Minden napra egy film

Minden napra egy film

Várható heti megjelenések

2021. szeptember 27. - BBerni86
  • Csapdában - dán akció, krimi
  • Külön falka - magyar/szlovák dráma
  • Nincs idő meghalni - amerikai/brit akció, kémfilm
  • Sütimanók: Ide süss! - német mese

Ha eljutok ezek közül valamire moziba, az 99%, hogy James Bond lesz.

Kozmikus bűn

Űrlényes, háborús, lövöldözős.

James Ford egykor az emberiség egyik legkiemelkedőbb tagja volt, az emberiséget védő nagyszerű harcos és katona, egy igazi vezető. Ám a többség védelmében sokakat ítélt halálra, így a hírneve már inkább hírhedtség lett és a seregből is menesztették. Ryle generális mégis visszahívja – olyan helyzet állt elő, ahol kemény kézzel kell hozni a döntéseket. Egy bolygón sor került az első negyedik típusú találkozásra, és az emberek egy vérfürdőben kozmikus_bun.jpgtalálták magukat. A túlélők visszatértekor arra is rádöbbentek, hogy megfertőződtek, és már csak gyilkos ellenségek emberi tudat nélkül. Meg kell őket is fékezni, majd nekik kell az első csapást mérni a találkozás létrejöttének otthont adó bolygón. Bombával, fegyverekkel felszerelkezve egy csapat titkos küldetésre indul, ahonnan kérdéses, bárki haza fog-e jutni élve.

Hogy tudnám röviden és frappánsan összefoglalni? Van az a pénz, amiért jobb színészek is megcsinálnak szemetet? Azt már nehezebben tudnám indokolni, hogy egy egykor szebb napokat látott színész miért játszik ilyen moslékban. Másban már nem jut nekik szerep?

De akkor nézzük, miért is nem érdemes egy percet sem szánnia az embernek az életéből a Kozmikus bűnnek, amit kozmikus bűn volt elkészíteni is.

Már a kezdést röhejesnek mondanám. Elvileg vezető tudósokat és szakembereket látunk, akik óvodásként viselkednek. Simán ivós játékot lehetett volna indítani azzal, hogy felest hajtunk le, ahányszor valaki megkérdezi, hogy az első találkozás negatív vagy pozitív volt. Sipítoznak, értetlenek és olyan ostobák ott az emberek!

Majd jön a főszál, a katonák és a titkos küldetés. Már eleve nem értettem, minek kellett Fordot visszahozni. A döntés nélküle is megvolt, az emberek akarják mérni az első csapást. Pár fiatal, lendületes harcos nem jobban jött volna a bolygóra, mint egy öreg medve, akinek már a páncélja is a bontóban kellene, hogy rohadjon? De ok, értem, így adtak karaktert Willisnek, ha már aláírta a szerződést. (Van az a pénz.)

Értelmet nem kell keresni benne, de sajnos a látvány is röhejes. A lények, de mondhatnám az emberek felszerelését is. Mégis, ki hinné el ezekről, hogy csúcstechnológia, amivel a világűrt meg lehet hódítani? Nekem inkább olyan érzés volt nézni, mint a gyerekeket egy Halloween idején játszódó filmben, akik kartondobozból készítenek maguknak robot jelmezt.

A harcot magát is rossz nézni. Igyekszem is gyorsan kitörölni az agyamból.

Nincs egy szereplő sem benne, akit megkedveltem volna, annyira kapkodunk ide-oda és alig tudunk meg valamit bárkiről is. Ford a marcona megmondó ember, aki szó nélkül fegyvert ragad és megy harcolni. Miért ment szét a házassága, egy régi katonán kívül van mása? A jelenlegi katonai főnökről meg csak annyit tudunk meg, hogy van egy problémás unokaöccse, aki szintén katona. De miért is olyan problémás ő? Vagy, ott van a mérnök, aki a bombát élesíti nekik. A végén Braxton nyakában lóg, mintha egy pár lennének. Nem tudom, korábban volt-e egy párbeszédük is. Mi történt ott?

Az is olyan béna, ahogy egyesek feláldozzák magukat. Frank Grillo karaktere igencsak idióta véget kap – itt nem dicső halál ez az önfeláldozás, olyan röhejesnek tűnik.

Lassan már nem tudom, de nem is akarom tovább ragozni. Amit egy ilyen filmben rosszul lehet csinálni, itt összehozták. Béna a történet, rossz nézni, nincsenek kidolgozott karakterei és a színészeknek se jut érdemi feladat.

