Ez most nem kakukktojás.
Mi a közös az 5 képen látható férfiban?
Megoldás: Tovább!
Ez most nem kakukktojás.
Mi a közös az 5 képen látható férfiban?
Megoldás: Tovább!
Mágiáért küzdő, hercegnőnek párt kereső, álmokat kergető.
A királyságnak sok a gondja. Az özvegy király mániája a feltalálás, erre költi mindenét, de a termékei aztán nem kellenek senkinek. Már annyira eladósodtak, hogy a szakács is felmond, és egy üzlet sem hajlandó további hitelt vagy ételt nyújtani az udvarnak. A kastély romos, a hercegnőt pedig csak a tudományok és a tanulás érdekli, mindene a matematika és a fizika. A kamarás a megoldást a hercegnő férjhez adásában látja, de a lány próbát hirdet a kérőinek, abban reménykedve, hogy egy tudós elme, egy professzor nyeri el a kezét. Azért egy népi babonának is ad esélyt: egy kölcsönkapott szentivánéji koszorút dob a folyóba, melyet a párja lel meg a mondás szerint, és elvezet hozzá. Miközben maga a Halál is a lányra pályázik, egy szakácsnak tanuló, de szívében tutajos fiatalember megleli a koszorút és útra kel.
Szinte már várom, hogy úra előkerüljenek a magyar népmesék is, és élőszereplősen megelevenedjenek a történetek. Ok, igazából erre nem sok esélyt látok, de az biztos, hogy német és szláv mesefilm bőven elérhető szinkronosan is.
A Szentivánéji koszorú egészestés mesefilm, és nem is egy olyan történet, amit már fejből fújunk. Még akkor sem, ha vannak a népmesékből ismerős motívumok benne: mint a próba, amellyel el lehet nyerni a hercegnő kezét. Igaz, ez nem a tipikus próba, nem a lány rejtvényeit kell megfejteni vagy elbújni előle.
A cselekmény annyira mozgalmas, hogy a játékidőt kitöltse. Több szereplő közt vált a kamera, és ha egyikkel éppen nem történik valami, a másik mozgásba lendül vagy egy mellékszereplő keveredik – általában humoros – kalandba. Ez a mozgalmasság nézeti el olyankor is, amikor már túlzó, amit a cselekménybe belevettek. Példának hozhatnám a halott királyné igazi személyazonosságát, vagy a képleteket, amiket a hercegnő hobbiból kidolgoz és kiszámol. Sok olyasmit is, ami nem írható úgy le matematikával, mint ahogy a mese igyekszik bemesélni nekünk.
A szereplők alapvetően pozitív alakok, még azok is, akik a rossz szerepét játsszák egy kis ideig. A lány egyik kérője, aki a Halál köpenyét és vele az erejét bírja, is csak egy sértett fiú, aki az anyjának akar bizonyítani. Ezt különben már megfigyeltem ezekben a mesefilmekben: nincsen igazi gonosz, legfeljebb megtévedt karakter, akinek van esélye megjavulni és aki nem olyan sötét figura, hogy igazán tartani kell a történet végétől.
Az már más kérdés, felnőtt fejjel mennyire találtam szerethetőnek a mese pozitív hőseit. Alapból irritált, ahogy a hercegnő mindenre képletet írt. Az is zavart, hogy Ondra – a szegény fiú – mennyire megszállottja volt a tutajozásnak, miközben fizikailag nem volt rá alkalmas, főzni viszont tudott, de csak nem akart szakács lenni. Igaz, az is túlzás volt, ahogy a család tiltotta a családi üzlettől, arról magyarázva, hogy gyenge szívvel született és nem való neki a tutajos kemény élete. (Azt most inkább hagyjuk, hogy néztek ki azok a tutajok. Egy sima menet a folyón halálosnak tűnik innen rajtuk.)
