Minden napra egy film

Minden napra egy film

Várható heti megjelenések

2021. április 12. - BBerni86

Mozik zárva, nincs dvd se.

Viszont, újabb moziba szánt film lett digitális. Már megnézhetjük a Chaos Walking-ot is.

Gyerünk a börtönbe!

Bosszút álló, börtönös, új életet kezdő.

John élete már gyerekként el lett rontva. Egy csíny rosszul sült el, és az ügyben elnöklő bíró nevelőintézetbe küldte a gyereket. Onnan már kész bűnözőként jött ki, de szerencsésebb és okosabb nem lett. Újabb balhé, és ugyanaz a bíró már börtönre ítélte. A kör ismétlődött: szabadulás, balhé, ugyanaz a bíró börtönbe küldte. Amikor szabadul, már van egy terve. Úgy véli, az egész élete a bíró miatt siklott ki, és ideje bosszút állni rajta. Már gyerunk_a_bortonbe.jpggyilkossági tervei is vannak, amikor kiderül, hogy a férfi már meghalt. Rettenetesen kiakad, míg rá nem jön, hogy a férfinak egy szem, elkényeztetett fia van. Fizessen ő az apja bűneiért! John mesterkedik, és sikerül is börtönbe juttatnia Nelsont. Elintézi, hogy ő is visszakerüljön. Személyesen akarja felügyelni, hogy Nelson élete maga legyen a pokol, miközben eljátssza a barátot és védelmezőt, hogy első sorból nézhessen mindent. Nem számol azzal, hogy Nelson megkeményedik és a szerencse is mellé áll.

Börtönfilm – elsőre nem az jut az ember eszébe róla, hogy milyen jókat fogunk rajta nevetni. Noha van pár börtönkomédia, de az akció és drámai filmek inkább emlékezetesek a témában. Pláne, ha nem is paródiáról beszélünk, hanem eredeti ötletből készült komédiáról.

A Gyerünk a börtönbe miatt sem fogom megváltoztatni a véleményem. Tulajdonképpen egyetlen börtönklisét fordít ki, amúgy inkább emlékeztet középiskolások életét bemutató kollégiumra, mint tényleg börtönre a történet.

John módszeresen intézi úgy, hogy Nelson ne találja a helyét a börtönben. Még pár embernek is fizet, hogy rendszeresen üssék hasba. (Már önmagában ez is elég óvodásnak tűnik – a semmiből feltűnik valaki, aztán gyomron üti a férfit, majd továbbáll és John ad neki egy karton cigit.) Az ő ötlete az egyetlen börtönklisé is. Az egyik meleg, Barry, kiszemeli magának Nelsont, és John el is adja neki a férfit. Ha egy olyan filmet is láttál már, ahol valakit megerőszakoltak a börtönben, kétlem, hogy viccesnek lehet találni, ahogy Barry megveszi magának a férfit, majd udvarolgatni kezd neki, hogy tényleg együtt legyenek, ne csak kényszerből. Még ebben is érzem azt, hogy középiskolás hangulatot vittek be a börtönbe.

Igazság szerint folyamatosan olyan jelenetek és helyzetek jönnek, amiket értem, hogy viccesnek szántak, csak éppen annyira távol állnak a humoromtól, hogy előbb kezdtem bosszankodni rajtuk, minthogy nevetni tudtam volna rajtuk.

Nem segít az sem, hogy ebben a filmben nincs szerethető karakter sem. John mindenért a bírót hibáztatja, de ki hozta meg a rossz döntéseket és lett bűnöző? Nem a bíró, hanem maga John. Olcsó kifogás mást hibáztatni azért, amit magának köszönhet. Az is gyerekes, hogy a férfi helyén a fián állna bosszút.

Igaz, Nelson sem szimpatikus ember. Gazdag és elkényeztetett, aki abszolút úgy érzi, hogy a pénze mindenből kihúzza. Mellette még naiv és buta is – eszébe nem jut, hogy az emberek, akikkel üvöltözik és lenéz, majd aztán nem szívvel-lélekkel küzdenek érte, hanem hagyják börtönbe menni és ezzel kiírják az életükből.