 

Kozmikus bűn – 5/1 minden tekintetben pocsék: történet, látvány, még a színészeket is csak sajnálni tudtam.

COSMIC SIN Official Trailer (2021) - YouTube

Death comes to Pemberley

(mini sorozat)

Nyomozós, kosztümös, családi titkos.

Pemberley szépen virágzik és a Darcy család szépen él. Elizabeth és Darcy házassága erős, amit egy kisfiú születése is megerősített, akit mindkét szülője rajongva szeret. Már Georgiana ért olyan korba, hogy házasságon gondolkodhat. Két férfi is verseng a kegyéért: Fitzwilliam ezredes, aki a bátyja halálával megörökölte a családi birtokot és nemesi címet, valamint a jó családból származó, de szerényebb lehetőséggel rendelkező ügyvéd,death_comes_to_pemberley.jpg Henry Alveston. Sejthető, hogy a közelgő bál után lánykérés következik majd. Ám a bálra meghívás nélkül beesni akaró Lydia rossz híreket hoz: lövöldözés volt az erdőben, a férje és egy jó barátjuk halálos veszélyben forognak. Denny már halott, és minden nyom Wickhamre mutat. A család jó híre és a botrány elkerülése végett Darcy kénytelen az igazság nyomába eredni feleségével az oldalán, míg Georgiana arra készül, hogy a boldogságáról mondjon le a család nevének és becsületének védelmében.

A Büszkeség és balítélet már csak azért is ismert lenne, mert annyi szerző és történet dolgozza fel valamiképpen. Modernizálják, folytatják a történetet és folyamatosan születnek a valamiképpen hozzá kapcsolódó regények, de filmek is.

P.D. James jó nevű szerző, aki krimivel dobta fel a maga folytatását. Nem is meglepő, hogy a gyorsan sikeressé vált történetet egyenesen a BBC dolgozta fel sorozatra. Minden, amit a BBC feldolgozások és a Masterpiece darabok tudnak, ez a mini sorozat is erényeként tarthatja számon.

A történet szépen követi a regényt, és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy ilyen fejezettel bővül a Darcy család élete. Végig van gondolva, hogyan élhetnek és milyen lehetett eljutni ide. Finoman el is vannak helyezve visszatekintő jelenetek, amelyek a klasszikus történetet elevenítik fel, vagy azt, hogy mennyire nem lehetett egyszerű, hogy Elizabeth elfogadtassa magát Pemberley úrnőjeként. Arról nem is beszélve, hogy a Bennet család révén vannak olyan rokonok, akik igencsak kínos terhet tudnak jelenteni.

A krimi pedig szintén azon a társadalmi színtéren mozog, ami annyira a történet sajátja. Az indítékok, az egész történet veleje összefügg azzal, ahogy ebben a korban élni kellett. Wickham egy nagy szélhámos, előszeretettel hágja át a szabályokat és ez okozza végig a bonyodalmakat. De megtévesztő is, elferdíti a dolgokat és hazudik, így az telik időbe, amíg visszafejtik, kivel és mit tett.

Nagyon más korszakbeli az a gondolkodás, ahogy itt a család nevét védik. Mintha a botrány egyenlő lenne azzal, hogy a családnak vége. Nem is értem, hogy a birtok abszolút gazdasági kérdésű fennmaradása hogyan függene össze azzal, hogy Wickham gyilkos vagy sem.

A romantika kevés benne, bár mindenkit szenvedélyes érzelmek mozgatnak. Legyen az szerelem, irigység vagy éppen a szégyen. Az a visszafogottság, amikor a nagy viharok láthatatlanul, a felszín alatt dúlnak, megvan.

Pazarul néz ki a sorozat: a helyszínek, a korabeli ruhák, az egésznek a miliője. Pemberley is újfent ragyogóan fest, és szerencsére alapvetően a cselekmény is itt játszódik, lehet gyönyörködni a házban és a birtokban.

BBC erősségű a szereposztás is. Mellékszerepekben is csupa olyan színész, aki az utóbbi években nagyon kinőtte magát és már ő számít/számított húzónévnek a sorozatában.

Nagyon korrekt feldolgozás, jól néz ki, hangulatos és Austen szellemisége is benne volt.

 

Death comes to Pemberley – 5/4 bár minden szereplő nem tetszett, a sorozatot szépen összerakták. Díszlet, a történet is ok.

