Minden napra egy film

Minden napra egy film

Az istenek hegycsúcsa

2021. december 29. - BBerni86

Hegymászós, régi eset után nyomozó, karriert építő.

Fukamachi fényképész, de kizárólagosan egy témája van. Hegymászókat követ és örökíti meg, ahogy csúcsokat hódítanak vagy éppen elbuknak a mászás közben. Éppen két munka között van, amikor megvételre ajánlanak neki egy gépet. Állítólag George Mallory tulajdona volt. Mallory legendás brit mászó volt, aki az Everest az_istenek_hegycsucsa.jpgmeghódítására tört oxigén nélkül – nem jött le a hegyről, és máig nem tudni, ő volt-e az első ember, aki feljutott a csúcsra. Pont olyan gépet vitt magával, mint a vételre kínált eszköz. Fukamachi átverésnek gondolja, nem köt üzletet. Utána viszont látja, hogy Habu Joji visszaköveteli a tőle ellopott fényképezőgépet. Habu kora egyik legnagyobb mászója, és szintén ott próbálkozik, ahol annak idején Mallory. Lehet, hogy az tényleg az a gép és ott vannak a válaszok rajta? A fényképész Habu nyomába ered, de fel kell tárnia az egész életét, hogy a nyomára akadjon.

Az első gondolatom az volt, hogy nem értettem, ez miért animálva készült el. Nagyon nem olyan témája van, ami animálást igényelne. A hegymászós filmek ráadásul roppant látványosak is tudnak lenni. Aztán a fejemhez kaptam – ma egyszerűbb egy stúdióban rajzolni és animálni, mint kimenni a helyszínekre forgatni.

A második az volt, hogy mennyire lesznek merészek? Fognak választ adni arra, hogy Mallory szerintük felért-e vagy sem? Bevallom, ez vonzott a film elé leginkább. Van egy regény, A dicsőség ösvényein, amely Mallory életéről szól. Archer száraz stílusában van benne karrier, szerelem, és nála is ott marad a kérdés: meddig jutott Mallory, mielőtt megfagyott? Bár, hajlamos vagyok egyet érteni a hegymászó fiával, aki azt mondja, akkor mászott meg valaki egy hegyet, ha le is jött róla. George Mallory nem jött le.

Így maradt számomra a trauma, hogy ez mégsem George Mallory filmje lett. Ugyan a fényképezőgép miatt indulnak be az események, de igazából Habu lesz az, akinek az életét majd végig nézhetjük. Hogyan lett magányos farkas, milyen tragédiák érték és mégis, mászik lendületlenül tovább. Veszít el barátot, mentoráltat, a saját egészségét is – tipikus hegymászó baleset, hogy lefagy az ujja és azokat amputálni kell. Majd az ő Everest kísérlete következik, amelyet Fukamachi dokumentál. És ennyi.

Ugyan a végén Fukamachi kezébe kerül Mallory gépe, látjuk, ahogy előhívja a képeket és mondja, hogy megvannak a válaszok. De mi nem kaptuk meg őket – inkább azt hangsúlyozza ki, hogy a hegymászók megszállottak, akik nem tudnak leállni, és a csúcsok csak állomások nekik, amíg az egyiken ott nem maradnak. Ő maga is ilyen lesz a végére. Én meg nem értem, miért. Ennél Archer sokkal jobban megfogta, mi készteti ezeket a férfiakat felfelé.

Nem egy vidám sztori és nem lett éppen izgalmas. Egy megszállott lejtmenet néhány drámai csúcsponttal. Szimpatikus emberekkel, akiket igazán nem érthetünk meg. Talán jobban tetszett volna, ha Mallory a főszereplő és úgy marad a rejtély a végén? Könnyen lehet. Akkor a regényélményből beletettem volna, amit a filmtől nem kaptam meg.

Ami viszont nagyon sikerült: ahogy a hegyek kinéznek, azért megérte végignézni a filmet. Szép lett ez a film, és ott nem is hiányoltam, hogy nem élőszereplős és nem eredeti helyszínek. Az egésznek a gyilkos szépsége benne van, és jött a hasonló filmeknél nálam megjelenő fázás is – a Holnaputánon pl. a mai napig nyári kánikulában is fázom.

Bánni nem fogom, hogy láttam, de egyszer is elég volt megnézni.

 

Az istenek hegycsúcsa – 5/2,5 látványra nagyon ott van, a hegyek élnek a filmen. De a történet maga sovány és nem adja át azt a megszállottságot, amiért ezek a férfiak az életüket adják.

Az utazás

Házassági gondokat extrém módon kezelő, sztárpáros, nyaralós.

