Lehetett sejteni, hogy a Spencer után nem állom meg, és gyorsan megnézem A Korona soron következő évadát, amiben szintén Diana és Charles kapcsolata, a válásuk az egyik kiemelt téma. Más a két műsor, kissé bajban is vagyok azzal, hogy összemérjem őket, de tudat alatt megtettem, akár el is mesélhetem, mire jutottam.

Ami adta magát, hogy összemérje az ember, az azonos életszakaszban levő Dianát hogyan játszották a színésznők. A Netflix filmsztárt szerződtetett, Elizabeth Debicki-t. Külsőre ő is megkapta a hercegnőt jellemző frizurát, ruhákat és mégsem jutott róla eszembe Diana Spencer. Emma Corrin sokkal jobb választás volt korábban – ő hozta azt a melegséget, emberközeliséget, ami Diana sajátja volt. Debicki alakításában van valami arisztokratikus távolságtartás, merevség. Jobban elhinném a család tagjának, mint annak a lázadónak és menekülőnek, aki lett belőle. A szenvedés meg az a terület, ahol Kristen Stewart és a Spencer nyer. Ott egy összeomlást láthattunk, itt közel sem jut olyan mélyre a szereplő. Ha gonosz lennék, megjegyezném, hogy ha jutna, se látnánk, mert Debicki nem úgy játssza.

Pedig az írók kitettek magukért, és kifejezetten jó jeleneteket írtak nekik. A tényleges válás az egyik legjobb rész az évadban, a sok válás közé beékelve a hercegi párét, és azzal a bizonyos beszélgetéssel. Fogalmam sincs, az életben lehetett-e ilyen, de ez gyönyörűen megragadta, hogy milyen ez a két ember, mit éltek át együtt és miért volt a kapcsolatuk eleve kudarcra ítélve. Aminek különben láttuk a jeleit kezdettől – elég csak arra gondolni, hogy mennyire mást értettek szórakozás alatt.

Szintén remekül megfogták Dodi és az apja alakját. Nagy ötlet volt, hogy nem Dodi felemelkedése kapott külön részt, hanem az apja története ért meg egy epizódot. Kiemelve azt, hogyan akart az angol nemességhez csatlakozni, hogyan alázta a királynő folyamatosan, és hogyan indult a barátsága Dianával – ott mellesleg egy jelenetre meg tudta villantani Debicki azt a szerethetőséget, emberi melegséget, amit végig nagyon vártam a karakterétől. Még inkább ki lett hangsúlyozva, hogy milyen a Windsor-ház, és mennyiben más volt a hercegnő. Gyomorforgató, ahogy pl. a Windsor-villát kipakolták, egy kisebb vagyont kaptak ajándékba, de még csak arra sem méltóztatott senki, hogy személyesen megköszönje vagy lemenjen érte Franciaországba. Ha II. Erzsébet nem is, nem értem, valamelyik gyerekét vagy Margitot miért nem tudta leküldeni. Volt abban elitizmus és rasszizmus, duplán aláhúzva. Azt szintén lehetne fejtegetni, hogy a kivetett David életében nem kellett nekik, de azért a vagyontárgyait szívesen elfogadták.

Különben is, folyamatosan osztotta a sorozat a pofonokat és a kritikát a királyi családnak, gyakran olyan megállapításokkal tűzdelve, amikre a néző hevesen bólogat. Bár nem hiszem, hogy tényleg maguk közt lennének ilyen megfigyeléseik, mert akkor nem kellene már változtatniuk? Pl. Andrew herceg, amikor bejelentette, hogy válik, mert ezeket az állapotokat már nem bírja elviselni. Beszél az anyjával arról, hogy Sarah milyen vidám, üdítő jelenség volt. Milyen reményeket fűzött hozzá a család. És Andrew szájába adják, hogy befogadják a királyi családba a más egyéniségeket, akikkel modernebb és fiatalabbak akarnak lenni, aztán kiölik ezeket belőlük, mert nem bírják elviselni, hogy mások, mint ők. Diana történetére is igaz, de erre a nőre is. Ha még jobban belenyúlunk, Margit tragédiájáig is elérünk, amit megint elővettek. Hogyan tették tönkre a kapcsolatát, és most hogyan teheti meg Anna hercegnő, amit neki nem engedtek meg. Egy élet fájdalma lehetett abban, amikor nekiment a testvérének, hogy amit megenged a lányának, miért tagadta meg a húgától? Legszívesebben válaszoltam volna neki: volt egy lényeges különbség. Anna nem engedélyt kért, közölte a tényeket. Margit ilyen szempontból sokkal jobb kislány volt, ezért a boldogsága volt az ár.

De a sorozat foglalkozik a piszkos anyagiakkal is – hogy mennyire visszatetsző, hogy a királynő, aki az egyik leggazdagabb nő a világon, állami költségvetésből fizetteti több luxusigényét. Konkrétan a jacht kerül elő – nem is értem, ha a királyi család használja, miért nem bírták ők felújítani? De mondhatnám a tüzet is Windsorban. Arra is van egy monológ benne, amikor a miniszterelnök meg meri jegyezni, hogy ilyen kiadásokat magánúton is rendezhetné a királyi család – milyen nézést kap érte. Meg beszédet, hogy a szolgálataiért ennyi jár a királynőnek. Most komolyan sajnálni kellene, hogy királynőként kell élnie? Olyan rossz érzéseket kelt, amikor valaki, akinek aztán tényleg mindene megvan, sajnáltatja magát.

Egyre hangsúlyosabb az a kérdés is, hogy miért nem változtatnak? Miért olyan konzervatívak? Annyira más már a kor, és a királynő olyan elveket követ, amelyek a viktoriánus korban születtek. Még igyekeznek mindkét oldal érveit beletenni: miért képviselik ezeket, illetve, miért lenne ideje másként élni a családnak. Nem is tudom, ebben vagy a Spencerben volt, hogy ez nem család. Ez egy Rendszer. Ha a Spencerben is volt kimondva, de ez a sorozat is ezt üzeni. A királyi család egy üzem, és nem egymást szerető/gyűlölő rokonok csoportja.

A külcsín természetesen most is pazar. A Netfix egyik zászlóshajója, és a királynő halála miatt plusz érdeklődés is övezte. Nem véletlen, hogy egy 6. évadot is készítenek. Abban jön Kate és William – engem különben jobban érdekel, hogy Diana halála benne lesz-e, vagy azt nem merik piszkálni, lévén sikeres film készült már belőle Oscarral jutalmazva. Elkalandoztam – a helyszínek, a kosztümök, a berendezett terek csodásak, már csak azért is érdemes megnézni.