Elvileg Dax Shepard és Will Arnett is komikusok, de valahogy ebben a filmben csak irritáltak ők is. Egy karakter volt, amin tudtam mosolyogni. Michael Shannon itt vérkomolyan hozza a náci börtönvezért – ő azért nagyon kikupálódott ezen film óta. Elég erős tipp lenne, hogy ilyesmihez többet nem adná a nevét.

Röviden, irritáló komédia, amin nevetni nem, de bosszankodni lehet.

 

Gyerünk a börtönbe! – 5/1,5 buta poénok, és meg sem próbál értelmes film lenni. Olcsó szórakoztatás több téren.

Let's Go To Prison - Trailer - YouTube

Snowpiercer

2. évad

Túlélésért és hatalomért küzdő, posztapokaliptikus, vonatos.

Melanie belátta, hogy a módszereivel már nem tudja tovább fenntartani a rendet. Átadja a vezetést Andrénak, aki demokratikusan akarja a vonat életét megszervezni. Nincsenek többé kiváltságos utasok, mindenki kiveszi a részét a munkából is. Ám a mögéjük érkező másik vonat miatt kénytelen egyeduralkodóként vezetni és döntéseket hozni. A Nagy Alizon az a Wilford a kapitány, akiről eddig azt hitték, őket vezeti és sokan máig a megmentőjükkéntsnowpiercer_1.jpg istenítik. Melanie azonban pontosan tudja, hogy a férfi egy önimádó diktátor, aki a vonatot is csak arra használta volna, hogy amíg él, mindig legyen alattvalója és szórakozása. Megindul a harc a vonat uralmáért, politikai és fegyveres játszmákkal is, miközben Melanie felfedez valamit, ami az egész emberiség sorsát megváltoztathatja. Ám Wilford nagyon nem akarja, hogy az embereknek legyen más variációja is, mint a vonat.

A sorozat készítői nem húzták az időt – azonnal hoztak egy új konfliktust és veszélyhelyzetet, amint az első évadot lezárták. Nem is szenvedtek azzal, hogy milyen változások történtek az Andre – Melanie harc után. Semmi tér nem maradt rá, hiszen megérkezett a Nagy Aliz.

A vonaton lakók újra csoportokra oszlanak, és újfent megvan a feszültség, ami miatt egymás torkának tudnak ugrani. Vannak, akik hisznek abban, amit Andre akar létrehozni. Vannak, akik szeretnék, ha Wilford visszavenné a vezetést és minden visszaállna. Csak éppen azt nem fogják fel, hogy amit ők Wilford rendjének hisznek, annak igazából csak az alapja származik a férfitól. Annak idején ő találta ki a szabályokat, de Melanie tartatta be őket, és engedett némi változást is. Fogalmuk sincs, hogy milyen lenne egy Wilford rendszer. Az Alizon levők tudják, ők a harmadik csoport. Fanatikusok és agymosott szenvedők – ahogy mennek előre a részek, nagyon is látjuk, hogy az egy diktatúra, ahol minden és mindenki Wilford szolgája.

Bár vannak tényleges akciók is egymás ellen, senki nem akar népirtást. Már csak ennyi ember maradt, az élet érték. Így mindenki más eszközökkel igyekszik átvenni a teljes hatalmat. Wilford nagy manipulátor, és őt nem köti az erkölcs. Andre így eleve hátrányból indul ellene, szerencséjére Melanie mellé áll, és sok mindenben tud segíteni. A felfedezés után azonban megint változik a status quo, és Andre egyedül kell, hogy helyt álljon.

Minden részre kitaláltak valami aktuális veszélyt és játszmát, miközben a nagy egész is haladt előre. Mert izgalmas, hogy Wilford miben mesterkedik és Andre hogyan igyekszik életben tartani maguk, azért ez nem csak a Hótörő uralmáról szól. Az emberiség jövője a nagyobb tét.