Lisa és Lars egykor sztárpár voltak. A férfi sikeres rendező, de a nagy áttörés elmaradt. Most csak reklámokat és egy-egy sorozatrészt készít, a neve lassan feledésbe merül. Lisa feltörekvő színésznő, akit egy-egy szerepről megismernek, de az igazi nagyság őt is elkerülte. Ezzel együtt a házasság is kihűlőben van. Most egy közösaz_utazas.jpg nyaralásra készülnek, és már jó előre mondják is a barátoknak, hogy mennyire agyament ötlete a másiknak ez az út. Lisa olyan helyen kirándulna, ahol az a csoda, ha nem törik ki a nyakukat? Lars vadászna, noha sehogy se áll a fegyver a kezében? Hiszen mindennek oka van. Még nem sejtik, de mindketten a másikra kötött biztosítási pénzt akarják megszerezni, így a nem is annyira kedves hitvesnek halálos balesetet kell szenvednie. Mire eldurvulnának a dolgok, mindkettejüket meglepetés éri: a házat megszállták a szökött fegyencek, és ha túl akarják élni a nyaralást, el kell kezdeniük összedolgozni.

A skandináv krimik már megmutatták, hogy a skandinávok másképpen filmeznek. Komorabb, véresebb és innen nézve talán furcsább történeteik is vannak. Így nem meglepő, hogy ezen norvég komédia is másabb színeket kapott. Fekete romantikus komédia – akinek van gyomra hozzá, jó szórakozás – nekem volt.

Amit elsőre meg kell szokni, hogy ez a film antihősökkel van tele. Nincs egyetlen ember sem benne, akit könnyű lenne megkedvelni. Lars szerencsejátékos, önző és el is hagyta magát. Lisa meg az a típusú nő, aki sztárolja magát, és ezt elvárná a környezetétől is. A bűnözőket különösebben nem kell lefesteni: akad köztük gonosz manipulátor, nem éppen éles elmével megáldott erőszakos hajlamú és egy nemi erőszakoló. Összeereszti őket a film és talán azért lehet csak a páros túléléséért drukkolni, mert a rájuk törő bűnözők még náluk is rosszabbak és sötétebbek. Nem mintha a házaspárt félteni kellene…

Egy tipikus jelenet a filmből, hogy megvilágítsam miképpen keveri a humort és az erőszakot: a fegyencek éppen nemi erőszakra készülődnek. Lars még meg is jegyzi pikírten a feleségének, hogy mivel ő nem tudta kielégíteni, most kiélheti magát. A fordulat akkor jön, amikor kiderül, hogy a kanos rosszfiú homoszexuális és Lars az, akire szemet vetett. Végig jellemzi az alkotást, hogy miközben valami elmebeteg módon vicces, azért elég gonosz és erőszakos is.

Az erőszak ábrázolása a realisztikusnál némileg véresebbnek tűnik, bár ki tudja, még senki szemét nem nyomtam ki és a fűnyíróba se dugtam bele egy végtagot sem, hogy lássam mennyi vérrel jár. Itt soknak tűnt, de nem annyira, hogy túlzó legyen. Kellően taszító, de azért nem horror szint.

Jól sikerült a casting is. Hennie nagyon jól hozza azt az idegesítő kis rendezőt, akit az embernek kedve lenne megpofozni, és hol elképesztően szánalmas, hol pökhendi és másképpen visszataszító. Az csak egy plusz poén számomra, hogy nagyon emlékeztet Simon Pegg-re is, csak sokkal mélyebben van ez a figura, mint akiket általában Pegg alakításában látok. Nagy arc lett Lars apja. Noomi Rapace meg a legismertebb a csapatban, és amit ő tud, ebbe bele is tette. Szexi nőnek ugyan még mindig nehezen képzelem el, de ez minden tekintetben jobban állt neki, mint amikor a 44. gyermekben kellett a szép nőt játszania. Ott az nem jött össze, itt kisugárzásban megvolt az a plusz.

Álnok, gonosz kis film ez. Tényleg annak, aki nevetni tud a véresebb poénokon is.

 

Az utazás – 5/4 abszurd és gonosz komédia több vérrel, korrekt színészekkel és működik is velük.

Várható heti megjelenések

Mert szilveszterre se áll le a mozi:

  • Annette - francia/belga/német/amerikai7japán/mexikói/svájci romantikus musical dráma
  • Hajtóvadászat - dán/német skandináv krimi
  • Én vagyok a te embered - német romantikus vígjáték
  • Családi testcsere - francia vígjáték

Úgy tűnik, a West Side Story mégsem indul el szilveszterkor. Van helyette egy igencsak sokféle pénzből készült musical dráma Adam Driverrel és Marion Cotillarddal. Ok, az utóbbi jól énekel, de Driver? Félek elképzelni. A Hajtóvadászat meg az új Q ügyosztály eset. Ezek mozgatják valamennyire az agyam, a másik kettő nálam felejtős.

Álmaink lova

Kisvárosi, versenylovat tenyésztő, álmokért küzdő.

