Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

Dalgliesh, Chicago crossover, The Pitt, My Happy Marriage, Prime Target, A mi kis falunk

2025. február 02. - BBerni86

Zárja az évadot a 3. történettel Dalgliesh (s03e03). Ennek is van regény alapja, csak ez már nem jelent meg magyarul. Egy lehetséges sorozatgyilkost keresnek, de nem is ez volt benne a fő érdekesség. Hanem, hogy újabb nyomozótársat adtak Dalgliesh mellé. Egy epizódra visszatért Kate, akinek magánéleti téren elég sok előrelépése000dalgliesh33.jpg volt az előzőekhez képest. Menyasszony, terhes és még kinevezést is kapott. Egyelőre ideiglenes, de nagyon szépen vezette ezt az ügyet is, a baba után szerintem lesz helye. Ő a felügyelőnek is pedzegette, hogy eleget bűntette már magát, a felesége sem akarná, hogy halálig gyászolja. Vagyis, lelkizés volt a köbön, de angolosan visszafogott formában. Azt már nehezebben is szedem össze, a részben mi volt. Egy reaktor, amelynek a női dolgozói közül kaptak el nőket és L-t véstek a homlokukba, meg persze meg is ölték őket. A rész érdekessége, mint írtam, nem is ez az eset volt. Random gyilkos volt, és a csapat inkább a vezetőséget, Dalgliesh egykori ismerősét vizsgálta. Volt is erre ok, hiszen... van egy csavar a történetben. Nem mindent ugyanaz csinált, és ehhez kellett Dalgliesh, ezt kellett átlátni és nem mindent arra a szerencsétlen, tényleg elcsépelt sorozatgyilkosra fogni.

 

Rég volt ilyen, így kis emelem: Chicago Fire & Med & PD (s13/10/12e11) event volt a héten. Vagyis, egy 000chice.jpgtörténetet meséltek el a három sorozat összevonásával. Kigyulladt egy épület, benne egy megőrző, kezdett beszakadni a padló, ami meg is történet és a csapat egy része a metróban rekedt. Ezen dolgoztak a tűzoltók. A betegeket ellátták a Medben, és nagyon küzdöttek Trudy életéért, akit hátba lőttek. Mert a tűz valójában csak egy rablás elterelése volt, a PD ezeket az embereket akarta elfogni. Volt egy látványban nagyon jó rész: amikor mentek a tűzforró, izzó folyosón. Ez tényleg úgy nézett ki, hogy pokoli a meleg, szinte szikrázott a levegő is. Jó ötlet volt, hogy nem különítették el a sorozatokat. Bármelyik rész bármelyik sorozat törzsrésze lehetett volna, annyira együtt dolgoztak és szerepeltek benne a színészek. Talán az adott sorozatban levők egy leheletnyivel több teret kaptak a saját sorozatukban, de éppen csak. Így tényleg filmélményt tudott nyújtani és szépen össze is kötötték a szálakat. Hosszú ideje ez volt ezekből a sorozatokból a legjobb élményem. Magánélet helyett munka, kellő látvány és ha a krimi rész nem is volt éppen izgalmas, elment az is, a többi meg pláne.

 

Tett egy újabb kis lépést Miyo és a csapat az évad gonosza felé - avagy My Happy Marriage (s02e04) részt is néztem. Kaptunk egy új szereplőt, egy testőrlányt tettek Miyo mellé. Barátkoznak, és aranyos, ahogy az erejéből, kitartásából a lány megint példát kap, milyen lehetne ő is. De igazi előrelépés még nincs, a katonák nyomoznak, a lányok takarítanak. A grafika szép, a hősnő erősödik, de összecsapás még nincs.

 

Nem nagyon tudok mit hozzátenni The Pitt (s01e05) heti eseteihez sem. Annyira egy formátum, összefüggő az egész, hogy egy-egy rész nem emelkedik ki. Inkább azt írom ki, ami megmaradt belőle: a rezidensséget kezdő000thep15.jpg kisvárosi fiú, akinél már visszatérő eset, hogy véres lesz, lehányják és hasonlók. Már ivós játékot lehetne játszani, hányszor kellett ruhát váltania nyominak. Pedig rendes gyerek, de nincs szerencséje. Az tetszik benne, hogy lassanként ad múltat és történetet a szereplőkhöz. Már tudom, melyik rezidens a sebész nagyfőnök gyereke, de azt is, hogy a betanítója miért mászkál a bokáján nyomkövetővel. Azt ugyan nem értettem, a félvér gyerek, aki most beköszönt, kicsoda. Robby fia? Olyan fura volt, direkt figyeltem, hogy a kapcsolatukra vonatkozó megszólítás nem volt a részben. A dráma viszont adott és működik. Most megint belekezdtek egy húzós történetbe - a kamasz, aki terhességmegszakításra jött be, de a végére beesett az anyja, aki megtiltotta nekik, hogy tablettát adjanak a lányának. Jó ez, valahol még az is, hogy ennyire egy minőségűek a részek, csak így hetiben nehéz elemezni.

 

Megvan az ítélet. A Prime Target (s01e03) nem heti ügyes lesz, és nem matematika rejtélyt fognak fejteni. 000prime13.jpgÖsszeesküvés-elméletes lesz, amiben a főszereplő beépül egy szervezetbe és egy ügynök fog neki segíteni. Legalábbis, ennek a résznek a vége nagyon ezt vetítette nekem előre. Minden arra kezd mutatni, hogy az a bizonyos cég mindenbe belekontárkodik, megfigyel és kinézem belőlük a mocskos eszközöket is. Ténylegesen nem nagyon haladtunk - Safiya disszertációját kereste Edward, és visszapörgött az idő, hogy lássuk, a lány hogyan keveredett bele ugyanabba a hálóba, ami Edet kezdi fojtogatni. Minimális akció akadt benne, inkább az összeesküvés kezd vonalazódni. Nem is pozitív részt emelnék ki. Hanem, hogy Ed barátja/szeretője, Adam mennyire kezd már most az agyamra menni. Talán, mert okoskodónak érzem. Igaz, ahogy Taylah intézte eddig a dolgait, ő se sokkal kellemesebb jelenség, de neki legalább van tudás és információ a viselkedése mögött.