Itt lesz igazán posztapokaliptikus, mert a két félnek a jövőről is alapvetően más elképzeléseik vannak. Azzal, hogy ki nyer, eldől, milyen rendszer és lakhely legyen később. Az embereknek szabadság és az uralom között kell dönteni. Wilford pedig remekül ráérez arra, hogy az emberek biztonságot akarnak, és szívesen lesznek a nyájában birkák, ha megígéri nekik ezt.

Látványra alapvetően ugyanazt hozza a sorozat, amit eddig is. A vonat belseje már ismerős, és a Nagy Aliz belső tere is nagyon hasonló. De már kicsit ki is merészkedünk, érdekes is volt az a rész, amikor láttuk a kinti, fagyott világot. Jól használják a teret, a Hótörő hatalmas, így változatos is tud lenni, és egyszerre klausztrofób a bezártság és mégsem az.

Az emberek közti kapcsolatok és játszmák adták el nekem most is, és sikeresen váltottak is a készítők. Ahogy Jennifer Connelly kivonul, egyre több teret kap Sean Bean, aki a gonosz szociopatát rutinosan és hitelesen hozza, miközben a mellékszereplőket is erősítik.

Élvezetes lett ez az évad is, és újfent erős nyitott véget kapunk. Jöhet a 3. évad is!

 

Snowpiercer – 5/4 disztópia, véres hatalmi harcokkal és személyes drámákkal. Okos szórakoztatás.

Snowpiercer Season 2 | Official Trailer | Netflix - YouTube

SpoilerZóna

A fehér tigris

f1_4.pngBalram lelkesen veti bele magát, hogy Ashok szolgája legyen. Keményen dolgozik, egy lyukban lakik a többi sofőrrel, akik tanítanák csalni, de őt ez nem érdekli. A pénzét meg rendszeresen küldi haza a nagyanyjának.

A dolgok akkor változnak, amikor egyik este egy buliból Ashok neje, Pinky akar hazavezetni. Elüt egy gyereket, aki meg is hal. Balram rendez el mindent, miután a férfi meggyőzi a feleségét, hogy hallgassanak és meneküljenek el innen. A család hívatja Balramot, és aláíratnak vele egy vallomást, hogy ő vezetett, más nem volt a kocsiban. Semmit nem kap érte, csak annyitf2_119.jpg mondanak, hogy a nagyanyja már beleegyezett a dologba. Ekkor valami eltörik a fiatalemberben.

Pinky később felkeresi, és elmondja, megnyugodhat. Nem lett rendőrségi ügy és nyomozás, így nem kell az ő vallomása sem. Nem fog a nő helyett börtönbe menni. Balram továbbra is elvégzi a munkáját, de már Pinky nehezményezi, hogy emberszámba se veszik. Ahogy az itteni élet is terhes neki: korrupció és bűn. Megszökik innen, Balram viszi ki a reptérre, akinek egy nagyobb összeget is ad.

f3_114.jpgBalram pedig ki akar törni innen. Még a nagyanyja által ide küldött rokont befogadja, de már félreteszi a pénzét, és megtanulja, hogyan lopjon. Amikor megint kenőpénzeket visznek, csapdája csalja a főnökét, elvágja a torkát és ellopja a milliókat.

Fogja a gyereket és elköltöznek. Lefizeti a rendőrfőnököt, felveszi az általa meggyilkolt Ashok nevét és menő taxivállalatot alapít. Sejti, hogy bosszúból végeztek a családjával, de még csak nem is érdeklődik utánuk. Annak az életnek vége.

Vidéki ballada az Amerikai Álomról

Családi, otthonról kikerülő, rokonokkal hadakozó.

