. Szerintem jól játszott, átjött Andre mindkét oldala. Talán inkább a gyerek a főszereplő benne, de Emile inkább cuki kell legyen, nem jó színész.

Több van benne egy komédiánál, van benne dráma is, de mégsem dramedy. Ez nem az, amit szívesen néz az ember és szeret, de érdekes volt.

A Netflix zászlóshajói közül az egyik, mely lassan a kikötőbe is befut. Az első évadot sokan imádtuk, és hamarosan a történet végére érünk. Eddig minden évadban volt valami, amit tudtam szeretni, ha azt az élményt, amit az első hozott, nem is tudták már reprodukálni.

A negyedik évad kezdése viszont a legnehezebb volt az eddigiek között. Ennek a sorozatnak eddig megvolt az a sajátossága, hogy az ember elkezdte nézni és csak haladt előre, egyszerűen darálni kellett és nem szünetet tartani a részek között. Itt viszont azzal szembesültem, hogy a történet túl lassan haladt, a szereplők halmozott nyomora komolyan taszított, és egyszerűen nem szerettem, ahol a figurák álltak. Akár El és a banda, akár Max depressziója, akár Nancy és Jonathan távolodása, valahogy rossz volt nézni. Tulajdonképpen az első részekben egy dolog volt, ami érdekelt: Hopper sorsa. Az a szovjet börtön kifejezetten durva ötlet volt, de jól megmagyarázta, hogy David Harbour miért változott annyit külsőre. Az első 3 részt tehát túl kellett élni, és nagyon nehezen ment ez. Annyira kedvemet szegte egy-egy rész, hogy végig se néztem egyet-egyet, csak kb. 20-30 perces részenként haladtam.

Aztán, jött a 4. rész. Ott kapott el az érzés, amit a sorozat hozni szokott. Arra megvoltak az alapok, és nagy léptekkel el is kezdtek építkezni rá. A szokottnál is jobban összefüggött minden, és a múltat is átértelmezték kissé a most kiderülő dolgok. Alapvetően úgy igyekeztek megcsinálni, hogy a végére meg lehessen lepődni, hogy a különféle történetek hogyan érnek össze. Még az sem zavart, hogy azért rá lehetett érezni egyes összekapcsoló elemekre. Pl. a kedves gondozó és Egyes közti kapcsolat már sokkal előbb sejthető, mint ahogy kiderül, mi is köti össze őket. Amikor megmutatja a nyakát és a vele történteket a lánynak, akkor meg már azt is össze lehet rakni, hogy Vecnának mi köze hozzá. Ha ehhez hozzátesszük, amit Nancy kirak Max rajzaiból, már össze lehet fűzni a szálakat. Persze egy jól összevágott jelenettel egy egységbe, lineárisan el is lesz mondva minden, de annak nagyját akkor már sejthetjük. Megvannak azok a tipikus elemek, elszólások, amelyek árulkodnak. Amikor Victor a családjáról beszélt, és ahogy a gyerekeiről beszélt. Ott már megszólalt a vészcsengő. Biztos is lettem benne, amikor azok a rajzok össze lettek illesztve egy képpé.

Kifejezetten szerettem, ahogy egyre több darabkát megkaptunk a történetből, és mi is összesakkozhattuk, hogy a külön csapatok kiderítette események miképpen állnak össze egy történetté. Nem krimi, de nyomozós hangulatú. Rejtély van, fordulat és tényleg összeköti a szereplőket és az eseményeket. Még a Kamcsatka és Hopper is ide tud kerülni kicsit, bár a nagy közösben az volt az egyetlen erőltetett szál. Még az orosz fogságba tenyésztett és tartott másvilági lény csak hagyján, de hogy miképpen kapcsolták Vecnához… Működött az a szál enélkül is, de értem, ha már mindent felfűztek, azt sem hagyhatták ki.

Még mindig megvan a történetnek az a bája, ahogy egy nekünk már retró korszakot megidéz. Ahogy korábban a szovjet veszély került képbe, most a boszorkányüldözések és a sátánista szekták miatti félelem került előtérbe. Jól elkapták, ahogy egy tévképzet elharapózik és megvadítja az embereket. Ahogy a bűnbakképzés gyakorlatban működik – amikor közel sem az igazság a lényeg, hanem hogy valakit hibáztatni lehessen.

A komor téma, a horror elemek és a tragédiák mellett ez még vicces sorozat is lett. A szovjet részeket mindig kifejezetten vártam, az oroszokon nagyon jókat tudtam vigyorogni. Katinkán is nagyot mosolyogtam, de Hopper és a börtönőr szövetségesének is voltak nagy pillanatai. De különben is, volt abban valami nem kicsit menő, ahogy Hopper börtöntúlélővé gyúrta magát, és igyekezett hazajutni.