 

A mi kis falunk (s08e09) kapcsán már nem is próbálok meg írni, igazából nincs mit. Megint 3 történet - Károly és a dézsa, Ildikó és a kiszállítóval való tárgyalás, valamint a két öreglány kirándulása a téma. A legtöbben erőltetett poénok, nagyon sok szereplő, és lényegében semmi haladás.

Mentsük meg az elefántot!

Igaz történet alapján családi film. Egyszer simán nézős is - a legnagyobb baj vele talán az, hogy nagyon tévés. Kis költségvetés, kis történet. Nem is tudom, valami hiányzott.

A történet főszereplője egy állatbolond kisfiú a második világháború idején. Az apjának be kell vonulni, ő különben a helyi állatkert egyik doktora volt. A fiúnak hiányzik ő is, és a megváltozott helyzet is nehéz. Többek között az000mentsuk.jpg állatkertben sem mozoghat már úgy, mint korábban. A történet akkor ér fordulóponthoz, amikor a bombázások miatt a kormány parancsot ad a 'veszélyes' állatok kilövésére. Az indok: ha a bombázások során elszabadulnak, károkat okoznak. Elképesztő, mennyi állatot és milyen indokkal kilőnek, még a frissen jött doktor is beszáll. Mert azt legalább értem, az oroszlántól miért tartanak. De a majmok? Hú, nem is akarom megérteni. Nem csak a gyerek, én is kiakadtam.

Az első körben egy nagyvad menekül. Az állatkert éppen a harcok előtt kapott egy elefántot. Ráadásul kölyköt. Aranyos, játékos, még kicsi is. Tom biztos benne, hogy legközelebb őt is lelőnék, így mentőakciót szervez. Van egy lánypajtása és a környék egyik ijesztő fiúját is beszervezik. Róla hamar kiderül, hogy csak álca a bunkóság és kemény ököl. Nyomorék kistestvérének gondoskodó testvére, aki jó barát is, csak éppen van egy kép, aminek meg kell felelnie, ha nem akarja, hogy az öccse miatt bántsák. A kis csapatban majd olyan barátai lesznek, akik az öccsét is elfogadják és megbecsülik a humoráért, eszéért, és nem téveszti meg őket a kis termet vagy sérült test. Szóval, ők fognak elefántmentésbe és menet közben még segítőkre is akadnak.

A filmnek ez a megható része - hogy mennyien és miképpen segítenek majd, hogy az állat túlélje. A magányos, környék ijesztő rémének tartott néni, aki háziállatok mentésébe menekült, miután a fia az előző háborúban elesett. Az új állatorvos is, aki nem szívesen lőtt ki egy állatot sem, és most, hogy egyet van esélye menteni, inkább nekik segít, mint a katonáknak. Mélyen senkit nem elemez a film, de benne van, hogy több is van bennük, mint elsőre látszik. Nagyon meghatároz mindenkit, milyen körülmények között látjuk. Mi az, amit ráerőltetnek, és melyek a saját döntései.

Még abban is van ráció, hogy nem lehet minden rózsaszín és boldog. Háborús idők vannak, és olyankor áldozatok is vannak. Nem mesélem el előre, de jó érzékkel nem minden megszeretett szereplő éli meg a film végét. Kellett az a dráma is, hogy a túlélések, az elefánt megmentése még hangsúlyosabb legyen.

A látvány sajnos gyenge. Kevés helyszín, és az elefánt... Olyan, mint a poszteren. Egyszerűen látni rakta, hogy CGI besegítést alkalmaztak. Igaz, láttam már rosszabbat is. Azt még mindig feledni próbálom, amikor Rin Tin Tin szalutált szintén állatos háborús filmben...

Ismert színész kevés akad benne. De itt a gyerekek a lényeg. Az üzenet, hogy van, amit egész egyszerűen nem szabad veszni hagyni. A remény, hogy az emberek képesek helyesen dönteni, ha esélyt kapnak. Mert bőven lesz segítője az elefántmentésnek, ha nem is sorakoznak nyíltan fel.

Az állatos filmeket különben is szeretem. Hogy ismételjem magam, egyszer simán elnéztem. Ha az elefánt igazibb lenne, vagy a történet lenne rajzolt mese, még jobban is feküdt volna. Így családi film, ami gyerekkel is nézhető. Majd feledhető.

Joika

Bár a kritika szerette a filmet és Diane Kruger személyében egy ismertebb név is van benne, valahogy mégsem tűnt ki a kínálatból. Pedig a hasonló, karriert építős, táncos filmek érdekelnek, keresem is őket. Mindegy, a lényeg az, hogy belefutottam ebbe a darabba.

Mert elég kemény film. Bármilyen téren nézem, a hősnő, Joy elég kemény helyzetekbe keveredik. A családja, a teste, a karrierje, a szerelmi élete. Néha volt is olyan érzésem, hogy egy nagy lejtmenetet nézek, amiben hiába igyekszik a hősnő, hiába érdemelne többet, egyszerűen nem olyan a világ, hogy hagyja érvényesülni.000joika.jpg

De, akkor történettel nézzük - a legfontosabb oldal a karrieré. Joy Womack volt az első táncos, akit amerikai létére felvettek a Bolsoj tánciskolájába. Ott aztán mindenki megnehezítette a dolgát: mivel amerikai volt, távolságot tartottak tőle és utálták. A tanárok minden mozdulatába belekötöttek, mert amerikai és nem orosz stílus szerint táncolt. Mindennaposak voltak a rivalizálás miatt a kemény megmozdulások: simán tettek a lányok tört üveget egymás tánccipőjébe. A tanárok pedig úgy fogták őket, hogy akkor is táncolni kellett, nem lehetett időt kérni és megtisztítani a cipőt. Ha vércsíkot húzott, akkor azt húzott. Még mondogatták is, ha nem szenvednek és nem fáj nekik, akkor valamit nem csinálnak jól. Papírvékonynak kellett lennie, így aztán a 15-16 éves lányok már komoly anorexiát szedtek össze. Nem lehetett elég jónak lenni, ami az amerikai lányt duplán sújtotta.