A színészgárdára szintén igaz, hogy nem spóroltak és tele van nagy színészekkel, remek alakításokkal. Debicki nekem nagyon nem tetszett, de különben csak dicsérni tudok. Imelda Staunton hozta az első olyan királynőt, akit nem éreztem komolyan szociopatának. Lesley Manville az idős Margitba is simán beletette, hogy az ő hercegnője a sztáralkat, akit nem engedtek ragyogni. Benne volt a tragédia, de az a pezsgés is, amit nem törtek meg. Jonny Lee Miller visszafogottsága, Major olyan szerénynek tűnt, szinte csak bocsánatot nem kért, hogy él. Dominic West lett Charles, és ő másképpen rossz választás, mint Debicki. Jó színész, eljátszotta remekül a szerepet, csak éppen sokkal szimpatikusabb és kellemesebb, mint amilyennek a herceget képzelem. Itt helyenként még sajnáltam is, és nála a leginkább látható, hogy a színész lényegesebb kellemesebb jelenség, mint az eredetije.

Zárszónak annyit, hogy hamarosan 6. évad – majd mesélek arról is.

Kicsit bontom a sorrendet, mert a hosszú hétvégén leginkább sorozatokat néztem, és ennél hosszabban nem akarok írni róluk.

Kezdjük egy évadnyitással: From (s02e01-05).

Még mindig nagyon erős a sorozat hangulata, és tudják fokozni a rejtélyt. Tulajdonképpen semmire nem kaptunk választ, legfeljebb egy-egy elmélete lesz valakinek. Azért, ahhoz valahol kell tudni írni, hogy 5 rész alatt semmit ne válaszoljanak meg, ami az évad fele.

A nyitányt leszámítva nem volt nyers horror – akkor sem láttunk dolgokat, csak a sikolyokat hallottuk. De, bocsánat, egy alkotását láttuk a szörnyeknek. Nyomorult lányt, akit egy fához szegeztek, és még élt másnap reggel. Ott sem volt vér, inkább pszichésen hatott. Most inkább azzal játszanak, hogy a közösség és az itt lakók is kezdenek szétesni, egyre többeket látomások kínoznak. De hogy mindez jelent-e valamit?

Jó húzás volt, hogy behajtott egy busz a községbe, és sok új szereplőt hozott. Így lehetett frissíteni, és meglepő magánéleti szálakat bedobni. Pl. érkezett a helyi doktornő menyasszonya, akinek van egy olyan titka, ami felkavaró lesz, amint kiderül. És ki fog, mert ami kell neki, abból igencsak véges a készlet.

Viszont, az már kevésbé tetszett, hogy a korábban megszeretett szereplők jó része kevesebb teret kap. Az első évadban idekerültek – felbukkannak, van egy-egy jelenetük, de Jade kivételével nem érzem, hogy haladnának bármerre is.

Nem csak a válaszokra várva nézem, jó ez a sorozat, csak nem látom, hova tart.

A White House Plumbers (s01e04) esetében viszont most látom, hogy hova tartunk és mi is ez az egész. Ahogy már írtam, annyira szerencsétlen ez a banda, hogy simán Nixon bukásához vezethet a ténykedésük. Ebben a részben pont ide értünk, és látjuk, hogyan próbálnak boldogulni a lebukás mellett. Megvan a szatíra, ahogy a kormányt zsarolják. Megvan a fekete humor, ahogy az ügynökök szerencsétlenek, és a feleségnek kell bedobni magát.

Itt már drámai színe van a történetnek, és továbbra is a színészek adják el. Tényleg annyira balfácánnak játsszák a szerepeiket, hogy az ember nem érti, hogy lehettek CIA és FBI alkalmazásban.

Még mindig nem jó nézni, de már legalább értem, mi a témája.

A mi kis falunk (s07e16) teljesen recept szerint készült. Több kis kaland, némi szexuális felhang és nagyon sok szereplő belenyomása a részbe. Azért abból látni, kik a legnagyobb kedvencek, hogy kiknek kell minden részben benne lenni, és kik kapnak időnként pihenőt.

Ez különben a pap – állatorvos és köre története volt két szálon is.

A másikon pedig Bazsóék szerencsétlenkedtek, újfent. Szabadulószoba by kretének. És még ez volt a jobbik fele, mert abban legalább helyzeti humor bőven volt. Inkább az, mint ahogy János – Janó esetében a szerelmi témát nyomják.

A Pepe (s02e07-08) duplázott, és úgy elléptek a korábbiaktól, mintha megint évadnyitányban lettünk volna. Fanni ment – nem is hiányzik. A színésznő inkább eye candy volt benne, mint igazán szereplő. Azzal meg nem is tudok mit kezdeni, hogy mindenki milyen gyorsan továbblépett. Gábor már össze is jött a cukrásszal, akinek nem bírom megjegyezni a nevét. De jön új szereplő, volt focikupa és választások, meg antik lelet feltárása WC csatorna kiásás közben.

És, igen, látszik is, ami az, amire rendszeresen panaszkodom és itt is előfordult: étteremről szól, és alig van benne éttermes téma. Nem főznek. Helyette kisvárosi és magánéleti szappan, ami nem köt le annyira.

A meglepetés nekem mindenképpen az volt, hogy Fanni helyére jön Mónika, akit Bata Éva játszik. Igen, A mi kis falunkban ő volt Teca. Csatornát váltott, és miközben egy az egyben ugyanaz a figura lesz, mint Fanni volt, azért van javulás. Egyrészt, Bata Éva sokkal hihetőbb pár lesz Simon Kornél mellett, mint Kovács Panka, aki színésznőként nem sokra volt képes. (Én sokáig vártam is, hogy az unokaöccs, és nem a séf mellett köt ki a végén.) Nem véletlenül a félpucér fürdést emlegetik és mutatják tőle a legtöbbet. Bata Éva érettebb is, és színészi kvalitása is bőven több van. De ugyanaz, a Gáborért rajongó séfhelyettes lesz, mint Fanni korábban. Már be is költözött Fanni helyére az albérletbe is… És igen, én azt se fogom bánni, ha a cukrász pofára esik. Nem tudnám megmagyarázni, de én nem bírom azt a nőt.