Jan minden napja szenvedés. A férje életunt és észre sem veszi, a gyerekei kirepültek, messze költöztek és már nincs rá szükségük. Idős szülei pedig csak a feladatokat adják neki sorra. A másodállásában sört csapol egy kocsmában, és felfigyel egy új lakóra, aki a lováról mesél a társaságnak. Versenyeztette, mindene ráment, de még almaink_lova.jpgmindig megszállott. Jan, aki korábban díjnyertes galambokat és kutyákat tartott, ihletet kap. Közli a férjével, hogy versenylovat fognak nevelni. Vesznek egy jó felmenőkkel bíró, kiöregedett cirkuszi lovat, a nyugdíj megtakarítást a fedeztetésre áldozzák és Howard is célkeresztbe kerül, hogy segítsen nekik. Sok pénz kell – a megoldás egy közösségi szervezet lenne. Minden tag heti 10 fontot tenne a közösbe és amíg a ló megnő, össze is gyűlik a kellő összeg. Elég embert sikerül meggyőzni, hogy belevághassanak. Álom be is kerül a legjobb trénerhez és megkezdi a versenyzést, szenzációt keltve és egy kis közösség minden álmát megtestesítve.

Gondolom, sokunknak megvan az a zsáner, az a téma, ami kedvesebb a többinél. Nekem az egyik a lovas filmek. Nem is tudok objektíven belegondolni, milyen volt az Álmaink lova. Ahogy színre lépett Álom csikóként, én már kenyérre voltam kenve. Ok, már előbb is. Különben is tetszett a film, a ló csak egy nagy pluszt adott hozzá.

Egy korrekten felépített drámát kapunk, amiben elegánsan, lényegre törően felvázolnak reménytelen embereket egy haldokló közösségben. Ha tettetik is, hogy jól vannak, igazából csak vannak. Jan, aki szó szerint minden nap csak haldoklik és már nincs miért élnie. Brian, a férje, aki már elhiszi, amit az apósa mindig mondott neki: hogy nem való semmire és csak nézi egész nap a tévét semmit sem csinálva. Howard, aki szinte mindenét elvesztette, aki gyűlöli az állását és maradt a lovak a szenvedélye, amiről otthon hallgatnia kell, a felesége és a gyerekek már így is túl sokat vesztettek miatta. Marad a kocsma, ahol még mesélheti a lovas szép napokat. A helyi részeges, akin mindenki csak nevet. De a többiek is megkapják a maguk kisebb, de azért jellegzetes bemutatását.

Majd Jan ötlete a lóneveléssel és valami elindul. Nem csak azt látjuk, ahogy a közösen kidolgozott tervbe működésbe hozzák, de azt is, hogy ez miképpen ad az embereknek egyre többet. Már azzal, hogy van mit várniuk, miről álmodni – Álom még csak csikó, már sokat kaptak tőle. Az meg leírhatatlan, amikor versenyezni is elkezd és hirtelen lesz mire büszkének lenni, és megint kihúzott derékkel, boldogan mehetnek ezek az emberek.

Van fordulat, van feszültség is benne – talán csak azt sajnáltam, hogy onnantól, hogy Álom bekerül a tréner mellé, már mintha nem is az ő lovuk lenne, csak papíron. A trénernél lakik, ott kap zsokét és csak versenyekre mennek hozzá, meg néha Jan kiugrik a birtokra, hogy beszélgessen vele. Talán ebből is látszik, hogy ezt drámának is szánták: nem a lovat látjuk legtöbbet, nem vele foglalkoznak direkt, hanem a saját életük gondjaival és az emberi kapcsolatokkal nyüglődnek a szereplők.

Álom persze végig aranyos, legyen játékos kiscsikó vagy már versenyző paripa. De a szereposztás különben is jól sikerült. Toni Collette rutinosan hozza az életébe belefáradt, de most új célt találó háziasszonyt. Damian Lewis is nagyon szimpatikus és emberi tud lenni, teljesen más, mint amit a Billions évadaiban mutatott meg magából. (Az nagyon tetszett, amikor a film végére a család is mögé áll és mennek együtt a versenyre.)

Kár, hogy nem karácsonykor találtam rá, kicsit később – mert karácsonyi filmnek is jó.

 

Álmaink lova – 5/4,5 gyengéim a lovas filmek, ez meg szépen is sikerült. Jó színészek, sok érzelem és a versenyzés izgalma.

Respect

Zenés, karriert építő, elvekért kiálló, kapcsolati válságos.