Amerikai - azzal elérünk oda, hogy hiába minden, azért nem kapja meg az áhított felvételt a Bolsojba. De Joy - akit itt Joikának oroszosítanak, nem adja ilyen könnyen az álmát. Képes kiskorúként érdekházasságot kötni egy táncostársával, hogy orosznak számítson. Ott aztán majd megint jön a szenvedés: ott sem az számít, ki a tehetség, ki érdemelné meg, hogy szólót táncoljon. A pénz számít. Kinek vesz a kitartója szerepet? Vagyis, Joy ráébred, hogy a táncosokat prostituálják, és ha többet akar, nem csak a kart, akkor neki is kell keresnie egy pénzes művészetpártolót. A társulat segít, minden annak van alárendelve, hogy ki tudja magát árusítani.

És innen még van, a film folyamatosan hozza a fordulatot, új helyzetet. De a tematika látszik: Joy elér valamit, hogy aztán jöjjön az újabb pofon és akadály. Jó film, okosan van megírva, de brutális, mennyire komor és zsarnoki, megnyomorító rendszert mutatnak be. Ami még azt is ledarálja, aki elfogadja a szabályokat és mindent elvisel. Mint Joy tanára, Volkova, aki belekényszerült a támogató karjába, terhes lett és a rendszer eldobta.

A film egyik nagy kérdése számomra az volt, hogy miért tartják fent ezt a rendszert? Mert, aki belekerül és felér a csúcsra, az átveszi az életét megnyomorítók viselkedéseit és szokásait. Annyian emelhetnének szót, tehetnének valamit, de mindenki csak tűr és megroppan.

Joy története, de mellette szépen felépítik Volkovát és a kettejük kapcsolatát is. Tanár - diák viszony, de az orosz szigorral és keménységgel. Mintha a tanár össze is akarná törni a diákot. Ez mondjuk nem csak Volkovára igaz - Joy más órákra is bejár és ugyanez igaz ott is.

Amit egy ilyen filmben látványba bele lehet tenni, ez a film hozza. A táncot, a helyszíneket, ruhákat. De ennél is fontosabb a két kiemelt nő és az őket játszó színésznők. Ryder olyan szinten hozza a kínzott lányt, hogy nem egyszer felszisszentem a szenvedései láttán. Csodálom is, hogy a színésznői kapcsán sincs jobban előtérben a film, mert van ebben a filmben munka és emlékezetes alakítás.

Nem fogom a Fekete hattyú mellé odatenni, és hasonlítgatni, bár lehetne. Abban alapvető különbséget látok, hogy Joy nem magával kellett küzdjön, hanem ez a film egy egész elnyomó, brutális és kegyetlen rendszerbe helyez bele egy fiatal lányt. Akadályok és pofonok, de megy előre.

Grey's Anatomy

18. évad

Ha voltak tűzoltók, akkor most nézzük a kórházat.

lgca9o77.pngUgyanúgy el tudom mondani, hogy elvált a két sorozat sorsa. Vagyis, a környezet és a külső események egyeznek, de már nem szövik egybe a cselekményt. Talán eddig ez az év volt leginkább az, amikor saját utakon jártak és nem nyúltak át a történetek egyikből a másikba. Csökkentik a mindkettőben jelen lévő szereplőket is - az már szinte csak George és Miranda.

Akkor, mi volt az idei évad vezérszárnya?

Meredith visszatért a munkába, és kereste, mi legyen a következő nagy projekt. Itt a jött képbe egy nagyon gazdag és nagyon sikeres sebész, aki az Parkinson-kutatását és gyógyítását tűzte ki célul. Érintett volt, nem meglepő. Meredith-t akarta a vezető orvosnak, aki aztán vitte magával a sógornőjét is. Így a sorozatot felezték: egyrészt maradtunk a klinikán a nem mozgolódó dokikkal és követtük, mit alkot Mer és Amelia a másik kórházban.

Meg is jegyzem hamar, hogy szappanoperásan a magánélet szépen vezeti a szálakat, bárkit is nézek. Mer újra összetalálkozik Nickkel, és a barátságuk gyorsan fordul többe. Amelia pedig az egyik kutatóorvossal talál közös nevezőt, miközben Lincoln szívét összetörte. A férfi családot, több gyereket akart és Amelia menekülőre fogta.

Mit hoztak ki ebből? Az egykori legjobb barátok, Linc és Jo összeköltöztek, aztán köztük is egyre mélyültek az érzelmek. Ott aztán mehetett az agyalás, hogy ez barátság extrákkal, vagy egymásba szerettek, vagy mi van. Mondhatnám úgy is, kellően megnehezítették maguknak az életüket.

Azt már említettem párszor, hogy ez a sorozat és a másik sem szereti a fix párokat. Már meg is kezdték Maggie és Winston házasságának bomlasztását is, nem hiszem, hogy még egy évadra együtt hagyják őket. Nick és Mer veszekedtek zárásként egy nagyot. Bámulatos, hogy mennyire és egyre jobban, mintha kényszerük lenne rá, hajtják a guilty pleasure faktort, amitől már röhejes, mennyire nem képesek ezek a karakterek szépen és boldogan egy párkapcsolatban meglenni.

De, azért az is igaz, hogy még vannak releváns és gyakran érdekes kórházi témái is. A gyakornoki program ebben az évadban komoly bajba került, mert Webber módszere halálesethez vezetett. Vizsgálat, mindenféle teher került a dokikra. Ennek köszönhető, hogy Nick is jött besegíteni és több szerepet kapott a színész - Scott Speedman játssza. Ott volt a kutatás, annak a szigorú szabályai és a vezetőségi egyensúlyozás. Owen pedig megint a katonai múltja miatt találta magát nehéz helyzetben - azt is írhatnám, hogy belementek az eutanázia kérdéskörébe és egyértelmű az állásfoglalás is.

 Színészek kapcsán már nincs mit hozzátenni. Az alapstáb, bár ilyen szereplő már nem sok van benne, közel 20 éve van szerepben. De a frissebbek is jó ideje játsszák már a szerepeiket. Speedman az új ember, bár egyetlen epizódban már szerepelt korábban, Mer betege volt korábban. Én meg elfogult vagyok, mert az Underworld Michael Corvinja - aki megjegyzem, szintén orvos volt - óta kifejezetten szimpatizálok a színésszel.

