Minden napra egy film

Minden napra egy film

Music

2021. május 01. - BBerni86

Családos, újrakezdős, értékekre lelő.

Kazu, a barátainak Zu zűrös nő. Többször is bajba keveredett, még a nagyanyjától is próbált lopni, aki utolsóként maradt meg neki. Már egy ideje nem droghasználó, de még küzd a függőséggel és rendes állása sincs – gyógyszerek illegális kereskedéséből, mint díler tartja el magát. Az élete akkor változik nagyot, amikor a nagyanyja music2.jpgmeghal, és a nőre marad a húga gondozása. Music nagyon tud szeretni, életvidám teremtés, de súlyosan autista, aki egyedül képtelen ellátni magát. Zu beköltözik a nagyanyja lakásába a testvéréhez, és próbálkozik a lány megértésével, ellátásával. Szerencsére a ház tulaja és az egyik szomszéd segítőkészek, így amikor már nem bírná, van, aki segít folytatni. Zu vonzódni is kezd Ebóhoz, a férfinak azonban megvan a maga baja: a felesége elhagyta, hogy hozzámehessen Ebo bátyjához. AIDS beteg, és a gyógyszer beszerzése nem könnyű.

Annyira vártam ezt a filmet, leginkább Sia miatt. Az énekesnője zenéjét nagyon szeretem, a filmhez készült albumát sokszor meghallgattam már. Bár azt tudnám mondani, hogy ugyanazt az élményt tudta hozni a film is, amit a Music album, de nagyon-nagyon a zene nyert nálam.

Egyrészt, csak sejtem, hogy mi lehetett a film célja. Érzékenyítés, és többeknek megmutatni, mit takar az autizmus, és miért kell elfogadni az autista személyeket is. Csak éppen Music már a skála rosszabbik végén van, aki folyamatos felügyeletre és ellátásra szorul. A terheket láttam a történetben, de mindazt, amiért megéri ezt csinálni, nem. Az csak egy dolog, hogy nem tudnak kommunikálni vele, de Music ki sem fejezi magát. A rohamai ijesztőek. Talán érzéketlen is vagyok, sőt biztosan – de hol lehetett azt látni, hogy Zu kap valamit ebből a kapcsolatból, vagy korábban a nagyanyja? Nekem csak az jött le, hogy Music felelősség és bármilyen durva is legyen ez a szó, teher is. Zu ugyan elmondja a végére, hogy ad neki a húga, de kérdem: mit?

Azt sem tudom mondani, hogy azt visszaadná a film, milyen Music helyében lenni. A zenés betétek inkább szürrealisták és furák. Ugyan Ebo magyaráz pár dolgot, és ez érthetőbbé teszi a látottakat – pl. ahogy Music kapkodja a tekintetét, és miért kell az a fejhallgató – de a lány helyébe nem tudtam beleképzelni magam. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy érzékeli aközött a különbséget, hogy egy intézetben van vagy a testvérével. Ha ugyanúgy megtarthatja a napi rutinját, számít neki, hogy ki süti a tojást vagy fonja be a haját? (Ziegler különben nagyon szép alakítást nyújt.)

Zu történetét jobban át tudtam érezni. Talán Music az a felelősség, ami kell ahhoz, hogy felnőjön és elkezdjen felelősséget vállalni. Amíg csak magáért felelt, halmozta a bajokat, de már másra is kell gondolnia. Ugyan az előzményeket nem ismerjük, de Zu fejlődéstörténete itt van, és Kate Hudson ebben a filmben játszhat is. Sokkal jobbak a drámai részei, mint amikor Music zenés képzelgéseiben díva vagy játszótárs.

Ebo történetében is úgy érzem, valami kimaradt. Elég komoly drámák vannak az életében, de érzésben nem éreztem, hogy ez átjönne. Az AIDS, ami a feleségével történt. Leslie Odom Jr. nagyon szimpatikusnak játssza, de a karakter kapcsán több hiányérzetem is volt.

Egy nagyon egyedi, szerzői filmmel van dolgunk, amiben nagyon ott van a készítője világa. Nem csak a zene miatt, de nagyon erős a vizuális nyelvezete és a zene szerepe. Csak éppen ez egy komoly dráma, több oldalról. Ezt nem éreztem elég ütősnek benne.