J.D. fiatalon szembesült az élet sötétebb felével. A családja gazdag sosem volt, de nem ez volt a legnagyobb probléma. A hegyvidékről származó anyja nem tudott egy kapcsolatban sem megmaradni, és a gyerekei úgy nőttek fel, hogy egyik férfitól költöztek a másikhoz. Az idősebb, Lindsay fiatalon lett szerelmes, férjhez ment már videki_ballada_film.jpg18 éves kora előtt, J.D. egyedül kellett megbirkózzon az anyja választásaival. Amikor egy új helyen a mostohatestvére nagyon rossz hatással lesz rá – drogozni kezdenek, leromlik az iskolai teljesítménye – a nagyanyja lép közbe, aki eddig azt vallotta, hogy a gyereknek az anyja mellett kell maradnia, mert túlzottan megsebezné Bevet, ha J.D. elköltözne. Bonnie magához veszi az unokáját és célt tűz ki elé: kerüljön ki a hegyvidékről, legyen belőle tanult ember! A fiúnak megvan a magához való esze, és megfogadja a tanácsot. Ám egy komoly kapcsolatban, egyetemistaként sem szabadulhat teljesen otthonról – az anyja problémáit nem hagyhatja figyelmen kívül.

Néztétek már az idei Oscar-jelölteket? Nagyon sok a Netflix produkció, több kategóriában is. Mondjuk, a múlt év és a mozik zárását beszámolva ez nem is meglepő. A Roma hódítása után meg különben is ráállt a Netflix, hogy az Oscaron is egyre többet taroljon.

Érezni, hogy ez a film is ebben a szellemben készült el. Eleve a témája olyan, amit az Oscaron szeretnek. Dráma, mai és szembesítő. Nézzétek csak meg, milyen mélyre süllyedten élnek egyesek! – De van benne sikertörténet is, hiszen a családi állapotai ellenére J.D. kiemelkedik majd innen. Van benne egy nagyon erős női karakter is, Bonnie személyében. Még a szereposztás is olyan, hogy nyugodtan Oscar barátnak nevezhető és Ron Howard rendezte.

Azonban félrement a számtan. A kritikusok nagyon nem szerették, nem is lesz díjeső. A filmet sem nevezném élvezhetőnek.

Egyrészt, nagyon hosszú. Majdnem 2 óra a cselekmény, és ennek nagy része érdektelen. Alaposan bemutatja, miképpen él Bev és sokat ismételnek. Néha egész jelenetek köszönnek vissza, és nem viszik előre a cselekményt. Ami a pozitív történet lenne, a felemelkedés, az valahogy kimaradt. A gyerek után máris az egyetemista, komoly fiút látjuk – majd a végén egy kiírásban ott van, hol tart most és mi lett a családjával. Ami izgalmas lehetett volna, az el van intézve ennyivel.

Másrészt, olvastam a könyvet is, és a film nem adja vissza azt a társadalmi és vagyoni szegénységet, amiben ezek az emberek élnek. Pedig pont az lenne a lényeg, hogy megmutassa, milyen mélyen van a white trash réteg, miért és milyenek ezek az emberek. Se az, ahogy az állásokat képtelenek megtartani, se az, ahogy a bűnözői létbe merülnek félig, a könyvben benne volt – a filmben nem.

Igaz, azt már nem sajnálom ennyire, hogy J.D. részéről kimarad az elmélkedés, mi lenne a megoldás a kormány részéről. A filmbeli, felnőtt J.D. egyáltalán nem foglalkozik szociológiai kérdésekkel, csak próbál felszínen maradni. Még csak azt sem vették bele, hogy milyen kettős egyszerre egyetemistának lenni és hegyvidéki sarjnak. Egy félmondat az egész kapcsolat, amikor J.D. egy üzleti ebéden gondban van a terítékkel és ő nem golfozik, mint a többiek.

Glenn Close, aki miatt érdemes lehet a filmet megnézni. Az egy erős alakítás, bár önmagában nem menti a filmet. Gabriel Basso unalmas és nagyon felejthető. Nála jobb Amy Adams, ha a karaktere két szélsőséges oldalát nem is nagyon tudja hozni.

A könyvet jobbnak találtam, ha választani kell, inkább azt érdemes elolvasni.

 

Vidéki ballada az Amerikai Álomról – 5/2 nagyon amerikai dráma akar lenni, Glenn Close nagyot is játszik, de különben üres lett.