És most vagyok azon a ponton, hogy kezdek belefáradni a sorozatba. Az évad végére már nem egyszer fogtam a fejem, hogy már megint mit találtak ki, miközben meg sok mindenben annyira ugyanazt adják elő, mindig kicsit másképpen. Nem ennyire a végén adom fel a nézését, de nagyon érezni, hogy ez már vékonyodó rétestészta.

Station 19

5. évad

Megszakadt a jó széria. Így rövid is leszek, mert azt tudnám ragozni, mitől is vagyok csalódott. Talán szedjem 000station5.jpgpontokba?

1: Tönkretették a legjobb sorozat összefonódást, amit jó ideje láttam. Sőt, nem is tudom, párhuzamos sorozatok éltek-e olyan jól együtt, mint amit a Station 19 és a Grey's Anatomy megcsinált a Covid évében. Külön is, együtt is működtek. Erre mit tettek a folytatással? Szétvágták őket. Legfeljebb annyi összekötést hagytak meg, hogy ugyanazt az eseményt, rendezvényt miképpen élik meg a kórházban vagy az utcákon. Még az összekötő szereplőket is visszavették - vagyis, Miranda Bailey maradt, de Carina már egyértelműen átkerült ebbe a csapatba.

2: A szerelmi szálak idegesítő volta, amit szerintem már sérelmeztem is, fokozódik. Borzalmas, amit pl. Andy és Sullivan kapcsolatával és házasságával műveltek. Andy amúgy is nagy művésze a magánélete rombolásának, de ez volt az eddigi mélyrepülés. Mintha allergiásak lennének arra, ha egy kapcsolat működhetne. Szét kell robbantani őket, hogy mehessen a szappan.

3: Az elhúzódott gyászfolyamat. Haltak már meg mindkét sorozatban fontos szereplők. Ebben Andy apja is hősi halált halt, hogy a lányát és a csapatot megmentse. Mégis, ott továbbléptek és nem volt ilyen hetekig tartó letargia. Dean Miller is elment és amit abból kihoztak... Főleg Vic szenvedte meg, és túl lett írva minden téren. Még az is, hogy Ben és Miranda harcolt azért, hogy a férfi végrendelete szerint ők nevelhessék fel a kislányt.

4: az esetek között még mindig vannak ütősek, és itt a mentős, a tűzoltó munkában is vannak kihívások, látványos mentések. Viszont, a hangsúly vészesen megy a magánéleti drámák felé. Csoda, hogy ennyire egyben van még ez a csapat, mert ebben az évadban szépen nyomták mindenkire a lelki terhet. Talán csak Carina és Maya kaptak némi szünetet, de náluk is ott van a Maya karrierje körüli hajsza. A többiek meg... Tudom, sorozat és nem élet, de akkor is röhejes, mit át nem élnek már.

Travis újabb önfelismerése és a szakítása. Vic és a gyász meg az abortusz. Andy ebben az évadban öl(!) is, amikor majdnem megerőszakolják. Jack története, abban is ott volt a gyomros. Megtudni azt a szüleiről, a testvéreiről, a családról, amit elvettek tőle, pont a legérzékenyebb pontját kapta telibe. Nem keresték, mert nem akarták tönkretenni a boldog gyerekkorát. Ami nem létezett, mert abban szexuális bántalmazás, otthontalanság, magány és komoly lelki sérülések voltak. Ellenben ott voltak az egymást szerető, jómódú szülei, akik több gyereket is vállaltak utána. Azt Grey Damon nagyon el is kapta, amikor szembesül a karakter a tényekkel és látszik az arcán a pofon, amit már nem bír el. Nem véletlenül történik az évad végén, ami.

De abból is látszik, mennyire mennek az arányok, hogy a magánéletüket elemzem. Mert az a téma, a köré rendeznek dolgokat, csak közben végzik a munkájukat is. Érdekes ötlet a tűzoltók kezdeményezése mentéssel és a parancsnokságon az egészségügyi ellátással. Abból is több mindent ki lehet hozni, hogy ki az új parancsnok. Szóval, azt az oldalt se kell leírni, csak nem ott a fókusz.

Látványra és színészekben hozza, amit eddig is. Már beállt mindenki a szereplőjére, nincsenek meglepetések és tulajdonképpen új szereplők se nagyon. Egyes mellékalakok többet voltak színen, mások kevesebbet. De lényeges változtatás nincs.

Nem is lenne komolyabb bajom, mert a zsánerében ez még mindig szórakoztató és nézős, csak tudott ez a sorozat többet is. Elindultak a lejtőn.

Horizon

Egy amerikai történet 1.

Western. Emlékszem, egy időben úgy definiáltuk, mint az amerikaiak hiánypótlását a történelmi regényekre. Hiszen nincs ókori, nincs középkori történelmük, a hódításoktól és a préri meghódításától indul az Államok története. Van is pár filmes, aki nagy szerelmese a zsánernek.

Kevin Costner abszolút ilyen filmes és színész. Az egyik és nagy projekt a nevéhez fűződően a Horizon. Mielőtt elírásná gondolná az ember a Horizont helyett, én sokáig úgy emlegettem, Horizon egy település, amit a filmben meg akarnak alapítani. Nem sok sikerük van, ugyanis az indiánok előszeretettel leölik, aki arrafelé igyekszik000horizon.jpg terjeszkedni. A filmben, már most, az első résznél visszatérő elem a mészárlás, majd az újrakezdés. De az igazság már elhangzott, és a történelem is elárulja nekünk: a telepesek nem fognak felhagyni a próbálkozással és rengetegen vannak. Eljön az a pont, ahol a fehérek végeznek az indiánokkal és mindent elvesznek tőlük. Ide tartunk, ha a Horizon még nincs is azon a ponton.