De nagyon sok mindent ki lehetne emelni. Ez a sorozat nagyon sok szereplővel tud érdemben foglalkozni, és nem csak a leginkább fő szereplőkkel. Traumák, nagy pillanatok váltják egymást, és szinte mindenkinek sikerült is egy hősies nagyjelenetet összehozni. Jonathan az egyik kivétel, ő most szinte felesleges ember volt, míg Steve előtérbe került. De, ha valami negatívat keresek, a szerelmi kesergések nélkül jobban meglettem volna. Nekem nem hiányzott a Nancy köré kezdett háromszög Steve és Jonathan csúcsokkal.

Ha kedvenceket akarok kiemelni, akkor nagyon bírtam Henry történetét, Hopper börtönkalandjait és alkalmi szövetségeseit, de nagy jelenetlopó volt Noah Schnapp is, a legjobb beszédek jelentős részét ő kapta. Mondjuk, nem bírták megállni, hogy mivel a színész coming outolt, Will alakját is elvitték ebbe az irányba. Még csak a sorok között, de amilyen beszédet lenyomott Mike-nak, amikor azon kesergett, hogy ő Elhez képest mennyire semmi, szinte azt vártam, hogy azzal fejezi be, hogy én is így szeretlek.

Minden visszatérő szereplő itt van, Maya Hawke most is remek, és a srácok is már kész felnőttek. Ezért jó is volt az időugrás, már egyszerűen nem lehet velük kiskamaszokat játszatni. De meg tudták írni úgy a sztorit, hogy idősebb kamaszokkal is működik és jó lett.

A zenét, a külcsínt is nagyon lehet dicsérni. Látványos, és megvan a badass jelenetei. Eddy és a gitár. A fegyencek a szörny ellen. De, amit külön is kiemelek, hogy a maszkmesterek mennyire profik voltak. Vecna maszkja valami zseniális, és nem CGI. Az is, ahogy majd a történet során látjuk, hogy nyerte el ezt az alakot, és milyen lépései voltak, a végeredmény is. Pedig én 10 esetből 9-szer a digitálisra szavazok a maszk helyett, de ez az a bizonyos egy eset, amikor a maszk tökéletes és profi.

Amennyire nehezen álltam neki az évadnak, annyira rápörögtem a negyedik résztől. Várom is a záróévadot, pofásan felvezették.

Ez meg mi volt? A Billions (s07e02) nagyon másfelé ment, mint amit előzetesen vártam. Pedig az elején igencsak bólogattam, futották a kötelező köröket. A látogatók sorra járulnak Axe elé, és elmesélik neki, hogy vannak, és miért kellene visszajönnie, hogy megakadályozza Prince politikai terveit. Annyira a kötelező köröket futották, hogy inkább volt elköszönő, mint visszatérő hangulata az egésznek. Az egyetlen, amit tudtam díjazni, hogy Wendy meg sem próbálkozott a kapcsolatuk felmelegítésével, megállapították, hogy ők már nem jönnek össze. Hála égnek. De aztán jött a pofon, amit annyira Billions stílusban vezettek le, hogy még rosszul is esett. Wendy utólag belemagyarázta, hogy igazából miért jöttek, és milyen tanulsággal mennek haza. Na, bumm, két fél rész a nagy semmiért. Közben Prince kampánymenedzsert igyekezett találni, és rendezték a soraikat a nejével. Ez jelent egy új fix szereplőt, egyelőre okos manipulátornak tűnik, majd meglátjuk. Chuck is sütögeti a pecsenyéjét, bár most kevésbé volt trükkös, mint amit várnék tőle. de legalább visszakerült a start mezőre, hogy megint zaklathassa Prince-et. Nem is értem, miért nem őt és Bobby-t igyekeztek befűzni a többiek. Chuck nagyobbat koppant, és nagyobb a bosszúvágya is. Szóval, megint csak azt írom, elindultak, majd haladunk. Még nem látni, merre is.

A heti Only Murders in the Building (s03e04) Steve Martin jutalomjátékként is nézhető volt. Charles küzd a zenés szereppel, lámpalázas és megismerheti a fehér szobát. Jó ötlet, vizuálisan is megvalósították és az kifejezetten humoros volt, amikor kijött a szobából, és szembesült azzal, mit művelt. Ahogy nyomorult babákat mindig átrendezte, fellógatta, kész. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy már megint neki kezdik leépíteni a magánéletét. Nem volt már olyan, hogy az ő nője a gyilkos? Ok, túl korán van még a megoldáshoz, így feltételezem, hogy a gyanú téves, de akkor is. Én bizony gonosz vagyok és Streep felé gyanakodnék, de majd meglátjuk. Szeretem a sorozat arányait, ami ebben a részben is jól látszott. Van kis nyomozás, van komédia, és erős a szereposztás. Akkor is, ha a sztár beugróik nincsenek benne minden részben. Ezt nem kell a nevekkel eladni, az alapstáb és a történet is megoldja. De persze, érthető, sikeresek és van rá pénz, miért ne erősítenének be. Jópofán csetlenek és botlanak, még mindig pörögnek és viccesek a párbeszédek. Jelen pillanatban ez a heti mosolygós sorozatom, kifejezettem várom a részeit.