Azért nem bánom, hogy megnéztem, de a jövőben inkább az albumot hallgatom majd.

 

Music – 5/3 egyedi és szerzői, a témája is fontos, de még engem sem tudott meggyőzni. Hiányérzet!

MUSIC Trailer (2021) Kate Hudson, Sia, Maddie Ziegler Movie - YouTube

Shameless

11. évad

Családi, balhés, jövőt építő.

A környék annyira fellendülőben van, hogy a Gallagher család tagjai is kénytelenek elgondolkodni azon, hogyan tovább. Lip hozza fel, hogy rendbe tehetnék és eladhatnák a családi házat, a részén pedig mindenki építhetné a maga életét. Debbie nagyon ellene van, és a család kezd két részre szakadni. Közben mindenki kénytelen más problémákkal is szembenézni: Lip elveszti az állását, és nem találja a helyét, miközben el kell tartania a családját.shameless_1.jpg Debbie egy rossz kapcsolatból kerül egy másikba, őrültségeket is bevállalva. Carl szembesül azzal, hogy a rendőri munka más, mint amit képzelt és nehezen alkalmazkodik. Ian és Mickey új környékre költöznek, ami próba a kapcsolatuknak. Közben Frank titkolja, hogy mennyire romlik az állapota. De vívnak háborút a szomszédba költöző nácikkal, és Kevék bárját is kihívás üzemeltetni a COVID járvány alatt.

A Shameless is egyike volt azoknak a sorozatoknak, amelyek bevállalták, hogy foglalkoznak a vírus helyzettel. Nem is csak annyiban merült ki, hogy időnként a szereplők maszkban közlekedtek, hanem témává tették. Talán leginkább a szolgáltatóipar nehézségei lettek kiemelve, de volt szó politikáról is.

Különben záró évadot készítettek, és ez kezdetektől érezhető is volt. Minden szereplőnek készítették elő a búcsúját, és már olyan nagy konfliktusok nem is voltak a korábbiakhoz képest. Az sem meglepő döntés, hogy Frank karaktere lett az, akivel összehúzták a szálakat és akinek a történetének a végére végleg pont kerül. Már mindenki a maga ura lesz, saját helyen és életben, így egy korszak zárul.

Az valahol szomorú, hogy egyes szereplőknek milyen konfliktusokat írtak. Szó se róla, ezen a sorozaton még így is jókat tudok mosolyogni, csak néha olyan érzésem volt, hogy nem tudnak mit kezdeni a karakterekkel. Carl egész évados küzdelme ugyanazt a kört ismételte: bárki is került mellé, mindig azzal kellett szembesülnie, hogy a törvények nem egyformán vonatkoznak az emberekre, és mennyi a gond a rendszerrel. A megoldása meg nagyon… ostoba. Azzal ér el bármit is? Nem, legfeljebb páran bosszankodnak kicsit.

De Liam is csak van, Debbie extrém módon változik, és az is elkeserítő, hogy Lip mennyire nem találja a helyét. Tulajdonképpen majdnem zseni a srác, és megragadt itt. Azt is fel tudnám róni, hogy ez a búcsúévad, és Fiona egy mondat erejéig sem került elő. Legalább egy képeslapot küldött volna, hogy jól vagyok, és pont. De nem, ő abszolút ki lett írva.

Bár rendszerint Frank az, aki nagyon ellenszenves nekem és ki tudok akadni a húzásain, noha William H. Macy zseniálisan játssza, most ő kapta meg azt a szálat, ami talán a legjobban lekötött az évadban. Az övé voltak a legjobb poénok és ötletek: a festményrablás, amire aztán nem is emlékezett. A tetoválás, ami miatt még a sokat látott ápolónők is összehúzták a szemöldöküket és a búcsúja is illett hozzá.

Tulajdonképpen majdnem ő az egyetlen, aki normális lezárást kapott. Azt nagyon nem is szerettem, hogy a testvérektől hogyan köszönünk el. Ian és a Kev-Veronica páros, akik elvarratlan szálak nélkül zártak, a többieknek azonban maradtak nyitva dolgaik. Zavart így.