Vidéki ballada az amerikai álomról | Ron Howard filmje | Hivatalos előzetes | Netflix - YouTube

The other site

Vidéki ballada az Amerikai Álomról - regény

Egy fiú, aki egy szegény hegyvidéki családba született. Erőszak, szegénység, bűnözős vette körül. Meg egy nagymama, aki nem hagyta, hogy elkallódjon.

A Netflix is megmutatta, mi a gond a hegyvidékkel és a white trash réteggel, a regény még alaposabban a téma végére jár.

Szokás szerint: film előtt/után olvassunk is :)

Biohackers

1. évad

Nyomozós, orvosi kísérletes, egyetemistás.

Mia most kezdi az orvosi egyetemet, és pontosan tudja, hova akar kerülni, kivel akar együtt dolgozni. Az egyetemet is úgy választotta, hogy a tanárai között legyen a zseniális Tanja Lorenz professzor, a géntechnika mestere. Mia a nő gyakornoka is szívesen lenne, és bekerülne a cégébe gyakornoknak. Ezért környékezi meg Jaspert, a nő felsőbb éves gyakornokát és tanársegédjét. Jasper segít neki a jelentkezéssel, és Mia ki isbiohackers.jpg használja, hogy a fiatalember beleszeret. Hiszen nem karrierre hajt, hanem bosszúra és igazságra. Mia nem az, akinek mutatja magát. Lorenz nem fél az etikai határokon átlépni az eredményekért, és erről a lánynak személyes tapasztalata is van. Most elérkezett az ideje a számonkérésnek, és annak, hogy kiderítse, mit tett Lorenz pontosan vele és a testvérével, a családjukkal.

Meglepően rövid a sorozat, mindössze 6 rész volt az évad. Igaz, így nincs túlpörgetve, és kellően pörögve haladhatunk az eseményekkel. Ahogy az is igaz, hogy még ebbe a 6 részbe is sikerült egy túlírt szerelmi háromszöget beletenni.

Ám előtte inkább azt nézzük, amiben jó volt a Biohackers. Maga a tudományterület, amihez minden szereplő kapcsolódik. Ahogy módosítják az élőlényeket, és Istent játszanak. Ki kicsiben, ki nagyobb tétekkel. Mert az még buli, hogy valaki úgy módosítja a házi egerét, hogy világítson és könnyen el lehessen kapni, ha megszökne. De az már kevésbé poén, hogy szúnyogokat úgy programoznak, hogy egy halálos vírussal megfertőzzék az embereket és vannak bőven más esetek is a sorozatban.

Úgy mutatják mindezt, hogy egy menő tudománynak hat. Lehet vele bulizni, segíteni az emberiségnek – lásd a hús ízű gombák, hogy vega lehessen egy húsimádó is. Egyszerűsített, persze, hiszen a lógós egyetemisták is nagyot alkotnak már most, és bonyolult folyamatokat letudnak annyival, hogy valaki kémcsök fölé hajol egy pipettával. De még így is olyan techno thriller, ami vonzóvá tesz egy tudományterületet.

A thriller – ez már megosztóbb benne. A kezdetei jók, és ahogy folyamatosan csepegtetik az információkat, ki Mia igazából és mit akar megtudni a professzorról. Csak ez az a vonal, ami a szerelmi szállal együtt elment egyre inkább limonádénak. Ahogy Mia múltját és küldetését megismerjük, a tényleges kémkedés és nyomozás egyre gyerekesebb.

De még mindig színvonalasabb, mint a szerelmi szálak. Mert az ok, hogy Mia eleve azért kezd el közeledni Jasperhez, mert általa akar közelebb kerülni a professzorhoz. De az, ahogy a semmiből és nagyon hirtelen Jasper lakótársának lesz a titkos csaja – Jaspert legalább megismerte, Niklast meg látta kétszer, egyszer beszélgettek és ő a nagy szerelem? Nem tudom komolyan venni az ilyen románcokat, annyira a semmire épülnek. Itt még azzal is bonyolítva, hogy amikor összejönnek, Mia Jasper barátnője. Hirtelen Niklas félretette az erkölcsi aggályait, és hátba szúrja a barátját, akit egészen addig foggal-körömmel védett, és még a titkait is őrizte? Még Lotta is szimpatikusabbra sikerült, aki nagyban pasizott ugyan, de nem játszotta meg magát senkinek.