Van benne humor, többféleképpen is. Egyes szereplők fő célja, hogy poénokat mondjanak be. Mások vicces helyzetekbe keverik magukat és alapból a karakterükben bele van építve a komikus elem – ilyen a kérő is, a köpennyel. Nem is mindig tudtam, mi ötlet és humor vagy már túlzás. Pestis kocsin menni lánykérőbe…
Mivel mese, talán nem nagy elvárás lenne, hogy legyen eye candy faktor benne. Főleg, ha pl. a hercegnő feltűnésekor minden kérő majd elájul, milyen szépséges. Akkor nem játszhatta volna egy igazi szépség? Itt inkább hétköznapiak jelmezben.
Nem kiemelkedő, még csak nem is egy jó mese, de vannak kellemes pillanatai. Azt nem tudom mondani, hogy szerettem, de egyszer lekötött.
Szentivánéji koszorú – 5/3 a fordulatai kiszámíthatók, érezhetően gyerekeknek készült, egyszer elmegy a családnak.
Cím: The Batman
Készítők: DC égisze alatt újabb Batman reboot. Bennem egyelőre félelemet kelt, de tetszik, hogy összhangba hozzák egy új képregénnyel, talán… nem fogom annyira utálni? Matt Reeves sikeres volt A majmok bolygója filmekkel, horrort is készített már, majd meglátjuk. A szereposztás nagyon ellenszenves, még nem emésztettem meg, hogy Pattinson lesz Bruce Wayne, Zoe Kravitz meg Macskanő. Még komolyan Andy Serkis Alfredja érdekel leginkább. Hát nem tudom… Farrell, mint a Pingvin? Azt sem tudom még elképzelni, mennyire veszik sötétre a sztorit, látványvilágot.
Műfaj: akció, szuperhős film
Cselekmény: Batman második éve üldözi a bűnt Gothamben. Egy összeesküvésre bukkan, melyben érintett a családja meg egy sorozatgyilkos is, a Riddler. Még nem sok, tény. Abból lehet sejteni pár dolgot, hogy a szereplők között van Macskanő, Gordon felügyelő, Pingvin meg a Falcone család is.
Várható megjelenés: most úgy tűnik, 2022 tavasz
Pilótaként dolgozni próbáló, rendszerrel szembemenő, életmentő.
Alexey született pilóta, ráadásul egy híres repülőmérnök fia, így mindig is ki volt jelölve előtte az út az égig. Csak éppen a fiatalembernek van egy kis gondja a szabályok követésével. Ha azok rosszak, ő bizony lázad és a maga módja szerint intézi a dolgokat. Legutóbb egy teherszállító cégtől rúgták ki, mert a fejes által szabálytalanul felpakolt és túlsúlyt jelentő kocsit dobta ki a viharban, nem az utasítás szerint az árvízkárosultaknak szánt segélyt. Az apja jár közben, hogy egy utasszállító cégnél, a családi kapcsolatot nem tudva alkalmazzák. Alexey a mogorva és ellenséges Zinchenko tanonca lesz, aki a fiatalember szolgálati lapját látva esélyt sem adna neki, de a közös munka során ráébred, hogy Alexey nagyon tehetséges, csak nem politikus alkat. Lesz ebből még bajuk, de életet is ezért tudnak menteni, amikor egy szigeten kitör egy vulkán és mindent felemészt a tűz.
Nem mondhatnám, hogy sok katasztrófafilm eszembe jut, ami repülőgépekhez kötődik. Most lett egy ilyen is, bár azért nem olyan vegytisztán katasztrófafilm, mint egy Holnapután vagy egy Pokoli torony.
Nézzük talán ezt a részét, és akkor le is tépjük egyúttal a ragtapaszt. Mert, ha valamibe bele akarok kötni a filmben, az a vulkánkitöréses szigeten zajló hihetetlen események sora. Ok, láttam már filmen olyat, hogy valaki lefutja a kitörő vulkán láváját, de itt elmennek addig, hogy az autó már süllyed a lávában, de mindenki ki tud menekülni, még a sofőr is a tetőn keresztül, miközben már szinte úszik a forró anyagban, utána meg még ki is sprintelnek a reptérre, miközben úgy ömlik a láva, mintha árvíz lenne. A felszállás meg az egyebek után azon már a szemem sem rebbent, amikor két repülőgép között kötelet feszítenek ki, és azon át mentik az utasokat egy kosárban – ami mégis hogyan került a gépre?