Death Comes To Pemberley - Officiële Trailer - YouTube

SpoilerZóna

The Keeper

A helyi bajnokság döntője előtt számolják fel a hadifogoly tábort, a németek mehetnek haza. A  Friar házban eléggé ki is vannak, mert Berttel együtt elmegy a reményük a nyerésre is. (Margaret nem éppen a football miatt f2_156.jpgvan ki, de ezt nem lehet kimondani.)

Bert azonban jön, és közli, itt marad a döntőre, csak utána megy haza. Valójában Margaret az ő életében is fontos, és ahogy egymásra néznek, elég nyilvánvaló is ez. A meccset megnyerik, és a buliból hazatérő Bert nagyon beszélni akar a lánnyal. (Arra már van ajánlata a Manchester United soraiba.) Friar kétszer is kíséri vissza a lány szobája elől a saját helyére. Azt nem tudja, hogy Margaret már ott vár a fiúra.

Hamarosan meg is esküsznek. Manchesterben azonban pokoli hangulat fogadja őket. Nem elég, hogy Bert német, még katona is volt. Margaret is itt tudja meg, hogy ráadásul kitüntetett katona, még vaskeresztje is van. Bert nem tagadja a múltját, és próbálja mondani, hogy az nem választás kérdése volt. A hazájáért harcolt, nem a náci ideológiáért. A dolgok akkor csitulnak el, amikor a helyi rabbi kiad egy véleményt: ők nem akarnak olyanok lenni, mint a nácik. Senkit, Bertet sem fogják a származása miatt kitaszítani.f3_151.jpg

Évekkel később a Manchester a bajnokságra készül. Bert és Margaret házassága egy kisfiúval vált tökéletessé. A döntőn Bertbe az egyik focista belerúg, de végigjátssza a meccset, ha közbe össze is esik és nagyon rosszul van. Utána rohannak is vele a kórházba, eltört a nyaka.

Még a kórházban van, amikor a kisfiát elüti egy autó. Bert megtörik, a házassága is meginog. A temetőben Bert az egykori táborvezetővel fut össze, aki a feleségét és a két f1_158.jpglányát vesztette el a bombázások miatt. Ő mondja, folytatnia kell tovább, a gyerekért is. Bert visszamegy a csapathoz és közel engedi Margaretet is magához, akinek elmeséli végre, miért érezte úgy, hogy Isten őt bünteti a fia elvesztésével (a háború alatt a felettese agyonlőtt előtte egy gyereket, és máig kísérti, hogy meg kellett volna mentenie).

A később kiírtakból tudjuk meg, hogy Bert az év játékosa lett, elsőként külföldiként. Margaret még két fiút szült neki.

Csillaghullás Alabamában

Barátokat megtévesztő, álkapcsolatos, szerelembe eső.

Bryce Dixon mindent megtett, hogy kiszabaduljon alabamai szülővárosából és karriert építsen. Meg is csinálta: Los Angeles egyik menő ügynöke lett, akinek küszöbön áll, hogy egy ügyfeléből igazi, hatalmas sztár legyen. A színésznő Madison Belle a nagy szerződés megkötése előtt van. Éppen ekkor esedékes Bryce 15 éves érettségi csillaghullas.jpgosztálytalálkozója, és már minden régi barát kérdezgeti, kivel jön és mikor. Otthon még mindig az egyik mérce, hogy megtalálta-e az igazit, van-e családja. Bryce a munka megszállottja, de ezt nem lehet bevallani. Kínjában Madisont kéri meg, hogy utazzon vele haza, mintha a barátnője lenne. A lány éppen attól szenved, hogy zenész barátja már csak a papíron a barátja, mert folyton turnézik, soha nincsenek együtt, így igent mond az ajánlatra. Ott aztán mindketten meglátnak a másikban valamit, amit addig elképzelni sem tudtak volna, és egyre komolyabban vonzódni kezdenek egymáshoz. Lehet, hogy az álkapcsolatot valódivá kellene tenni?

Kicsit gyengébb kivitelben azonnal rá tudnám sütni, hogy Hallmark kompatibilis, tipikus romantikus film. Azért annál egy fokkal több munka van benne, nem tűnik annyira tévésnek, de még így sem ez lesz a romantikus komédia, amire beülnék moziba.