Az is igaz, hogy már nem olyan álnok a sorozat, mint egykor, de ezzel nem volt bajom. Így is tettek bele olyan részeket, amin az ember szemöldöke felszaladt. Gondoljunk csak arra ki által és hogyan végezte Mickey apja!

Fura is elköszönni 11 évad után, főleg, hogy nem érzem úgy, hogy minden rendben lesz már a szereplőkkel. Mondjuk, ők a Gallagher família. Az a normális, hogy nincsenek rendben.

 

Shameless – 5/4 bár kevésbé éles a humora, a maga módján zárta a dolgokat, és Macy eladta az évadot.

Shameless Season 11 (2020) Official Trailer | William H. Macy SHOWTIME Series - YouTube

A kegyelem ára

Ügyvédes, igazságért küzdő, rasszizmussal szembeszálló.

Bryan Stevenson még harvardi joghallgató, amikor az egyik önkéntes munkáján a halálsorra kell mennie és egy elítélt beszélnie. Akkor érlelődik meg benne a gondolat, hogy ezeknek az embereknek is segítség kell. Rengeteg a a_kegyelem_ara.jpegvisszaélés. Végzett ügyvédként állami keretet szerez egy jogsegély létrehozására, és délen kezdi meg a munkát. Már azért is atrocitások érik, mert fekete létére ügyvéd lett, de az általa újra megnyitott ügyek még inkább ellene hangolják a közvéleményt. Johnny D. egy 18 éves fehér lány meggyilkolásáért lett elítélve és került a halálsorra. Az egyetlen tanú ellene egy fehér bűnöző, akivel vádalkut kötöttek, ha Johnny D. ellen vall. Semmi nem stimmel, nincs tárgyi bizonyíték, indíték, csak egy vallomás, amiben semmi nem stimmel. A rendszer azonban nem engedi, hogy a korábbi ítéletet megváltoztassák, és Bryan elkeseredett harcba kezd egy ártatlan életért.

A tárgyalótermi történeteket szeretem, így könnyen rászántam magam, hogy megnézzem ezt a filmet. Részben azt is kaptam, amit vártam tőle.

Elég sok bírósági jelenet van benne, és a jogi folyamat egész folyamatát igyekeztek bemutatni. Ahogy az ügyvédek indítványokat írnak, elkészítik a stratégiát. Az, amit a bíróságon végeznek, már csak a végjáték. Talán kicsit hiányérzetem is volt ezért. Megszoktam, hogy a tanúk padján, az esküdtek előtt jön a nagy fordulat. Ahogy megtörnek egy tanút vagy a vádlottat, ahogy valami hirtelen a feje tetejére állít mindent. Itt nem volt ilyen nagy pillanat, az előkészítési szakaszból következetesen jutottunk el az ítéletig.

Menet közben az is tudatosult bennem, hogy ez messze több akar lenni egy tárgyalótermi kriminél. Két alapgondolat köré lehet a cselekményt illeszteni. A halálbüntetés ellenzése és a rasszizmus, hátrányos megkülönböztetés a film tényleges témája.

A halálbüntetés ellen azt hozza fel, ami a leggyakoribb érv szokott lenni ellene. Túl nagy a hibaszázalék, és halálba küldenek ártatlanokat. A film adatai szerint minden tizedik halálra ítéltről kiderül később, hogy téves ítélet született az ügyében. Van egy másik gondolata is: ha valaki hibázott is, az másokat nem jogosít fel arra, hogy elvegyék az életét. A film álláspontja egysíkú, a másik oldal érvei közül egyet sem dolgoz fel. Ez okozott hiányérzetet, és úgy éreztem tőle, hogy nem lehet a másik szemszög nélkül dönteni. Mert vannak olyan bűnök, amiért többet kell fizetni, mint másokért.