A látvány azért érdemel dicséretet, mert igazából minden komolyabb eszköz nélkül lett hangulatos a sorozat. Szinte sci-fi hatása volt, noha egyre inkább ez lesz a valóságunk. Az ötlet eladta, ha a látvány nem is ért fel hozzá – pl. a piros szemű szúnyogok. Egyáltalán ki látta, milyen színű a szemük?

Ismert színészt nem fedeztem fel benne, de ez német sorozat esetén nem lep meg. Mondjuk, Jessica Schwartz ismerős, de még nem jöttem rá, hogy miből vagy csak emlékeztet valakire?

Elég nyitott a vége, és mivel a 2. évad be lett rendelve, jönnek majd válaszok is. Elnéztem, de azért nem ez lesz az új Dark.

 

Biohackers – 5/3,5 az orvosi része és a thriller lekötött és érdekes volt, a szerelmi szál viszont tinifilmes.

https://www.youtube.com/watch?v=atHBOUvgBI8

GameDay

Glenn Close

Glenn Close - idén a Vidéki balladáért megkapta a 8. Oscar-jelölését. Vajon most végre sikerül díjat is kapnia? gamef_54.jpg(Mondjuk, a mozi zárások miatt évek óta nem volt ilyen gyenge a mezőny, akármelyik kategóriát is nézem.)

Megadom az évet, a karaktere nevét, és aki Glenn ellen nyert. Mi volt a film címe, amivel nem sikerült behúznia az Oscart?

1: 1983 - Jenny Fields - Jessica Lange

2: 1984 - Sarah - Linda Hunt

3: 1985 - Iris Gaines - Peggy Ashcroft

4: 1988 - Alex Forrest - Cher

5: 1989 - Marquise de Mertuil - Jodie Foster

6: 2012 - Albert Nobbs - Meryl Streep

7: 2019 - Joan Castleman - Olivia Colman

Megoldás: Tovább!

Tovább

Ördög a részletekben

Nyomozós, sorozatgyilkosos, saját tettekkel szembenéző.

Joe Deacon egykor Los Angeles legsikeresebb nyomozója volt, férj és két lány apja. Ám volt egy ügy, amitől nem tudott szabadulni, és mindene ráment. A családja, az állása, az egészsége. Vidékre került egy seriffi hivatalba. Egy ügyben őt küldik be Los Angelesbe, és mennie kell, bármennyire is tiltakozzon. A szeme megakad az egyik ordog_a_reszletekben.pngaktuális ügyön, és hasonló elemeket fedez fel benne, mint a saját esetében, amit még most sem tudott elengedni. A mostani eseten a jelenlegi sztár nyomozó, Jim Baxter dolgozik. Ismeri Deacon hírnevét, és hajlandó a nyomozásba is bevonni. Együtt egyre közelebb kerülnek a gyilkoshoz, és Deacon egyre több szabályszegésre veszi rá a fiatalabb férfit, aki szintén egyre inkább az ügy megszállottja lesz. Lehet, most Baxter élete megy rá az esetre?

Ha csak a készítőket nézem, ennek egy nagyon jó filmnek kellett volna lennie. Lee Hancock korrekt rendező, akinek nem egy sikerfilm fűződik a nevéhez – jól szokta az érzelmi húrokat pengetni. A stáblista nagyon imponáló. Még a zenéjét is egy Thomas Newman jegyzi. Akkor mi ment mégis félre?

Már az nem tetszett, hogy mivel kezdték hasonlítani. A Hetedikkel, Finchertől. Ezzel máris egy olyan összehasonlítás részese lett, amit nem nyerhet meg. A Hetedik történetben, látványban, konfliktusokban és a szereplők fejlődéstörténetében is jobb. Látatlanban egyedül a casting erős mindkettőben – de miután láttam az Ördög a részletekben, azt kell mondanom, hogy mindenki szimpatikusabb a Hetedikben – Spacey a jobb gonosz, Pitt a hihetőbb széteső ifjonc, talán csak Freeman és Washington esetében vacillálnék.