A történet tulajdonképpen kiszámítható, és a végeredmény az lesz, amit az alapkonfliktus vázolása után minden néző vár. A szereplők átértékelik az életüket, értékrendjüket, és a végére jön a szerelem, boldogság, család. A romantikus regények és filmek nagyon jellemző befejezése.

A szereplők közti románc is olyan kiszámítható. Le lehet zongorázni, ahogy a két szép ember közt megvan a kémia, aztán, ahogy többet is látnak egymásból, mint a külső, jönnek az érzelmek is. Itt talán annyival más a helyzet, hogy nem ismeretlenül kerülnek kapcsolatba, munkatársakként majdnem baráti kapcsolatban voltak korábban is. De ilyet is láttunk már, nem is egy filmben.

Akkor mi tenné mássá? Hogy a komédiát és az osztálytalálkozó hétvégéjét mennyire sikerül egyedivé és humorossá tenni. A városaik a kisvárosban feeling megvan, és képeslapra is illik, ahogy Madison és Bryce andalognak a városkában. Még valahol fura is, ahogy mind a ketten olyan könnyen átváltanak a kisvárosi üzemmódra. Magát a városkát is élvezik, meg a barátokkal a programokat is.

Amelyek rendkívül családbarát kivitelben zajlanak, különben. Focimeccset játszanak, belógnak úszni az iskolai medencébe, megtartják a bált, ahol fel is lehet lépni. Semmi olyan, ami kiemelkedő lenne. Inkább a baráti, kellemes és családi hangulatra mentek rá, amit sikerült is megragadni.

Majd behozzák Zane karakterét, aki nem akarja elfogadni, hogy Madison elhagyja. Ő lehetne a komikus mellékszereplő, csak valahogy ő is le van tompítva és butítva, így nem vicces lesz, inkább csak olyan vicces is lehetett volna.

Kivitelben is családi romantikus komédia. Egy kisváros több helyszínén járunk, és a ruhákban is meglepően visszafogottak. Ahhoz képest, hogy Madison egy majdnem Hollywood-i díva, most inkább még csak kiscsillag, nagyon visszafogott még az ünnepi kinézete/ruhái is.

Sztárok sincsenek benne, megint csak a Hallmark életérzés. Helyes, de nem ragyogóan szép színészek, akik egy ilyen limonádéban elmennek eye candy szereplőnek.

Egy estére kellemes kis romantikus, de nagyon felejthető is. Ebben csak ennyi van.

 

Csillaghullás Alabamában – 5/3 az a kis kedves és kiszámítható limonádé, amit romantikus lelkülettel egy estére elviselsz.

STARS FELL ON ALABAMA Trailer 4K (2021) Romance Movie - YouTube

Tribes of Europa

1. évad

Posztapokaliptikus, egymást menteni próbáló, törzsekbe illeszkedő.

A világ örökre megváltozott, és senki nem tudja, miért. Az áram hirtelen eltűnt, a technika meghalt. Európa visszasüllyedt a középkori szintre, és az emberek törzsekbe rendeződtek, melyek rendszeresen összetűznek egymással. Az Origines tagjai egy rejtett erdőben élnek magukban, a természetben harmóniával és senkivel sem keresve a konfliktust. Balszerencséjükre egy atlantiszi hajó az erdejükben zuhan le, és nem hagyják meghalni atribes.jpg pilótát, magukkal viszik és igyekeznek segíteni rajta. A haldokló férfi a hajója szívét, a kockát a törzsfő legkisebb gyerekére, Eljára bízza. Mivel az atlantisziak az utolsó civilizáció, melynek megmaradt a technikai fejlettsége, a Varjak el akarnak vinni mindent. Az Origines felét lemészárolják, a maradékot rabszolgának viszik. Elja a kockával menekül, míg apja és bátyja a hollók rabszolgája lesz, nővére pedig a Crimson törzshöz kerül, és a fogságba esett családja megmentésén kezd el dolgozni.

A németeknek már akad sikersorozata a Netflixen – a Dark, ami lassan már kultikus is lesz. Még van belőle vissza évadom, az egy olyan sorozat, amit érdemes egyben nézni, mert az idősíkok és az egész bonyolultsága miatt nem lehet halogatni. Ilyen szempontból a Tribes sokkal egyszerűbb, és lazán lehet úgy nézni, hogy amikor ráérek, megnézek egy részt.