Még mindig nem jönnek a következmények a Justified: City Primeval (s01e07) ezen epizódjában. Talán csak annyiban, hogy már Clement barátnője is menekülőre fogná, annyira veszélyesnek érzi a férfi mellett maradni. Koppant is egy nagyot, amikor azt hitte, a megnyomorított albán majd visszafogadja. Erről jut eszembe, hol maradnak már az albánok? Lesz valami bődületesen nagy csavar, ki védi ezt a szerencsétlent, vagy mi van? Már megint Raylan – Clement farkasszemezés volt, és megint nem lett belőle semmi. Sajnos, megint volt alsógatyás jelenet és megint ugyanaz a darab. Azt hinné az ember, aki tízezreket lop, legalább vesz pár gatyát. Hát nem. A sorozatnak van hangulata, érdekel is, hova jutunk a végére, de ebbe már teljesen bele vagyok fáradva. Ami örömöm van, az káröröm. Caroline nagyot koppant, hogy mi történt a pótapjával. Vajon felötlik benne, hogy neki is nem kis szerepe van abban, hogy ide jutottak? Túl lassan haladunk a végjátékhoz, és még mindig tartom, hogy Raylan mellékszereplő lett a saját sorozatában.

A The Afterparty (s02e08) talán az évad eddigi leggyengébb részét hozta. Eleve a lányok apja a legbénább szereplő az egészben, a színészt sem bírom, aki játssza. Erre övé az a zsáner, amit utálok is. Házikamerás felvételek. Horrorban sem díjazom, itt meg különösen nem tetszett. Ez most valahogy nagyon nem állt össze. A viszony nyilvánossá tétele, Aniq szerencsétlenkedése – ha belegondolok, egy rész volt, amin vigyorogtam. Amikor Aniq a nyomozó és a piromán románcára utalgatott, Zoe meg nem értette, miről beszél. Különben alig haladtunk, és megint rámutattak a következő szereplőre, aki gyanús lett. Ilyen szempontból tipikus, és ez várható végig. Remélem, kitalálnak valami nagyobb csavart a végére, mert az nagyon kényelmes lenne, ha az lenne, akit a végére hagynak. Már szinte azért drukkolok, legyen az egész Edgar trükkje. Mint a Tíz kicsi négerben, nem is halott, csak elhitette. Különben még mindig sok a nyitott kérdés, majd meglátjuk.

A My Happy Marriage (s01e08) folytatja tovább az új veszedelem vázolását. Ahogy Miyo ereje kezd feléledni – amit a vőlegénye már egyre inkább sejt -, közeledik az újabb ellenség. Fura, itt úgy volt előadva, mintha valamiképpen megmenteni akarná, nem ártani neki. Míg a 7. részben határozottan úgy tűnt, hogy végezni akarnak vele. Akkor most mi is az igazság? Közben meg egy démon is elszabadult, az egység oda vonult ki. Bár lenne egy tippem, hogy azért kellett ez a rész, hogy új szereplőként feltűnhessen a trónörökös. Neki is ereje van – látomásokat kap a jövőről. Szimpatikusnak is tűnik, bár elég furának rajzolták. Ha csak a vonásait nézem, nem is lehetne eldönteni, hogy herceg vagy hercegnő. Annyira lassan haladt csak a cselekmény, hogy szívesen pörgettem volna előre. Az valahogy nem köt le, hogy Miyo tovább veszi a hölgy leckéket. Még az is jobban érdekelne, a húga miképpen boldogul szolgaként. Majd alakul, remélem.

Elég kattant volt a Harley Quinn (s04e07) mostani része is. Harley kezd félni, hogy megőrült, Ivy viszont nem ért rá csevegni, így egy időgömbben előre mentek az időben. Találkoztak aztán leszármazottakkal és felnőtt Robinnal, aki aztán elég lehangoló jelenség lett. De a logikát különben sem kellene keresnem – mert arra aztán nem találok választ, hogyan lehetne a két nőnek biológiai lánya. Az egész egy kattant kaland, és inkább az benne a lényeg, hogy innen megkapják a vészjelzést, hogy a saját jelenükben sürgősen össze kell kapniuk magukat, mert Lex éppen akkor kibontakozó terve elhozza a világvégét. Vagyis, most megint jön egy nagyobb téma, ami majd összehúzhatja a részeket. Mert minden, amit eddig szerencsétlenkedtek, azért történhetett, hogy Lex ezt szépen összehozza a háttérben. Vagy majd elmagyarázzák legközelebb. Sok rész már nincs vissza, szóval nem árt összefogni az évadot.