És, most is volt beleerőszakolt üzenet, de olyan felesleges az a sorozatba… A választást és a focit is simán átforgatták a nemek harcává, hogy Pepe a végére kimondja, együtt kell dolgozni.

A Chicago Fire (s11e21) kapcsán semmi újat nem tudok mondani. Viszik tovább Brett és a baba esetét, és igen, nagyon érik, hogy itt örökbefogadás lesz. Stella megint jótékonykodott, és egy tűzoltósági chat körül ment a hajsza, ki lehet benne és ki nem.

Emlékezetes mentés? Igazság szerint arra sem emlékszem, hogy a mentősök vagy a tűzoltók kit mentettek meg a héten. És ez az, amiért leginkább hajlok a kasza felé.

Az egyetlen, amin megakadt a fülem, hogy Severide már tűzvizsgálós eseten dolgozik, miközben itt mindenki azt hitte, még tanfolyamon van. Lehet, hogy távozik egy újabb állandó? Mondjuk, Kelly megy, Matt jön? Majd meglátjuk.

Akkor, a panaszkodás után néhány olyasmi, amit szívesen néztem. A Silo (s01e05) nyomozós részt kapott, amit arra is tudtak használni, hogy jobban megmutassák a siló dinamikáját. Egyre jobban érződik, hogy mi a szintek megítélése között a különbség. Ahogy az is, hogy a Bírók egyenlőbbek az egyenlők között.

Hogy kicsit konkrétabb legyek, Will Patton karakterét megölték. Juliette pedig meg kell, hogy találja a gyilkosát. De megsúgják neki, hogy a Bírák már találtak bűnbakot, és mindent el is fognak követni, hogy ne kutassa az igazságot. Juliette ennek megfelelően jár el, és látjuk, hogy a Bírák feje milyen ember. Az eddigi legtöbb teret kapja Common szerepelni. És felfigyeltetek arra az ajtóra, amit őriz? Esz is a fene, hogy tudom, mi van mögötte és meddig kell várnom, hogy Juliette is rájöjjön mindenre. Már most a nő fináléját várom, ez a hátránya megvan annak, hogy tudom, mi jön. Pedig, önmagáért is élvezhető, ez pl. egy jól összerakott posztapokaliptikus, társadalmi hierarchiás nyomozás volt.

Az Unicorn Warriors Eternal (s01e05) Melinda alakját mélyítette ebben a részben. Volt kis csata, majd belementünk a szereplő múltjába.

Sejtem, hogy lesz még ragozva, hogy mit kezdjenek a lány testében. Melinda kétlem, hogy elorozná az életét, pláne, hogy tudjuk, milyen gyerekkori traumája van. Az sem lepne meg, ha valahogy még családi történetté is kihoznák ezt az örök harcot.

Különben azok a múltbéli részek simán Disney átgondolásnak is nézhetők. A varázsló inasa Mickey Egérrel, vagy az Arthur király gyerekkorának szentelt mese, talán Bűvös kard? Vagy az a Camelot volt? Bár, azt is ide lehetne rángatni.

Így még kevésbé tudom, merre haladunk, de szívesen nézem a lépéseiket. Jópofa fantasy mese.

Végül, egy új sorozat: Class of ’09 (s01e01-04). Mini sorozatnak van írva, vagyis, nagy valószínűséggel a felét már meg is néztem.

A sztori egy kirakós – van egy FBI-os osztály, akiknek a tagjai majd gyökeresen megváltoztatják a szervezetet és a világot is, tulajdonképpen. Három idősíkon jutunk el egy összeesküvéshez, aminek az előzménye, a kibontakozása és a következménye a sorozat témája.

2009-ben végzik az Akadémiát. Döntő benyomásokat, célokat szereznek, és itt vannak a kapcsolatrendszereiknek az alapja. Legjobb barátok, szeretők, munkatársak. A jelenben, 2023-ban van egy találmány és az eset, ami miatt az bevezetésre kerül. Aminek az ötlete 2009-ben született meg. 2034-ben pedig látjuk, milyen lett az ezen technikát használó világ. Milyen hazugság van mögötte. Nem akarom ennél jobban elmesélni, hiszen az egésznek az lenne a lényege, hogy a sorozatot nézve összerakjuk, hogyan jutottak oda és most mit lehet kezdeni.

Négy kiemelt szereplő van ezekben az években: Poet, a hívő ügynök, akinek most megkérdőjeleződnek a meggyőződései. Akinek rá kell jönnie, hogy valóban félrementek-e a tervek, és ha igen, hogy hozza helyre. Hour, az MIT zseni, aki feltalálta a rendszert. Akit félresöpörtek, de aki Poet régi barátja. Tayo, aki az igazgatói székig vitte, és átvezette a világot az új korba. De vajon hazugságokkal egyetemben? Lennix, korábban Poet szerelme, majd FBI fejes, a jövőben már politikus. Alakulnak a magánéleti szálaik, de végül minden arra a találmányra mutat, és hogy mi lett belőle. Az most ugorjon, aki nem akarja tudni, mire emlékeztet a gép és vele a történet alakulása – ITT KEZDEM. A Különvélemény. Ugyanúgy, ahogy abban a gép, az itteni is előre megmondja, ki lesz elkövető és mit fog tenni. És itt is felmerül, hogy mennyire van igaza. Poet pedig nagyon hasonló helyzetben találja magát, mint ott Tom Cruise figurája. ITT A VÉGE.

Érezni, hogy a készítő regényeket is ír. A történet ívében, ahogy az idősíkokat egyre közelíti, hogy majd eljussunk arra a pontra, ahol a jövőben mindenkinek állást kell foglalnia és tennie valamit.

Nem rossz a sztori, csak ismerős. Így jobban élvezem az olyan epizódokat, mint a kiképzésen a vizsgák, mert azt sejteni vélem, mire megy ki a játék.

Jól néz ki a sorozat. Pénzt toltak bele, és elkülöníthetők is az idősíkok. A jövő leginkább, ami meglepően gépesített ahhoz képest, hogy olyan sokkal nem is megy előre.

A szereplőgárdán se spóroltak. A 4 kiemelt színész sikeres sorozat- vagy filmszínész, mind a 4-et láttam már másban is. A legnagyobb nevű, és egyben a legnagyobb szerepet Kate Mara kapta. Jönnek hozzájuk az olyan mellékszereplők, mint Mark Pellegrino (a Supernatural Lucifere) veszélyes szektavezérként.