Elkalandoztam. Costner nagy álomprojektje. Egy egész eposzt készít, ez a hosszú film csak az első fejezet. Mennyi is, még három van tervben? Úgy rémlik. Itt megismerjük a szereplőket, elindulnak az úton és kapunk pár konfliktust is, amit visznek magukkal a következő részbe is. Costner kb. mindent bevállalt a filmmel - rendezi, társíró, producer és még az egyik főszerepet is ő játssza. Jót tudtam vihogni azon a részen, amikor a fiatal örömlány-féle, talán Marigold volt a neve, azt bizonygatja neki, hogy még nem vénember, van még benne pár kilométer. (Utána jól ott is hagyja, de az már más történet.)

Átfogó képet igyekszik festeni és annyiféle embert, történetet sűrít, hogy nehéz is lenne mindent összeszedni. Vannak hívő telepesek, akiket lemészárolnak. De megnézzük az indiánok szemszögét is. Van városi, úrias házaspár, akik jó ötletnek tartják, hogy felfedezzék a vadnyugatot és kalandozzanak. Van szekérkaraván, van katonai helyőrség, akik akarnak segíteni, de nem nagyon tudnak. Van indiángyűlölő, de az igazságot kereső tiszt is. Van a boldogulást kereső örömlány és a családja elől menekülő, üldözött fiatal nő is. Van összetartó család, akik bűnbandára hajaznak. Van pisztolyhős, meg sok más is. Nem is egy filmet lehetne belőle kikerekíteni, nem véletlenül 4 nagyon hosszú rész lesz az egész Horizon.

Látványos is, nagyon látszik, hogy Costner nem sajnált semmit és imádja ezt a filmötletet. Sok helyszín, részletes díszletek, kosztümök, csaták és városképek. Döbbenetes munka van benne így ránézésre is.

Azt nem állítom, hogy minden történet egyformán leköt. Pl. az indián támadás után a kamaszlányával özvegyen maradt Frances teljesen elveszett a nyitány után és olyan kis gyatra a katonával a későbbi szerelmi szála is. Viszont, az roppant módon tudja mozgatni az agyam, hogy milyen történet is van igazán a Sykes családban. Pontosan mi is zajlott, amiért Lucy menekül? Tippem lenne, de ott működik a balladai homály.

Meglepően erős a szereposztás is. Emlegettem ugye, hogy Luke Wilson a No Good Deed egyik részében abban reménykedett, hogy szerepet kap a Yellowstone valamelyik szériájában. Nos, itt a poén csattanója. A Horizon szereplői között itt van kiemelt mellékszereplőként. De rengetegen vannak mellette, mozisztárok is. Nem is sorolok fel egy nagyon hosszú listát, inkább kiemelném a két kedvencem. A Sykes fivérek. Pedig Jamie Campbell Bower nekem ellenszenves, de rosszakat úgy tűnik, érzéssel alakít. A Stranger Things után ez a másik olyan szerepe, amiben tetszett, amit csinál. Jon Beavers játszotta a bátyját, az okosabb és erkölcsösebb testvért. Bírtam a dinamikát, az ellentétjüket. De már emlegettem is, hogy ez a sztori, ami különben is a kedvencem volt a filmben. Mi is van a Sykes családdal? Még arra kíváncsi leszek, Tom Payne karakterével is mit kezdenek.

Ok, ezt majd meglátom. A 2. film már kész van, ha látom is, majd mesélek arról is, milyen irányba haladnak tovább. A kezdet minden esetre tetszett.

 

The Apprentice

A Donald Trump-sztori

Azért erre nehéz szavakat találni. Donald Trump meg lett választva másodszor is az Egyesült Államok elnökének. Erre kihoztak egy filmet, amelyben nem kicsit kritizálják, beállítják gátlástalan, hazug, szélhámos gazdagnak és még Oscar-jelöléseket is kapnak. Ok, szokták a filmek kritizálni az elnököket, de nem a ciklusuk alatt... Bár csúsztatok, ez még előtte kijött.

A lényeg, ezt elég nehéz felfogni. Ha azt a képet nézem, amit Trumpról ez a film mutat, akkor nem lehet megérteni, 000apprentice.jpghogy lett belőle ekkora ember. Az első ciklusa után nem győzték az olyan műsorokat nyomni, amiben szinte egyenlőségjelet tettek a munkássága, elnöksége és a horror közé. The Good Fight, de egy AHS évad is erre volt kihegyezve. És még mindig ez a kép jön róla. Mégis megválasztották, újra. Roppant kíváncsi leszek, mi lesz ennek a filmnek a kapcsán az Oscar-gálán. Azért, meg lennék lepve, ha Stan hazavinné a szobrot. Még nem láttam, de állítólag Adrian Brody megint brutálisat alakított a The Brutalist főszereplőjeként. De ott van Ralph Fiennes is, vagy a tavaly is jelölt Colman Domingo. Egyedül talán Timothée Chalamel, akinek kevesebb esélyt adnék nála, de főleg azért, mert annyira szemtelenül fiatal még az utóbbi évek nyerteseihez képest.

De, korai még Oscart latolgatni. A tény egyelőre annyi, hogy Stan és Jeremy Strong is jelölve van legjobb férfi fő- és mellékszereplőkként. Aztán majd márciusban kiderül, ki mit kap.

A film - fejlődéstörténet negatív irányba. Egy törekvő, de alapvetően rendes fiatalembert ismerünk meg, akit még kedvelni is lehet. Tudja mi a célja, és megdolgozik érte. Képlékeny, tanulékony, jó érzékkel válogat barátokat és mentorokat. Még a szerelmi szálában is van pozitív elem: megdolgozott azért, hogy Ivanát elvehesse. Szó szerint a családja fölé nőtt és ő megvalósította az álmokat. Csak aztán, ezzel együtt az emberség elveszett. A film egy ponttól már arról szól, hogy a vagyon és siker mennyire tönkrette emberként. A nagy szerelem hogyan lett verbális és időnként fizikai erőszak megcsalásokkal. Az üzleti siker átverések és trükközések sora. Hogyan jött létre egy agresszív, sikeres, de roppant káros egyéniség.

Talán ezért is van az a jelölés - Stan szépen hozza is az ívet, miközben meg lehet figyelni, hogy kopírozza le Trump jellegzetes nézését vagy mimikáját.