A film első fele azonban nem ilyen csodás mentés története, hanem egy becsületes fiatalemberé, akit pont ezért a rendszer mindenhonnan kilök. Ez lekötött, és még tetszett is, ahogy Alexey miatt most többen arra kényszerülnek, hogy szembenézzenek magukkal, és hogy miképpen adták fel az elveiket. Mert látunk itt olyat, hogy a gazdag részvényes szegi a szabályokat és inzultálja a személyzetet, de mindezt tűrni kellene. De van sokkal rosszabb is, pl. amikor egy afrikai országban puccs zajlik. Érdekes az is, Alexey hogyan keres kiskapukat, miket kap érte, és hogyan változnak majd a körötte élők a hatására.
De magánéleti szálakat is kevergetnek. Több szereplő is kapott szerelmi szálat, de egyik sem uralkodik el a filmen, csak árnyalja azt. Alexey szeme egy szőke pilótanőn akad meg, a steward Andrey (ha már a többieket angolosan írom, őt is) a stewardess Vikát igyekszik randira hívni a film nagyjában, Zinchenko meg a fiát igyekszik megnevelni.
Vannak azért fura megoldások benne: amikor Alexandra szakít vele, annak elég banális oka van. A végén meg egy megváltozott névből kellene kitalálnunk, hogy a páros nem csak kibékült, de már házasok is. Még az is jobban működött, amikor Alexey az apjával békül ki, pedig igazából csak annyit láttunk, hogy a megtört fiatalember az apja vállára hajtja a fejét, aki ezt hagyja neki. Mégis, az átjött.
Pörgős, sok helyzetet variálnak, és ha nem is CGI látványdömping, olyan érzésem sem volt, hogy rossz nézni, amit mutatnak. A magánéleti szálakkal és némi becsempészett humorral még vicces is, ahogy az öreg róka – tehetséges ifjonc párosa működött a pilótafülkében.
Meglepő, de ismerős színészre is bukkantam. A főszereplő az a Danila Kozlovsky, akik a Vikings utolsó évadában orosz hercegként Ivarral szövetkezett, majd elárultatott.
Nem tudom jó szívvel azt mondani, hogy ez egy jó film, de szórakoztató és olyan hangulatomban talált meg, amikor vevő voltam a blődségeire (a vulkán nagyon ilyen) is.
Flight Crew – 5/4 igazából inkább 3, de jól szórakoztam rajta, és tetszett a sorok között a rendszerkritika.
Ha már a klasszikus film zenéjébe is belehallgattunk, füleljünk az új verzióra is !
A Pentangle dala a Netflix Rebeccájából.
Sportolós, iskolát mentő, focis, mozgalmas, szerelmes.
Spencer tartja magát a fogadalmához: visszatér a Beverly Hills-i iskolából, hogy megmentse a környék középiskoláját a szakiskolává alakítástól. Az igazgató, Baker edző egy kamaszkori ellenlábasa, nem könnyíti meg a dolgát. Ha nem nyer állami bajnoki címet a csapat, az iskolának vége. Mi több, a sportolóktól elvárt iskolai átlagot is megemeli, így sok tehetséges játékos kiszorul az idény első felére, amíg sikerül Bakernek és Spencernek felzárkóztatnia őket annyira, hogy pályára állhassanak. Spencer mással is viaskodik: szembe kell néznie azzal, hogy Coop miatt milyen sebeket hordoz, és ez megrontja a barátságukat. Felmelegítette a kapcsolatát Laylával, ahogy Olivia is Asher oldalán kezdi az évet, de a két fiatal között egy nyári titok lappang. Fiatal, amerikai feketeként a rasszizmussal is szembe kell szállniuk, miközben azt is el kell dönteniük, merre tovább a középiskola után.