A rasszizmus kérdéskörét több oldalról körbejárják, és elég erőteljesen érzékenyítik a nézőt az álszentég felismerésére, és hogy gondolja bele, mennyire nem igazságos, amit művelnek. Ha csak Bryan esetét nézzük, vele úgy kezdtek, hogy emberként alázták meg, vették semmibe a jogait, amikor az ügyfeleihez akart bemenni a börtönbe. Mert az a motozás semmi másról nem szólt, mint az emberi méltóságának eltiprásáról. De több hasonló van: a fenyegetések Eva családjának, az igazoltatás ok nélkül az autóúton és még sorolhatnám. Ezek mind fájdalmas dolgok, de eltörpülnek azon dolgok mellett, amelyek az igazságszolgáltatásban történtek. Abszolút az látszott, hogy nem az igazság a lényeg, hanem a látszat.

Elég erős szereposztást is sikerült összehozni. Michael B. Jordan a főszereplő, akinek két Oscar-díjas végszavaz: Brie Larson és Jamie Foxx. Vannak is olyan karakterek írva nekik, hogy játszani is tudjanak. Ok, Larson karaktere egysíkúbb.

Az üzenetét nagyon nyomatékosan átadja – kissé talán túl szájbarágósan is. A Feketerigó Múzeummal is mit műveltek végig… Maradt kérdésem is, de egyszer határozottan nézős.

 

A kegyelem ára – 5/4 fontos, releváns témát dolgoz fel jó szereposztással. Talán kissé túlnyomott az üzenete.

JUST MERCY Official Trailer - YouTube

Mit várunk?

Cím: The Tomorrow War

Készítők: Chris Pratt a húzónév, de mellette is vannak ígéretes színészek. JK Simmons szerződtetése eleve jó jel.mit_94.jpg

Műfaj: katonai, akció, sci-fi

Cselekmény: az emberiséget megtámadták az űrlények, és vesztésre állnak. A tudósok azonban kitaláltak egy módszert, amivel a múltból hoznának ide katonákat harcolni.

Várható megjelenés: július elejére van tervben

Miért várós?

  • Elég elvetemült az alapötlet, el nem tudom képzelni, mit hoznak ki belőle.
  • A személyes történetekről még nincs szó, érdekelnek azok is. Kiket hoznak a jövőbe, milyen kilátásaik és múltjuk van?
  • Bár a Marvel univerzumból inkább Chris Hemsworth az akciósztár alapanyag, megnézzük, mire lesz képes Pratt.
  • Simmons – érdekel, milyen szerepet kapott. Tudós, kemény katona? Valami egészen más?

Kutyafalka

Családos, állatot mentő, kiskutyás.

A Lowry család nagy változást vállal be: az édesapja annyira elfoglalt volt, hogy nem jutott idő a feleségére és a gyerekeire. Így a nagyvárosi állását feladta, egy kis vidéki irodába ment át és költözött ki a családja is. Ám Tom az új helyen azonnal nagy projektet kap, és megint a munka örök körforgásában találja magát. A gyerekeit csak azkutyafalka.jpg vigasztalja, hogy a házba bemerészkedő golden retriever kutyát megtarthatják. Pilótának keresztelik el, és hamar belopja magát az egész család szívébe. Amikor kiderül, hogy nőstény és vemhes, a kölyköket is megtartják, amíg elég nagyok nem lesznek, hogy gazdit keressenek nekik. A gyerekek szíve majd megszakad, és Tom is belátja, most a gyerekeire és az ő igényeikre kell figyelnie. A munkát hanyagolja, hogy együtt megtalálják és visszaszerezzék az elajándékozott kölyköket.

Ez a kutyafajta az egyik gyengén. Egyszerűen annyira édesek, hogy csak ölelgetné őket az ember. Csodálom is, hogy nincs golden retriever plüss. Annyira olyanok, mint egy édes játékkutya… Szóval, a fajta miatt az ilyen filmeket szívesen nézem.

A Kutyafalkában és a kutyusok tetszettek legjobban. Ahogy Pilóta nagy szemekkel nézni tud, vagy ahogy a kiskutyák szaladgálnak és néznek bele a kamerába, el lehet olvadni tőlük. Édesek, szépek és kamera elé termettek.