A kis Aretha Franklin már gyerekként rendszeresen fellép és énekel – az apja prédikátor, és az egyik eszköze a hívek megnyerésében a lánya hangja. Szigorúan is fogja a lányát és a karrierjét is ő akarja irányítani. Megvédeni mégsem tudja – Aretha már kamaszként két gyermeknek ad életet, mert az apja nem vette észre, hogy az egyik respect.jpgbarátja titokban hogyan zaklatta a lányát, Aretha pedig hallgat. Már több lemeze is megjelent, de sláger még nincs, hiszen az apja rossz dalokat választ, így pedig hiába jó a hang. Aretha életébe új férfi lép, elszakad otthonról és nagyobb teret kap a zenében is kibontakozni. Sztár születik, aki továbbra is küzd a démonaival: a férje időnként erőszakos, rosszul viseli, ha a felesége nélküle hoz meg bármilyen döntést is. Miközben Aretha próbál továbblépni, boldog lenni, odafigyel arra is, hogy a gyökereihez hű legyen. Martin Luther King Jr. támogatója annak haláláig és a vallási gyökereket sem tépi ki.

Az könnyen lesz filmsiker és hálás téma a díjkiosztóként is, ha egy híresség életét mutatják be. Ha csak az utóbbi pár évre nézek vissza, a Johnny Cash és a Judy Garland életrajzi mozi is tarolt, Oscar is volt. Netflix zászlóshajó a The Crown, és Diana életéről nem is rég jött ki a Spencer is. De hosszan lehetne ezt sorolgatni.

A sorba a Respect is beállna, amely Aretha Franklin életét és munkásságát igyekszik közelebb hozni. Közben felcsendülnek a halhatatlan dalok és aktuális igyekszik lenni az egyenlőségi mozgalom témává emelésével is. Mégis, valahogy nem az igazi a film.

Talán nem tette elég szimpatikussá a hősét? Benne van sok minden, amiért szerethető Aretha, de ellentmondásos is. Elég csak megnézni, milyen anya volt! Az első két gyerekét simán maga mögött hagyja, amikor az első férjével lelép. Még csak arról sem volt szó, hogy látogatta volna őket, ha az apjával össze is veszett. (Igaz, én már azt sem értem, miért nem vettek észre bármit korábban. Ha az első gyerek előtt nem is vették észre a zaklatást, de annyira vakok maradtak, hogy másodszor is teherbe ejtette a kiskamaszt a megrontója? Miért nem tudott Aretha szólni?) A későbbi gyerekeknek sem jut sokkal jobb sors. Ha Aretha kikészül, jön a nagyi és viszi a gyerekeket magával. Szenvedélybetegség, a családjával a bonyolult kapcsolata – nem egyszer éreztem úgy, hogy a szakadék szélén próbál egyensúlyozni.

Mellette viszont szilárdan hitt King Jr. ügyében, mindig szánt rá időt és foglalkozott a kérdéssel. Elhivatott zenész volt, és vitte magával a sikerbe a családját is. A párját is sokáig igyekezett támogatni és egyben tartani a kapcsolatot.

Valahol még értékelni is tudom, hogy ennyire sok arcát megmutatta a film, de ezzel együtt nem tudtam se kedvelni, se utálni. Számomra ellentmondásos maradt, és nem egyszer nem értettem, mit és miért csinál.

A történet sincs szórakoztatóan elmesélve. Nem megy bele a drámába, egyáltalán nem komédia. Hosszú is, széteső is. Nem karrierfilm, akkor már inkább személyes dráma. De nincs úgy megírva, mint a már emlegetett Judy. Túl sok minden akar lenni, aztán nagyon kevés sikerült neki.

Csak a zene meg nem adta el nekem. Aretha dalai sok ma is klasszikus és rájuk ismertem, ha nem is mindre, de annyira nem a zenei világom, hogy csak ezért nézzem és szeressem.

Többet vártam a filmtől – egyszer elment, de bőven is elég volt annyi belőle.

 

Respect – 5/3,5 jól néz ki a film, és Jennifer Hudson láthatóan szívét-lelkét beletette. De hosszú is, vontatott is – nem igazán tudott filmélmény lenni.

Arcane

1. évad

Testvéres, fejlődését harcoló, mágiát szelídítő, alvilági.

Violet és Powder még kislányok, amikor a szüleik meghalnak egy lázadásban a gazdag és rajtuk uralkodó Piltover városrész ellen. Vander, a levert lázadás vezetője neveli őket tovább a sajátjaként, és tart rendet az alvilágban, feladva a régi eszméket a béke kedvéért. A kamasz Vi bandájával ügyes tolvaj, az inkább technikában ügyesarcane.jpg Powder próbál, de nem nagyon tud vele lépést tartani. Egy alkalommal Piltover egy lakásába törnek be, és különös tárgyakat vesznek magukhoz. Többek között különösen ragyogó gömböket is. Nem várt eseményeket indítanak így be: a tudós csodagyerek, a kirabolt Jayce Talis felfedi, min dolgozik: a varázst hajtaná igába és forradalmasítaná vele az ipart. Támogatókat, de nagy ellenfelet is szerez így – a fejlődés azonban elindul és Jayce nagyon hamar emelkedik nagyon magasra. Az alvilágban a tolvajokat üldözik, és Vander régi nemezise megragadja az esélyt a hatalomátvételre. A nővérek elszakadnak egymástól, és mire újra látják egymást, egy megváltozott világban, már nagyon más oldalon állnak, ha a régi kötelék még nem is szakadt el teljesen.