Roy Cohn mellette a másik irány. Ő indította el a pályán, tőle tanulta az alapokat és mondjuk úgy, kezdte sikeressé, de rosszabb emberré tenni. Csak éppen Cohn emberibb tudott maradni, és a betegség, elárultság, stb. miatt őt a végére lehetett sajnálni. Megfordulnak az arányok.

A film érdekessége is, ahogy ennek a két embernek a kapcsolata alakul. Mentor - tanítvány, egyenrangú felek, majd az egykori tanítvány a másik fölé nő és elárulja, lenyomja. A személyiségváltozás nyomon követhető ebben a formában is.

A film látványeleme elsősorban a színészei, a ruhák és a külcsín. Kissé röhejes, de ami nekem leginkább megmaradt, az a frizura. A Stan 'fejére' nyomott hajzat.

Jó filmnek nem tudom nevezni, de érdekes. Közelebb hozta hozzám annak megértését, hogy az Amerikai psychó-ban miért akart minden fiatal üzletember Trumpra hasonlítani. A filmben nem tudom, belevették-e, de a regényben az egy elég maradandó jelenet volt. Majd eldől, ez a film is maradandó lesz-e.

Heti sorozatnéző

The Day of the Jackal, My Happy Marriage, Dalgliesh, SAS, Chicago Fire & Med, Prime Target, Harley Quinn, The Pitt

Rászántam magam, visszanéztem The Day of the Jackal (s01e08-10) hátralévő részeit. A lényegben nincs000jackale.jpg változás: erős színészi munka, okos akciófilm és még a szereplőit is szépen építgeti. Különösen tetszett, hogy elkezdte elmesélni azt is, hogyan született meg a Sakál. Még egy rész el is fért volna a témában, de a jelenhez megkaptuk az eredetet is. Működik az is, hogy milyen folyamatok vannak a háttérben, sokan mennyire korruptak. A rendszer nagyon nem működik és ennek sok-sok részletét felfedik. Bianca sorsa csak egy a sok között, a hatalmasok sakkoznak mindenkivel, ölnek és még gazdagabbak lesznek. Díjaznám, ha a 2. évadban őket vadászná le a Sakál, de világjavító ideái neki nincsenek. Lehet azért bökködni a fura elemeket is a műsorban - főleg a Sakál családja körül vannak gondok, vagy a végső megmenekülés is olyan meseszerű, de az összképet ezek nem rontották. Érdeklődve várom, milyen irányba megy majd el a 2. évad.

 

2 rész után nem tudom, hova tegyem a Prime Target (s01e01-02) nyitását. Az biztos, hogy egészen más 000prime1.jpgkoncepciót kapott, mint amit vártam. Heti nyomozós helyett egy összeesküvés-elmélet érkezett és valószínűleg menekülés/nyomozás/összetalálkozások irányvonalon haladunk majd. Annak még semmi értelmét nem látom, milyen elméletet keresnek a prímszámokról, amiért ölni is érdemes lenne. Ami bizonyosnak tűnik, hogy a főszereplő célpont lett. A másik, hogy az ügynöknő nagyon meg lett vezetve. Innen nézve egyértelműnek tűnik, hogy nem a kormánynak segít lehetséges terroristákat szűrni, hanem rossz kezekben rosszak használják fel a kutatásokat. Egyelőre a két szál még nem ért össze, de majd fog. Látványra közepes. Több helyszín, időnként egy-egy közepes akciójelenettel megszakítva. Színészek között nincs olyan, aki kiemelkedne egyelőre. A főszereplő egyedi figura lesz, elvben, de egyelőre még nem látom bele az egészet a hátán elvivő zsenit vagy színészi tehetséget. De még inkább csak kérdéseim vannak, benyomásaim, így ennek még szavazok 2 hetet, hogy kicsit jobban átlássam majd, mit kezdenek ezzel.

 

Miyo kalandjai a My Happy Marriage (s02e03) évadban továbbra is lassan csordogálnak. Tulajdonképpen annyit sikerült haladni, hogy az unokatestvére segítségével már önállóan is kezdi használni a képességeit és megnevezték az évad gonoszát. Azért morcos leszek, ha az anya után a lányt akarná megszerezni... A kinézet és minőség a szokott, de kiugró elem nem volt benne. Legfeljebb, hogy Kiyoka anyja mennyire tud idegesíteni. Még akkor is, amikor elvben kedves.

 

A változatlan minőség igaz a Dalgliesh (s03e02) epizódra is. Az évad második története a Takard el az arcát regényből készült, és kitesz egy kerek filmet. Nincs átívelés, legfeljebb a levél és a meghívás, de az ügy és adalgliesh33.jpg felügyelő mindennapjai megállnak magukban. Újra Agatha Christie munkássága jutott eszembe - a halott cseléd, aki nem meghalt álmában, hanem megölték. A család volt a házban, ki tette? Adottak a gyanúsítottak, megvannak a családi titkok és Dalgliesh szépen felfed mindent. Ahogy Poirot is szokta, a bizonyítékok és azoknak az elemzése ad egy keretet, de a lényeg az lesz, hogy miért történt meg a gyilkosság. Vagyis, kinek volt a legjobb indítéka. A készítők azzal is igyekeztek pluszt adni a résznek, hogy a főszereplő család indiai származású. Így a rasszizmus és a társadalmi nyomás és elvárások sokféleképpen elő tudott jönni. Az valami roppant izgalmas is, amikor a család itt egyeseknek utálatos és megvetett a származás miatt, és kik azok, akiket még ők sem bírnak magukkal egy szinten elképzelni sem. Amit kiemelnék, az a felügyelő figyelő tekintete. Már kezdek rájönni, azt kell figyelni, Dalgliesh kit figyel meg. Azzal meg lehet fejteni az ügyet.