És mindig megfogadom, hogy nem lesz kisregény, de új sorozatnál nehezen állom meg. Ebben van ötlet, ha egyes elemei fel is idéznek más alkotásokat.

Ha rá kellene bökni arra a Windsor nemesre, akivel a legtöbbet foglalkoznak filmek és sorozatok, könyvek és műsorok, jó eséllyel Lady Diana nyerne, a szívek hercegnője. Ő volt az első, aki így a sajtó figyelmének központjába került, és máig foglalkoznak vele.

Pablo Larrain azt a pontot mutatja meg a filmjében, amikor már nem volt tovább. Amikor a hercegnő eljutott oda, hogy vagy feláll és menekül, vagy a királyi család megöli. Az utolsó velük töltött karácsony, amit akár úgy is jellemezhetnénk, hogy egy merő kínszenvedés.

Ha valamit nagyon elkapott ez a film, akkor az a szenvedés. Kristen Stewart egész lényéből, a szerephez illően az sugárzik, hogy nem akar itt lenni. Rossz is nézni, ahogy mindenen végigszenvedi magát, és pontosan tudjuk, hogy soha és semmi nem lesz jobb. Ez a család nem változik, mások az értékeik és elvárják, hogy aki belép, álljon be a sorba.

Játszik a film azzal is, hogy mennyire paranioás volt már a hercegnő, és mindent támadásnak vett a személye ellen. Arra nem is adnak választ, hogy valóban ez volt-e a cél, de a lényeg akkor is ugyanaz maradt. Diana szenvedett attól, ami körbevette.

A film egyre mélyebben belemegy, hogy minden, amiért kinézték, egyfajta lázadás volt a részéről. Annyira nem bírt velük egy légtérben lenni, hogy mindenhonnan elkésett. Nem azért, mert olyan pontatlan lett volna, egyszerűen ennyire sokáig tartott rávenni magát, hogy odamenjen. Olyat is látunk a filmen, hogy már elindul, de az utolsó pillanatban sarkon fordul és menekül, mert már nem bírja tovább. Az anorexia, a stressz egyik tünete. Ahogy elő volt neki írva, hogy milyen alkalomra milyen ruhát kell felvennie. Diana pedig direkt cserélgeti őket, és szinte várja, ki meri azt mondani neki, hogy más szettet kellene felvennie.

Nem véletlen az sem, hogy nem sok közös jelenete van a királyi családdal. A film inkább azt mutatja meg, ahogy nagy nehezen ráveszi magát a közös programra, és elindul. Majd onnan vesszük fel a fonalat, hogy lement az esemény és újfent, meg nem értetten és szenvedve gyötrődik magában. Önpusztítás a köbön, amit művelt.

Ez a film nem egy erős nő története, hanem egy megtört és az összeomlás szélén álló asszonyé. Nincs már semmi biztos pont az életében – egyedül azt hagyják meg, hogy még ezen a ponton is a gyerekei elsőbbséget élveztek. Ha mással nem is értett szót, a két fiának igyekezett ott lenni. Igaz, ezen a téren is eljön az a pont, amikor legyűrik, amikor már a fiuk sem hatnak rá, de ez volt az ő végső őrhelye.

Párhuzamot rajzolnak Boleyn Anna és közötte. Ahogy Annát a férje le akarta cserélni másra, ahogy Anna ugyanazt az ajándékot kapta, mint lady Jane, ismétlődik ez a jelenben Károllyal. Mondjuk, abba bele lehet kötni, hogy Annának nem kellett volna mennie, ha van fia. Dianának kettő is volt. Ott nem a szerelem döntött, hanem az örökösödés. Károly viszont kezdettől Camillát akarta, és Diana eleve vesztes helyzetből indult. Lehet érteni, ő miben látja a párhuzamot, a filmben működik is, de annyira tökéletesnek nem mondanám ezt az analógiát. (A madarak is ugyanezt a funkciót töltik be – ahogy őket puszta élvezetből lelövik, fel se használják és kidobják, abban Diana szintén magára ismer.)

Szépen forgatott film, gyönyörű kosztümökkel és hangulatos is. Simán nézhető úgy is, hogy csak azt figyeli az ember, kin milyen szett van.

A szereplők között abszolút Kristen Stewart van a középpontban, neki kell vinnie a filmet. És már írtam, mennyire elkapta ezt a nagy fájdalmat. Lady Di varázsa, amiért milliók voltak oda, ebben a filmben nincs benne, de szerintem nem is akarták megmutatni. A szenvedő asszonyt, a kitörést akarták megragadni, és az megvolt. Leginkább a szenvedés. Kész depressziós tanulmány, amit kaptunk.

Minden alá is húzza ezt – így van építve a cselekmény. Ilyen a zenei aláfestés. A használt szimbólumok sora.

Van egy koncepció, amit tartanak végig. Ez becsülendő is benne. Mondjuk, éppen ezért nem egy könnyű néznivaló. Túl sötét, túl szomorú és fájdalmas is. Ha nem is feltétlenül hiszem el, hogy így történt, pszichés portrénak működik.

Ahogy tegnap említettem, sorozatot néztem, csak nem több szériából 1-1 részt, hanem daráltam. Méghozzá Candy Montgomery történetét, egyből két feldolgozásban is.

Az időrendben az első a Candy, amelyben Jessica Biel játszotta a főszereplőt. 2 éve átsiklottam felette, elolvastam az alaptörténetét, és nem érdekelt. Az HBO most vetítette ugyanezt a történetet, Love & Death címmel, és ebben Elizabeth Olsen volt Candy. Ezt kezdtem el nézni, aztán annyira megfogott a történet, hogy az előző sorozatot is megnéztem. (Pontosabban, az utolsó rész még nem volt az HBO-n, így amíg arra vártam, hamar megnéztem a másik sorozatot is.)

Adja is magát, hogy egymás mellé tegyem, mit tudott az egyik széria és mit a másik.

Az alap mindkettőben azonos: Candy, a csinos kétgyerekes háziasszony egy napon 41-42 fejszecsapással végzett a szomszédságba tartozó Bettyvel. Miért tette, és börtönbe került érte, mi történt? Mindkét sorozat erre adja meg a választ. Mindkettőben látjuk a tettet, az előzményeit és a bírósági tárgyalást.