Egyik kedvenc mantránk, hogy játékból nem készül jó film. Lehet, hogy pontosítani kell, de ez sem új gondolat. Animációs sorozat ugyanis nagyon jó tud belőlük születni. A Castlevania nagy kedvencem volt ilyen téren, annak vége és most megtaláltam az utódját magamnak. Ez az Arcane, amit különben játékként nem ismerek, így nekem az sem rontotta el az élményem. (Olvastam, volt, aki abból kikövetkeztette az életben maradókat, hogy a játékban ki a választható karakter meg hasonlók. Ilyeneket nem tudok, nem is töröm rajta a fejem.)

Előzetesen annyit tudtam róla, hogy két nővér kerül majd egymással szembe és ők lesznek valami nagy összecsapás vezérei. Ehhez képest nagyon kellemesen meglepődtem, hogy mennyire összetett világot kaptunk a sorozattól. Külön látványvilága és története, szokásai vannak a szegény és a gazdag városnak. Piltover még a nagy fejlődés előtt is mennyeinek tűnt a híd másik felén élők világához képest. Később az ellentétek még inkább fokozódnak, és egészen más izgalmakat tartogatnak a két félen zajló harcok. Az egyikben a vér és a halál, az erőszak a mérvadó, a másikban finom mosollyal az arcukon a tárgyalóasztal mellett csapnak oda egymásnak érvekkel és javaslatokkal. Másként, de lekötött mindkettő.

A két fél kapcsolata… finoman szólva problémás. Azért is annyira fájdalmas, ahogy zárul az évad. Van egy olyan sejtésem, hogy ami abból következik, nagyon messze van a békétől és Jayce kénytelen lesz nagyon kitapasztalni, hogy a találmánya az élet megkönnyítése helyett miképpen tudja azt elvenni.

Személyes és nagyobb célok csapnak össze. Ha csak a már emlegetett nővéreket nézem, egyrészt, ők szeretik egymást és küzdenének a másikért, de teljesen más emberek és más az értékrendjük. Azt elkapta a sorozat, hogy mennyire elsodródnak egymástól, miközben nagyon sokáig reménykednek, hogy van visszaút.

Építik a karaktereket, és még a mellékalakoknak is alapos előtörténet jut. Abba bele tudnék kötni, hogy Jinx mennyire őrült vagy sem. Viktor gyerekkori mentora mégis mit csinál, és Victor ténykedésének is mi lesz a vége. De ezek apróságok, a nagy egészet tekintve mondhatni lényegtelenek. A kapcsolataik, a személyiségük összetett, és mindenkinek van egy olyan oldala, amit meg lehet érteni és akár még meg is lehet kedvelni. Mint Silco, aki simán főgonosz kinézetű, kellően gátlástalan és sok csúnyaságra képes, ugyanakkor látjuk, hogyan formálódott a jelleme. Látjuk, hogy még neki is lesz egy pont, amikor a jobbik fele felülkerekedik a számítón, akinek különben van egy nagyobb célja.

Színes, látványos és nagyon hangulatos lett az animáció. Bőven van mit nézni, és ötletes eszközök, épületek és harcok vannak benne. Ehhez jön hozzá a zenei háttér – ok, engem már a főcím megvett az Imagine Dragons dallal, de minden részre jutott olyan zene, amire felfigyeltem.

A folytatás már be van rendelve és az is biztos, hogy én meg is fogom nézni.

 

Arcane – 5/4,5 látványos, és jól elmeséli a történetet is, miközben zeneileg is jól össze volt ez rakva.

3%

3-4. évad

Világot megváltoztató, testvérpárbajos, kiválasztásokat tartó.

Michele megvalósította az álmot. Létrehozott egy közösséget, ahol bárkit szívesen látnak, együtt építik a házuk és 3_3_1.jpgfejlődnek, nem kell kiválasztáson átesni. Látszólag az Offshore teret hagy nekik, valójában Marcela már szervezi, hogy belülről rohadjon el a közösség. A létfenntartó eszköz megrongálódása miatt kénytelenek itt is kiválasztást tartani, és a többségnek el kell mennie a menedékből. Az Offshore az ő dühüket használná Michele utópiájának végső tönkretételéhez. Nem sejthetik, hogy a mindentől megfosztott és elárult emberek egy ponton minden árulásra rájönnek, és felsorakoznak Joana mögött, aki rég azt mondja, az egyetlen megoldás, ha az Offshore-t teszik tönkre. Miközben a csapat egyik fele a kiválasztáson tereli el a figyelmet, a többiek megkezdik a támadást.