 

Az SAS Rouge Heroes (s02e03-04) heti menetelése továbbra is pasis, kemény, humoros és már a drámait is ide 000sas24.jpgtudom írni. Bár, eddig se volt hiány tragédiákban. De már többeken nagyon látni, hogy közel kerültek a törésponthoz. A mosodás családdal történtek nem csak Reg-et viselték meg, Paddy is beszólt miatta. Paddy különben most is tud alkotni - van neki egy olyan pimasz stílusa, hogy amikor a szabályt követi, akkor is olyan, mintha éppen lázadna. Nem véletlenül kezd akkora híre lenni - már a németek is róla tudakozódnak és készítik ellene a stratégiát. A város ostroma prímán össze volt rakva és azt is kitalálták, hogy legyen akár kevesebb emberrel is igazán háborús a megjelenítés. Érzek is egy kis egyensúlyozást a büdzsében - a mostani kisváros annyira egyforma az előzővel, hogy meg se lepne, ha ugyanott forgatták volna. Amit továbbra sem értek, hogy David kezét miért nem engedik el. Annyira nem tud érdekelni, hogy éppen mit képzeleg a magánzárkában, ha azért Eve-ért meglepően jó portrét is vágott a falba. Igaz, nekem az is tetszett, hogy milyen sapkája van az SAS osztagnak, hogyan kell feltenni. Azt még szerintem eddig filmben nem láttam. De nem ezek a lényeg - ezt most macsós katonai sorozatnak nézem, amiben egyre erősebb a dráma is.

 

Beáll egy középszintre a Chicago Fire & Med (s13/10e10) is. Továbbra is inkább a magánélettel operálnak, de most valahogy jobban viselem. A héten a nagy események Cruz rendőrségi ügye és bűntudata volt, valamint Hannah felbukkanó testvére és Maggie szakítása. Itt is a példa - nem orvosi esetet vagy mentést jegyeztem meg, hanem magánügyet. Talán az most a titok kulcsa, hogy nem szerelmi szálakat ragoznak. Azt már nagyon unom, de itt máshol voltak a fontos pontok. Amit még várok, hogy vajon a Medbe behozott sztársebész visszatérő szereplő lesz, vagy éppen csak feltűnt egy részre. 

 

Amiről írni se sok kedvem van: Harley Quinn (s05e02). Nagyon nem bírtam ennek a résznek a humorát. Harley a kiscápákra igyekezett vigyázni, de szó szerint vérfürdő lett a vége. Lena is fura. Az egyetlen, amit díjaztam, hogy születik egy új szörnyeteg is. Hogy Ivy azért most megmutatta, hogy ő miért szuperbűnöző. Megbocsátani? Á, dehogy. A bosszú, az jobban fekszik. Válaszokat nem adtak, inkább a kérdések nőttek ezzel a résszel. De miért kellett az a véres medence? Jaj.

 

A The Pitt (s01e04) is hozza a szokott formát. Átívelések és kidomborodott drámák, ahogy egyes eseteket000thepitt4.jpg görgetnek, másokat lezárnak, de már jönnek is az újak. A heti új elem talán az, hogy Robby doki hogyan kezd kikészülni a rossz emlékektől. Eddig annyira mondogatta, hogy jól van, de már kezdik mutatni, hol vannak a repedásek a páncélján. Kérdés is, hogy azért kitart, vagy műszak végére összeomlik. Drámában kifejezetten erős a sorozat - a haldokló fiatal szülei és a túlélő diák beszélgetése. A szeretlek, köszönöm, megbocsátom, bocsáss meg - módszer. Azt érdemes is megjegyezni, nem is csak a gyászhoz, de másokkal való kapcsolatépítésben és -rendezésben is kifejezetten jó tud lenni. Azt különben tartom, hogy egyben nézni ezt jobb lenne. A szokottnál erősebb az átívelés és egymásra épülés a real time formátum miatt. Wyle különben jól mozog a szerepben, sokkal inkább illik hozzá, mint a Lépéselőny ügyvédje.

 

A mi kis falunk (s09e07) is teljesen a szokott keretet tölti ki. Külön sztorik, sok szereplő, olcsó humor, de jó színészek. Már az átívelések kezdeném vadászni, de az még mindig csak minimális akad. A házvásárlás is úgy tűnik, most rövidre is lesz zárva.. Vajon a tó kapcsán majd kezdenek valamit? Ez az a sorozat, ami annyira egyforma szintet hoz, ez a 9. évad teljesen beleférne az elsőbe, ötödikbe, nyolcadikba, bármelyik évadba is. Azért az mosolygós volt, ha túlzás is, hogy a főorvos úr milyen szenvedésen át ment a faluban.

Mosolyogj 2.

Volt bennem kérdőjel, hogyan lehet ezt a filmet folytatni. Az első ötletes volt, egy olyan horror, amit jól esett megnézni. Inkább A kör élménye, mint egy újabb Démonok között. Viszont, a rejtély meg lett fejtve. Tudjuk a válaszokat. Akkor van értelme még egyszer, ugyanazt, csak más szereplővel megnézni?

Szerencsére a készítőknek jobb ötletük támadt. Ezúttal egy híres énekesnő nyomába eredünk, aki egy súlyos baleset, gyász és felgyógyulás után készül visszatérni. Csak éppen a próbákon megfájdul a háta, hivatalosan már nem kap gyógyszert, így korábbi dílerét keresi fel. Itt jön a horror - a díler a soron következő áldozat és Skye lesz az, aki balszerencséjére végignézi, hogy hal meg. Így megörökli a démont is - csak éppen nem tud erről és000smile2.jpg mindent titkolni is akar, nehogy a család megtudja, hogy gyógyszert akart szerezni. Értékes napokat veszít is azzal, hogy titkolózik és nem fogja fel, mi történik vele.

A nézők - pláne, akik az előző részt is látták - viszont tudják, hogy halad a szakadék felé. Így mást kapunk, mint korábban. A hősnő, a történet is egészen más, miközben mégis ugyanaz az alap. Skye teljesen más megközelítéssel megy neki a helyzetnek és a múltja is sötét. A film játszik azzal, hogy pontosan mi is történt korábban. Hogyan halt meg a vőlegénye, mi is történt igazából aznap este. Így van más rejtély, megfejtenivaló azon túl is, hogy Skye mikor kap észbe, mi történik vele.