Tény, én szeretem a posztapokaliptikus sorozatokat, és elmerengeni velük azon, hogy egy-egy katasztrófa után mi történne. Itt bőven hagytak még kérdést: mi történt pontosan, mi vetett véget a világnak? Egy-egy szereplő egészen megszállottja a témának, a három főszereplő testvér közül a legkisebb is ilyen. De válaszok nincsenek, még elméletek se nagyon. Ugyan be van ígérve, hogy lesznek majd válaszok, de még nem ebben az évadban. A jelen eseményei között is bőven akad rejtély: mi az a Fekete Kór, ami veszélyezteti az egész kontinenst? Miért csak kevesek tudnak róla? Vagyis, nagyon kellene még legalább 2 évad, hogy zárni lehessen.

Tetszett, hogy a testvérek révén széles nézőpontot kapunk, hogy mi van most és milyen módon lehet túlélni a mutatott világban. Mindenki más törzshöz kerül, egészen másokat tapasztal és kell túlélnie. Ahogy ment előre az évad, még az is változott, kinek a sorsa mennyire érdekel, vagy a törzs mennyire izgalmas, amelyikbe bekerült. Az elején Elja, később Liv, a végére Kiano sorsa és környezete érdekelt leginkább.

Igen, bőven lehet még bonyolítani a világot és az egyes szereplők életútja is önmagában még elég soványka. De hárman vannak, alig hat rész az egész évad, így mozgalmasra fel lehetett tölteni így is. Az meg, hogy mennyi lehetőség van még benne, bőven eladta nekem. Miden törzs saját jellemzőket kapott, és fokozatosan megismerjük a kis szertartásaikat, a külcsínt és a mélységek felé is haladunk. Kis túlzással még azt is rá lehetne húzni, hogy a modern korból ezek hogyan jöhettek létre. A Crimson az ENSZ örökösének tartja magát, csak sokkal inkább katonai alapon szervezve. (A Római Birodalom is beugrott róluk.) A Varjak egy totális erő központú harcos kultúra, minden arról szól, ki kinél erősebb, van halálkultusz is benne és nagyon erősen tagozódik a társadalmuk rétegekre. (Mondjuk, ez a Crimson esetében is áll.)

Emlegetnek másokat is, és a vége nyit is más felé. Itt is csak arra lyukadok ki, hogy ez remek bevezető volt, de építeni és mesélni kellene tovább.

Mivel a három főhős más jellem, érzelmileg is több mindent bele tudnak tenni. Még valami elcsépelt szerelmi szálat is kapunk, a két idősebbnél – szerencsére, nem erőltetik.

Elszórakoztatott, de határozottan úgy érzem, hogy ez még fejleszthető.

 

Tribes of Europa – 5/3,5 a kivitelezésbe még lehet pénzt tenni, de hangulatos is, és érdekesek is a törzsek.

Tribes of Europa | Official Trailer | Netflix - YouTube

A tó hercegnője

Álmot hajszoló, lánykérős, varázslényes.

Jindrich dolgos, jóképű fiatalember, akin már megakad a falubeli lányok szeme. Hívnák bálba, és könnyeden találhatna magának hozzá illő feleséget is. A szülei sürgetnék is, hogy ideje lenne megnősülnie. A fiú azonban a a_to_hercegnoje.jpgfejébe vette, hogy a mesékhez hasonlóan megszabadít egy elátkozott hercegnőt, aki aztán a felesége lesz. Útra is kel, hogy megvalósítsa az álmát. Egy tó mellett pihen meg, ahol egy molnár él a lányával. Eliska a környék szépe, mellette dolgos teremtés is. Megtetszik neki a fiú, aki szépen énekel, míg egy hercegnőről álmodik. Így mesét mond neki a tó elátkozott hercegnőjéről, és reméli, amíg a fiú a mesét követi, őt találja meg. Az idő is sürget: apja meggondolatlan kijelentése miatt még holdtölte előtt vőlegényt kell választania, és a kérői nem akárkik: a tóban élő manó, egy ördög és egy öreg herceg.

1994-es mesefilm és cseh. Ez már sok mindent előre vetít, és sajnos nem a jó dolgok válnak valóra. Egyszer meg lehetett nézni, de azért nem ez lesz a gyerekek kedvenc meséje, arra is mernék fogadni.