Az HBO sorozata pár résszel hosszabb, és ki is használták a többlet játékteret. Minden sokkal részletesebb, és a vége egy szórakoztató tárgyalótermi krimi lett, amire a Candy nem törekedett. Abban Candy vallomása vitte a prímet, az HBO-n az egész tárgyalás kiemelt szerepet kapott. De minden részre ez igaz benne: a Hulu sorozata is megmutatja a házasságtörést, Candy múltbeli traumáját, de kevesebb kerettel és kevesebb magyarázattal.

Különbség van a külcsínben is. A Candy kapott egy múltidéző szűrőt, arról tényleg azt lehet gondolni, hogy a nyolcvanas években játszódik. A ruhák, a rémes frizurák, az egésznek a hangulata. Az valahogy reálisabb lett, míg az HBO feldobott mindent. Jobban néznek ki a színészei, és ha több technikai eszköze lenne a szereplőknek, simán játszódhatna napjainkban is. Frissebb ez a sorozat, és valahogy korból kiemelt. Nem nyomja le, hogy ez egy korábbi eset feldolgozása.

A színésznőkön is nagyon látni ezt a különbséget: Elizabeth Olsen egy csinos, mosolygós nőt játszik, aki tényleg az a kisvárosi méhkirálynő, akinek elmondják. Őt le kell csúfítani, amikor tárgyalásra mennek, hogy szimpatikusabb legyen az esküdteknek. Jessica Biel egy szürkébb Candy-t játszott. A ruhái, a kinézete – a vonásaiban fel lehet fedezni azért Biel kellemes vonásait is, de tettek róla, hogy nehezebben. Az a haj is… Neten láttam, elég sokat poénkodtak azon, hogy kölcsönvette a férje kamaszéveinek hajviseletét. Sajnos, nekem is eszembe jutott, amikor először megláttam. Ez a Candy nem az a kisvárosi femme fatale, sokkal hihetőbb, hogy annyira szintje alatti férfival kezd. Itt nem volt olyan nagy a különbség, mint az HBO esetében.

Mindkét színésznő nagyot játszik, de másképpen. Más a szerepük alap világa is: Olsen egy cserfes, a környezetéből kitűnő nőt játszott, aki mélyre temeti a traumáit. Nem véletlen, hogy abban a feldolgozásban keményen gyógyszerezni is kezdi magát a tárgyalás alatt, hogy a méltóságából semmit se veszítsen, ne lehessen rajta semmit sem látni. Biel egy kisvárosi anyukát kapott, aki egy a sok közül. Kicsit más az indokuk is: Olsen karaktere a házassága kihűlt részét akarta feldobta, a szex hiányzott neki – amint a férje felfogta, mi a baj közöttük, változtatott, és ott visszahozták a házasságukba a szikrát. Ott hihető volt, hogy úgy kiáll a férfi csalfa és gyilkos felesége mellett. Biel Candy-je csak unatkozott, és nem is Allan volt az egyetlen viszonya. Ott mélyebben voltak a problémák, mint a kevés szex.

Alapvetően az HBO színészei és megírt alakjai működtek nálam jobban, egy kivétellel. Az áldozatot jelentő Betty. Melanie Lynskey sokkal jobban elkapta az ember agyára menő, pszichésen nem teljesen ok Betty alakját. Őt nézve nem egyszer eszembe jutott, hogy valaki csapja már le. Lily Rabe ugyanezt nem hozta – az ő alakításában is benne volt, hogy Betty fejével valami nincs rendben. De ott inkább úgy éreztem, ha a férje többet foglalkozna vele és kapna egy nyugtatót, rendben lenne.

Még egy, amiért a Love & Death tetszett jobban, és személyesen nekem ez a döntő: a bírósági tárgyalás és Tom Pelphrey. Ő játszotta Dont, Candy ügyvédjét, és nagyon össze volt rakva, ahogy a kártérítési ügyvéd felnő a feladathoz, és nagyon profin levezényel mindent. Mindaz a tárgyalótermi trükközés, meghallgatások és bizonyítékok feltárása, amit ebben a zsánerben szeretek, itt megvolt. A Hulu sorozata ezt a részt rövidre vágta, az HBO bőven hagyott neki teret. Vagyis, aki tárgyalótermi krimi rajongó, hozzám hasonlóan, nem kérdés, melyik sorozat fekszik inkább neki.

De mindkét sorozat jó, remek színésznőkkel a főszerepben és megfogják a történetet. Bár nem értem, miért kellett ilyen hamar duplán elmesélni ezt a történetet, egyik verzió megnézését se bánom.

A héten inkább daráltam, így ez a szekció vékony lesz. De sebaj, hamar nézzük a heti nézős sorozatokat.

A Chicago Fire (s11e20) tényleg ott tart, hogy az ismétlés lesz a kulcsszó. Már nem is törekednek arra, hogy legalább a magánéleti szálakban új dolgokat hozzanak, ismétlik a fordulatokat.

Vagyis, Brett egy tinilány szüléséhez kellett, hogy kimenjen. A kislány burokban született, és majdnem megfulladt. A tini nem akar anya lenni, a babát ott is hagyta a tűzoltóság mentődobozában, majd elment a nagyszüleihez nyaralni. Fogadunk, hogy Brett majd örökbe fogadja? Gabi és Matt volt már ilyen körben emlékeim szerint, de a PD-ben Kim biztosan, és Cruz is örökbe fogadta a mentett gyereket. Úgy tűnik, idén ez a sorozatzárók legtöbbször előforduló kliséje: örökbefogadás, teherbe esés vagy szülés.

Mentés nem volt emlékezetes, még a tűzoltó vizsga sem lett rendesen bemutatva. Ez már csak munkahelyi barátos – szerelmes szappan és rég írom, de nagyon áll, hogy kaszálom idén.

A Chicago Med (s08e19) heti része a Harc a kórházért alcímet viselhetné.

Jack szavazást tartat, hogy átalakuljon-e a kórház fizetőssé. Vagyis, jelenleg sürgősségi ellátást végeznek, és senkit nem dobnak ki. De Jack profitorientált kórházat akar, vagyis már nem fognak mindenkit ellátni, és meg lesz határozva, ki milyen kezelést kaphat. Jó, ha vastag a tárcád…

A szereplők támogatókat kerestek, szövetkeztek és sokan már aggódnak, mi lesz a helyükkel és a kórházzal. Vagyis, volt egy kis belpolitika a kórház falain belül.