De ezt feledve, nézzük csak a filmet! Gyilkosságok és eltűnések ügyében nyomoznak, és a film hosszához képest lassú a nyomozás. Nem éreztem a téteket, és legfeljebb az olyan részek kötöttek le, amikor valamelyik nyomozó kiszúrt valamit, és új irányt tudott adni a folytatásnak. Mondjuk, amikor Jim ledöbben Joe stílusán és ahogy a tetthelyt nézi, és mégis Joe lesz, aki észrevesz valamit, ami viszi tovább a nyomozást.

A nyomozásnál erősebb tartalmi pontnak éreztem a szereplők történetét, elsősorban a két nyomozó megszállottá válását. Tulajdonképpen Jim Joe korábbi énjének felel meg: a sikeres, fiatal nyomozó a feleséggel és a két kislánnyal otthon, akire szép jövő vár. Most ugyanúgy elindul a lejtőn, ahogy egykor Joe és a végjátéka is hasonló lesz. Neki annyi szerencséje van, hogy Joe is felismeri ezt, és dob neki egy mentőövet, amit ő nem kapott meg. A fiatalabbnak még lehet esélye épen kijönni a történetből, bár eléggé mélyre kerül a végére.

Sötét és nyomorúságos film ez, nem véletlenül noir is. A történetben és a látványban is ebből a zsánerből merítettek. De különösebben nem látványfilm, amit mutat az is, hogy a legemlékezetesebb pont az egész filmben a lelki süllyedés, nem a nyomozás, nem akció.

Érdekes, hogy a díjak – vagy inkább a jelölések – a film rosszát alakító Jared Letót találták meg. Most agyalok is, mi plusszat tett bele a karakterébe, de nem tudom. Ijesztően nézett ki, és tudott sötéten nézni? Nekem emlékezetesebb volt, ahogy Malek játszotta a megtört Jimet, és valósággal kiürült az arca is. Mondjuk, neki a beszéde zavarta a fülem, de ez már egy más történet. Érdekel is, egy esetleges szinkronba mit kezdenek a hangképzésével.

Több értelemben sötét ez a film – a történet, a látványvilága, de még az üzenete is vigasztalan. Ez nem a hősök világa, és aki az akar lenni, beleroppan.

Egyszer nem bánom, hogy láttam, de nem olyan újranézős, mint a Hetedik.

 

Ördög a részletekben – 5/3 remek színészekkel, de hosszúra sikerült film. Fura a vége, kevés a feszültség a sztoriban.

THE LITTLE THINGS – Official Trailer - YouTube

Mit várunk?

Cím: 1942: Unknown Battle

mit_91.jpgKészítők: látni kellene, hátha arcról találok benne ismerőst, mert névről nem mond egyik színész neve sem semmit. A rendezőtől se láttam még semmit, viszont Leningrádról sorozatot már forgatott, vagyis a háborús filmes múlt pipálva.

Műfaj: háborús

Cselekmény: a Vörös Hadsereg nagy veszteségek árán egy kis falunál megállította a németeket, de hatalmas veszteségeket szenvedtek el. A parancs szerint ki kell tartani, de az erősítés nem érkezik meg. Dönteni kell, hogy a parancsot betartva ottmaradnak meghalni, vagy megkezdik a visszavonulást, miközben a háború egyre szedi az áldozatait.

Várható megjelenés: az oroszoknál már 2019 decemberében bemutatták. Itt még csak nem is hallani róla.

Miért várós?

  • Újabban rákaptam az orosz filmekre.
  • Láttam már tőlük háborús filmet, nem is egyet, több tetszett is.
  • Mivel egy ismeretlen falu, névtelen csatája a téma, nem tudom előre kinyomozni, mi lett a végjáték. Tragédia, és mindenki meghal, vagy valami más lesz a vége?
süti beállítások módosítása
Mobil