Egyrészt, akartak bele látványelemet, de se pénz, se technika hozzá. Így maradnak az olcsó, régi eszközök, amikkel mai szemnek nagyon nem szép a végeredmény. Ahogy az ördög varázsol, vagy szikrává válik – komolyan ez a legtöbb, amire képesek? Nem jó nézni. Mellé tenni, amilyen jelmezeket kaptak a szereplők… Kedvem lenne megszavaztatni, melyik mesebeli lény kinézete volt a borzalmasabb: a boszorkány, az ördög vagy a vízi manó? A manó zöld színe, az ördög bundája, a banya fogai… Mindtől ver a víz, de ez nem a horror filmek ijesztősége. Ez az esztétikai érzékem halálsikolya.

Hozzá jön, ahogy a színészek kinéznek. Nehéz elhinni, hogy Eliska és Jindrich a környezetük legszebbjei. Igaz, a jelmezeik is nyomnak lefelé rajtuk. Az a borzalmas parasztnadrág, vagy a lány haja – simán el tudom képzelni, hogy parókát nyomtak a fejére. De a masni a derekán se tetszett jobban. Különben is, mi az a sok masni a szereplők öltöztetésekor?

Egyszerűen nem szerettem nézni ezt a mesét, legfeljebb a tájjal voltam kibékülve. Van egy jelenet, amikor a herceg a kastélya kertjében sétál. Az a park érdekelt. A tónak a malommal is megvolt a maga bája. (Ez különben cseh mese tipikus helyszín lehet, ez már a sokadik mesefilm, amiben van tó, malom, meg a tóban manó.)

A történet pedig nem lenne rossz, és megvannak a mesés fordulatok is benne. Eliska próbái a vőlegényeinek, melyek nem véletlenül vannak úgy kitalálva, hogy Jindrich akaratán kívül is teljesítse őket. Az ördög, aki menyasszonyt akar. Ha nem erőltetnék, hogy szerintük az ördög vicces, még akár tetszhetett is volna. Így viszont rendszeresen megzavartak az ördög jelenetei, aki nem komikusan rosszalkodik vagy nyavalyog, hanem az agyamra megy.

Ami menti a menthetőt, hogy a meséhez képest erős szinkroncsapatot tettek alá. Több szereplő is énekel, és nagyon füleltem is a hangjukra. Nem slágerdalok ezek, de akadt egy-egy egészen dallamos is közöttük. (Igen, abban az időszakban készült, amikor a Disney ontotta az éneklős, félig musical meséket. Mivel akkor szocializálódtam, számomra természetes, hogy a mese szereplők – legyenek rajzoltak vagy élők – a történet folyamán dalra fakasnak. Még szívesen hallgatom is.) Jindrich hangja Miller Zoltáné, aki nem is értem, hogyan keveredett bele egy ilyen mese szinkronizálásába, minden esetre nekem nézhetővé tette.

A durva, a csehek kifejezetten szerették, és folytatása is létezik. Örüljek ennek, ne? Passz.

 

A tó hercegnője – 5/3 a kivitele és a humora borzalmas, de a szinkron eladta nekem. Jaj, Disney, elrontottál!

https://www.youtube.com/watch?v=upufm0EH7jE

Mit várunk?

Cím: Kedves Evan Hansenmit_112.jpg

Készítők: az Universal nem spórolt. Ben Platt a filmen is eljátssza a szerepet, ami berobbantotta a színházi világba (igaz, közben évek teltek el, és lassan 30 lesz, aki középiskolás bőrbe bújt. Jött is érte a kritika.) Mellette olyan nevek, mint Julianne Moore, Amy Adams, Kaitlyn Dever. Lehet ez még jó.

Műfaj: kamaszos fájdalmas, musical

Cselekmény: Evan problémás kamasz, sok szorongásos zavarral. Az egyik osztálytársa rendszeresen piszkálja, és nehezíti az életét. A kikészült Evan ír egy levelet, ami aztán drámai eseményeket indít be. A zaklatója öngyilkos lesz, és azt hiszik, azt a levelet ő írta bocsánatkérésképpen barátjának, Evannek. A fiú a figyelem középpontjába kerül, csak egy hazugságot kell hozzá fenntartania…

Siker musical volt, ez már bevonzana. Pláne, hogy még a főszereplőt is hozzák a színházból. Kiadják regényként is, el lehet olvasni, mire jön a film. A történetet azért kicsit neccesnek érzem, de majd meglátjuk, mit hoznak ki belőle. A 13 okom is necces sok szempontból, és jól megcsinálták…