Csak éppen rajtuk kívül nehéz bármi maradandó élményt találni a filmben. Még maga a kutyás szál sem tetszett igazán. Addig ok, hogy befogadják a kutyát, nevelgetik a kölyköket, majd elajándékozzák őket. De hol van olyan, hogy visszaveszik a kölyköket? Maximum a mesében. Úgy sokkal jobban tetszett volna, ha a 6 kutyusból mondjuk 1 hazakerül, mert meg kell menteni a rossz gazditól, de a többieknél azt látják, hogy jó otthonra leltek és nagyon szeretik őket, így el tudnak tőlük köszönni. A film választotta megoldással nem tudok kibékülni. Az csak a 101 kiskutyában működik, hogy Roger és Anita minden kölyköt megtart.

Gond az is, hogy nem sikerült viccesnek lenni. Ez csak olyan mosolygós fajta, ami sokat köszönhet annak, hogy annyira cukik a kutyák, hogy azon is tudok vigyorogni, hogy az egyik kiássa a virágokat, a másik meg mindig elcsavarog. Hol maradtak a valóban vicces helyzetek?

Kiszámítható is a film. Még szinte meg sem kapta Tom az új feladatot a cégnél, már pont azt mondtam megoldásnak, ami aztán lett is a film végén. Ahogy az is borítékolható, hogy a kezdeti nehézségek után hogyan találja meg a tökéletes kampányt. Vagy, a gyerekek, akik annyira nem akartak költözni, aztán színre lépett Pilóta és máris otthon vannak.

Az egésznek van egy olyan régies hangulata is, ami gyerekkorom családi filmjeit juttatta az eszembe. Érezni rajta, hogy ez bizony egy 20 éves alkotás, de még koraibbnak éreztem. Semmi modern technika, a kisváros jellege és a családtagok külleme is. Simán elhinném, hogy a nyolcvanas években készült, pedig annál újabb.

Üzenetet is csak olyanokat lehet találni benne, mint egy Disney mesében. A család fontosabb, mint a munka. Egyensúlyt kell találni, és össze kell tartani. Ami még lejön belőle, azzal meg nagyon nem tudok egyetérteni. Amit az állattartásból kihoznak. El tudom képzelni, milyen téves elképzelés alakulhat ki a gyerekekben, arról, hogy minden kiskutyát meg kiscicát meg lehet tartani. De kit tud 5-6 kutyát tartani?

Híresség nincs is benne, nem is meglepő. Ez a tévéfilmes Beethoven 2. A karakterek egyszerűek és azt is mondhatnám, unalmasak.

A kutyusok miatt egyszer meg lehet nézni, de még értük sem érdemes másodszor nekiülni.

 

Kutyafalka – 5/2,5 a kiskutyák és Pilóta nagyon aranyos, de maga a film bántóan szirupos és nagy mese.

The Retrievers - Trailer - YouTube

Barbarians

1. évad

Háborús, törzseket egyesítő, harcos, ókori.

Róma terjeszkedik és a barbár törzseket megsemmisíti vagy a hatalma alá vonja. A germán törzseket egyelőre irányítani próbálja. Többek között katonai uralommal és a törzsfők gyermekeinek elvételével, rómainak nevelésével és visszahelyezésükkel a hatalomba. Arminius is ezt a sorsot kapta: törzsfő elsőszülöttje volt, akit a békéért Rómának kellett adni. A fiatalember római katonaként tér vissza a területre, és neki kellene megtorolni,barbarians.jpg hogy gyerekkori legjobb barátai ellopták az egyik légió sasát. A férfi már rómainak tartja magát, de képtelen az egykori barátait és a családját bántani, így köztes megoldást keres. Majd a rómaiak tettei lassan megérlelik benne az árulás gondolatait: ő pedig velük nőtt fel, tudja, hol vannak a gyenge pontok. Esélyük lehet győzni, ha egy régi szerelmi háromszöget is túlélnek.

A német sorozatok közül nem egy igen jól megy a Netflixen. Talán a Dark a vezető, de vannak más próbálkozások is. A Barbarians egy történelmi fejezetet mesél el újra – Teutoburg erdejének csatáját, amikor a verhetetlen római sereget meglepetés érte.

Rövid sorozatról van szó, szinte egy hosszabb filmként is nézhető. A 6 részből 5 az előkészítés, megismerjük a fontos szereplőket és a köztük levő viszonyokat, miközben mindent arra használnak fel, hogy előkészítsék a záró részben megmutatott nagy csatát. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Vikings német másolata lenne ez az egész.