Elég nagy utat járt be ez a sorozat is: a rendszer részét képező fiatalok szembesültek a világuk árny- és napfényes oldalával is, majd a rendszer megváltoztatása is lezajlott röpke 4 évad alatt – az elmeséltek kb. 3 év történéseit mondják el. Azért nem semmi lecserélni ez társadalmi berendezkedést ilyen rövid idő alatt…

Gondban vagyok azzal is, hogy egyik megoldást sem érzem az igazinak. Az Offshore a generációk legjobbjainak luxus otthont nyújt – de miért kell annyira veszni hagyni minden mást? Ha annyira az elit él az Offshore szigetén, miért nem fejlődnek és találnak fel új dolgokat? Ugyanazon a szinten vannak a jelenben, mint 100 éve az alapításkor, legfeljebb szinten tartanak és minimális előrelépés van a tudományban. A kintiek, akik teljes egyenlőséget akarnak. Az nem létezik. Úgy tesznek, mintha mindenki egyforma lenne – de nem véletlenül voltak a kiválasztások sem. Igenis, létezik a selejt, akikkel semmit nem lehet kezdeni. Azt igazságtalannak érzem, hogy a többiek tartsák el őket egyformán. Bár a sorozat záró hangulata pozitív és reménnyel teli, logikusan átgondolva jönnie kell a káosznak és a pusztulásnak, kétlem, hogy aranykor köszönte 3_4_1.jpgbe.

Annak ellenére, hogy ilyesmi miatt szkeptikus vagyok a sorozat irányával, még mindig megtaláltam benne a magam szórakozását. A karakterek mindig is az erősségei voltak, és úgy alakították az eseményeket, hogy minden fontos szereplő végig mozgásban tudjon maradni. (Ok, az egyetlen Fernando kivételével, mert a színész 2 évad után kiszállt – a szereplő már eleve halott a 3. évad elejére, csak elmesélik, mi történt vele és Michele közösségében mártírként él az emléke. Az valahol röhejes is, ahogy a tolókocsiját kiállítják kegyhelyként.)

Mindenki fejlődik vagy csúfosan elbukik – a végére meglepő módon, a negatív szereplők történetei fogtak meg jobban. Marcela, aki egy más életben Michele is lehetett volna, hogyan lett az a kemény nő, akinek megismertük, és hogyan kap még egy esélyt az élettől, hogy valami más legyen belőle. Nála megcsinálták azt, hogy kvázi főgonoszból olyan alak lett, akinek még drukkolni is tudtam. André, aki a testvérével szemben helyezkedik el, és még akkor is megy Michele ellen, ha már nincs hova. Ő annak a példája, hogy hova vezet a teljes elvakultság – nem a megváltásba és az utópiába.

Michele túl egyszerű, mindenkinek annyira jót akar. Az ő körében is azokat az érdekesebbek, akik képesek kifejezetten rossz dolgokra vagy megosztó személyiségek. Ők fejlődhetnek, változnak is, míg Michele felkerül a piedesztálra, és nem is mozdítják ki onnan. Sajnos, nem esett jól, hogy az egyik legszürkébb jellem a legfontosabb szereplő.

A történetet értelmesen építették fel, ha azért vannak is benne lyukak. Az ív van meg, ahogy egyre többekben megfogalmazódik az Offshore létének rosszasága, és elkezdik a változást létrehozni. Békésen, erőszakkal, ki-ki a vérmérséklete szerint. Még azért is jár a pont, ahogy minden évadban valamiképpen van kiválasztás – és nem olyan beleerőszakolt módon, mint pl. Az éhezők viadalának zárlatában a viadal. A sorozat egyfajta vetélkedőnek indult, ahol a feladatokkal szűrték a jelentkezőket – ha nem is halálos játék volt, mint a Squid Game – érzem a lelki rokonságot a kettő között. Most is le tudott kötni, hogy milyen feladatokat adnak a jelölteknek, milyen megoldások születnek, és ki marad a végén. Jellemző különben a sorozat világára, hogy végül a világ sorsát is egy kiválasztás, egy játék fogja eldönteni.

A színészek között akad rosszabb és jobb is. Bianca Comparato – vagyis Michele – végig színtelen volt ebben a 2 évadban számomra, és az is tudott idegesíteni, hogy ugyanabban a felsőben volt végig a 3. évadban. Ez megint olyasmi, hogy hetekig nem öltözik át? Értem, egységruha, be lehet róla azonosítani, de logikailag semmi értelme, hogy mindig ugyanazt hordja.

A külcsín különben is szegényes. Kevés helyszín, azokban is van valami összecsapott. A kevés összecsapás nem kötött le, és pl. az Offshore elleni támadás és annak következményei is szemre teljesen semmilyenek.