Várható megjelenés: november első felére van meghirdetve

The Keeper

Háború utáni, sportos, új életet kezdő.the_keeper.jpg

Bert Trautmann egyszerű német katona volt, aki a háború vége felé hadifogságba került. A fiatalember Angliában került hadifogolytáborba. Csendesen várta a háború végét, dolgozott, amikor hívták, beállt a rabok közé focizni. Az őrökkel is üzletelő helyi kereskedő, Jack Friar felfigyelt a fiúra: pokoli jól védett. Friar a játék szerelmese volt, és nem kevés pénzbe fogadott egy beszállítójával a legközelebbi meccs kimenetele kapcsán. A nyeréshez kellett neki egy jó kapus, Bert az volt. Így megegyezik a katonákkal, kiengedik a meccsre a férfit, majd a jóvátétel nevében Jack boltjában segít ki, hétvégenként pedig beáll kapusnak. A kezdeti ellenséges viselkedés megváltozik, amikor nem a németet kezdik el látni benne a csapattársak, a helyiek, hanem a kedves fiatalembert. A bajnokság megnyerése megnyitja előtte a kapukat: a Manchester hívja meg kapusnak, és Bert már Friar lányának is meg meri mondani, mit érez iránta. Arra azonban nem számítanak, hogy megint mekkora harcot kell vívniuk egy egész várossal, hogy elfogadják a férfit.

Egy tanulságot gyorsan levontam magamnak a film után. Ha olyasmit nézek, ami igaz történet alapján készült, és előre nem olvastam utána a szereplőknek, utána már inkább ne tegyem. A film vége adott egy keserédes happy endet, amivel ki voltam békülve. Viszont, nekiálltam utána olvasni a szereplőknek, és kiderült, hogy nem is annyira rózsaszín a történet vége, mint amit itt mutattak nekünk. (Pl. megtudjuk, hogy a párnak még született két fia a meghalt kisfiú után, de Bert és Margaret eltávolodásáról, válásáról szépen hallgat.)

Viszont, csak a filmet nézve szerettem annak az íveit. Eleve nagyon szimpatikusra faragja Bert alakját, aki messze nem egy vérszomjas náci. Csendes, kedves, mosolygós. Azt leszámítva, hogy német katona, nem lehet olyasmit találni, ami negatív lett volna benne. A legmocskosabb munkát is szó nélkül csinálja, udvarias. Mélyen van, de lehet drukkolni neki, hogy a személyisége és a tehetsége feljebb juttassa.

Tetszett, ahogy folyamatosan mutatja, hogy az előítéletek ellen mit lehet tenni és mit tesznek egy emberrel. Először kicsiben, majd nagyban is. Hiszen egy faluban gyorsabban elsimulnak a hangok, mint majd a nagyvárosban, ahol már országos hír lesz a történet. Még nézni is fájdalmas, amikor egy egész stadion fejezi ki az utálatát. Elképzelni is rossz, milyen lehetett úgy bemenni, játszani, a legjobbat nyújtani, miközben árad felé az utálat.

Egy ponton már direkt is ott a konfliktus. Kimondják, hogy Bert személyére vetítik ki mindazt, amit a háborúban elszenvedtek. A nácikat gyűlölik, nem magát a férfit. Őt nem is ismerik. Durva is, ahogy egy rabbi ismeri fel, hogy mit műveltek és próbál segíteni.

Ott van a történelmi helyzet feszültsége, ott van a sportversenyek izgalma. Ugyan a korabeli mezek, de még maga a labda is furán néz ki a mai szemnek, de akkor is megvan a játék izgalma benne. Közben a magánélet problémai is jönnek hozzá – talán ott éri a családot a legnagyobb tragédia, de látjuk azt is, hogyan lehet felállni. Még rá is kötik a múltbéli szálra, így ennek is adva egy plusz ívet, amit különben is szerettem a filmben. Sok minden összefügg és az egyes események átvezetnek a későbbiekbe.

Nem egy látványfilm, de a történelmi korszakot szépen megidézi. Nem pakolták tele sztárszínészekkel, nem is hiányoztak. David Kross kedvelhetően hozza Bert alakját, és jól mutatott mellette Freya Mavor.

Annak ellenére, hogy mennyi fesztiválra elvitték, szerettem én is.

 

The Keeper – 5/4 szép íve van a szereplők történetének, némi foci is került bele, szimpatikus színészekkel.

https://www.youtube.com/watch?v=-8hqlRJe8q0

süti beállítások módosítása