2 évadon át szenvelegtem, hogy mennyi minden nem tetszik ebben a sorozatban. Csak éppen középiskolás sorozat, amelyben sportolnak is, nem nagyon akad. Örökké meg nem lehet a Friday Night Lights évadait visszanézni. De, idén fogadalmat tettem, ha továbbra is csak szenvedek vele, befejeztem és nem nézem tovább.
Ehhez képest ez volt az eddigi kedvenc évadom. A legfőbb okot abban látom, hogy szüneteltették a Coop – Spencer barátságot és drámákat. Maga Coop is vissza lett véve, amitől fellélegeztem. Nem bírtam azt a lányt, és nagyon egyet tudtam érteni Spencerrel, amikor beolvasott neki. Jót tett a távolság és az, hogy többen is a fejére olvasták, hogy vissza kellene vennie. Meg tudta tenni, így sokkal jobban elviseltem, amikor az ő történetét bonyolították. Az sem egy rossz dolog, hogy az utcai bandákat is leépítették – az a szál szintén nagyon nem tetszett, és Coop vitte azt is.
Még mindig erőteljes benne a Spencer James megment és felkarol mindenkit projekt, de most volt annyi nyomora, hogy nem egy fekete Jézusnak akarták eladni. Most ő is vétett hibákat, megvoltak a leküzdendő démonok is. Igen, még mindig pokolian idegesít, ahogy az a nyaklánc folyton a nyakába lóg. Nagyon gengszteres, pedig ő van a jófiúnak eladva. Most is körbeugrálták, mint a nagy sztárt, akihez foghatót még nem is láttak. Így aztán mennyire hiteles, hogy izgulnia kell, kap-e valahová ösztöndíjat? NEM volt az.
Bőven volt meseelem abban, ahogy a Black Lives Matter mozgalmat kezelték, de jobb pillanatai is akadtak. Ahogy a szereplők a saját helyzetükkel néztek szembe, abban több volt a drámai erő, mint a bemutatott bűnügyben és Laura ügyészes szálával. (A meccsen való letérdelést meg nem értem. Mármint azt, azért miért kell kizárni a csapatokat?)
Az is tetszett, hogy az idei évadban nem a szerelmi szálakat variálták. Vannak fix párok, mint Jordan és Simone, meg voltak, akikről lehetett tudni, hogy az évad végére összejönnek, csak kivártak a készítők. Kevesebb szappanos időhúzást vagy kavarást engedtek be a történetbe az eddigiekhez képest.
A sport volt az, amiből több is bőven elfért volna a sorozatban. Mindig szó van róla, edzenek is a srácok, de lement úgy a bajnokság, hogy szinte semmit nem mutattak belőle. Értem, a drámára és a szappanra tették a súlyt, de a profilban akkor is ott van, hogy itt mindenki vagy sportoló, vagy egy sportoló családtagja, barátja, szerelme.
Elkezdték a szereplők sorsát is elvarrni – kiért finomabban, kiért elég merész vágásokkal. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy Simone az új sorozatával távozik, de arra sem vennék mérget, hogy Asher – Cody Christian – marad a 4. évadra.
Tényleg nagyon el akartam már kaszálni, most viszont várom a 4. évadot. A Homecoming annyira nem fogott még meg, majd meglátjuk, milyen lesz.
All American – 5/4 végig az indokot kerestem, hogy kaszáljam a sorozatot, de az idei részek maradásra bírtak.
https://www.youtube.com/watch?v=gA7IcXPHiiM
(Egy halhatatlan másképpen látja a világot.)
(Aligátor Loki hümmög.)
Egy éve elvesztettem egy jó barátomat, aztán még többeket a Covid miatt, aztán sok időt töltöttem azzal, hogy tagadtam, bármi bajom lenne. Menekültem a fájdalom elől. A jövőben remélem, inkább dolgok felé futok, mint menekülök előlük. (The Good Doctor)
(Yelena nem kíméli Natashát, amikor újra találkoznak.)