Mellette kezelték a heti betegeket, és szappanoperásan mindenki olyan esetet kapott, amelyben a magánélete kérdéseit is átgondolhatta. Pl. éppen az kezelte anyát és lányát, aki még azt sem akarja megengedni a fiának, hogy tesztelje magát, alkalmas lenne-e az apjának vesedonornak. Itt meg egy olyan lányt kellett megmenteni, aki azért esett teherbe, hogy az anyjának donor lehessen a baba.

Szappan ez is, de itt még ott van mellette a kórház és a heti esetek.

Jött egy harccal, és az évad ellenségének felfedésével az Unicorn Warriors Eternal (s01e04).

A cselekmény nem sokat ment előre, leginkább azon megy a probléma, hogy Melinda nem tudta kizárólagosan elfoglalni a fiatal nő testét, aki nem akar a harcosok tagja lenni, és csak vissza akarja fordítani a dolgokat. Ebből vannak konfliktusok, és a harcban is gondot jelent.

Pedig a kicune támadást intéz, mert ő is látja, most bajban vannak a harcosok. Most sebezhetők, és csapdába is csalja őket. Vagyis, lesz szellemhajós csata, meg lelki gyötrődés, hogy mi történik Melindával és a teste gazdájával.

Felnőtteknek, de mese. Sok vonásában aranyos a mese, sikerült egy olyan szintet belőni, ami helyessé, de nem gagyivá teszi a látványt. Jók az akciók, és még mindig van benne bőven ötlet. Miket tud a robot, hogyan néznek ki a kicune irányította zombik, vagy éppen a harcosok képességei.

Young Sheldon (s06e20-22) a heti évadzáróm.

Mivel záró, megjegyzem, ez az évad messze jobb volt, mint az előző. Már egyértelműen vége annak, hogy ez egy komédia legyen. Elmentek dramedy irányba, de megvillan benne humor és családiasság is. Másként, de szerethető a sorozat. Volt most is egy-egy olyan rész, amit nagyon untam, de sokkal kevesebb, mint tavaly.

Az utolsó pár részben révbe értetik Georgie lánykérését, Sheldon ösztöndíjra pályázik és szervezik az utazását, valamint Missy kezd kamaszodni, és ellenszegülni a szülőknek. Egyre inkább átívelnek, ez még jól is áll nekik.

Még mindig bajban vagyok Mandy figurájával. A szülei határozottan jót tesznek a dinamikának, és az időjárás bemondó állásra jelentkezés is tetszett korábban. Már nem tudom annyira egyértelműen utálni, de küzdök azzal, hogy engem irritál Emily Osment. Ha nem láttam volna a Pretty Smart évadot, talán nem így lenne, de sajnos, láttam.

Az is áll, hogy a gyerekek már annyira nőnek, hogy nem hiszem, hogy jó ötlet tovább kiskamasznak mondani őket. Mert egyértelműen nem annak néznek ki. Megérné előre pörgetni a történet homokóráját, és ugrani az időben. Sheldon miatt problémás, értem. Amilyen tempóban végzi az iskolát, hova költöztetnék?

De akkor is…

Nincs még vége, majd meglátjuk, merre mennek tovább.

Ezzel kit akarhattak megcélozni? A legendás állatok rajongóit? A mexikói közösséget? Nem tudom, ki lehetett az ideális néző.

Ami biztos, hogy a főszereplő egy kiskamasz, 10-12 év körüli. A nyaralását követjük nyomon, és benne a barátságát egy másik kölyökkel, csak éppen Chupa nem emberi gyerek, hanem egy chupacabra. Kb. úgy kell elképzelni, mint egy macska és egy madár vegyítését. Csak méretben nagyobb – a kölyök Chupa egy kutya méretét idézi, de a felnőtt simán feldönt egy autót és méretben is arra hajaz. Vagyis, a gyerek – kutya barát filmek sémáját használja, csak éppen mitikus állattal.

A másik vonal, hogy Alex gyászolja az apját. Szenved attól, hogy a mexikói gyökerei és átvett dolgok miatt az iskolában kiközösítik. Ő maga sincs megbékélve azzal, hogy anyjával mások az amerikaiak között, és nem is akar nyárra a nagyapjához utazni Mexikóba. Vagyis, bejön a rassz és a család kérdésköre. Nagyon Disney filmet idéző is, ahogy a család mindig összetart és minden más másodlagos egymáshoz képest.

A bonyodalmat az adja, hogy Chupa elfogására egy amerikai tudós is érkezett. Van egy elmélete, hogy a chupacabra gyógyító hatású. Amennyit láttunk belőle, simán igaz is a film világában, mert amikor Chupa leszívott egy kecskét, mutatták, hogy utána milyen természetellenes gyorsasággal gyógyultak meg a fognyomok az állat nyakán. Vártam is, hogy Chupa majd valamiképpen meggyógyítja a nagyapa egyre súlyosabb memóriazavarát, de aztán ez nem került bele. Csak a hajsza Quinn-nel, aki előadta az egyik legbénább vadászatot, amit valaha láttam. Társai vannak, szinte zsoldosok vannak körötte, és egyedül indul elkapni az állatot? Persze.

Némi képet igyekszik festeni Mexikóról, az ottani kultúráról, de felületes marad. Halljuk a nyelvet, látjuk, mit adnak Alexnek enni és a latin-amerikai pankrációt emlegeti fel. Van saját neve is, de nem jegyeztem meg. Azon még morogtam is, hogy a gyerekek úgy csináltak, mintha ezek rendes meccsek lettek volna. Nem pedig előre le lett volna beszélve minden, mert ezek szórakoztató show-k, nem olyanok, mint a bokszmérkőzések.

Ahogy Alex a történet során megtanulja, hogy mennyire számíthat a családra és a rokonaira, ugyanúgy belenyomták, hogy miképpen fogadja el a mexikói örökségét. Az a többiek baja, ha emiatt megkülönböztetik.

Látványelem egyértelműen a chupacabra benne – digitálisan hozták létre, szerencsére nem bábozni próbáltak. Van egyedi hangja, szőre és tolla, egyéni arckifejezései. Félúton van a cuki és az ijesztő között – mert amikor támad, akkor kiderül, hogy azért ő egy ragadozó, nem egy cuki szárnyas cica. Hasonlóan rakták össze a feltűnő másik állatot, egyszer egy puma veszélyezteti Alexet és kis barátját. Ott már nincs meg az a hatás, mint Chupa esetében. Talán, mert a puma létező állat is, és a digitális változaton nagyon látni, hogy mű.