Igaz, már kezdetektől a játékosok és a kiválasztás adta el a sorozatot, ez lényegében igaz maradt a végéig. Bár rendszerdöntés is sorra került, a kiválasztások és a jellemek tartottak a képernyő előtt.

 

3% - 5/4 értelmesen fel tudták építeni a záró évadokat is, volt üzenete, és még az sem túlságosan erőszakos, ahogy a kiválasztás folyamatát mindkét évadba belenyomták.

 

Bianca Comparato, Rodolfo Valente, Vaneza Oliveira, Rafael Lozano, Laila Garin

Télapó visszatért

Családegyesítő, ünneplő, régi sérelmeket tisztázó.

A Christmas család, már csak a nevük miatt is karácsonyfüggő. Leginkább a középső lány, Caroline. Ő az, aki idén is vendégül látja a többieket, és már előre majd belebolondul, hogy minden tökéletes legyen a menütől kezdve a díszítésen át a karácsonyfáig. A férje ugyan igyekszik csitítani, de Caroline tökéletes karácsonyt akar, és telapo_visszatert.jpgnagyon sérelmezi, amikor valaki keresztbe tesz a terveinek. Nem elég, hogy a nővére, Joanna egy be nem jelentett barátot hoz magával, a húga, Vicky is meglepetéssel készült. Amerikai útja alatt találkozott az apjukkal, aki évekkel korábban, éppen karácsonykor hagyta el a családját. Jól kijöttek és meghívta a közös karácsonyra. James Christmas meg is érkezik egy feltűnően fiatal menyasszony oldalán. A család több veszekedés és fájdalmas szembenézések előtt – nesze neked, boldog karácsony!

Mikor máskor nézzen az ember karácsonyi filmet, ha nem karácsonykor? Pár kivételtől eltekintve az ilyen alkotások csakis ebben az időszakban emészthetők.

Pedig idén megfogadtam, hogy nem állok neki karácsonyi filmeknek, és megmaradok legfeljebb a családi zsánernél, hogy ne legyen fura, ha az AHS 2 elmaradt évadát pótolnám inkább... Bár azt tettem volna!

Kezdjük azzal, hogy már a cím is kiakasztott. Az angolban van egy nyelvi poén. A Christmas család, akikhez visszatér az apa. Father Christmas. Magyarul ebből csináltak Télapót, pedig aztán semmi köze a filmnek a Télapóhoz. Pedig lehet, az is jobb lett volna, ha tényleg a Télapó jelenik meg benne.

A történet úgy rémes, ahogy van. A végére ugyan megtudjuk, hogy James miért ment el évekkel korábban, de ép ésszel fel nem tudom fogni, miért kellett évtizedeket várni. A legkisebb lány akkor még baba volt, most a harmincas évei közepén jár. Az anya hagyta 3 évtizedik traumában minden lányát, minthogy előrukkolt volna az igazsággal?

Már csak azért is gáz, mert láthatóan fennáll az a kapcsolat, ami a házasságnak véget vetett. Annyira szerettek titkolózni, hogy felvállalták ezt ahelyett, hogy rendes és állandó kapcsolatban éltek volna? Még a lány se tudhatta a származása igaz történetét? Pláne, hogy a két férfi még fivér is. John meg úgy haragudott végig a testvérére, mintha ő lett volna az áruló, nem pedig John tette volna, amit.

Ennél csak az borzalmasabb, ahogy Joanna átejti az aktuális pasiját. De most komolyan, a férfi a testvérektől akarja megtudni, hány éves a nővérük? Nagyon stabil kapcsolat lehet, amire jövőt is akarnak alapozni, ha még ezt sem tudja. Rendben, Liz Hurley remekül tartja magát, és simán elhinném őt a középső nővérnek, nem a legidősebbnek. De akkor is tikkelni kezdett a szemem, amikor megjátszották azt a poént, hogy terhes. Éljen a genetika meg minden, de ez az a kategória, amikor Tom Hanks kisgyerekes apát és nem nagyapát játszik. Van, amit a kor miatt már nem kellene.

Nathalie Cox túljátszott szerepéről meg arról is lehetne írni, hogy úgy néz ki az arca, mintha a plasztikai sebész valamit nagyon benézett volna. Mondjuk, legalább a férje sem volt egy csúcspasi – a nő azért így is jobb nő, mint amilyen pasi a férje. Az meg a poén csúcsa, hogy mi a vezetéknevük? Hope! Szinte vártam, a húg mikor jegyzi el magát egy Faith, Love vagy egy Grace vezetéknevű pasival.

Elvileg ez egy komédia, de borzalmas, mennyire nem vicces. Nem simán fanyalogtam, morogtam rajta végig. Komolyan kísértésbe estem, hogy a szilveszterre vett eperbort benyakaljam mellé, akkor legalább valami boldogított volna filmnézés közben.