Már csak azért is, mert a barbárok vallása, a szokásaik hasonlóan vannak megfogva, mint az említett sorozatban a vikingeké. Még hasonlóságokat is találok benne, pl. a fogyatékos, sérült gyermekben az isteni kiválasztottság felfedezése, vagy a farkasok szerepe a mitológiában. A csata is eszembe juttatta, amikor még Ragnar kisebb költségvetésből csatázott az első évadban. (Ok, a rómaiak jelmeze messze nem néz ki úgy, mint a vikingeké vagy a szászoké abban, kicsit jobb, mint egy színházi jelmez. A páncélok borzalmasak.)

A politikai része még úgy-ahogy tetszett is. Az mindig leköt, amikor egy szereplő olyan lelki válságon megy át, mint Arminius itt. Kétszer is nagyot kell változnia: egy törzsfő gyermekéből lett római katona, majd Róma embereként fedezi fel újra magában a germánt. Nagyban mennek a hatalomért a játszmák, minden helyszínen. Róma és a barbárok között, a törzsön belül a királyi címért, és még a törzsek is vetélkednek egymással. Messze nem Trónok harca szinten, de lekötött, ki mivel próbálkozott lenyomni a másikat, és ez hogyan hatott az egyéb harcokra.

Csak sajnos, kellett bele egy kis szappan, és ez a sorozat gyenge pontja a szememben. Arminius gyerekkorában egy baráti hármas tagja volt: Thusnelda, Folkwin és ő elválaszthatatlanok voltak, de már akkor benne volt a levegőben, hogy Thusnelda miatt a két fiú majd ölre megy. A két otthon maradt idővel tényleg egymásra talál, noha a lányt érdekházasságba igyekeznek kényszeríteni – majd hazatér Ari és kavar egyet a dolgokon. Ez a része nagyon nem kötött le, sok benne az ismétlés is. Egy dolog miatt lehet érdekes: már rákerestem, kivel mi lett később, és el nem tudom képzelni, a valódi sorsukat hogyan akarják hozzáigazítani az itt megmutatottakhoz a 2. évadban.

(Ha már elkezdtem a viking-vonalat: harci színekben Thusnelda nagyon hasonlít Lagerthára.)

Mondanivaló sem igazán akad benne, a harcra és az ármányokra van kihegyezve. Szórakoztat.

Bár nem ez a legjobb történelmi sorozat a Netflixen még a zsáneren belül sem – a The last kingdom sokkal jobban tetszik -, egyszer meg lehetett nézni.

 

Barbarians – 5/3,5 romantikusabb színezetű történelem, némi klisés elemmel, de hangulata legalább van.

Barbarians | Official Trailer | Netflix - YouTube

Idézzünk!

(Egy sérülés leleplezi az űrlényt Asta előtt, akinek így kiöntheti a szívét, mit tesz vele az emberi forma.)

  • Miután felvettem ezt a formát, elkezdtem érezni olyan dolgokat, amiket korábban soha. Nem akarok erről beszélni.
  • Jól van. Rendben.
  • Volt 342 gyermekem, és nem aggódtam egyikért sem. Most meg folyamatosan a 62-es számúra gondolok. A szemeit tőlem örökölte.
  • Atyaég! 342 kölyköd volt? Szerintem meg egy is bonyolult. (Resident Alien)

 

  • Figyu! Hallottad Mouchot skótdudálni?
  • Tudod mit? Szerintem csak bemelegített, amikor Boden leállította. Próbáltam egy kicsit bátorítani.
  • Jó ötlet? Bátorítani?
  • Ez az álma, Joe.
  • Az enyém az, hogy hazafutást érő ütést hozzak a White Sox ellen a döntőben. Szóval ragadjak ütőt és irány az októberi rangadó? (Chicago Fire)

 

Noé régen bárkát épített. Ruth szintén létrehozott egy menedéket, hogy megvédje azt a két fajt, ami mindennél nagyobb veszélyben van. Emlékezés. Igazság. (Hunters)

 

  • Beiser férje csinált kuglófot. A pihenőben van, vegyél, mielőtt elkapkodják!
  • Vagy megehetném a morzsákat a mellényedről.
  • Hoppá! Otthon van kutyám, ő szokta felenni a morzsákat. Tudod, hogy hívják?
  • Porszívó?
  • Istenem, zseniális név, de nem, a neve Millie. (Shameless)

 

(Amikor a Halál segítségét akarod, nem árt hízelegni és barátkozni kicsit...)