A szereposztás közepes. A nagyapát játszó Demián Bichir jó nevű mexikói színész, Chava alakját is szerethetővé tette. Az Alzheimer miatt sérülékenyebb, gyengébb oldal megfogása ellenére támasz, erős figura, akire támaszkodhat az unokája. Christian Slater inkább csak név a történetben. Kevés jelenet, szinte nulla motiváció. Egydimenziós, nagyon semmi alak.

Egyszer nézhető, az aranyos kategóriába belefér az állatka miatt, de nem egy örök vagy újranézős darab.

Így kell elegánsan összekapcsolni két évadot – ahogy a valóságban, a sorozatban is telt az idő, és változtak a kapcsolati rendszerek. Gyorsan összefogták ezeket, és alapot teremtettek a szereplők jelenének, miközben megvan a folytonosság érzete. De nem úgy táplálkozik egymásból a két évad, hogy ne működnének önállóan.

Izgalmas, hogy mi történt a nem mutatott időben. Látszólag rendeződnek a szereplők dolgai: beállnak egy biztonsági napi rutinra, amivel az iroda működik és megélnek. Perry eladta a farmot, elvált, ugyanakkor kezd része lenni a fia életének. Ő maga se nevezné magát jó apának, de próbálkozik. Della tanul, kapcsolatban él, és már tervei vannak, hogy legyen névadó partner is. Mégis, a nyugodt felszín alatt boldogtalanság és valami rossz közérzet feszül. De mondhatnám azt is, hogy ez a langyos pocsolya igazából egyiküknek sem kényelmes, ha Della jobban is viseli.

De jön egy ügy, egy feladat és harc, ami megmozgatja őket. Amiből látszik, hogy igazából ez kell Perry boldogságához. Kockázat a kényelem helyett – egy igaz ügy. És még ezzel is tudnak csavargatni, mert Perry most kerül szembe a védőügyvédek dilemmájával. Hogy dolgozzon, ha tudja, hogy bűnös az ügyfele? Van árnyaló tényező, de Perry jellemének az esszenciáját is látjuk. Ahogy neki kell az ügy, egy jó ügy, és azért mindent megtesz.

Nem tisztán jogi sorozat, mert nem csak a bíróságon csatároznak. Folyamatosan nyomoznak is mellette, többet is, mint amit a bíróságról látunk. De egyre inkább megvan az eltolás: ahogy Perry egyre inkább ügyvéd, és megtalálja a saját hangját és módszerét.

Mellette magánéleti szálakat is görgetnek, ha azok kevésbé is kötöttek le. Della és Perry életében is megjelenik egy új ember, egy új szerelem. Némi pikáns ízt ad neki, hogy az LMBTQ közösségnek mennyire rejtőzködnie kell a korszakban. Ha lesz folytatás, érdekel is, hogy Ham és Della hazudnak-e a világnak akár egy házasságot is, hogy mindketten azt a pályát űzhessék, amit szeretnek, a magánéletük meg árnyékban tartsák a házasság leple alatt. Különben logikus lenne, csodálom is, hogy még egyiküknek se jutott eszébe.

Jönnek vissza a korábbi mellékszereplők, van egy-egy csavar, de összességében egy feszes, lineárisan előre haladó évadot kapunk. Néztem volna tovább is, de erre az esetre elég is volt a 8 rész. Ha nem írtam volna, most is átívelős a történet, nem több esetet visznek végig, hanem az egész évad egy bűnügy felderítése és a tárgyalás.

A hangulata, a színezés számomra noir hangulatú, de lehet, hogy csak a megidézett korszak miatt érzem így. Nem látványsorozat, de hangulatos.

Továbbra is jó a casting. Matthew Rhys nagyon elkapta a lelkes és az unott Perry-t is, jól áll neki a korszak is. Juliet Rylance megdöbbentően bevállalós lett az évadban – meglepően sokszor félmeztelenkedik, pedig jól hozza Della komolyságát, a hűvös elegáns nőt, nem kellene ez a plusz ráirányított figyelem is. Chris Chalk, Shea Whigham, Justin Kirk is szépen beletették a maguk részét.

Ahogy már írtam is, én nézném tovább – szóval, reménykedem egy harmadik évadban is.

Philippe Lacheau megtalált egy stílust és egy tipikus tartalmat, amiből filmeket készít. Még nem tartok ott, hogy a francia Adam Sandlernek tartsam, de most felmerült bennem. Lassan már eléri azt a kretén szintet, amit Sandler is belőtt magának.

Ebben a történetben az volt a kunszt, hogy egyszerre parodizálja a Marvel és a DC univerzumot is. Egyiket, másikat már láttam ilyen megközelítésben, de hogy egyszerre legyen az Igazság Ligája és a Bosszúállók is pellengérre állítva, az új elem. Itt nem kíméltek senkit, amibe csak lehetett, nyomtak rá egy cikiző poént.

A történet pedig még vicces is lehetett volna. Cedric nem túl sikeres színész, akinek az a nagy álma, hogy az apja orra alá dörgölhesse: tévedett, Cedric igenis tehetséges és mozisztár lett. A valóság viszont az, hogy eddig csak egy extra kisméretű péniszre való óvszer reklámjába sikerült bejutnia, a barátnője meg dobta, amit képtelen feldolgozni. Egy ismert, és szemetet gyártó rendezőnő hívja be a Badman meghallgatására. Mivel az eredetileg kiválasztott színész balesetet szenved, Cedric kapja meg a szerepet. Már első nap lenyúlja a jelmezt, és összehoz magának egy fejsérülést. A ruha, a benne levő üzenet alapján tényleg titkos igazságosztónak képzeli magát, és éppen azt a bűnözőt sikerül magára haragítania, akit rendőr apja évek óta üldöz.

Az alap, a cím árulkodó, a Batman átirata. A neve Badman, Badmobillal jár, és a Bohóc a nagy ellenfele. Kinek is jutna eszébe erről Batman? (Igen, erről konkrétan van benne egy monológ.) De benne van a Pókember fejtetős csókjelenetének paródiája, és a baráti kör is vonul úgy csatába, mintha ők lennének a Bosszúállók – még ha őket azelőtt ki is ütik, hogy egyáltalán a rosszfiú elé érjenek. Írtak rá jeleneteket, de néha csak egy-egy képi megjelenítés a görbe tükör.