Sidney, mind teszünk olyasmit, amire nem vagyunk büszkék. Ettől vagyunk emberek. (Grantchester bűnei)
(Marissa belekeveredik egy bíró munkájába, aki illegálisan rendez pereket és még állásajánlatot is kap. Mert a rendszert alulról kell megreformálni.)
Nyomozós, képességeket lopó bandát elkapó, saját erőt elfogadó.
Gary Moreau nyomozó egy időben a szakma csúcsán volt. Ő volt az összekötő a város szupercsapatával, és együtt fogtak el olyan bűnözőket, akik az erejüket rosszra használták. Ám mióta a csapat vezetője, Gigaman egy bevetésen életét vesztette, Moreau elvesztette a talajt a lába alól. Már alig dolgozik, sokat iszik és a csapat is szétesett. A teleportáló Monte Carlo nyugdíjba vonult, a jövőbe látó Callista hátrányos helyzetű fiataloknak nyitott edzőtermet, és igyekszik őket terelgetni. Moreau azonban új ügyet és társat is kap. Képességgel bíró emberek tűnnek el, míg mások olyan képességekkel kezdenek el rendelkezni, ami korábban nem volt nekik. Cecile nem engedi lerázni magát, és a nyomozás közben Moreau lassan magára talál, összeáll a régi csapat és feldolgoznak közösen néhány traumát, hogy együtt állíthassanak meg egy elvetemült csoportot, akik Gigaman lányát is kiszemelték maguknak.
A cím miatt voltak előzetes elképzeléseim, és azt kell írnom, kellemesen csalódtam. Valami félig idióta komédiára számítottam, valami Szuperzsaru (Terence Hill szuperképességekkel bíró rendőr, csak a vörös színtől elveszti a képességeit) kópia, csak butább poénokkal és sokkal harsányabban.
Ehhez képest ez egy egész komoly, értelmes film, amelyben valóban vannak szuperképességekkel bíró emberek, de hihető és működik is a történet. Tetszett, ahogy fokozatosan lettünk bevezetve ebbe a világba. Az elején nem is értettem, miért az a címe, ami, amikor nem is szuperhősös. Folyamatosan bontja ki, milyen emberek vannak a világban, milyen bűnbanda ténykedik, és hogyan létezik ebben a filmvilágban a képesség, kiknek van, és honnan jön a cím.
Jó kriminek, ahogy a banda nyomába ered a nyomozópáros. Párhuzamosan látjuk, hogy derítik fel az ügyet, és miket és miért csinálnak a bandában. A kettő jól kiegészíti egymást, és jó a dinamika is.
Ehhez jön hozzá, hogy Moreau története is hoz meglepetéseket. Valamit látunk belőle, és a történet folyamán derül ki, hogy mi van a mogorvasága és a magányos farkas volta mögött. Jobban megismerjük a férfit, és ahogy kiderülnek a részletek, másként lehet rá nézni. Mondhatni, fordul körötte egyet a film – ahogy a cselekménnyel is el tudják ezt játszani. Ahogy a krimiből szuperhős film lesz, a jó szándékú, de irritáló nyomozó is szuperhőssé válik. Roppantul élveztem, ahogy ezt a csavarást kivitelezték.
A látvány is pont annyi, amennyi kell. Nincsenek nagyon látványos képességek, de amit bemutattak, azokban volt ötlet is és korrekten kivitelezték. Tetszett pl. a tűz használata is, de a kedvencem az anyagmanipuláció volt. Mert azt eladta, hogy nem csak a szememnek akartak kedvezni, de el is játszottak azzal, mit lehet azzal kezdeni, ha valaki képes a dolgok súlyát megváltoztatni. Ötlet volt ebben is, de pl. Monte Carlo is, aki teleportál, de Parkinson-kóros, és ez okoz zavart a képességében is.
Bár alapvetően sötétebb a film hangulata, nem maradt ki belőle némi humor sem. Elsősorban Monte Carlo neve mellé tennék ilyen jeleneteket, de eltaláltak egy olyan szintet, ahol elférnek egymás mellett a komolyabb drámák és a mosolygósabb pillanatok is.