Szívesen néztem a sztárélet darabkáit is. Vannak próbák, látjuk a showbiznisz kerekeit őrölni. Megosztó lehet a lány anyja, amit ő vár el a gyerekétől. Azért olyan mélységbe nem megy le, hogy igazán kritikája lehessen annak a világnak, vagy fejtegesse a gazdagok és szépek életének mocskosabb oldalát, de egy plusz színt így is sikerült bevinne ezzel a történetbe.

Jól működik a horror is. Ahogy Skye egyre mélyebbre kerül a gödörbe, ahogy a víziók súlyosbodnak. Sokkal inkább belülről fogja meg, mi történik a hét napban az áldozattal, mint az első filmben láttuk. De itt nem is olyan nyomozás, küzdelem volt az életben maradásért, mint korábban. Ismételve magam: van egyezés az alapban, de ez egy másik, önálló film. Teljesen jól értelmezhető önmagában is.

Sajnos, a film végére sikerült belevesznem abba, hogy mi a valóság és mi történik csak Skye fejében. A legvégére teljesen el is vesztem, hogy a látottakból mi történt meg. Igazából fogalmam sincs. Az a biztos, hogy a vége felér azzal, amikor a Körökben kiszabadult a szellem a világhálóra - itt egy egész stadionnyi ember és felvételről ki tudja mennyien lettek potenciális áldozatok. De a korábbiak... Azért zavar, hogy ennyire nem tudom összerakni, mi volt és mi csak képzelt. Hajlok különben arra, hogy szinte minden képzelt volt csak. A végét leszámítva.

A szereposztáson észrevenni, hogy ez már egy sikeres horror folytatása. Naomi Scott ismert színésznő - annyira még nem, hogy a nevéről beugorjon az arca is, de több filmben láttam már, voltak kvázi főszerepei is. Az élőszereplős Aladdinban pl. ő Jasmin hercegnő, de a Charlie angyalai rebootban is kb. ő volt a legszerethetőbb angyal. Rosemary DeWitt kapta az anyja szerepét. Scottnak jól áll ez a pophercegnő imázs különben, ha szokni is kellett, hogy milyen frizurát készítettek neki a szerepre.

Azért a nyomozós horrorok jobban tetszenek, de volt ebben is ötlet. Kifejezetten szerettem, hogy nem ugyanazt a filmet nézették meg velem újra. (A Démonok között azért vérzik el nálam.) A 3. rész is már biztosnak tűnik, várom is, ott mivel állnak majd elő.

No Good Deed

1. évad

Még nem tudtam eldönteni, hogy ez remek vagy borzalmas volt. Nem csak a zsáner miatt. Hanem a vége, azt még emésztenem kell.

Furcsa komédiaként indult. Adott egy házaspár, nem kevés gonddal. Amióta a fiúk meghalt, valami nagyon nem stimmel. A nő, Lydia például képtelen kimenni a házból. Próbálják eladni is, meglehetősen furcsa módon azt is. Míg valaki körbenézi a házat, Lydia és a férje, Paul egy szobába zárkózva, kamerán keresztül figyelnek mindent. Végig jellemző is marad a sorozatra az egyedi humor.000nogood.jpg

Ami különben nem rossz, vannak egészen meglepő és eredeti, a maga módján vicces húzások benne. A kedvencem talán az, amikor Paul és Mikey egymásnak esnek, és Paul azt hiszi, megölte a testvérét. Aztán szépen befalazza a titkos szobába a hullát, ami nem is hulla és hasonlók. Keservesen, esetleg fájdalmasan vicces? Nem teljesen fekete humor, de ahhoz van a legközelebb.

A sorozat trükkje azonban, hogy nem marad komédia. Minél többet tudunk meg, ez annál inkább krimi. Rejtélyek vannak és a lakók, a házat megvenni akarók titkokat őriznek. A legnagyobb az, hogy mi történt itt pár éve, amikor a család fia tragikusan fiatalon meghalt. Állítóleg betörés volt. Rosszkor volt rossz helyen. De az igazság? A végére megtudjuk, és azért nem bírom megemészteni ezt a sorozatot. A családnak az igazság el tudja hozni a megnyugvást, még bosszút is tudnak állni, de azzal én csak még tragikusabbnak éreztem mindent.

A sorozat gonosza, akinek nem írom ki a nevét, nem csak egy álnok, összeesküvő és számító alak, de gyilkos és sok minden más is. Amit a párjával tett/tesz, egy dolog. De a szomszéd kamaszfiúval ezt megjátszani? Nem tudom, mi lett volna elég büntetés neki, mire minden titkát megismertük. Szóval, ez az, amit nem akar bevenni a gyomrom. Van ebben a műsorban egy akkora emberi rohadék, hogy nincs szemetes, amibe beleférne. 

Jó is a sorozatban, ahogy váltanak. Ahogy fekete komédia egyre inkább krimibe fordul, de tényleg végig megmarad benne pár humoros vonás is.

Nem látványos, de a felső középosztálybéli, inkább gazdag környék lenyűgöző házakkal simán életre kel. Mélyebben két házat ismerünk meg és maximálisan működik is bennük a történet.

A szereposztás pedig kifejezetten jól sikerült. Ami meglepett, hogy Linda Cardellini mennyire működöt végzet asszonyának is. Simán hozza a karaktert és csak utólag kezdtem azon merengeni, mennyire más szerepekben láttam eddig. De Denis Leary börtönből szabadult testvére vagy Linda Lavin idegesítő szomszéd nénije is megéri a pénzét. A nagy nevek ellenére Ray Romano és Lisa Kudrow, akik sikersorozataikkal egy bizonyos közönséget talán bevonzanak, de ez azoktól távol áll.

Különben, van  belsős poén is. Amikor Luke Wilson karaktere abban reménykedik, hogy szerepet kap majd a Yellowstone sorozatban? Hát, Kevin Costner a vadnyugatos filmeposzába tényleg leszerződtette...

De ok, összefoglalva. Én nagyon sajnáltam szegény srácot és a szüleit, azt a 'gonoszt' meg nagyon tudtam utálni a végére. Egészen egyedi a krimi + fekete komédia mix. Ha nem sajnálnám annyira, hogy milyen tragédia történt a múltban, kifejezetten szerettem volna a sorozatot.

süti beállítások módosítása
Mobil