  • Elnézést! Meg tudnátok mondani, melyikőtök fog legelőször a többiből enni? Próbálom megszervezni a menetrendem.
  • Ne aggódjatok, ismerem. Ki tudsz juttatni minket innen?
  • Bocsi. Nem nagyon avatkozhatok bele a dolgokba.
  • Pedig biztos van valami különleges erőd vagy képességed.
  • Hát, valóban van egy pár dolog a tarsolyomban. Tudod, elkezdtem dalokat írni. Semmiség. Kis ostobaságok igazából. Nem mintha érdekelne titeket. Soha senkit nem érdekel.
  • Nagyon szeretnénk hallani a dalodat.
  • Te jó ég! Ennek az a címe, "Utolsó Lélegzet". Igen, ez az. Figyeld! Figyeld! Egy, két, gyerünk, mehet! * Ez az utolsó lélegzeted. Helló. Én vagyok a Halál * (The Watch)

 

(Malcolm új ügyön kezd dolgozni.)

  • Mit találtál?
  • Olyan gyilkosokon jár az eszem, akik csonkítanak és kínoznak.
  • Szóval egy átlagos reggel számodra. (Prodigal Son)

 

Nem volt sok esélye. De ha nem álmodozol... Sosem tudod meg, hogy az álmaid teljesülnek-e. (AP Bio)

 

A történelem mítosszá válik, amint újra és újra elmesélik. Jelentőséget tulajdonítva annak, aminek nincs. Bukott ősapák ígérete válik próféciává, ami gyermekeknek elmondott esti mesékből született. (DOTA Dragons Blood)

 

(Különcök és az anyák, akik ennél jobbat akarnak nekik. Avagy nem tesz jót, hogy Sheldon nem akar autóba ülni, mire az egyetem mindent megszervez neki az otthon tanuláshoz.)

  • Nézze, örülök, hogy nagyra tartják Sheldont az egyetemen...
  • Imádjuk.
  • De én szeretnék normális embert nevelni belőle, aki beszáll a kocsiba.
  • Ezen nem aggódnék. Az egyetem mindenféle csodabogarat idevonz. Az egyik biológiatanárunk évek óta nem vágott körmöt. Olyan, mint Ollókezű Edward.
  • Én nem ilyen életet akarok a fiamnak. (Young Sheldon)

 

(Álreklám arról, hogy náci tudósokat hoztak át az Államokba.)

Gyere, nézd meg Huntsville-t! Gyere, vár a jó alabamai meleg! Gyere ide, és légy szabad! Gyere, próbáld ki a barbecue-t! Nyugodtan csatlakozhatsz! Gyere, és élvezd ki a bűntudattól mentes életet, ha egy náci vagy! Gyere, és ismerd meg új, fehér barátainkat! Irány Huntsville, Alabama! Az űrkutató központ otthona. Ahol olyan náci tudósok dolgoznak, akiket a kormányod csempészett ide. Igen. Tényleg ez történt. De legalább eljutottunk a Holdra. (Hunters)

 

  • Alex, van egy sárkány a főúton!
  • Ezt kapom azért, mert utaltam a Harry Potterre. (Supergirl)

 

(Raiden éppen sorolja, mi baja a megjelent harcosokkal. Kano rosszkor szólal meg.)

  • Velem mi van, Gandalf? Rólam mit mond az...
  • (Raiden megcsapja egy villámmal.) Erőtlen, arrogáns. (Mortal Kombat)

 

(Az űrlény egoizmusa határtalan.)

  • Max félt tőlem. Van egy nagyon ritka genetikai adottsága, amitől képes látni valódi alakomban.
  • Ijesztő lehetett.
  • Igen. Tartottam tőle, hogy elkezdenek hinni neki. "Á, van egy űrlény a városban. Nézd, egy idegen!"
  • Úgy értettem, ijesztő lehetett Max számára. (Resident Alien)
süti beállítások módosítása