Ami meglepett, hogy Pio Marmai hozta a karaktert, a drámákkal együtt. Róla mindig a Csak a baj van veled! bolondja ugrik be, de jól állt neki Moreau más személye is. Vimala Pons frizuráját viszont átgondolhatták volna, az nem állt jól a nőnek…
Kellemes meglepetés volt, szívesen néztem a filmet és meg is tudott lepni. A történetét, a karaktereit is kedveltem.
Hogyan lettem szuperhős – 5/4 annyit csavart a zsáneren, miközben hozta a várt elemeket is, hogy tetszett a film.
Mivel olimpia van, és nézem az úszás számokat, olyan filmeken merengtem, amelyekben úszók köré írtak történeteket.
Rögtön beugrott egy olyan, amit legszívesebben törölnék a memóriámból. Ha azt írom, fóka róka, kinek ugrik be? Igen, a Baywatch mozis verziója. Zac Efron játszotta a kétszeres olimpiai bajnok gyorsúszót, Matt Brody-t, akinek az egyéni versenyszámok után a gyors váltóban is szerepelni kellett volna. Nem vette komolyan, előző éjjel bulizott, részegen vetette magát a medencébe és kizárták miatta a csapatot. Különben miről szólt a film? Ezen annyit szörnyülködtem, hogy nem is igen jutott el az agyamig.
Ugyancsak úszóbajnokot játszott Ashton Kutcher is, a Hullámtörők című filmben. Ő egy tragikus balesetben vesztette el a csapatát, és váltott karriert. Jake a versenysport után beállt a partiőrség vízi mentőinek sorába, ahol a Kevin Costner játszotta Ben lett a mentora. Hősünk szerelmes lett, új célt talált és bevált mentőnek is.
Vannak olyanok, akik az életükért kénytelenek egy-egy filmben úszni. A zátony hősnője az anyja emlékére akart szörfölni egyet, de balszerencséjére pont arra a partszakaszra vetődött egy éhes cápa, aki kiszemelte magának a lányt. Ennél is elvetemültebb a Préda, amelyben hősnőnk az apját kimenteni tér haza az áradáskor. Csak éppen a környéken krokodilok laknak, a vízszínt meg egyre nő… A zátonyban legalább nem úszták le magát a cápát. Itt viszont volt olyan jelenet, hogy a sérült lány ráver egy kört a krokodilra.
Az úszás több sporthoz elengedhetetlen – a francia klasszikus, A nagy kékség a búvárkodás szerelmeseinek és merülő bajnokoknak állít emléket. Két, nagyon más férfi tör a világrekordra és a bajnoki címre – itt a mélység olyan vonzó, hogy hőseink inkább választják azt, mint a szerelmet és családot, akár az életet.
Végül, egy másik francia film: a Szabadúszók. Középkorú férfiak, mindenféle gonddal keresik a helyüket. Közös hobbijuk adja majd a megoldást: férfi szinkronúszásba kezdenek, és elkezdik összeszedni magukat több téren is, a sportba is belejönnek.
Zárásul, azt is felidézhetjük, hogy több színésznek is van úszói múltja. Johnny Weissmüller, aki Tarzanként lett ismert. Bud Spencer vízilabdázó volt. Jason Statham pedig műugrott.
Családot mentő, álmatlansággal küzdő, menekülő.
Jill próbálja egyben tartani a családját, de katona férje halála óta egyre inkább elveszti a kontrollt. Ő is túl sokat látott a seregben, és a gyerekeit kénytelen volt az anyjára bízni. Biztonsági őrként helyezkedett el, és a rá bízott gyógyszerek ellopásából, majd eldásából igyekszik anyagilag felszínre hozni magát. Éppen ő vigyáz a gyerekekre, amikor az autójuk hirtelen leáll, és egy másik leálló kocsi beléjük szalad. A folyóban kötnek ki, Matildát (a lánya, a kisebbik gyerek) újra is kell éleszteni. De nem csak az elektromosság áll le – hirtelen az emberek nem lesznek képesek aludni. Volt kollégája hívja vissza Jillt, mondván van egy nő, aki tud aludni, belőle nyernék ki az ellenszert. Mivel Matilda is tud aludni, a család menekülőre fogja, hogy a kislány ne legyen kísérleti nyúl. Ám a megvadult világban könnyen lehet, hogy az a létesítmény az egyetlen menedék.
Nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a filmmel. Talán, ha eredetibb ötletnek érezném, jobban tetszett volna, de így végig azon járt az eszem, hogy mire emlékeztet. Azt tudom, hogy volt egy regény, amiben ugyanez volt az alaphelyzet: az emberek hirtelen képtelenek voltak elaludni. Álmatlanság, ha jól emlékszem a címére. De filmen is rémlik valami, az nem akar beugrani. De annyira rémlik, hogy déjá vu érzetem legyen az Ébrenléttől.
Sajnos, a történet sem tudott igazán lekötni. Maga a helyzet, a kilátástalanság, ami számomra ellehetetleníti az egészet. Az biológiai tény, ha tartósan nem alszik az ember, megőrül, majd bele is hal. Pár nap kérdése az egész. Ok, Jill életben akarja tartani a lányát, és felméri, hogy pár nap múlva mindenki meghal, a lánya nem. Ha találna is neki egy gondviselőt, mire mennének ketten az üres világban? Ha csak 1-1 túlélő van, az a saját életedre ok, de a fajnak attól még annyi. Az olyasmikről nem is beszélve, hogy mit esznek, mi lesz, ha megbetegednek, és még sorolhatnám. Nem értem minek küzdenek annyira, ha nincs valami nagyobb terv, hogyan tovább. A sima túlélést nem érzem elégnek.
Jill karaktere sem kerek a számomra. Annyit össze lehetett rakni, hogy ápolónőféle volt egy katonai kísérleti laborban, a férje meg katona. De nincs megmagyarázva, hogyan siklott ki az élete, miért kerültek az anyjához a gyerekek. Túl sok a homályos folt. Csak az tiszta, és arra is építik az alakját, hogy a gyerekeit szerető anya és a feje tetejére állt világban mindenre kész, hogy életben tartsa őket.
A gyerekek is üres vásznak. Mit tudunk meg róluk azon túl, hogy gyerekek? Semmit. Se egy hobbit, se a jellemük. Simán jó gyerekek, akiket életben kell tartani. Még Jill régi barátnője, a tudósnő is egy fokkal értelmesebben van ábrázolva. Nála legalább látjuk, honnan ered az, hogy emberi etikát is félretéve válaszokhoz akar jutni.
Nincs a filmben semmi cuki vagy humor. A látványvilág is ugyanolyan komor, mint a történet. Sok szürke, a világ vége és némi fegyverropogás adja a háttérhangot. Az valahol érdekes, ahogy az álmatlanságtól bekattanó szemszögét vizuálisan is igyekeznek megragadni, de messze nem mennek abban sem messze. Inkább néha csak imbolygás, elhomályosodás.
A történetben is az a legsikerültebb, ahogy az emberek megbolondulását megragadják. Igaz, nem mindig értettem, hogy az őrülteknek mi a célja. Pl. több csoport is a gyerekeket akarta – mégis minek? Ok, a börtönből szabadult fegyencekre lenne egy tippem, de különben nem értettem. Nem olyan világvége volt, hogy eltűnik minden élem és nem is robbant semmi, csak aludni nem tudtak tovább. Ehhez képest pár nap alatt majdnem ott tartottak, mint Az útban, pedig az már posztapokaliptikus szörnyű vízió a köbön.
Talán látszik, hogy nem lesz a kedvenc filmem. Akciónak elmegy, valahogy, de nem egy okos film és sok a lyuk a történetben is.
Ébrenlét – 5/3 az egyre jobban megbolondulás megvolt, de nem látom, hogy értelmes vége lenne.