Végül, a Foundation (s02e07) is egyre inkább alapozza a kirobbanó csatákat és összecsapásokat. Minden szintéren robbanásközeli az állapot, és már élezik a fegyvereket. Gyakran akkor is, ha ők maguk nem is értik, hogy pontosan milyen szerepet játszanak a tervekben. Nem is tudnám eldönteni, melyik helyszín érdekel jelen pillanatban a legjobban. Hajlamos lennék a Cleon oldalán történteket választani, roppantul érdekel, a menyasszony milyen végjátékot tervez. Mert valahogy nem hiszem, hogy tényleg csak annyi lenne a lázadása, hogy Nap helyett a fiatalabb klónnak szülne gyereket. Ahogy azt sem hiszem, hogy a fiatalabbat tudná szeretni, ha tény is, hogy Hajnal Cleon hagyományosan kedvesebb és emberibb, mint Nap vagy Alkony Cleon. Van új faj, látványos is, és most talán minden szereplő lépett is a nagy sakktáblán. Azok is, akiket régebben mutattak. Van is egy olyan érzésem, hogy fájni fog s közeledő évadzárás, mert éppen kirobban majd több szálon is valami, aztán el is köszönünk. De hamarosan ez is kiderül.

A démonok, megszállás és hasonlók népszerű horror téma, így nagyjából sejtettem, mit várhatok ebben a filmben. Így aztán meg is lepődtem – nem is annyira a cselekményen, hanem a film megjelenítésén, hangulatán.

Ok, nem kerülgetem a zavarosságán és a művészfilmes beütésein. Igazából nincs bonyolult története, de olyan össze-vissza rakták össze, hogy gyakran nem is érteni, mi történik. A film egyik kedvenc módszere, hogy a lineárisan haladó cselekményt megtöri, és látunk egy múltbéli jelenetet. Néha lehet tudni, hol történt és mikor, máskor nem annyira. Hogy még zavarosabb legyen, mindezt gyógyszerekkel és látomásokkal kísérik, hogy ne lehessen eldönteni sem, mi igaz vagy sem.

Elvben a végén van csavar is, de túl katyvasz a film, hogy igazán üljön. Meg, menet közben elveszett az értelem is. A ki kicsoda és mit csinál, mi okból kérdésekre nincs jó válasz. Mintha odacsaptak volna valami zárást elénk, aztán kezdjünk vele, amit akarunk. Talán az is volt a filmmel a legnagyobb bajom, hogy nem ad egy okot. Mi a cél?

Nagyon el is távolodik a kezdetektől. Ott egy hipnózisra szakosodott doktornő válságát látjuk – az egyik alanya rögtön a terápia után öngyilkos lett -, és új élet kezdését egy eldugott közösségben. Lesz problémás betege, aki olyan tüneteket produkál, hogy még paphoz is elmegy nyomozni a nő. Közben a lakása is fura tüneteket produkál – hol van áram, hol nincs. El van indítva úgy, ahogy egy démonos megszállós thrillernek kell, csak aztán egyre széjjelebb tart, egyre furcsább az egész.

Látványelem nincs bent, nem is hiányzott különben. Itt a fények, a zene, ami a hangulatot kelti. Félelmetesnek egy ponton se mondanám, és nem is törekednek a démon megjelenésével jump scream jeleneteket betenni, vagy bármi hasonló. A nő és a betege pszichéjében lezajló eseményeknek kellene a horrort hozni, de nekem ahhoz több értelem kellene. Így csak fogtam a fejem, és nem értettem, hogy mi is van.

A szereplők nem fogtak meg, de ezt leginkább annak tudom be, hogy nem derült ki számomra, ki mire játszik. Theo az egyetlen kivétel, ő nyomorult csak békét akart a rossz álmoktól messze. De a többiek? Még arra is lenne egy tippem, hogy se Louise, se Mastemah nem tudta, hogy mi is a célja. Vagy, ha igen, akkor a filmből nagyon nem úgy jött le.

A szereposztás semmilyen – a fura az benne, hogy Louise szerepét egy fiatal, csinos színésznő kapta, és ettől még szinte eye candy faktornak is tűnt, aminek ebben a filmben nem sok értelme volt. Nincs olyan ifjúsági vagy new adult elem benne, hogy a színész külcsínének kellene eladnia.

Nem is igen tudok mit írni még róla, számomra túl zavaros volt.