Hiába bírom Hurley és Kelsey Grammer személyét, ez édeskevés volt, hogy élvezhető legyen ez a film. Karácsonyi szörnyeteg. Miért nem a Klaust néztem megint? Az jó.

 

Télapó visszatért – 5/1,5 pár színészt jó volt látni, de különben rémes: a történet, a humor, a szereposztás is.

Victoria

3. évad

Birodalmat irányító, házasságot életben tartó, ármányokat kivédő.

Albert és Victoria családja már 6 gyerekkel bővült. A szülők kedvence egyértelműen az elsőszülött Vicky, aki örökölte édesapja eszét és nyitottságát, míg a trónörökös Bertie lassabb és maga is érzi, hogy csalódást okoz csak. Miközben a gyereket igyekeznek a trónra felkészíteni, a világ is változóban van. Angliába menekül a megbuktatott francia császár, és Kossuth Lajos is eljön segítségért. A nemesség elleni indulatok miatt Victoriavictoria.jpg féltestvére, Feodora hercegnő a húgához menekül. Az asszony manipulálni kezdi a családot és meg akarja szerezni azon javakat, amelyek szerinte járnak neki. Ennek egyik eszköze, hogy veri az éket Victoria és Albert kapcsolatába. A királynővel folyton vitatkozó államférfi, lord Palmerston átlát az üzelmein, de a rossz kapcsolat miatt esélye sincs segédkezet nyújtani. Albert a helyét keresve a világkiállításon dolgozik, míg Victoria egy régi barát elvesztésekor átgondolja a döntéseit és azt, ki érdemes a figyelmére és a szeretetére.

Annyira reménykedtem a folytatásban, hogy csak vártam és vártam, de most elértem arra a pontra, hogy már kétlem, lesz negyedik évad, bármennyire is nyitva hagytak kérdéseket ennek az évadnak a végén. Így nem vártam vele tovább, megnéztem a sorozat 3. évadát is.

Így visszatekintve nem tudom nem észrevenni, hogy milyen hasonlóságok vannak a Victoria és a The Crown között. Vagy inkább azt kellene írnom, hogy Victoria és Elizabeth között? Mindketten hozzámentek szerelemből egy külföldi unokatestvérhez, egy kisebb rangú külföldi herceghez, aki nem élte meg könnyen, hogy a hatalom és a vagyon a nő kezében van. Mindkét páros rossz szülő volt, és nem egy hasonlóság van nyomorult Charles és Bertie között. Ahogy a nővérük a szeretett fél, ahogy maguk is érzik, hogy több tulajdonságuk miatt sem alkalmasak a feladatukra. Mindkettő mellett volt olyan miniszter, akit eleinte nagyon nem szívleltek, aztán átgondolták a személyes szimpátia kérdését. Mindkettőnek van egy nővére, aki meg tudta keseríteni a napjukat.

De a Victoria kosztümös sorozat, és erősen romantikus. Sokkal mesésebb és szappanoperás fordulatokkal él. A 3. évadban vihar dúl a királyi házaspár között, de nem csak az ő történetükben van központi szerepe a szerelemnek. Az egyik udvarhölgy az erőszakos és őt lenéző férje helyett az egyik szolgáló felé fordul figyelemmel. Nancy végre rászánja magát és Victoria szolgálata helyett férjhez megy – komoly szívfájdalmam is, milyen véget írtak a párnak. Eddig drukkoltam nekik, erre ez történik… Palmerston nyitott házassága vagy éppen Feodora ármánykodásai is ebbe a könnyedebb irányba viszik el a sorozatot. Látványosabban szórakoztató sorozat ez, mint történelmi, miközben tényeket is felhasznál.

BBC, így a látványra nem lehet panasz. Ha valamibe bele fogok kötni, az más lesz. A The Crown bevállalta, hogy lecserélik a teljes szereplőgárdát, hogy érezzük, öregednek a szereplők. A Victoria esetében senkin nem látszik az idő: 6 gyerekes párként is úgy fest az egymás mellett vonuló királyi pár, mint az első évadban az udvarlási szakaszban.

A helyszínek, a kosztümök, az egész miliő – ez csodásan működik végig. Volt keret pl. arra is, hogy a világkiállítást életre hívják. Ok, azért van egy látványelem, amire magyarként fintorogtam. Kossuth Lajos. Az a karizma és intelligencia, ami a politikusban megvolt, itt cseppet sem látszott és… amilyen kegyesek voltak az egykori francia császárral, annyira nem kedvező a kép a magyar politikusról.

Intelligens, szórakoztató sorozatként szívesen néztem, és szokás szerint most is rávett arra, hogy utánaolvassak pl. Feodora vagy lord Palmerston életének.

 

Victoria – 5/4 egy jó kosztümös mese némi történelmi hitellel, szimpatikus színészekkel és szappanoperás botrányokkal. Nekem bejön.

süti beállítások módosítása
Mobil