Ami gáz, hogy mennyire olcsó és altesti poénokra van kihegyezve a történet nagyja. Már az óvszer reklám, de tudják fokozni. A baráti körben van két egyidős srác, akik közül az egyik most a másik anyjával jár. És van olyan jelenet, amikor az anya azt olvassa a fia fejére, hogy gyerekként nem győzte kérlelni, hogy a kis barátja náluk aludhasson. Most megkapta, örüljön! Tele van ilyenekkel, és nem esett jól. Máshol meg abszurd – van olyan jelenet, ahol egy 6-7 éves, nyuszis pizsamában levő gyereket felkap és elvisz a sas. Arra aztán már mondani se tudok mit.

A látványt maga a film minősíti – francia film, kisebb költségvetésből. Komédiának elmegy, az a kevés akciójelenet meg elég semmilyen. Mondjuk, még mindig eggyel jobb, mint amilyen lehetett volna.

A casting pedig tipikusan Lacheau filmjeire jellemző. Ugyanazokkal a színészekkel dolgozik, csak a felállás változik. Hol ez, hol az a főszereplő és nem is egy típust játszanak. Legalább ebben van változatosság, mert a paródia jelleg miatt nagyon nem kellett megszakadniuk. Talán a Bohóc, amin azért megütköztem. Láttam már pár Jokert, de ilyet még nem.

Láttam már filmet, paródiát főleg, ami jobban fájt. De ez elvetemültebb és olcsóbb poénokkal van tele, mint amit még szórakoztatónak tartok.

Hát, volt, ami tetszett, volt, ami kevésbé. Mert lehet a sémát másként, meg ugyanúgy is hozni.

A mi kis falunk (s07e15) az, ami ugyanúgy hozza.

Szerkezet: megint külön történetekből állt össze a rész, annak szellemében, hogy minél többen képernyőre kerüljenek. A balga rendőrök keresték az elveszett kaméleont, Zsolt belekeveredett a lányok táncos vetélkedésébe, Janót meg Bazsó akarta alibiként használni a barátjának.

A szokott humor, és semmi kiemelkedő. Nem tudnék rábökni senkire vagy semmire, ami jobb lett volna a szokottnál.

A Pepe (s02e06) kapcsán majdnem ugyanezt leírhatnám.

Bár, annak tudok örülni, hogy nem csak nekem zavarta a szemem a Fanni – Gábor közti nem létező kémia, most jól ki írták a lányt. Nekem nem fog hiányozni, pláne, hogy kapott egy egész búcsúzós részt is. Még megnézhettük utoljára, milyen tehetséges szakács, mennyire jó barát és persze, arra is kaptunk egy emlékeztetőt, hogy eye candy szerepe volt a sorozatban, mert csak vissza kellett játszani, amikor egy szál tangában vonult.

De, most legalább a konyhában játszódott a cselekmény jelentős része, és főztek. Jó volt ételeket látni, jó volt a konyhai dinamika. Így le lehetett nyelni, hogy pl. mit kezdtek Esztergályos Cecília vendégszereplésével. Plusz, most hagyták színészkedni Simon Kornélt, legalább egy monológra kiléphetett a szokott egoista Gábor körből.

Attól tartok kicsit, hogy majd Gábor – cukrász románcot erőltetnek, de remélem nem. Egy új szereplőnek is jobban örülnék.

A Silo (s01e04) építi tovább a történetet.

Juliette múltjából kaptunk bevágásokat, hogy miért lett gépész, és milyen családi tragédia alakította a jellemét. Igaz, részletekbe nem mentek bele. Az anyja és a testvére meghaltak, de nem derült ki, hogyan. Árnyalták így a szereplőt, míg barátkozott az új munkakörével.

Lehet sejteni, merre kell indulnia tovább, de ebben a részben pihentünk.

Will Patton lophatta a részt, a gyász több szakaszát is szemlélhettük az előadásában.

Igazság szerint a folytatást várom inkább – tudom, mit találnak, de az érdekel, hogy miképpen jönnek rá, az miképpen átverés és mit lépnek ellene. De majd a folytatásban.

Ami ugyanazt csinálja, de jobban? A Poker Face (s01e04), ezúttal egy zenekar körüli gyilkossággal.

Megint, követjük a Columbo szerkezetét. Megnézzük, mi történt. Majd ugyanazt, de Charlie szemszögéből. A nyomozással meg lépünk tovább, hogy igazságot szolgáltasson Gavinnak, a meggyilkolt dobosnak. Ugyanaz a módszere is, legfeljebb a végkifejlett más annyiban, hogy most nem direkt a rendőrség kezére adja a gyilkosokat.

Megint van sztárvendég, a banda frontembere, Ruby szerepében Chloe Sevigny énekelhetett. Jól áll neki a szociopata szerep, és tetszettek a váltások is a díva és a hétköznapi külcsín között.

Plusz volt a részben a dalok jelenléte is.  Nem vitték túlzásba, semmi musicales hatás, de színezte a sztorit, hogy nem csak beszéltek a fellépésekről és a dalokról.

A végére még egy kis humor is jutott, bár meglepőnek nem mondanám. Amikor a podcastes lány először feltűnt, gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz a megoldás.

Végül, egy évadzáró, amibe aztán mindent belenyomtak, ami klisés egy évad vagy sorozat végén. Az All American (s05e20) egy szezonra leköszön, nem mondanám, hogy eredetien.

Volt kisbaba téma, volt lánykérés, volt nagy szerelmi vallomás és az a nyitott vég is… Mintha nem lenne egyételmű, hogy Coop éppen oda tart, és megtalálja a lányt. Igaz, üdítőnek találnám, ha meglepnének a folytatással, és valami merészebbet lépnének egy kórházi lábadozásnál, de kétlem.

Megható részeket igyekeztek egymásra pakolni, miközben kicsiben lejátszották az egész évadra jellemző huzavonát Liv és Spencer között kicsiben. Mindenki tudja, hogy ők odavannak egymásért, a nézők is, de csak elhúzták a legvégéig, hogy mondjanak is valamit.

Nem tudom, tudnak-e újítani, de remélem, nem a fix párokat akarják megint cserélgetni… bár, akkor mi lesz? Ahogy most belegondolok, elég kerek most minden, mintha lett volna vészterv zárásra, ha nem lett volna 6. évados berendelés.